- Elli, merre jársz?- kérdezte mosolyogva Justin az egyik szünetben.
Megráztam a fejem.- Otthon.
- Értem- pislogott Justin. Elnevettem magam.
Valaki a vállamat kezdte el bökdösni.
- Elli- Adam kisgyerekhangon szólt a hátam mögül. Megpördültem a tengelyem körül, és Adam hatalmas bociszemeivel találtam szembe magam.
- Mi van?- kérdeztem kedvesen, nehogy véletlenül sírni kezdjen a kis Adam.
- Bocsi- mondta kuncogva.
Értetlenül megráztam a fejem.- Mi bocsi?
Adam arrébb állt, hogy lássam, mi van a háta mögött. És leesett az állam.
- Mi a...- kezdtem volna szitkózódni, de nem jött ki más a torkomon.
Értetlenül álltam, és néztem Ben-t, amint az én, az ÉN tolltartómat smárolja. Dühösen elindultam felé. A tolltartóm tiszta nyál volt. Egy dühös mozdulattal kitéptem Ben kezéből a tolltartómat, majd jól fejbe csaptam a nyálas részével. Már éppen indultam volna vissza a fiúkhoz, amikor hirtelen...
- Mmm... tényleg nem rossz a segge!- stírölt hátulról Ben.
Megfordultam, és összehúzott szemmel néztem rá.- Hogy mit mondtál?
- Azt, hogy jó a segged- vonogatta a vállát.
Odamentem, és egy hatalmasat csaptam a fejére, akkorát, hogy megfájdult a kezem. Erre Ben...
- És jó kemény is!- belemarkolt a fenekembe.
Nem emlékszem nagyon másra, csak arra, hogy Justin félrelök, és ráugrik Ben-re. Hátraestem volna, ha Adam el nem kap. Elkezdtem rúgkapálni a kezében, mert nem tudtam, hogy merre akar elvinni. Mikor felállított, a szemembe nézett.
- Jól vagy?
- Miért ne lennék jól?- vontam meg a vállam. De, csak akkor fogtam fel, hogy mi is történt: Ben a seggemet fogdosta, Justin pedig ezért megverte. Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe. Adan arca egyre fátyolosabb lett. Nem tudtam elhinni, hogy miért könnyezem, mikor semmi olyasmi nem történt, amiért érdemes lenne. De nem bírtam parancsolni a könnyeminek; pár másodperccel később, patakokban folytak a könnyeim.
- Nyugi, ne sírj!- Adam megsimogatta a kezemet. Nah, erre csak mégjobban elkezdtem sírni. Átöleltem Adam-et, és a vállán sírtam. Míg levegőt vettem, a szemem sarkából megpillantottam, ahogy Justin Ben-t veri a földön. Most már kész Niagara ömlött az arcomra.- Cssssssssssss!- Adam a hátama simogatta.
- Miattam van!- beletemettem az arcomat a vállába.- Miattam verekednek!
- Nem egészen- ingatta a fejét Adam.- Ha megállítod őket, senki miatt, és az egész meg sem történt...
Több se kellett nekem, kitéptem magam Adam szorításából, és könnyes arccal a földön fetrengő Justin és Ben felé vettem az irányt.
Megragadtam Ben pólója szárát, és felhúztam Justin-ról. Szerencsére még senki sem szólt egy tanárnaak, úgyhogy volt időm.
- Te buzi vadbarom!- üvöltöttem a képébe, és belerúgtam egyet a hátába, és arrébb esett. Justin-ért hajoltam és talpra rángattam.- Jól vagy?
- Igen, de egyszer megölöm ezt a parasztot- dühöngött Justin tiszta piros fejjel. Két kezem közé fogtam az arcát, és körbe forgattam, hogy ellenőrizzem, nem sérült- e meg. Mikor megállapítottam, hogy az arca ugyanolyan, mint volt, szorosan magamhoz öleltem.
- Ne haragudj!- suttogtam a vállába.- Nem kellett volna visszafordulnom ahhoz a paraszthoz...
Justin eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Te sírtál?
- Nem, hallod, nevettem!- csaptam a kezemmel a combomra.- Tudod, az ember nevetni szokott, mikor a barátja és egy ökör a földön verekszik, miatta!
Justin újra megölelt.- Nem a te hibád!- suttogta a hajamba.- Nem kellett volna bedőlnöm. Csak azért csinálta, hogy felfigyeljünk rá.
- Értem én- szipogtam.- De...- eltoltam magamtól Justin-t, és Adam felé indultam.- Ki adta neki oda a tolltartómat?
- Mondtam, hogy bocsi- Adam a vállát vonogatva elindult befelé a terembe.
- Hülye- ráztam a fejem mosolyogva.
Justin hátulról átölelt, és a fülembe suttogott.
- De ígérd meg, hogy ha bármikor bánt, szólsz nekem, oké?
- Oké- sóhajtottam.
- Gyere, elkésünk- Justin megfogta a kezem, és behúzott a terembe.
Mikor kiléptünk a suliból Justin-nal, Zsoltiba ütköztünk.
- Mi történt?- kérdezte, miközben körbe forgatott engem.
- Hogy érted?- kérdeztem szédülve. (Nem bírom a forgást...)
- Hát azt hallottam, hogy Ben...- elakadt.
- Megfogta a fenekét- fejezte be Justin és egyre erősebben szorította a kezemet.
- Óh, hát..- Justin-ra pillantottam.- Velem semmi, de Justin verekedett vele.
- Szent Ábrahám!- Zsolti a szája elé kapta a kezét.- És te jól vagy?- Justin-t is körbe forgatta.
- Igen- röhögött Justin.- De nem bírom azt a seggfejet...
- Senki sem bírja- ráztam a fejem.
- Szerintem jó arc- vonta meg a vállát Zsolti.
- Mondták már, hogy mennyire hülye vagy?- kérdeztem, miközben adtam neki egy kis tockost.
- Igen.
- És tudod, miért?- Justin együttérzően a vállára tette a kezét.
- Nem igazán- sóhajtott Zsolti.
- Én se- röhögött Justin.
Miután kiröhögtük magunkat, elindultunk hazafelé.
- Otthon vannak anyáék?- kérdeztem Zsoltit.
- Nem- válaszolt Zsolti.- hiszem.
Kb. fél másodpercig pislogás nélkül meredtem rá, és megvontam a vállam.
- Mindegy- Justin felé fordultam.- Átjössz?
- Nem- Justin rám meredt.- Vagy mégis...
- Okés- sóhajtottam.- Zsolti, van otthon vacsi? Vagy csináljak?
- Nem- megakadt.- hiszem...
- Fejezd ezt be!- förmedtem rá. Megráztam a fejem és a fiúkra néztem.- Gofri jó lesz?
- Nem- egyszerre válaszoltak.- hiszem..
- Abba lehet azt hagyni!- kiabáltam nevetve.
- Jól van, na!- nevetett Justin.
- Ha nem fejezed be, nem fogom megfogni a kezed!- mondtam durcásan, és összefontam magam előtt a kezem.
- Megijedtem- Justin pislogás nélkül meredt rám, majd egy nagyot sóhajtott.- Befejeztem...
- Helyes- mosolyogtam, majd leengedtem a kezem. Justin megfogta, és mentünk tovább.
Mikor hazaértünk, Zsolti kinyitotta az ajtót, és bekiabált.
- Van itthon valaki?
A vállára tettem a kezemet.- Gondolom nem, mivel be volt zárva az ajtó...
- Ez ésszerűen hangzik- dörzsölgette Zsolti az állát.
Furán bólintottam, majd Justin felé fordultam.- Megcsináljuk a leckét?
Bólintott.- De, kérlek, ne vele...- Zsoltira mutatott.
- Nyugi, külön szobánk van, hál' istennek- nevettem.
Mikor már az íróasztalom mögött ültünk, Justin megszólalt.
- Nem értem a matekot.
- Segítsek?- közelebb húzódtam hozzá.
- Kéne- Justin minden mozdulatomat mosolyogva figyelte.
Fellapoztam a tankönyvem, és az első feladatra böktem.
- Ezt nem érted?
- Nem- ingatta a fejét Justin.
A második feladatjoz siklott az ujjam, és Justin-ra pillantottam.
- Nem- rázta a fejét.
- És mi van a harmadikkal?
- Azt sem értem- vonogatta a vállát. Nagyot sóhajtottam.
- Mire megy ki a játék?
- Hát,- kezdte.- ha lehetne, hogy elmagyarázd...
- Elmagyarázom- mosolyogtam.- Tehát..
Justin érdeklődve figyelt. Ettől egy kicsit zavarba jöttem.
- Khm.. szóval...- hebegtem.- az első feladatnál..
- Igen?- félrebillentette a fejét.
- Az x és az y egyenlete a...- tiszta vörös lett a fejem, amikor a tekintetem összetalálkozott Justin mosolygó pillantásával.- az.. úgy jön ki, hogy... az x-et megszorozzuk...
- Figyelek!- Justin mosolyogva figyelt.
- Tehát megszorozzuk... a....- már olyan vörös volt a fejem, hogy azt hittem, szétrobban.- Öööö.....
- Szerintem te se érted- kuncogott.
- De értem!- felálltam a székből.- Sokkal jobban értem, mint te, csak...
- Csak?- Justin felvonta az egyik szemöldökét.
- Csak...
Felállt, és a derekamnál fogva magához húzott. Végig simított az arcomon, és közelebb hajolt.- Csak mégsem érted..- suttogta a fülembe.
- De, de igenis értem!- bosszankodtam, majd visszahuppantam a helyemre.- Csak, te is itt vagy....
- Hogy érted?- Justin elég furán nézett rám, amitől azonnal elvörösödtem.
- Hát- kezdtem.- Nem tudhatod, hogy milyen az nekem, hogy itt vagy...- lesütöttem a szemem.
- Nem értelek- ingatta a fejét Justin.
- Justin, tudod te, hogy mit jelent nekem az, hogy itt vagy?- felnéztem rá. Mikor láttam, hogy milyen értetlenül néz rám, nyeltem egyet és folytattam.- Még anno három hete nem gondoltam volna, hogy valaha itt fogsz ülni, mellettem....
Justin a két keze közé fogta az arcomat, és a szemembe nézett.
- Hát, azt én se...- Justin mosolyogva közelebb hajolt, és megcsókolt.
- Akkor, ezek szerint- suttogtam pironkodva.- Te is ugyanazt érzed?
- Az válasz a kérdéseidre, hogy miattad vertem majdnem szét azt a gyökeret?- Justin mosolyogva figyelte, hogy mit lépek erre. Hát, csak annyit, hogy szorosan megöleltem.
- Mindennél jobban!- mondtam, miközben belefúrtam az arcomat a mellkasába.
Annyira jó volt.. Már nem volt több megválaszolatlan kérdésem vele kapcsolatban. Most már tisztán, és világosn értettem, hogy miért vagyunk egymásnak: mert szeretnénk szeretni valakit, és azt hiszem, egymásban megtaláltuk... A meghitt pillanatot egy kopogás szakította meg.
- Elli, valaki keres!- üvöltötte Zsolti az ajtó túloldaláról.
- Haj, megyek már!- kiabáltam vissza, majd felálltam és egy 'bocsánat' pillantást vetettem Justin-ra, mielőtt kiléptem volna az ajtón.
Félretoltam Zsoltit, és elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam, rögtön ledermedtem. Ugyanis... Ben állt az ajtóban.
- Menj innen!- mondtam neki ridegen.
- Figyelj, csak bocsánatot akarok kérni- lehajtotta a fejét, és bánatosan nézett fel rám.
- Nem vagyok kíváncsi a bocsánatkérésedre- közöltem vele fagyosan.
- Kérlek, nem akarok megfagyni, legalább bemehetek?- kérdezte vacogva.
A nagy riadalomban észre sem vettem, hogy milyen hideg van. Én is elkezdtem vacogni, de nem engedtem merev tartásomból.
- Menj innen, kérlek!- fogtam könyörgőre.- Nem szeretném, ha ugyanaz lenne, mint...- elcsuklott a hangom.
- Mint?- Ben gúnyosan vigyorgott, és egy lépéssel közelebb lépett.
- Ben, kérlek!- a sírógörcs kerülgetett, mikor felidéztem a délelőttöt.
- Elli, csak egy szó- suttogta most már alig három ujjnyira volt az arca az enyémtől. Hátra léptem egy lépést, de nem volt hova, mert beleütköztem... Zsoltiba.
- Ben, nem hallottad Elli-t? Menj el!- adta ki a parancsot. Még így is rendkívül röhejes volt, de uralkodtam az érzelmeimen.
- Ezt tőle szeretném hallani!- mosolygott gúnyosan, és felém fordult.- Elli, szeretnéd, hogy elmenjek?
Már épp nyitottam volna ki a szám, amikor valaki megelőzött.
- De még mennyire- Justin lépett ki Zsolti mögül, és védelmezően Ben és közém lépett.
- Nem téged kérdeztelek, nyáltócsa!- fintorgott Ben. Ettől a fintorától majdnem kidobtam a taccsot..
- Ben, kérlek, menj el!- a hangom rekedt volt. És még én is meglepődtem, hogy mennyire remegett.
- Nem hallottad, húzz el a francba!- Justin közvetlen Ben elé lépett és taszított egyet rajta.
Ben oldalra tántorodott, majd, mintha meg se kottyant volna neki, egy pillanat alatt mellém szökkent, és végig simította a karomat, azonban Zsolti egy csapással lelökte rólam a vaskos kezet.
Egész testemben remegtem. A térdem annyira remegett, hogy azt hittem, menten összeesek. De féltem is. Féltem attól a baromtól, aki minden erejével valamit szeretne tőlem...
- Menj el, ha jót akarsz magadnak- Zsolti hangja idegenül csengett. Védelmezően.
- Jó, ahogy akarjátok- vont vállat Ben egy gúnyos mosoly kísértében.- De nem tudtok rá örökké vigyázni!
Mielőtt elment volna, még egyszer utoljára végignézett rajtam, amitől kirázott a hideg.
Zsolti behúzott a házba, és levágta magát az egyik konyhaszékre.
- Ez mekkora egy barom...
- Az...- megremegtem. A térdem annyira remegett, annyira féltem, hogy összeestem volna, ha ... Justin nem kap el.
Remegve megfordultam, és a nyakába borultam. Szakadozottan előtört belőlem a sírás. Justin szorosan ölelt, érztem, ahogy megfeszülnek az izmai, és a világ minden kicséért sem engedett volna el. Nyugtatóan a vállamra hajtotta a fejét, és a fülembe suttogott.
- Ne félj, Elli! Itt vagyok.
- Mit akar?- könnyes szemekkel felnéztem rá.
Justin merengve megrázta a fejét.- Bárcsak tudnám, Elli, bárcsak tudnám...
Újra megöleltem, majd Zsoltira siklott a tekintetem.
- Köszi- szipogtam.
Zsolti kérdőn nézett rám. -Ugyan mit?
- Hát, hogy megvédtél.
- Elli- Zsolti mosolyogva felállt a székből és mellém lépett.- Te tényleg azt hiszed, hogy nem védtelek volna meg?
- Hát, nem tudom- vontam meg a vállam.
Zsolti kikapott Justin kezéből, a nyakamat átfogta azokkal a hosszú kezeivel, és megdörzsölte a fejemet.
- Attól, hogy ilyeneket csinálok,- mondta röhögve, mikor elengedett és látta a kócos fejemet.- attól még ugyanúgy köteles vagyok megvédeni egy perverz disznó előtt, mintha szeretnélek.
- Kösz- néztem rá furán. Nem is gondoltam volna, hogy Zsolti egyszer is bevallja, hogy szeret, mint egy testvér a testvérét. Hát, ez az álom most is szertefoszlott. De nem érdekel, hogy milyen, mert Zsolti a bátyám, és én szeretem olyannak, amilyen; egy hülye, idióta, barom, földi kutya, de ezzel szemben a testvérem, és azt hiszem, tartozom neki annyival, hogy elfogadom úgy, ahogy van.
Justin mellém lépett és átkarolta a vállam. Mosolyogva átöleltem. De Zsolti, vajon ki (?), rögtön félreértette a helyzetet:
- Csoportos ölelés!- ordította.- Én is jövök!- nekifutott és....ránk ugrott.
Jah, asszem most sem fogok lemondani arról, hogy valaha is összeforr a csuklóm...
- Szállj le rólam, te idióta!- röhögve forgolódtam Zsolti alatt.- Összenyomsz!
- Ugyan már!-röhögött, és csak még jobban rám feküdt.Komolyan, azt hittem, hogy megfulladok.
- Zsolti, légyszi!!- fuldokoltam.
- Jól van, na!- Zsolti röhögve felállt, és felhúzott a földről.
- Tudod te, hogy milyen nehéz vagy?- kérdeztem az oldalát bökdösve.
- Nem- rázta a fejét, nevetve.
- És akarod tudni?- kérdeztem mosolyogva.
- Nem hiszem- vonta meg a vállát.
Justin közénk lépett.- Mennem kell.
- Óh, máris?- bociszemekkel bámultam rá.
- Igen- Justin furán nézett rám.- Már vagy két és fél órája itt vagyok.
- Tényleg?- az órára pillantottam.- Nem is tűnt annyinak..
- Tudom- Justin közelebb lépett hozzám, majd adott egy puszit a homlokomra.- Mentem.
- Szia- mosolyogva néztem, ahogy kilép az ajtón az én
.... barátom... <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése