25. rész

Másnap reggel Avril hangja keltett fel. Nyűgösen fordultam a hasamra, egy párnát a fejemre húztam. Avril viszont ezek után sem hallgatott el; kitartóan énekelt tovább. Feltoltam magam a földön lévő matracról, ami nekem volt odakészítve, és körülnéztem Avril szobájában. Minden ott volt, ugyanúgy, ahogy tegnap, viszont őt nem láttam sehol. Aztán kicsapódott egy ajtó, ami Avril szobájába nyílt, ő pedig táncikálva, egy törülközőbe csavarva, énekelve jött ki rajta.
- Jó reggelt, Csipkerózsika!- köszöntött mosolyogva.- Hogy aludtál?
- Jól, köszönöm- motyogtam.- Mióta vagy fent?
- Áh, csak kb. egy háromnegyed órája- vont vállat.
- Bocsi, hogy nem ébredtem fel, csak tegnap hosszú napom volt...
- Sose bánd!- legyintett mosolyogva.- Örülök, hogy ilyen nagyot aludtál! Lezuhanyzol?
- Igen, ha nem baj.
- Dehogy baj! Menj csak nyugodtan! A törülköző a bal oldali szekrény legfelső polcán van!
- Köszi- álltam fel a matracról.
- Óh, és ezeket a ruhákat még Zsolti hozta el a kis "akciójuk" előtt- dobott nekem egy szatyrot, amiben a ruháim voltak.
- Okés, köszi.
Mosolyogva vonultam be a fürdőbe. Elég rendes volt Zsoltitól, hogy gondolt rám. A biztonság kedvéért bezártam az ajtót. Ledobtam a pizsamámat, fölkötöttem a hajamat és beálltam a zuhany alá. Amint a meleg víz elkezdett folyni rám, megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Melyik tusfürdőt használhatom?- kiabáltam ki Avril-nek.
- Amelyiket szeretnéd!- kiabált vissza.
Megvontam a vállam és a tenyerembe nyomtam egy kicsit, Avril rágógumi illatú tusfürdőjéből. Szétkentem magamon, majd még egy kicsit folyattam magamra a meleg vizet. Miután úgy éreztem, hogy kellően tiszta és füstmentes vagyok, kikászálódtam a zuhanyzóból és kerestem magamnak egy törülközőt, ami egy cuki rózsaszín lett. Alaposan megtöröltem magamat és a szatyor után nyúltam, amiben a ruháim voltak. Egytől egyig kiszórtam a ruhákat a földre és megkerestem köztük a fehérneműket. Elvigyorodtam, ahogyan magam elé képzeltem, ahogy Zsolti melltartót és bugyit keres nekem. Aztán a többi ruhadarabot is szemügyre vettem, és gondolatban szorosan megöleltem a dinka bátyámat, mikor láttam, hogy azt a pulcsimat is elhozta nekem, amit még otthon kaptam, Szanditól.
Ezenkívül amúgy nem tudom mit gondolt; azt, hogy nyár van?! :DD

Mikor teljesen felöltöztem, kicsoszogtam a fürdőből. Avril már fel volt öltözve; az ágyán ülve olvasott valamit.
- Van valami programod délutánra?- nézett fel a könyvből, mikor lehuppantam a matracomra.
- Nem terveztem semmit- ráztam a fejem. A válaszomra Avril összecsapta a könyvét és izgatottan előredőlt.
- Gondoltam, elmehetnénk vásárolni!
- Ez nem is rossz ötlet...
- Hát persze, hogy nem!- csapta össze a tenyerét, majd felpattant és az éjjeliszekrénye egyik fiókjában kezdett turkálni. Érdeklődve figyeltem, hogy mit csinál. Nem sokkal később önelégülten elvigyorodott és felmutatott egy kis piros valamit.- Ezt pislogd meg!
Felvetődött az ágyra és az orrom alá dugott egy piros bankkártyát.
- Ez a tiéd?- esett le az állam.
- Igen- vigyorodott el.- Anyuék minden hónapban tesznek rá x összeget, és azt mondták, hogy csak akkor használjam, ha nagyon muszáj.
- És most nagyon muszáj?
- Hát persze! Egy kis vásárolgatás a legjobb barátnőmmel nagyon muszáj!
Elmosolyodtam és megölelgettem dinnye barátnőmet.
- De nem kell rám költekezned- mondtam neki, mikor elengedtem.
- De!- jelentette ki.- Nem sajnálom ezt a pénzt, főleg tőled nem! Azt veszel ma, amit akarsz!
- Ezt nem tudom, hogy hálálhatnám meg...
- Csak úgy, hogy megígéred, hogy örök időkre legjobb barik leszünk!
- Ezt biztosan megígérhetem!- mosolyogtam rá. Olyan jól esett, hogy még a saját pénzét is képes volt megosztani velem!
Ezek után még sokáig beszélgettünk alap dolgokról, amikor megcsörrent a telefonom. Mind a ketten összerezzentünk, majd egy nagyot nevettünk egymáson, én pedig a telefonom után nyúltam és még mindig mosolyogva felvettem.
- Halló.
- Szia- köszönt Justin.
- Te vagy az, Justin?- kérdeztem.- Ki kellett volna írnia a számodat...
- Én vagyok az, ez a lényeg- nevetett fel. Elmosolyodtam.
- Na mondjad, mi az!
- Hát, Jazmyn már vagy reggel óta azzal nyaggat, hogy tegnap nem tudott veled játszani, és gondoltam, átjöhetnél.- magyarázta.
- Persze, természetesen!- örültem meg. Már nagyon hiányoztak Justin édes kis testvérei.
- El menjek érted?
- Ha nem okozok gondot...
- Ugyan, te sosem okozol gondot!
- Jó! De tudod, hogy hol laknak Avril-ék?
- Csak mondjad az utcát.
Avril-re pillantottam és eltátogtam neki, hogy mi az utca neve, mire visszatátogta a választ.
- Juhar utca 41.- mondtam a telefonba.- De biztos, hogy idetalálsz?
- Én aztán nem! Majd a GPS- mondta, majd elröhögte magát. Én is röhögtem egyet, majd elkezdtem elköszönni, mert tudniillik, hogy nálunk az általában olyan 10 percet vesz igénybe.
- Nah, akkor várlak. És egyszer csörgess meg, ha a ház előtt vagy!
- Rendben! Szia, pár perc és ott vagyok!
- Szia, siess!
- Oksi, szia Elli!
- Szia Justin!
Ezek után letettük a telefont. Kicsit csodálkoztam rajta, hogy ilyen gyorsan elköszöntünk.
- Figyu, én nem sokára megyek. Jön értem Justin.
- Óh, oki- mosolygott.- Akkor mikor találkozzunk délután?
- Nem tudom- dörzsöltem meg az állam.- Mit szólnál, mondjuk... fél 5-höz?
- Tök jó! Akkor majd megcsörgetlek. De hol is talizzunk?
- Mit szólnál a plázához? Szerintem az lenne a legkönnyebb.
- Oki, akkor majd ott...- nem bírta befejezni, mert csörgött a telefonom.
- Halló- vettem fel.
- Van egy kis baj....- hallottam Justin gondterhelt hangját. Összerándult a gyomrom; te jó ég, mi történhetett?!
- Mi a baj???- aggódtam.
- Eltévedtem- nyögte ki, én meg akkorát röhögtem, hogy Avril is elmosolyodott.
- Nem azt mondtad, hogy "majd a GPS idetalál"?!- kérdeztem két röhögőroham között.
- De- válaszolta.- Csak Skarlett is eltévedt...
- Skarlett?- kérdeztem, mikor abbahagytam a nevetést.- Az meg ki?
- A GPS-em...
Itt újra kitört belőlem a röhögés.- Te Skarlett-nek hívod a GPS-ed???- ziháltam, mikor kiröhögtem magam.
- Ne sértegesd!- szólt rám. Próbált komolynak tűnni, de a hangjában nevetés bujkált.- Lehet, hogy meghallja!
- Oda ne rohanjak!- nevettem fel.- Segítek idetalálni. Hol vagy?
- Nem tudom...
- Bővebben?
- Nnnnnneeeeeemmmm ttttttttuuuuudddddddoooommm- húzta el.
- De most komolyan!- kuncogtam.- Hol vagy?
- A Francia utca sarkán.
- Értem- bólintottam, majd Avril felé fordultam.- Hol van a Francia utca sarka?
- Befordul jobbra, és máris az utcánkban van- válaszolt vigyorogva Avril. Valószínűleg hallotta a beszélgetésünket...
- Befordulsz jobbra, és máris az utcában vagy!- mondtam Justin-nak, aki a vonal végén várakozott a válaszomra.
- Oksa, egy perc és ott vagyok!- mondta, majd letette a telefont.
A fejemet rázva fordultam Avril felé.
- Néha azt hiszem, én vagyok az egyedüli normális kettőnk közül...
- Jól érzed!- nevetett fel Avril. Egy hálás pillantást küldtem felé, majd felálltam.
- Lassan ideér Justin, úgyhogy elkezdek összepakolni...
- Oki.
Felkászálódtam a matracomról és összeszedtem a cuccaimat. Miközben a tegnapi ruháimat szedtem össze, magamban Justin Timberlake- Mirrors című dalát dúdoltam. Kicsit rákattantam a utóbbi napokban... :)
Éppen ültem volna le Avril mellé, amikor valaki dudált. Kinéztem az ablakon, és megláttam Justin kocsiját, az anyósülésen pedig egy férfi ült, akit még nem láttam.
- Jöttek értem- szóltam Avril-nek.
- Lekísérlek- mosolygott.
Lent aztán elköszöntem Avril szüleitől, felhúztam a cipőmet és kicsoszogtam Justin autójához.
- Hali- mosolyogtam rá, mikor kiszállt a kocsiból, hogy köszöntsön.
- Háj- húzta mosolyra száját, amibe beleremegett a gyomrom. Felém lépett, én pedig ösztönösen magamhoz húztam, ő pedig hosszan megcsókolt.- Be szállsz?- kérdezte, mikor elengedtük egymást.
- Ha nem gond- kuncogtam.
- Apa is jön velünk- nyitotta ki nekem az ajtót.
- Halihó!- ültem be mosolyogva, miután Justin becsukta az ajtót.
- Elli- vigyorodott el Justin apukája és hátrafordult az anyósülésről.- Nagyon örvendek! Jeremy vagyok- nyújtotta felém a kezét.
- Én is!- ráztam meg mosolyogva a kezét.
- Csak elhozattam Justin-nal a kicsiket. Ugye nem gond, ha haza kell vinnetek?
- Dehogy is! Nagyon örülök, hogy megismertelek! Ugye tegezhetlek?
- Persze!- mosolygott.- Már te is a családunkhoz tartozol!
Meghatott, amit mondott, és könnyes szemmel elmosolyodtam. Míg beszélgettünk, elindult alattunk a kocsi. Pár másodpercig csönd volt, amit nem sokkal később Jeremy tört meg.
- Justin állandóan rólad beszél! Már igazán kíváncsi voltam, hogy milyen lehetsz! És, lássuk be, még gyönyörűbb vagy, mint amilyennek Justin leírt!
- Ugyan- vörösödtem fülig. Nem bírom, amikor azt mondják, hogy gyönyörű vagyok... Ne hazudjanak! :D
- Jazmyn és Jexon teljesen beléd estek!- mondta egy kicsit később Jeremy.
- Nagyon aranyosak- mosolyogtam.- Én is rögtön megszerettem őket!
Jeremy mosolyogva kinézett az ablakon, én pedig elkezdtem csak úgy, spontán, bökdösni Justin vállát.
- Befejeznéd?- röhögött halkan, mikor már vagy ezerszer megböktem.
- Nem megy!- nevettem és hátradőltem az ülésemen.
Nem sokkal később a kocsi megállt alattunk, Jeremy pedig kiszállt a kocsiból. Feltétlenül el akartam tőle köszönni, úgyhogy Justin-nal együtt én is kipattantam Jeremy után.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek!- adott 2 puszit.
- Én is nagyon örülök, hogy végre találkozhattunk!- öleltem meg mosolyogva.
- Csá, apa!- adott neki 2 puszit Justin.
- Vigyázz Ellire!- vigyorgott rá Jeremy.
- Vigyázok!- köszönt el tőle Justin, majd kinyitotta nekem az anyósülési ajtót. Vagy hogy mondjam... :D
Mikor ő is beült, adott egy puszit az arcomra, majd beindította a gázt és legördültünk a ház felhajtójáról. Pár perc múlva már Justin-ék háza előtt álltunk.
- Itt vagyunk!- mosolygott rám egy elképesztően szép mosollyal.
- Rég jártam itt...- merengtem el, majd egyszerre nevettünk fel.
Pár perc múlva kiszálltunk (:D). Justin kitárta előttem a bejárati ajtót, én pedig széles mosollyal az arcomon léptem át a küszöböt.
- Megjöttünk!- ordította el magát, amikor belépett mögöttem.
Épphogy levettem a cipőmet és a kabátomat, két kisember rohant felém.
- Elli!- sikítoztak.
- Sziasztok!- nevettem fel, majd lehajoltam és felemeltem a kicsiket.- Rég láttalak tieteket!
- Hiányoztál, Elli!- ölelte át a nyakamat Jazmyn.
- Nekem is!- puszilt meg Jexon.
- Nekem is nagyon hiányoztatok!- mosolyogtam rájuk.
- Elég a gyerekzsúrból!- röhögött fel Justin.- Gyere, Jexon, győzzük le a lányokat lovacskázásban!- mondta, azzal kivette a kezemből Jexon-t.
- Úgyis mi fogunk nyerni!- nyújtotta ránk a nyelvét Jexon, mikor Justin a hátára kapta.
- Csak szeretnétek!- nevettem fel.- Jazmyn, legyőzzük őket?
- Naná!- kiáltott fel Jazmyn, én meg a hátamra kaptam.- Végetek!
- Verseny a konyháig?- kérdezte diadalittas mosollyal Justin. Komolyan, mintha már meg is nyerte volna!
- Rendben!- bólintottam összehúzott szemekkel, vigyorogva.
- Háromra indulunk! Egy....
- Kettő....
- Három!
Amint Justin kimondta, hogy három, én Jazmyn-nel, Justin pedig Jexon-nal a hátán, nekilódultunk. Jazmyn édesen kacagott, mikor egyszer majdnem előreestünk, ugyanakkor a fiúk, mintha szárnyuk nőtt volna, elhúztak mellettünk.
- Nyertünk!- nevetett Jexon, mikor megálltunk a konyhában.
- Na, erre varrj gombot, kicsim!- mosolygott Justin. Beültette Jexon-t az etetőszékébe.
- Bocs, nem erősségem a varrás!- beültettem az etetőszékébe Jazmyn-t, aki ezután jól kupán vágta Jexon-t, mert kicsúfolta, hogy milyen lassúk voltunk. Hiába. Testvéri szeretet....
- Látom, megjöttetek!- mosolygott ránk angyalian Pattie.
- Igen. Szia!- öleltem meg. Pattie nevetve adott egy puszit, majd Justin haját borzolta össze.
- Elli, játszol velem?- mosolygott rám Jazmyn.
- Persze, Tündérke, de előtte iszok egy pohár vizet, ha nem gond- kacsintottam rá.
- Jó, de siess!
Kértem Pattie-től egy pohár vizet. Miután megittam, kivettem Tündérkét az etetőszékéből. Kézen fogott, és behúzott a nappaliba.
- Ne szóljunk Jexon-nak?- kérdeztem tőle, mikor leültünk és elővette a babáit.
- Mondd meg Justin-nak, hogy ő is jöhet!- rántotta meg csöpp kis vállát.
- Mindjárt jövök, Tündérke!- simogattam meg a buksiját.
Justin a konyhában volt. Mellé álltam és átöleltem.
- Jazmyn megengedte, hogy te és Jexon is jöjjetek babázni- mondtam neki huncutul mosolyogva.
- Megyünk!- húzta mosolyra szája sarkát. Úgy imádom, mikor így mosolyog!

 

Másfél órát játszottunk a kicsikkel, mikor csörgött a telefonom.

- Halló- vettem fel. 

- Ebédre haza óhajt a kisasszony jönni?- hallottam apa mérges hangját.

- Óh, szia apa!- köszöntem behúzott nyakkal.

- Szóval hazajössz ebédre, vagy rád ne is számítsunk?- szegezte nekem a kérdést.

- Szerintem igen. Ha nem gond..

- Elli, ne butáskodj már!- szólt rám.- Miért lenne gond?!

- Hát, csak úgy kérdezted...- mentegetőztem.

- Akkor gyere olyan fél egyre- enyhült meg.- Addigra kész lesz az ebéd.

- Oksi- mosolyodtam el.- Kérdezhetek valamit?

- Ezen kívül?- nevetett fel.- Igen, mondd!

- Elmehetek olyan 5 óra körül Avril-lel vásárolni?

- Igen- hatalmas kő esett le a szívemről.- De legkésőbb fél 10-re otthon vagy!

- Igenis, főnök!- poénkodtam.

- Na, de most már leteszem, mert nem ingyen beszélünk ám! Szia!

- Szia- nevettem. Miután apa letette a telefont, éreztem, ahogyan egy kéz át öleli a derekam. 

- Megbeszéltél mindent?- suttogta a nyakamba.

- Igen- megfordultam, ő pedig így velem szembe került. A derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. Beletúrtam a hajába és belemosolyogtam csókunkba. 

Hogy én mennyire szeretem... <333

Hájjj :*** 

Remélem eleget pihentetek a téli szünetben, mert nemsokára kezdődik a suli :S Tudom, ehhez nektek is ugyanannyi kedvetek van, mint nekem, de azért remélem, egy kicsit feldobhattam a szüneteteket a részeimmel! Remélem, ez is tetszett <33 Óh, és szeretném megköszönni, a több, mint 1530 megtekintést! Nagyon jólesik! Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat!!! :** <33

Ajánlott blogok:

www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.com

www.viraagszirmok.blogspot.com

[Remélem, jól írtam be őket.. :D]

24. rész

Kiléptünk az utcára. A hideg átjárta minden porcikámat; megborzongtam. Eszembe juthatott volna egy kabát. Talán.
Justin megérezte, hogy remegek, így átkarolta a vállam és belepuszilt a hajamba. Ahogy közeledtünk a kocsihoz, egyre jobban kezdtem betojni. Mikor a kocsi mellé értünk, Ben szélesre tárta előttünk a hátsó ajtót. Először engem lökött be a kocsiba, mire Justin lekevert neki egyet, de Ben nem zavartatva magát Justin-t is belökte a hátsó ülésre.
- Idióta- fújtatott Justin, mikor Ben becsukta az ajtót.
- Edward, John!- öleltem meg a fiúkat.- Hogy kerültök ide?
Értetlenül egymásra néztek. Észhez kaptam és leszedtem a szájukról a kötést, így már tudtak beszélni. Először Edward lélegzett fel felszabadultan.- Ez az ökör az utcáról rángatott be minket ebbe a porfészekbe!
- És ti?- kérdezte John.
- Megmentünk titeket- mosolyogtam rájuk.
A fiúk elmosolyodtak. Ben már vagy fél órája kint állt az autó mellett. Mikor elcsöndesedtünk, csak akkor vettük észre, hogy telefonál. Valószínűleg a "főnökkel" beszélt, mert minden második mondata után felröhögött. Kb. úgy, mint egy reumás vad kan.
Pár percig csöndben voltunk. A csöndet én szakítottam meg; éles fájdalom nyilallt a hasamba. A fájdalomtól összerándultam, kezemet szorosan a hasfalamra tapasztottam.
- Aú!- nyögtem fel.
- Mi az?- ült fel Justin. Eddig ugyanis kényelmesen elterpeszkedve ült, mintha otthon ülne a kanapén. Mikor azonban meghallotta, hogy felnyögök, változtatott szokatlanul nyugodt ülőhelyzetén.
- Rohadtul fáj a hasam!- nyöszörögtem még mindig összegörnyedve.
- Hol?- hajolt közelebb.
- Itt, de nagyon!- óvatosan elhúztam a kezem onnan, ahol iszonyatosan fájt.
- Valami rosszat ettél?- kérdezte aggódva Justin.
- Nem hiszem- mondtam halkan. A kezemet újra visszatapasztottam a hasfalamra, mielőtt Justin bármit is bírt volna vele csinálni, ugyanis újra egy éles fájdalom nyilallt bele.
- Kérdezzük meg a vadbarmot, hátha van valahol elsősegély doboza! Lehet, hogy abban van valamilyen fájdalomcsillapító!- javasolta John.
- Ennyi erővel igazán elmehetnénk!- csattant fel Edward.- Már vagy másfél órája telefonál.
- Ja- bólintott gyorsan Justin.- Ennyi, nem várok tovább. Ha most nem hagyja abba a telefonálást, akkor én hagyom abba neki, de abban nem lesz köszönet! Figyu; kikopogok neki, és ha nem jön be a kocsiba, akkor elrohanunk, okés??
- Oké- bólintottak határozottan a fiúk. Én csak nyöszörögtem egyet válaszképp, mert a hasam még mindig görcsölt.
Justin az ablak felé fordult és belevert egyet, amibe beleremegett az üveg. Ben idegesen rápillantott, majd mormogott valamit a telefonba, gyorsan lecsapta és már indult is, hogy beüljön a kocsiba.
- Hát, ez nem jött be- szólalt meg Edward.
Ben pár másodperc alatt bent ült a kocsiban.
- Akkor indulunk, kapaszkodjatok!- vigyorgott hátra, majd mikor meglátta, hogy szenvedek a hasam miatt, önelégülten elvigyorodott és megpaskolta az anyósülést.- Elli, ha ennyire rosszul vagy, akár mellém is ülhetnél. Talán kicsit jobb kedvre bírnálak deríteni!
Valami olyasmit próbáltam volna neki visszaszólni, hogy "álmodik a nyomor", de Justin beelőzött.
- Én szívesen beülök melléd, hogy szétverjem a fejed, ha most azonnal nem indulsz el!
Ben egy kicsit, mintha megijedt volna; sietve előrefordult és beindította a motort, ami hangosan feldübörgött. A hasfájásom egyre erősebb lett.
- Bújj ide!- ragadta meg Justin a vállam és magához húzott. A hasamat szorítva odabújtam hozzá, ő pedig belepuszilt a hajamba.
Pár perc múlva Justin elővette a telefonját és megnyitotta az üzenetküldés fájlt. A hasfájásom kezdett csillapulni. Csak arra emlékszem, hogy az 'A' betűnél keresgél. A többit átaludtam.
Arra ébredtem, hogy Justin rázogatja a vállamat.
- Kicsim, ideje felkelni!
- Mi?- kérdeztem még félálomban.
- Megérkeztünk.
Álmosan felültem. (Eddig Justin-nak dőlve aludtam.:3)  Sötét volt. Ben már nem volt a kocsiban, de Edward és John ott ültek mellettünk. Mikor rájuk néztem, elvigyorodtak, én meg rögtön zavarba jöttem; tiszta gubanc volt a hajam, a fejem meg tiszta piros, na meg persze a szemem is tökre be volt dagadva az alvástól.
Kinéztem az ablakokon. Sötét volt, mivel már jócskán a télben jártunk, így esett meg, hogy már fél hatkor korom sötét volt. Csak pár utcai lámpa égett a távolban, kissé megvilágítva az 5 méteres körzetét. A kocsiban égett a villany, de így is tiszta libabőr lettem, ha arra gondoltam, hogy ki kell majd mennünk a sötétbe, kabát nélkül. Na meg Ben. Ha tudnám, hogy mit akar velünk csinálni. De jobb kérdés, hogy miért vagyunk a kocsiban, mikor senki sincs itt, hogy vigyázzon ránk? Talán megkísérletezem egyedül elhagyni a kocsit, és ha szabad a levegő, akkor a többieket is magammal rángatni. Ha meg nem tiszta a levegő? Hát, az előbb utóbb, úgyis kiderül...
- Miért vagyunk még itt?- kérdeztem rekedten.
- A kocsi mellett áll két behemót- biccentett hátra fele Edward. Nah, itt futott csőbe a menekülési tervem...
- Óh- húztam el a számat. Ásítottam egyet, majd megdörzsöltem a szemem. Justin felült és magához húzott, én pedig nagyot sóhajtva dőltem mellkasára.
- Fáradtak vagyunk?- suttogta mosolyogva a fülembe.
- Aham- motyogtam, miközben már fél lábbal az álmomban voltam.
De nem volt sok időm álmodni, mert egy hideg szellő járta át a csontjaim, amitől megborzongtam Justin kezében.
- Kiszállás- mennydörögte egy igen ellenszenves hang.
- Gyere- suttogta Justin.
A térdem alá nyúlt, megfogta a hátamat, és egész egyszerűen kiemelt a kocsiból. A hideg most már minden oldalról támadott; reszkettem. Tényleg nem ártott volna egy kabát.
Félálomban kinyitottam a szemeimet. Nem volt valami világos, na meg Justin azzal küzdött, nehogy elejtsen. A sötétben kicsit meresztgetni kellett a szemeimet, hogy kivegyem a vonásait; fázott.
- Jól van, most már letehetsz!- nyöszörögtem és egyik lábamat megpróbáltam letenni a földre. Justin megállt.
- Biztos?- kérdezte vacogva.
- Ja- motyogtam kábultan. Fél lábbal az öntudatlanságban jártam.
Justin óvatosan letett. Mikor két lábon voltam, elengedett, de rögtön orra bukok, ha nem nyúl utánam.
- Inkább mégis viszlek- jelentette ki, és már hajolt is le, hogy újra felemeljen, amikor hirtelen egy erős fénycsóva világított rám. Ettől a szemeim rögtön felpattantak.
- Ne!- léptem el Justin-tól, nehogy fel emeljen.- Most már egyedül is tudok menni.
- Rendben- vont vállat Justin. Mellém lépett, ujjait az enyéimre kulcsolta. Az arcára néztem; fáradt volt, vagyis inkább álmos.
- Aludtál az úton?- kérdeztem, mikor ránk szólt az ellenszenves hangú pasas, hogy kövessük. Eközben Edward és John szorosan mögöttünk lépkedtek.
- Nem- rázta a fejét.
- Pedig kellett volna- öleltem meg és nyomtam egy puszit az arcára.
Egy kis szellő suhant el mellettünk, mi pedig kánomban vacogtunk Justin-nal. Edward mellém, John pedig Justin mellé lépett és átkarolták a vállunkat, mivel rajtuk volt kabát. :S
Nem sokkal később az ellenszenves pasas megállt. Kinyitott egy hatalmas kaput. Halvány fény szűrődött ki a nagy ajtón. Kellemetlen füstszag és füst gomolygott ki a hideg utcára. Köhögtem egy kicsit, majd Justin pólójába fúrtam a fejem, mivel már a hatalmas füst kezdett elviselhetetlen lenni. Justin arcát a hajamba fúrta, Edward és John pedig a kabátjukban rejtették arcukat. Beléptünk az ajtón.
A pára szinte elviselhetetlen volt, na meg az egyre elviselhetetlenebb füst miatt rögtön elkezdtem szédülni. Justin pulcsijában próbáltam lélegezni, de a füst és a pára ide is befurakodott. A levegő nagyon nehéz volt, erősen húzta a tüdőmet.
- Minden oké?- fuldokoltak a fiúk.
- Mindjárt megfulladok...- szuszogtam.
- Á, hát itt vagytok!- lépett elő a sötétségből egy igen túlsúlyos ember. A hangja rekedt volt, és egy kicsit nehézek is; valószínűleg őt is bántotta a nehéz levegő.
- Mit akar..... t-t-t.....tőlünk?- próbáltam mondani valamit, de csak értelmetlen fuldoklást lehetett hallani.
- Csak egy kis.....- nem bírta befejezni, mert három ismerős alak robogott elő a sötétségből.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!- ordították.
A halvány fényben láttam, amint Justin önelégülten elvigyorodik, a fiúk pedig megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Valaki megragadta a kezemet és húzni kezdett. Eközben két igen ismerős hang ordibált és puffanásokat lehetett hallani.
Pár másodperc múlva a szabad levegőre léptünk. Elengedtem a fiúkat és nem törődve a hideggel, térdre estem a betonom és csak úgy kapkodtam a levegőt. Annyira hiányzott már, mint egy korty víz, mikor több mint két héten át a sivatagban gubbasztasz víz nélkül. Justin a térdére támaszkodott és sietősen kapkodta a levegőt, Edward és John pedig elterültek a földön.
- Minden oké?- hallottam három ismerős hangot.
Felnéztem és megláttam, amint Adam, Austin és Zsolti lihegve fújják ki magukat. Felpattantam és a nyakukba ugrottam.
- Úristen, de jó hogy itt vagytok!
Nem akartam elengedni őket, így kénytelen voltam beérni azzal, hogy csak Austin-t ölelgethettem tovább.
- Mi van, kislány!- nevetett fel Austin, amikor alaposan megszorongattam.
- El sem hiszed, mennyire örülök nektek!- pusziltam meg az arcát.
- És én nem kapok?- tárta szét vigyorogva a kezét Adam.
- Dehogynem- mosolyodtam el. Adtam még egy puszit utoljára Austin-nak, majd Adam-et is jól megölelgettem.
- De hogy kerültetek ide?- kérdeztem a fiúktól, Adam-et ölelve.
- Justin küldött egy sms-t- vonta meg a vállát. Felnevettem és adtam egy puszit az arcára.
- Fantasztikusak vagytok!
Elengedtem Adam-et és Zsolti felé indultam, kitárt karokkal.
- Anya és apa megkérdezték Avril-éket, de lebeszéltem velük, hogy náluk alszol- kacsintott.
- Köszönöm- öleltem meg.- Életmentő vagy.
- Tudom.
Hirtelen elöntött az az ismerős érzés, hogy nekem vannak a világon a legjobb barátaim. Ahogy végignéztem a a vigyorgó ikreken, a kék szemű szőkeségen, a vagány barnán, a hatalmas bátyámon.. és nem utolsó sorban a barátomon, azt hiszem rájöttem arra, hogy megtaláltam, amit kerestem. A barátaimat.
Aztán elkezdtem vacogni.
- Ne menjünk?- kérdezte Austin.
Mondtam volna, hogy "de, menjünk már el innen", csakhogy nem jött ki semmi a számon, úgyhogy csak bólintottam egyet.
Betuszkoltak minket egy ismeretlen kocsiba. Öten nyomorogtunk az eredetileg három személyre tervezett hátsó üléseken, de ügyesen megoldottuk a dolgot; Justin az ölébe ültetett. Így valamivel könnyebb volt elférnünk. Adam beült a vezetőülésbe, Zsolti pedig az anyósülésre kucorodott.
- Akkor ma hol alszok?- kérdeztem Zsoltitól, miután elindultunk.
- Avril anyukájával megbeszéltem, hogy ha úgy adódik, akkor lehet, hogy az éjszaka közepén betoppansz, ha nem, akkor meg mondja azt anyáéknak, hogy ott vagy. De bárhol aludhatsz, most nagy a választék- vont vállat.
- Még nálam is- vigyorodott el Justin.
- Nem is tudom- fogtam a fejem.- Ha az első alkalmat, amikor veled alszom, el kell titkolnom anyáék előtt....
- Nyugi, majd lesz máskor is első- puszilta meg a nyakam, amibe beleremegtem.
- Az lenne a legjobb, ha Avril-hez mennék- sóhajtottam fel végül.
- Ahogy akarod!- puszilt meg Justin.
- De, ugye majd nálam is fogsz aludni?- vigyorodott el Austin.
- Persze- kuncogtam, majd összeborzoltam a haját.
- És nálunk is feltétlenül kell aludnod!- röhögött fel John.
- Mi lenne, ha egyik hétvégén mindannyian ott aludnánk valamelyikünknél?- nézett bele vigyorogva a visszapillantó tükörbe Adam.
- Ez jó ötlet!- tapsikoltam.
- Jó!- mosolygott Austin.
- Persze- mondták egyszerre az ikrek.
- Felőlem- vont vállat Justin.
- De jóó!!!- annyira megörültem, hogy nem törődve azzal, hogy Justin ölében ülök, megfordultam és szorosan megölelgettem.
- Nyugi, kislány!- tolt el finoman magától, közben pedig halkan nevetett.
Miután lenyugodtam, visszaültem Justin ölébe és szórakozottan bökdöstem Zsolti vállát, akinek ez nagyon nem tetszett, és minduntalan hátracsapott, de egyszer sem talált el. :D
Nem sokkal később a kocsi megállt alattunk. Az ablakon mindig vidám, szőke barátnőm kopogtatott izgatottan.
- Sziasztok, srácok!- köszöntem el tőlük, miután megölelgettem a kis Austin-t, puszit adtam Adam-nek, összeborzoltam az ikrek haját, még egyszer utoljára megböktem Zsolti vállát és megcsókoltam Justin.
- Szia Elli!- vigyorogtak, én pedig kipattantam a kocsiból.
Avril kipirult arccal és kitárt karokkal várt rám. Vigyorogva megöleltem, eközben pedig az autó dudálva elhajtott, mi pedig kitartóan integettünk utána.
Miután kibeszéltük magunkat az udvaron, besétáltunk a házba, ahol az anyukája mosolyogva üdvözölt minket, az apukája éppen olvasott, de még így is volt ideje köszönni nekem. Ezek után Avril-lel felvonultunk a szobájába, ahol részletesen elmeséltem, mi történt velem ma. Avril minden érdekes sztorinál felszisszent és izgatottan várta a folytatást. Aztán az éjszaka közepén kifulladva dőltünk le az ágyra, és álomba beszélgettük magunkat. :)


Sziasztok! :3
Nem fogjátok elhinni: már 1493 oldalmegjelenítésem vaann!!!! Annyira örülök, feldobjátok a napjaimat! :* Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat, szeretlek titeket! <3 :') Óh, és komizni ér! ;)
Ajánlom a következő blogokat:)
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.com
www.viraagszirmok.blogspot.com

23. rész

Másnap reggel olyan fél 9 körül keltem. Tudom, nem valami későn, de mivel megígértem Jazmyn-nek és Jaxon-nak, hogy játszok velük, igyekeznem kell egy kicsit. Majd felhívom Justin-t, hogy mikor menjek át, gondoltam.
Gyorsan felöltöztem (vagyis nem gyorsan, mert kb. 30 percig szöszöltem a szekrény előtt), és kimentem a konyhába, ahol anyáék már reggeliztek.
- Jó reggelt!- ültem le az asztalhoz.
- Jó reggelt, Elli!- tette elém anya a narancslevet.- Terveztél mára valamit?
- Ami azt illeti, igen- feleltem büszkén, miközben narancslevet öntöttem a poharamba.- Justin beteg lett, tegnap pedig átmentem hozzá. És találkoztam a testvéreivel, akik annyira édesek!
- Ezt tervezted mára?- nézett nagyot apa.- Hogy róluk fogsz áradozni?
- Befejezhetem?!- néztem rá unottan.- Szóval, megígértem a kicsiknek, hogy ma átmegyek hozzájuk játszani!
- Óh, ez igazán kedves tőled!- mosolygott anya.
- Igen, Jazmyn-nel és Jaxon-nal már nagyon jól összebarátkoztam!- vigyorogtam önelégülten.
- Akkor érezd velük jól magad! És majd máskor elmegyünk a városba vásárolni!
- Ó, tényleg!- csaptam a homlokomra.- Ne haragudj, anya, teljesen kiment a fejemből!
- Ugyan, semmiség- legyintett anya.- Különben is, ma úgy terveztem, hogy meglátogatjuk együtt az egyik kollégámat, de gondoltam, hogy te ott úgyis unatkoznál, szóval ez el is van intézve!
- Köszi.
- Akkor nem mész anyával?- pislogott Zsolti.
Látva a pillantásokat, amikkel megajándékoztuk, Zsolti behúzott nyakkal kente tovább a lekvároskenyerét.
Mikor befejeztem a reggelit, elköszöntem anyáéktól, egy amolyan "vacsira biztos haza érek" köszönéssel.
Az utcán aztán felraktam a fülesemet és egész úton Dér Heni- Ég veled című dalát hallgattam. Otthon, vagyis az előző otthonomban már annyit hallgattam, hogy kívülről fújtam az egészet. Ahogy egyre jobban belemerültem a dalba, szinte kínzó érzésként égtek a fejemben az emlékek. Otthonról. Mármint, az előzőről. Az, ahogyan porrá zúzzák a szívemet. Elég hosszú történet, de Justinék házáig még van időm.
Volt egy fiú; Roger Wall. A suli legdögösebb fiúja volt. Egyértelműen állt a suli fiúi élén, mivel tökéletesen kigyúrt felsőtestével azonnal elnyerte a lányok tetszését, és így az enyémet is. Azt gondoltam, hogy amit iránta érzek, az szerelem, de mint kiderült, nem ő iránta érzek szerelmet. :3 Egy álmom vált valóra, mikor elhívott az egyik sulibálra. Persze akkoriban rengeteg lány nézett rám utálkozó pillantásokkal, meg minden. Ezektől eléggé megrettentem, de nem nagyon törődtem velük; minden figyelmem elfoglalta Roger. Aztán a sulibál idején persze én gyönyörűen felöltöztem. Ő sem panaszkodott, mikor eljött értem. Persze Zsolti is eljött, de érte a csaj jött el, nem pedig fordítva. Hiába, már akkor sem volt 100-as. Szóval iszonyatosan izgultam. Nem kellett volna, mert mikor beléptünk a tornaterembe, egy punccsal teli tál ömlött rám a karzatról. Persze Roger nem lett puncsos, viszont Zsoltinak akkor volt az első igazi bunyója, amit nagy fölénnyel nyert, mivel, mint utóbb kiderült, Roger allergiás volt arra, ha belelökik a puncsba. De én még nagyon sokáig teljesen össze voltam törve. Olyan sokat sírtam, hogy a szemem pár hétig tisztára vörös volt.
Az emlékektől összerezzentem. Újra könnyek szöktek a szemembe, de semmiképpen sem szerettem volna, ha kibuggyank a szememből, mert most tökéletesen boldog vagyok Justin-nal. De hiába könyörögtem a könnyeimnek, mert azok az évek múlásával már teljesen korlátozatlanul jártak a szememből ki és be, szóval már nem sokára patakokban folytak a könnyeim.
Csak arra eszméltem fel, hogy a dal már harmadszorra is véget ért, és hogy Justin-ék háza előtt állok. Letöröltem az arcomat, de persze a szemem pirosságát nem tudtam teljesen eltüntetni. Mikor már kezdtem megnyugodni, becsöngettem. Az ajtó pár másodperc múlva kinyílt.
- Ell!- mosolygott Justin. Kicsit meglepődtem, hogy ő nyit ajtót, de, mintha tudta volna, hogy mire gondoltam, meg is magyarázta.- Anyu elment itthonról, magával vitte a kicsiket is.
- Akkor majd máskor játszok velük- rántottam meg a vállam.
Justin szeme összeszűkült. Félrebillentette a fejét és mereven bámult.
- Mi a baj?- kérdezte végül.
Felsóhajtottam.- Hosszú.
- Van időm- mondta aggódva, majd félreállt az ajtóból, hogy be tudjak menni.
Bent aztán levettem a cipőmet, majd követtem Justin-t a nappaliba. Justin levágta magát a kanapéra. Lehuppantam mellé.
- Te sírtál?- aggódott.
- Ennyire látszik?
- Mi történt? Már megint Ben volt az?- kezdett el rögtön rémeket látni.
- Nem, szó sincs Ben-ről!- ráztam a fejem.- Csak visszatértek a régi emlékek...
- És olyan szörnyűek ezek a régi emlékek, hogy sírnod kell rajtuk?- mosolyodott el megkönnyebbülten Justin.
- Van köztük elég szörnyű is- bólintottam.
- Elmeséled?
- Ha nagyon szeretnéd...
- Nagyon szeretném- mosolygott.
Nyeltem egy nagyot, és elkezdtem.
- Roger Wall volt a legdögösebb fiú a sulinkban. Minden lány csak róla álmodott. És, hát én is. És iszonyatosan boldog voltam, amikor elhívott az egyik sulibálra. De persze akkor egy csomó barátnőm megutált, mert ugye engem hívott el, nem pedig őket. De akkor ez nem érdekelt annyira, mint az, hogy a suli leghelyesebb fiújával megyek a bálba. Nagyon izgatott voltam, meg minden. Annyira, hogy nem vettem észre, ami körültöttem történik... Roger is iszonyatosan jól nézett ki a bál napján, amikor eljött értem. De mikor beléptünk a tornaterembe, akkor hirtelen elugrott mellőlem, rám pedig- elcsuklott a hangom.- egy hatalmas tál puncs ömlött. Azt hiszem, még soha, senki nem alázott meg ennyire, mint azon az estén. Olyan kínos volt. De legfőbb fájdalmas, mikor arra gondoltam, hogy Roger csak játszott velem. Azt hiszem, ezért sírtam- fejeztem be egy keserű mosoly kíséretében.
Aztán Justin arcát figyeltem. Először nem láttam rajta semmit, aztán megláttam rajta az aggodalmat, mikor megszólalt.
- Mekkora egy gyökér.
- Az....- bólintottam elhaló hangon. A szememben újra összegyűltek a könnyek, én pedig elfordítottam a fejem Justin-ról, hogy ne lássa, ahogyan elsírom magam.
Justin azonban az állam alá nyúlt és felemelte, hogy lássa az arcomat.
- Ne sírj! Meg sem érdemli, hogy akár egy könnycseppet is ejts miatta!
Magához húzott, én pedig belefúrtam az arcomat a mellkasába. Justin a hajamat simogatta.
- És Zsolti ekkor ott volt?- kérdezte nagy sokára.
- A bálon?
- Ja.
- Igen- felültem, hogy lássam az arcát.- Akkor volt az első igazi verekedése.
Halkan felnevetett, és én is halványan elmosolyodtam.
- És neked vannak régi és fájdalmas emlékeid?- kérdeztem aztán.
- Vannak- mosolygott.
- Elmeséled?
- Ha nagyon szeretnéd...
- Nagyon szeretném!- nevettem fel, mivel ugyanazt mondtam, amit ő az előbb.
- Nekem nem is ilyen szerelem alapú. Sokkal inkább fura. Ne érts félre, csak arról van szó, hogy mikor anyukámék elváltak, kicsit megrendültem. De persze minden nap beszéltünk apával, úgyhogy arra nem lehet panasz! Csak azért ez mégis nagyon rossz. Azt látni, hogy van egy másik családja. Akivel boldogabb, mint velünk valaha is. Kicsit lehangoló. De attól én még ugyanúgy szeretem az apukámat. De ez azért mégsem olyan jó érzés. Vagyis, gondolhatod.
Csak hallgattam Justin-t. Teljesen egyet értettem vele. Ha az én apukámnak lenne egy új családja, miután elválik anyától, szerintem én is megrendülnék. Na, meg Zsolti is. De remélem ez soha nem fog bekövetkezni.
- Na, kérsz valamit inni?- váltott témát Justin.
- Igen, kösz- válaszoltam bambán.
- Akkor gyere!- fogta meg a kezem és konkrétan kirángatott a konyhába.
Aztán leültetett az egyik székre. Itt már kezdett visszatérni a józan eszem, és ép ésszel láttam meg, hogy az etetőszékek mellett ülök, mint tegnap.
- Kár, hogy a kicsik nincsenek itt- sóhajtottam fel.
- Ők az egyetlen dolog, ami miatt még teljesen el tudom viselni anyáék válását- mondta halkan Justin, miközben poharakat tett az asztalra.
- Nagyon édesek!- értettem egyet vele.
- Jaxon mostanában nagyon sokat beszél rólad- vigyorogva pakolta ki a hűtőből a dobozos üdítőket.
- Tegnap találkoztunk először!- nevettem fel.
- Teljesen beléd habarodott- öntött Justin a poharamba egy kis narancslevet, majd a szempillái alól felnézett rám.- Ahogyan én is.
Mosolyogva felálltam és mellé léptem. Felém fordult, én pedig átkulcsoltam kezemmel a nyakát, ő pedig a derekamnál fogva magához húzott.
- Nocsak, van valami közös bennünk; teljesen egymásba habarodtunk- suttogtam a fülébe, folyamatosan mosolyogva.
- Kár, hogy még beteg vagyok- mormolta maga elé huncutul Justin.
Nyomtam egy puszit az arcára.
- De ezt még lehet!
- Ezért imádlak!- ölelt magához még szorosabban.- Mindenben megtalálod a jót!
- Akkor kapok inni?- kérdeztem végül. Justin felröhögött, én pedig belenevettem a vállába.
- Persze, kicsim.
Megpuszilta az arcomat, majd a kezembe nyomta a narancslével teli poharat.
- Köszönöm- mosolyogtam rá.
Justin még mindig magához ölelt, úgyhogy nem nagyon tudtam inni tőle.
- Kicsit- széjjel szedtem az engem ölelő karokat, így már nyugodtabban tudtam inni.
Miután teleittam magam, Justin-nal ledőltünk a kanapéjukra és tévéztünk.
Justin-nál volt a távirányító, ő pedig unottan szörfözgetett a csatornák között.
- Jó, hogy nincs semmi értelmes- dörmögte.
- Várj, az mi volt?!- állítottam meg, mikor valami értelmeset véltem meglátni egy elsuhanó  képfoszlányból.
- Hol?- kérdezte.
- Menj eggyel vissza!
Justin visszalépett egyet. Én pedig megláttam a Nászajánlatot.
- Ezt hagyd! Imádom ezt a filmet!
- Hát, nem néz ki olyan jónak- poénkodott.
Unottan rámeredtem.- Ez egy nagyon is jó film! Csak figyelj!
Justin sóhajtott egyet, majd hátradőlt. Nekidőltem a mellkasának.
Már vagy 10 perce néztük a filmet, amikor ajtócsukódást hallottunk.
- Megjöttek Pattie-ék?- kérdeztem.
- Nem tudom- vont vállat Justin.
Megállította a filmet, hogy halljuk, mi történik odakinn.
Az ajtócsapódás egy kocsitól jött. Aztán ordibálást hallottunk. Összébb húztam magam Justin karjaiban; eléggé félelmetes volt. Nem sokkal később kopogtak az ajtón. Mondjuk nem értem, miért nem csengettek... Mindegy.
A kopogás után Justin gyorsan megpuszilta a fejem búbját és felállt, hogy kinyissa az ajtót. Valószínűleg azt akarta sugározni a puszija, hogy "nyugi, nem lesz semmi baj, csak biztos a postás váltott levél kiszállító módszert". Hangosan beszívtam a levegőt és felültem a kanapén.
- Te mi a sz*rt keresel itt???- hallottam Justin ideges hangját. Összerándult a gyomrom; vajon ki lehet az, akinek ennyire nem örül Justin.
- Ellihez jöttem- hallottam egy ismerős hangot. Ben-é volt!
- Fogadok, hogy ő sem lát szívesen.
- Talán ezt tőle kéne megkérdeznem. Tudom, hogy itt van.
Felálltam és az ajtó felé oldalaztam. Közben persze a térdem remegett. Csodás.
- Mi az?- kérdeztem, mikor Justin mögé értem.
- Elli!- örült meg nekem Ben és rám villantott egy undorító mosolyt.
- Mit akarsz?- vetettem oda neki foghegyről.
- Beszélni.
- Figyu- állt elém Justin úgy, hogy eltakarjon Ben elől.- Szerintem húzz el innen minél gyorsabban, ha nem akarod itt hagyni a fogaidat!
- Persze, máris megyek. Csak, tudod azt gondoltam, hogy érdekel a barátaid hogyléte- arrébb állt, így megláttuk a háta mögött a kocsiját, ahonnan.... Edward és John próbált kijutni. Kétségbeesetten ütögették az ablaküveget és ordítoztak. Már amennyire lehet ordítozni bekötött szájjal.
- Edward, John!- sikoltottam fel.- Mit akarsz tőlük???
- Én ugyan semmit- vont vállat.- De szerintem a nagyfőnök igen.
- Ne szórakozz velünk!- lépett felé fenyegetően Justin.
- Eszem ágában sincs szórakozni- tette fel a kezeit Ben.- Csak Elli kéne, és a barátai máris szabadok.
- Engedd ki őket azonnal!- Ben-re ugrottam volna, hogy elkezdjem püfölni, de Justin megállított.
- Elli, nyugodj meg!- suttogta.
- Csak gyere velem Elli- nyújtotta ki a kezét Ben.- Gyere velem és megmenekülnek a barátaid.
Megdermedtem. Ha vele megyek, a barátaim biztonságban lesznek. De nem tudom, hogy velem mit szeretne csinálni.
- Justin, muszáj- suttogtam Justin-nak.
- El akarsz menni vele?- nézett nagyot.
- Meg kell mentenem a barátaimat.
- De akkor én is veled megyek- jelentette ki.
- Te megőrültél???
- Érted megőrülnék- megfogta a kezemet és Ben-re nézett.- Megyünk.
- Csodás!- vigyorgott önelégülten.- Tök jó vagyok az első napomon!
- De előbb hagyok egy üzenetet anyának- elővette a telefonját és gyorsan bepötyögte az üzenetet.
- Én is- elővettem a telefonom és remegő kézzel küldtem egy üzit Zsoltinak.

El kell valamit intéznem. Ha vacsira nem vagyok otthon, mondd meg anyáéknak, Avril-éknél alszom, de akkor légyszi Avril-nek is szólj, hogy ha anyáék felhívják, akkor mondja azt, hogy ott vagyok. Fedezz!  Elli

Mikor végeztem az üzenettel, becsúsztattam a telefonom a zsebembe, megfogtam Justin kezét és Ben-re néztem.

- Mehetünk- jelentettem ki fagyosan.

- Induljunk- vigyorodott el Ben.

Justin rám pillantott. Olyan szívdöglesztő volt, hogy a lepkéim újra szárnyra keltek. Justin pillantása megnyugtató volt, sikerült is megnyugtatnia. Tudtam, hogy bármi történjék is, ő mindig mellettem lesz. 

Sziasztok!!! :D Úgy gondoltam, viszek a történetembe egy kis csavart. És ezt csakis egyvalaki miatt. --->  -- ---> (~Łilly~) Aki tudja, ki ő, azt is tudni fogja, hogy miért. ;)

Blog ajánlataim:

www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.com

www.viraagszirmok.blogspot.com

22. rész

A mai volt az utolsó nap a téli szünet előtt. Zsolti és én gyalog mentünk a suliba, mert anyáéknak el kellett valamit intézniük. Talán egy átlagos csajnak ciki a bátyjával sétálni, de én mindig nagyon jól szórakozom, mikor vele sétálok.
- Akkor kibékültetek Justin-nal?- kérdezte, mikor már majdnem a sulinál voltunk.
- Igen- feleltem. Már nyitottam a számat, hogy elújságoljam neki, hogyan történt az egész, de aztán mosolyogva lenyeltem a mondandómat, hiszen nem gondolom, hogy őt ez annyira érdekelné.
- Az tök jó- bólogatott Zsolti.
Nagyjából ennyi volt a beszélgetésünk, amíg a sulihoz értünk. Ott azonban Zsolti elsütötte a jól ismert reggeli poénját.
- Elli hangja nagyon babos, a haja is nagyon zavaros!
- Ne menj költőnek- orroltam le.
- Most mér?- nézett rám bociszemekkel.- Szerintem nagyon ügyes költő lennék!
- Álmodik a nyomor...- morogtam.
Mikor beléptünk az iskolába, nem várt dolog fogadott minket; az aula gyönyörű szépen fel volt díszítve. A terem közepén pedig egy hatalmas karácsonyfa állt, feldíszítve. Csillogtak a girlandok az ágai közt, a tetején egy csodálatos csillag ékeskedett. Gyönyörű volt. *-*
- Ejha!- csettintett Zsolti.
- De szép!- mosolyogtam.
- Elli!- hallottam Adam hangját.
Megperdültem a tengelyem körül. Adam az iskola ajtajában állt, hajában hó csillogott. Biztos elkezdett esni a hó, gondoltam. Az arca pirospozsgás volt, a szeme pedig vidáman csillogott. Ha önkéntelenül is, de elmosolyodtam. Annyira édes volt és mosolygós.
- Adam!
- Elkezdett esni a hó- vigyorgott, mikor mellém lépett.- Szasz, Zsolti!- fordult Zsolti felé és lepacsizott vele.
- Merre van Justin?- kérdeztem Adam-től.
- Beteg lett- húzta el a száját.
- Szegény- szontyolodtam el.- Mi baja?
- Gégegyulladása van.
- Jézusom!- kaptam a szám elé a kezem. Azért ez elég rosszul hangzott. Gégegyulladás... Brrr.
- Délután nem látogatod meg?- mosolygott rám, mikor elindultunk a termünk felé.
- De, persze- vágtam rá. Igazából egy kicsit megrettentem ettől a gondolattól, mert Justin még sosem beszélt a családjáról. Na, meg hogy vannak-e egyáltalán tesói.
A teremben a szokásos őrültek háza fogadott minket; Austin az egyik padon fetrengett(?), Avril pedig egy könyvel csapkodta, mert Austin ráfeküdt a cuccaira. Amúgy mindenki nyugiban volt, csak ők csinálták a palávert. Szokás szerint. :D
- Mit is csináltok?- érdeklődtem visszatartott nevetéssel.
- Szállj le a cuccaimról!- ordított Avril Austin-ra, válaszképpen.
- De ez olyan kényelmes!- ordított vissza Austin.
- Lesz*rom!- vágta fejbe a könyvel Avril.
- Ki beszél ilyen csúnyán?!- lépett be a terembe a tanárnő.
- Senki- húzta be a nyakát Avril.
Mikor mindenki, elfoglalta a helyét, a tanárnő belekezdett a mondókájába.

A nap végén Adam-mel együtt léptünk ki a suliból. Avril szólt, hogy neki el kell mennie a városba, mert a szüleinek vesz ajándékot, Austin meg büntiben van a reggeli produkciója miatt. :P
- Gyere, elkísérlek Justin-ékhoz- karolt át Adam.
- Annyira be vagyok tojva!- remegtem meg.
- Miért is?- nevetett fel Adam.
- Mert nem tudom, hogy mire számítsak- magyaráztam.- Mi van akkor, ha nem fogok nekik tetszeni? Azt sem tudom, hogy van-e Justin-nak tesója, vagy valami...
- Akkor beavatlak- pislogott Adam.- Justin-nak a szülei elváltak. Az anyukája, Pattie csodálatos nő, biztos rögtön megkedveled!- rám mosolygott.- Justin apjának, Jeremy-nek új családja van, azon belül pedig már van két gyerekük is; Jazmyn és Jaxon. Nagyon édesek, szerintem egyből meg fognak szeretni!
- Kösz a felvilágosítást!- mosolyogtam rá.
- Nincs mit!- vont vállat vigyorogva.
Nem sokkal később Justin-ék háza előtt álltunk.
- Inkább haza megyek- tojtam be és elmentem volna, ha Adam nem fogja meg a vállam.
- Ne legyél már ilyen beszari!
- Bejössz velem?- kérdeztem félénken.
- Nem.
- Na kössz- néztem az égre.
Adam karon fogott és elhúzott az ajtóig. Rátenyerelt a csöngőre. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó és egy tündérien aranyos nő lépett ki rajta.
- Adam!- örült meg Adam-nek.- Rég láttalak! És minden bizonnyal te vagy Elli!- fordult felém mosolyogva.
- Igen, én vagyok az- mosolyogtam. Igaza volt Adam-nek, Pattie-t egyből megkedveltem.
- Gyere beljebb!- invitált be a házba Pattie.- Adam, te is bejössz?
- Ha nem zavarok- pironkodott Adam.
- Tudod, hogy te sose zavarsz!- nevetett fel csilingelő hangon Pattie.
- Akkor bemegyek- bólintott Adam.
Mikor beléptem a házba, gyönyörűség fogadott; finom illat terjengett az egész házban. Levettük a cipőnket. Gyerek kuncogásokat hallottam, majd nem sokára két iszonyatosan édes kis pofa futott Adam felé.
- Adam!- ugrottak a nyakába.
- Jaxon!- borzolta össze a haját a kisfiúnak Adam, játékosan.- Egyre nagyobb leszel! És te, Jazmyn!- kapta fel a kislányt.- Napról napra szebb leszel!
- Engem is vegyél fel!- toporzékolt odalent Jaxon.
- Na jó- hajolt le érte Adam. Mikor már mind a ketten Adam karjában elfészkelődtek, Adam felém biccentett.- Ő itt Elli, Justin barátnője.
- Sziasztok!- mosolyogtam a kicsikre.
- Szia Elli!- köszönt csillogó szemekkel Jazmyn.
- Szia!- integetett Jaxon.
- Jazmyn, Jaxon!- lépett mellénk Pattie.- Hagyjátok őket egy kicsit! Majd utána játszanak veletek!
- Jó!- szálltak le Adam karjából.
- Felmegyünk Justin-hoz?- fordult felém Adam.
- Aham- bólintottam.
Adam felszaladt a lépcsőn, én meg utána. A lépcső tetején pontosan velünk szembe egy ajtó volt. Olyasmik voltak rá felragasztva, mint pl.: STOP vagy betolatni tilos. Adam kopogott kettőt.
- Anya, nem kérek több teát!- szólt ki rekedten Justin.
- Adam vagyok, aranyapám!- röhögött fel Adam.
- Ja, akkor gyere- nyugodott meg Justin.
Adam belökte az ajtót és szó szerint beesett a szobába. Én is bementem Adam után. A földön fetrengett, én meg átléptem.
- Elli!- örült meg nekem Justin.
- Jaj, szegénykém!- ültem le mellé.- Elhoztam a házit!
- Nah, akkor mehetsz is ki!- mutatott az ajtó felé, majd elröhögte magát.- Csak hülyülök! Hiányoztál.
- Te is nekem- nevettem fel.- Nagyon fáj a torkod?
- Rendesen- tette a torkára a kezét.
- Sajnálom- biggyesztettem le a számat. Közel hajoltam hozzá és adtam egy puszit a homlokára.
- Fúj!- nyögött fel Adam.- Ne má itt nyaljátok-faljátok egymást!!!
- Adam, fogd be!- szólt rá Justin.
- Bocs, nem megy!- röhögött fel Adam.
- Nagyon aranyosak a kistesóid- tereltem el a témát Justin felé fordulva.
- Tudom- bólintott.
Elvigyorodtam.- Amúgy Jaxon hasonlít rád.
- Nem hiszem. Ő cukibb.
- A magad nevében beszélj!
- Ez undorító!- jajdult fel már megint Adam.
- Adam, mit szólnál ahhoz, ha befognád?!- kérdezte vigyorogva Justin.
- Azt, hogy nem.
- Hülye!- röhögött fel Justin, azonban a röhögés helyett iszonyat hangosan felköhögött.- Azt a rohadt!- tapasztotta a kezét a torkára.
- Hozok teát!- álltam fel.
- Ne!- kiabált utánam. Jó rekedt volt a hangja.- Nem akarok több teát!
- Pedig muszáj lesz!- zártam le a témát.- Milyen teát kérsz?
- Citromosat- nézett unottan a plafonra.
- Egy perc és itt vagyok!- vigyorogtam rá és kiléptem az ajtón.
Lesétáltam a lépcsőn. Tétlenül megálltam; vajon merre van a konyha?
Beszélgetést hallottam jobbról, úgyhogy arra felé vettem az irányt. Mikor beléptem az ajtón, Pattie éppen a kicsikkel beszélt. Amikor észrevett, elmosolyodott.
- Áh, Elli! Miben segíthetek?
- Justin nagyon csúnyán köhög. Gondoltam, viszek neki egy kis teát.
- Nagyon rendes tőled- mosolygott Pattie.- Egy pillanat és mindjárt megcsinálom. Addig ülj csak le!- mutatott egy székre a kicsik etetőszéke mellett.
- Rendben- lehuppantam a székre.
- Elli!- örült meg nekem Jazmyn.
- Szia!- mosolyogtam rá.- Mi újság?
- Semmi- rázta csöpp fejét. Olyan édes volt!
- Mit csinálsz?- érdeklődtem a játékaira pillantva, amik szanaszét hevertek az asztalon.
- Játszok. Játszol velem?- nézett rám a gyönyörű szemeivel.
- Persze- mosolyogtam.- Melyikkel lehetek?
- Ezzel Jaxon van, ezzel én, de ezzel lehetsz!- adott a kezembe egy kis mackót.
- És hogy hívjanak?
- Mondjuk Juliet- tapsikolt.
- Rendben, akkor én vagyok Juliet, és te?
- Én Sarah vagyok.
- És Jaxon, neked mi a neved?- hajoltam el Jazmyn előtt, hogy Jaxon-ra tudjak nézni.
- Én Joe vagyok- mondta büszkén és felmutatta a kis autóját, amit maga előtt tologatott eddig.
- Nagyszerű- mosolyodtam el.
- Kész Justin teája!- szólt Pattie.
- Óh- néztem fel a játékokból.- Rendben.
- Ne menj még el!- kérlelt Jazmyn.
- De fel kell vinnem a teát Justin-nak- simogattam meg a kis fejecskéjét.
- Jazmyn! Elli máskor is biztos szívesen játszik veled!- mondta Pattie Jazmyn-nek.
- Naná!- mosolyogtam Jazmyn-re.- Akár már holnap is játszhatunk!
- Tényleg?- csillant fel a szeme.
- Persze! De addig játssz Jaxon-nal- javasoltam.
- Rendben!- Jazmyn Jaxon felé fordult, aki eközben a kis autóját tologatta.
- Itt van Justin teája- tett le Pattie egy bögrét az asztalra.- Vigyázz, forró!
- Oki- óvatosan megfogtam a bögrét, és még mielőtt kiléptem volna a konyhából, visszaszóltam Pattie-nek.- Köszi!
- Nincs mit!- szólt vissza Pattie.
Mosolyogva elindultam fel a lépcsőn. Minden lépésemnél arra ügyeltem, hogy ki ne öntsem Justin teáját. Mikor Justin szobája elé értem, a térdemmel megkopogtattam az ajtót és bekiabáltam.
- Kinyitnátok?
Válaszképpen kinyílt az ajtó, én pedig berontottam és sietve letettem a bögrét Justin ágya melletti kis szekrényre, mert frankón égette a kezem.
- Köszi- mosolygott gúnyosan Justin.
- Most meg mi bajod?- tettem csípőre a kezem, el folytva a nevetésem.
- Áh semmi, csak éppen annyi teát ittam eddig, hogy mindjárt szétlyukad a vesém!
- Nem hallottál még olyanról, hogy WC?- nevettem fel.
Justin mosolyogva felállt az ágyáról és felém lépett. Kezét a derekamra tette és magához húzott. Kezemet a nyaka köré fontam.
- Szóval hallottál már róla?- kuncogtam.
- Mutassam meg, merre van?- puszilta meg az orromat.
Hangosan felnevettem.- Szerintem majd egyedül is megtalálom!
- Ahogy akarod!- puszilta meg az arcomat, majd elengedett és kisétált az ajtón, valószínűleg a klotyóra. :D
- Olyan undorítóak vagytok!- öklendezett Adam.
- Te jobb vagy?- kérdeztem mosolyogva.- Egymagadban?
- Ide figyelj, aranyanyám!- állt elém komolyan Adam.- Ne szórakozz te velem!
- Mert?- húztam az agyát.- Akkor mi lesz?
- Ez!- lehajolt és a térdemnél fogva felemelt.
- Ökör!- sikítottam röhögve.- Tegyél már le!
- Mondd még egyszer, hogy undorító vagyok!
- Nem vagy az!- vihogtam.
Kinyílt az ajtó és Justin lépett be rajta.
- Segííííts!!!!- könyörögtem neki. Bár beteg volt, de azért őszintén reméltem, hogy megesik rajtam a szíve.
- Adam, tedd már le, irritál az ordibálása!- röhögött fel.
Mikor Adam vihogva letett, Justin elé léptem.
- Majd adok én neked olyan irritálást, hogy csak nézel!- ráztam fenyegetően a mutatóujjamat.
- Nyugi, kicsim, csak hülyülök!- húzott magához és belepuszilt a hajamba.
- Nagyon remélem, Mr. Irritálás!- mondtam komolyan, aztán felnevettem és megöleltem Mr. Irritálást. :3
Kelletlenül az órára siklott a szemem.
- Fenébe, már majdnem fél 5- szomorkodtam.
- Holnap is eljössz, nyugi- ölelt még szorosabban magához Justin.
- És megígértem Jazmyn-nek, hogy majd játszok vele!- kuncogtam Justin vállába.
- Még meg kell ezt beszélnem vele- sóhajtott Justin.
- Mrs. Undorító, mehetnénk?- kérdezte gúnyosan Adam.
- Hát persze, Mr. Undorító!- nevettem fel, majd eltoltam magamtól Justin-t.
- Lekísérem önöket!- nyitotta ki az ajtót.
- Óh, igazán kedves, Mr. Irritálás- mosolyogva kiléptem az ajtón, Adam utánam. Leszaladtam a lépcsőn és elköszöntem a kicsiktől.
- De ugye holnap is eljössz?- ölelt meg Jazmyn.
- Hát persze- ígértem meg.
- És akkor majd autózunk is?- ölelte meg a lában Jaxon.
- Persze, ez csak természetes!- emeltem fel Jaxon-t és jól megszeretgettem.
- Szia Elli!- adtak nekem egy-egy puszit, mikor letettem őket.
- Sziasztok, bogyók!- simogattam meg a fejüket.
Mikor felvettük a cipőnket, Justin egészen az ajtóig kísért minket, ott pedig könnyes búcsút vettünk.
- Viszlát, Mr. Irritálás!- adtam az arcára egy puszit.
- Nagyon örvendtem, Mrs és Mr. Undorító!- ölelt magához Justin.
- Viszlát!- ragadta meg a karom Adam és elhúzott Justin-tól.
Hazafelé úton Adam állandóan azzal cukkolt, hogy milyen undorítóak voltunk. Mondjuk semmi olyasmit nem csináltunk, de ő tudja...
A házunk előtt aztán elköszöntem tőle.
- Köszi, hogy elkísértél Justinék-hoz- öleltem meg.
- Nincs mit, máskor i....- elakadt.- Illetve, kijavítom magam, máskor nem megyek be veled, mert így is majdnem széthánytam a fejem.
- Kössz az együtt működést!- háborodtam fel, majd elröhögtem magam.- Szia!
- Viszlát, Mrs. Undorító!- intett, majd megfordult és elment.

Mikor bementem a szobámba, ahelyett, hogy ledőltem volna az ágyamra, benyomtam a gépem és felmentem mindenhova, ahol csak el tudtam volna érni Szandit, de ő sehol sem volt fent, úgyhogy nem sokkal később ki is kapcsoltam a gépet.
És aztán bedőltem az ágyamba. Időm se volt gondolkozni, mert elkapott az álmosság....


Sziasztok! Nagyon-nagyon köszönöm az 1400 megtekintést! Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat! :)
Ajánlott blogok:
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.com
www.viraagszirmok.blogspot.com

21. rész

Közelebb sétáltam a hintához. Mikor már vagy két lépés választott el Justin-tól, köhintettem egyet. Justin felkapta a fejét. Felpattant a hintából és átszelte a minket elválasztó két lépést.
- Figyelj Elli!- kezdte.- Én annyira sajnálom! Nagyon sokat gondolkoztam rajta, amiket mondtam, amiket tettem... Iszonyúan hülye voltam és szeretném, ha megb.....
- Sssssss- csitítottam el.- Semmi baj.
- Szóval nagyon szeretném, ha...- elakadt és kérdőn összevonta a szemöldökét.- Hogy mi???
- Semmi baj- mosolyogtam.
- Komolyan??- ámult el Justin.- Pedig egy tök jó kis békítő szöveggel készültem.
Elröhögtem magam. Justin lehajtotta fejéről a kapucniját és közelebb lépett.


 - Hiányoztál.
- Te is nekem!- sóhajtottam fel, majd szorosan megöleltem.
Viszonozta az ölelésem. Arcát a hajamba fúrta és vett egy mély levegőt.
Annyira örültem, hogy újra érezhetem az ölelését! Annyira hiányzott már. És szerintem ő is szenvedett. Hiába, úgy tűnik, nekünk nem megy a különlét.... :D
Justin felemelte az államat és hosszasan megcsókolt.
- Mmmm....- sóhajtottam.- Tényleg nagyon hiányoztál!
Justin halkan felnevetett.
Hangokat hallottunk a hátunk mögül. Megfordultam Justin kezében és megláttam Austin-t, Avril-t és Adam-et.
- Sziasztok!- köszöntem nekik, miközben Justin hátulról ölelt át.
- Látom, dúl a 'láv'!- röhögött fel Austin, Avril pedig ezért vállon csapta.
- Nem kell neked látnod semmit se!- szúrta le Avril.
- Justin, tesó! Hiányoztál!- hagyta ott őket Adam. Hozzánk lépett és lepacsizott Justin-nal.
- Hagyjál már békén!- ordította el magát Austin. Felnevettünk Justin-ékkal.
- Ha még egyszer így beszólsz nekem, úgy pofon váglak, hogy leesik az állkapcsod!- fenyegetődzött Avril. Hátat fordított Austin-nak és elindult felénk. Eközben Austin kifigurázta a háta mögött. Elkezdtünk kuncogni Austin ökörségén. Avril érezte, hogy min röhögünk, úgyhogy épp akkor fordult meg, amikor Austin a nyelvét nyújtotta ki neki.
- Te idióta! Gyere ide!- ordította el magát Avril, majd elkezdett rohanni Austin felé, aki szintén elkezdett rohanni. Így kergetőztek.
- Nem mehetnénk el valahova, míg ezek egymást majmolják?- kérdezte unottan Adam.
- Az lenne a legjobb- értett egyet Justin.
- De szóljunk nekik is!- ellenkeztem.
- Jó, de majd csak akkor, amikor vére lenyugszanak- tette fel a kezét Adam.
- Oksi- mosolyogtam. majd eszembe jutott, hogy hova mehetnénk el.- Úúúú, már fel van állítva a koripálya, nem?!
- De, asszem fel- vonta meg a vállát Adam.- Miért?
- Nem megyünk el korizni?- kérdeztem izgatottan.
Justin elvigyorodott, Adam pedig el kezdte fel-és le mozgatni a szemöldökét.
- Ezt igennek veszem!- ugrabugráltam Justin karjában. (Még mindig ölelt. :3)
- Mi az?- lépett mellém Avril, nem zavartatva magát, miközben Austin-t húzta maga után.
- Elmegyünk korizni!- újságoltam el izgatottan.
- Dejó!- ugrott fel Avril, elengedve Austin-t, aki leült a földre.- De nincs korim..- biggyesztette le a száját.
- Majd bérelünk- legyintettem, aztán újra elkezdtem ugrálni.
Olyan régen voltam már korizni, hogy szerintem már nem is tudok.... :D De még a barátaimmal sosem voltam; akik régen voltak, túl beszarik voltak ahhoz, hogy egyedül, szülők nélkül menjenek el korizni. Akármennyire is fáj, de még Szandi is olyan volt, mint a többiek. Tényleg, Szandi! Mi van vele? Megbeszéltük, hogy majd rendszeresen fogunk írni egymásnak. Ehelyett, sem ő nem ír, és én sem. Elhatároztam, hogy majd, ha hazaérünk a korizásból, írok neki egy e mailt és majd tisztázzuk az egészet. Vagy felhívom skype-on.
Mikor befejeztem gondolatmenetemet, már nem ugráltam. Csak meredtem magam elé, míg a többiek beszélgettek. Csak Justin figyelt. Megbökte az oldalamat. Felé fordítottam a fejem, mire  kérdőn rám nézett. Megráztam a fejem. Ő pedig elmosolyodott és magához húzott.
Fura volt. Mármint nem Justin, hanem az, hogy pár hónapja még teljesen be voltam fordulva, meg minden, hogy el kell költöznünk otthonról, most meg szinte el is felejtettem, milyen volt velük.... De, amint látom, ők sem zavartatják nagyon magukat.
- Akkor megyünk?- néztek rám a többiek. Oppá, szerintem 'kicsit' elkalandoztam..
- Mi?- néztem körbe.
- Megyünk akkor korizni?- pislogott Austin.
- Persze- vágtam rá.
Justin kézen fogott és elindultunk a többiek után.
Nem sokkal később a korcsolyapálya előtt álltunk. Mindenki előkotorta a tárcáját és kivette a bérleti díjat.
Mikor bejutottunk a sátorba, korcsolyát is béreltünk. Mikor megkaptam a korcsolyámat, leültem Austin mellé, aki eközben folyamatosan próbálta felvenni a korcsolyáját. Hát, nem sikerült neki.
- Segítsek?- kérdeztem visszatartott nevetéssel.
- Te?!- kérdezte elkerekedett szemmel.- Te be tudod kötni a korcsolyád szíját???
- Persze- bólintottam határozottan, aztán a korcsolyámra pillantottam.- Vagy mégsem...- bizonytalanodtam el. Olyan régen koriztam már, hogy abban sem voltam biztos, tudok-e még.
- Justin!- kiabált Austin Justin-nak, aki már rég koriban volt.
- Mondd!- bicegett mellénk Justin.
- Segítenél?- kérdezte hatalmas szemekkel.
- Persze!- röhögött fel Justin, majd leguggolt és két másodperc alatt becsatolta Austin koriját.
- Az enyémet is becsatolnád?- kérdeztem halkan.
- Aha- mosolygott, majd segített belelépnem a koriba és be is csatolta nekem.
- Köki- megpróbáltam felállni a korimban, de rögtön előreborultam volna, ha Justin nem kap el.- Még egyszer.
- Gyere, menjünk!- mosolyogva átkarolt és így mentünk a jégkorcsolyapályáig.
- Szerintem rögtön el fogok esni- állapítottam meg a jeget pásztázva.
- Itt vagyok melletted, nem fogsz elesni!- adott egy piszit az arcomra Justin.
Karon fogott és együtt léptünk rá a jégre.
Először egy kicsit majdnem előre estem, de szerencsémre Justin fogta a karomat, így biztonságban voltam. Avril és a többiek már nagyon jól belejöttek a korizásba; úgy suhantak össze-vissza, mintha kéne. Csak Austin-t láttam néha a falhoz csapódni, Avril és Adam nagyon ügyesek voltak.
Mikor már Justin-nal is fent voltunk a jégen, kicsit erőre kaptam és megpróbáltam egyedül is menni, de Justin folyamatosan fogott.
- Tudok egyedül is korizni!- mosolyogtam rá.
- Oké, de azért vigyázz, merre csúszol, rendben??- nézett bele a szemeimbe.
Alig bírtam utána megszólalni.- Oké...
Justin adott az arcomra egy puszit, majd elengedte a karomat és Adam-hez ment, aki eközben a falnak támaszkodva állt. Justin megállt mellette, felkönyökölt a támlára és együtt nézték, ahogyan szerencsétlenkedem.
- Menjek el érted?- kiabált nekem Adam, mikor már vagy negyed órája próbáltam megtenni 5 métert.
- Nem kell, egyedül is odatalálok!- intettem neki.
Éppen csúsztam volna előre, amikor egy fiú nekem csapódott és kis híján fellökött.
- Wáá!- sikítottam fel.
A fiú pedig, mintha mi sem történt volna, tovább ment.
- Hülye pöcs!- morogtam.
- Nézz már az orrod elé!- szólt utána Justin és két szempillantás alatt mellettem termett. (Egyszerűen profi. :3)- Minden oké?
- Aham- vontam vállat.- Minden oké, csak nagyon megijedtem.
- Egy ökör, ne is foglalkozz vele!- puszilt meg.- Fogd meg a kezem!
Megfogtam Justin kezét és együtt korcsolyáztunk. Vagyis ő korizott, én meg a kezén lógtam. :D Pár kört mentünk így, aztán Avril is hozzánk csapódott.
- Justin, jössz versenyezni?- kérdezte izgatottan, miközben előttünk ment, hátrafelé.
- Most nem- rázta a fejét Justin- Ellivel körözünk.
- Nem, menj csak!- álltam félre.- Boldogulok egyedül is.
- Biztos?- kérdezte Justin.
- Persze- mosolyogtam.
- Imádlak!- puszilta meg a homlokomat.- Egy perc az egész!
- Ne siess!
Justin mosolyogva elfordult tőlem és Avril-lel elsuhantak a tömegbe.
Mosolyogva megráztam a fejem és én is elindultam. Alig mentem pár métert, amikor valaki akkora erővel ütközött nekem, hogy mind a ketten elestünk.
- A fenébe!- megpróbáltam felállni, de állandóan visszaestem.
- Bocs!- hadarta ugyanaz a fiú, aki az előbb majdnem fellökött. Felállt és elhúzott.
- Idióta!- puffogtam. Újra megpróbáltam felállni, de megint visszaestem.
- Hát te, Elli?- hallottam Austin hangját. A kezét nyújtotta, majd mikor megfogtam, felhúzott.
- Kösz- fújtam ki a levegőt.
- Mi történt?- érdeklődött, miután kihúzott a falhoz, hogy ne essenek rajtunk át.
- Fellökött egy vadbarom!- forgattam a szemeimet.
- Melyik? Mutasd meg, beverem a képét!
- Szerintem arra nem lesz szükség- nevettem fel.- Amúgy Adam hol van?
- Azt mondta, hogy inni vesz- vont vállat Austin.
- Értem- bólintottam, majd megláttam a távolban a közeledő Justin-t és Avril-t. Hál' istennek, gondoltam.
- Na, mi történt, míg megvertem Avril-t?- kérdezte ravasz mosollyal Justin.
- Nem is te nyertél!- csapott a vállára Avril.- Tisztán és érthetően ÉN nyertem!
- Dehogyis!
- De igen!
- Jó, akkor te nyertél- hagyta rá Justin. Avril elégedetten elvigyorodott.
- Te is tudsz ám korizni!- kiabált oda nekem a fiú, aki fellökött.
Lenyeltem a káromkodásomat és álltam a többiek kérdő pillantását.
- Mi?- nézett rám Avril.
- Áh, csak fellökött az előbb- legyintettem.
- Idióta- fújtatott Justin.
Kuncogva megöleltem.- Nem megyünk?- kérdeztem felnézve rá.
- Felőlem mehetünk. Vagy inkább kigáncsolom azt a parasztot.
- Inkább menjünk!- javasoltam.

Pár perc múlva már mindannyian a járdán sétáltunk.
- Nem érzem a lábujjaimat!- nyafogtam Justin kezét fogva.
- Kicsim, ilyen a korizás- mosolygott Justin.
- Nagyszerű- forgattam a szemeimet.
A többiek nem kísértek haza, de Justin kitartóan szorongatta a kezemet a házig.
- Most már egyedül is betalálok- csókoltam meg az ajtóban.
- Vigyázz magadra!- csókolt vissza.
- Szeretlek.
- Én is.

Miután Justin elment, még sokáig csak feküdtem az ágyamban és azon gondolkoztam, hogy hogyan veszhettem össze az édes Justin-nal.... <3

Sziasztok! Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy már több mint 1300-an olvastátok a blogomat. Köszönöm :3
És a szuper blogok:
 www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.com
www.viraagszirmok.blogspot.com

20. rész

Másnap reggel nagyon korán keltem fel. Nem tudtam mit csinálni, ezért kimentem a konyhába. Mivel még mindenki aludt, teljesen csöndes volt a ház. Csendben elővettem az egyik újságomat és leültem a konyhaasztalhoz olvasni.
Nagyban olvastam Zendaya divattippjeit, amikor pittyegett a telefonom; sms-em jött. A hirtelen hangtól összerezzentem. A telefonomért nyúltam és rámeredtem a képernyőre.

Beszélnünk kell.... Justin

A képernyőt nézve elmosolyodtam. Annyira jólesett, hogy még ilyen korán is rám gondolt. Gondolkodás nélkül pötyögtem be a választ.

Szerintem is. Muszáj ezt tisztáznunk.... Elli

Sóhajtottam egy nagyot és lapoztam az újságomban. 

Olvastam a sorokat, de nem bírtam odafigyelni arra, amit olvasok. A fejemben ezer dolog kavargott. Köztük Justin is ott volt. Meg az, hogy ki is volt az a lány...

Annyira különös. Mikor először találkoztam Justin-nal, azóta minden gondolatom körülötte forog. Mondhatnám, hogy megzakkantam, de szerintem ez sokkal komolyabb dolog. :)

Pár óráig még szenvedtem a konyhában; olvastam, telefonoztam vagy ettem. De azért néha betévedtem a nappaliba is; tévéztem, DVD-t néztem és egyszer előfordult, de megkukkantottam a híreket is. Éppen a hűtőben kutakodtam egy kis újdonság után, amikor lépteket hallottam.

Megperdültem a tengelyem körül; anyával találtam szembe magam.

- Jó reggelt!- mosolyogtam.

- Jó reggelt!- ásított anya. Levágta magát az egyik székre.- Te jó ég... Úgy érzem, mintha fejbe vágtak volna.

- Kérsz egy kis kakaót?- kérdeztem a hűtőből, egy dobozos kakaót tartva.

- Nem, köszi. Inkább egy kávét kérnék- dörzsölte meg az arcát.

Kuncogva kitettem a kakaót az asztalra(én azt kértem) és a kávégép elé léptem. Megnyomtam a bekapcsolás gombot, majd azt, hogy mennyit kérek. Mikor berregve elindult a gép, elővettem egy csészét és a gép alá toltam, majd leültem anyával szembe. Lecsavartam a dobozos kakaó kupakját és bögre nélkül "meghúztam".

- Bögréről még nem hallottál?- kérdezte unottan anya.

- Nem volt kedvem elővenni bögrét- vontam meg a vállam. Kész lett anya kávéja, úgyhogy elővettem a tejet a hűtőből.- Mennyi tejet kérsz?

- Nem kell sok- legyintett.

Öntöttem egy kis tejet a kávéjába, majd újra felé fordultam.- Cukrot?

- Nem kérek, köszi.

Anya elé tettem a kávét. Látszott rajta, hogy nagyon mondani akar valamit, de nem meri elmondani. Rá akartam kérdezni, de majd elmondja, ha akarja, gondoltam.

Egy újabb kortyot ittam a dobozos kakaóból, amikor anya köhintett.

- Khm- felnéztem a kakaómból.- Elli, mondd csak, mi van Justin-nal?

- Ezt hogy érted?- pislogtam.

- Hát mostanában nem nagyon beszélsz róla...

Meglepődtem.- Miért? Eddig olyan sokat beszéltem róla?

- Nem, hanem... Nem is tudom hogy mondjam- kereste a szavakat.- De ami leginkább érdekel; mi van vele?

- Hát- kezdtem.- Az elmúlt napok nem voltak olyan felhőtlenek....

- Hogy érted?

- Volt egy kis vitánk...

Anya érdeklődve összevonta a szemöldökét. Tudtam, hogy érdekli. Úgyhogy egy kis habozás után folytattam.

- Szóval Justin mondta, hogy fogadott az egyik haverjával. Az volt a tétje, hogy lesmárolja az egyik osztálytársát. Mármint a fiúnak.

- És? Mi történt?- kérdezte izgatottan anya.

Nyeltem egyet.- Elvesztette.

- Óh- biggyesztette le anya a száját.

- Igen, óh- bólogattam.- Sokat sírtam emiatt. De, szerencsémre, az én barátaim a világ legrendesebb barátai; Avril és Adam. Nagyon sokat segítettek nekem. És azt hiszem, minden jóra fordul majd.

- Hát persze!- mosolygott anya.- Justin rendes fiú, szerintem majd hipp-hopp kiengesztel.

- Már meg is tette- vigyorogtam.- Állandóan hívogatott. Most meg, nemrég, küldött egy sms-t, hogy meg kéne beszélnünk. Én meg visszaírtam neki, hogy igen, tisztáznunk kéne egy-két dolgot.

- Tudtam, hogy rendes gyerek ez a Justin!- biccentett elismerően anya.

- Igen, az- mosolyogva Justin-ra gondoltam. Arra, hogy mennyi mindent csináltunk együtt. És hogy még mennyire szeretem.

- És mi van Adam-el?- kérdezte egy kis szünet után.

- Hát Adam szerintem meg van- vontam vállat.- Ugye volt az a balesete azzal a két fiúval.

Anya értetlenül ráncolta össze a homlokát.

- Jajj, tudod! Amikor 3 bordája eltört!

- Szzzz- szisszent fel.- Igen, most már rémlik. És mi van vele? Már jobban van?

- Ajjaj, az túlzás, hogy jobban van!- nevettem.- Olyan, mintha meg sem történt volna!

- Ennek örülök.- mosolygott.

Ujjaimmal a kakaós dobozon doboltam. Nem értettem, hogy hirtelen miért érdekelte anyát annyira, hogy mi van a barátaimmal. Eddig még akkor sem figyelt rám, ha el mondtam, mi van velük, most meg csak úgy megkérdezte, hogy mi van velük. Hiába.. nőből van. :D
- Nem akarod áthívni a kis barátaidat?- kérdezte hosszas csönd után.
- Már voltak itt párszor- vontam vállat.- De majd egyszer akkor is áthívom őket, mikor ti is itthon vagytok.
- Rendben, de én csak kérdeztem!- emelte fel a kezét anya.
Akartam válaszolni rá, amikor csörgött a telefonom.
- Felveszem!- ordítottam föl, majd a telefonom után nyúltam.
- Sssssss- pisszegett le anya.- A többiek még alszanak!
- Ja, bocsi- húztam be a nyakam, majd felvettem a telefont és kisétáltam vele a nappaliba.
- Halló.
- Szervusz- köszönt egy ismerős hang.- Csak azt szeretném mondani, hogy ma találkozom Justin-nal, szerinted mit vegyek fel?
- Mi???- habogtam. Gyorsan elgondolkodtam; á igen, ő az a lány, aki a múltkor is felhívott. Ahh, csodás..
- Hát nem tudtad?- sajnált le.- Hiszen most már velem jár!
- Nem, dehogy is!- tiltakoztam.
- Ha nem hiszed, nézd csak meg a facebook állapotát!
- Nem- jelentettem ki. Csak nem fogok egy oldalnak hinni!- Viszhall!- kiabáltam a telefonba és lecsaptam.
Dühös voltam még pár pillanatig, aztán lenyugtattam magam, arra gondolva, hogy anya előtt ne! Visszamentem a konyhába, ahol anya éppen reggelit csinált.
- Öhm... Én most felöltözök- szóltam oda neki, mielőtt kiléptem az ajtón és elindultam volna a szobámba.
- Rendben- mosolygott anya.- És kb. 10 perc múlva reggeli!
- Oksi- léptem át a küszöböt.
Berohantam a szobámba, ahol már várt a kikészített ruhám, amit még tegnap este készítettem ki magamnak. Sietve felkapkodtam magamra a ruhadarabokat. Után rögtön elfoglaltam a fürdőszobámat; feltettem egy szolid sminket, kifésültem a hajam és kimentem reggelizni.
- Jó reggelt, álomszuszékok!- köszöntem vigyorogva apának és Zsoltinak.
- Fogd be!- meredt rám unottan Zsolti. Kuncogva leültem a helyemre.
- Reggelt!- krákogott apa.
Percek alatt betoltam a reggelimet (rántotta).
- Én most megyek!- mondtam, miután megköszöntem a reggelit.
- Hova, hova?- állított meg apa, mikor felálltam az asztaltól.
- Megbeszéltem a srácokkal, hogy ma találkozunk- füllentettem.
- Milyen srácokkal?- fürkészett apa.
- Hát Adam-mel, Avril-lel, Austin-nal és Justin-nal.
- Értem- bólintott.- De ugye legkésőbb fél hatra itthon vagy?
 - Persze.
Mikor végre elindulhattam, csipogott a telefonom. Az utca közepén megálltam és rápillantottam a képernyőre.

5 perc múlva a játszón   Justin

Elmosolyodtam. Mindig a játszóra húz a szívünk. Vissza a játszóra.
Míg a játszótér felé sétáltam, zsebre tett kézzel, azon gondolkodtam, hogy vajon majd elmehetünk-e valahova. Közösen. Mármint úgy, hogy Justin, Avril, Adam, Austin és én.
Aztán odaértem a játszóra. A hintán már valaki ült. Bárhonnan megismerném ezt a pulóvert. Justin már várt. Rám.

Háááájj!!!! :D
Annyira örülök, hogy napról napra több megtekintésem van! Szeretlek Titeket és köszönöm, hogy olvassátok a blogomat! De nem csak engem boldogítsatok ezzel, hanem még két csodálatos barátnőmet is; az ő blogjuk irtó szuper!
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjhon.blogspot.com
www.viraagszirmok.blogspot.com

Szeretlek Titeket!!! :* <333

19. rész

Az este nagyon lassan telt el. Eközben Justin vagy hatszor hívott, de egyszer sem volt kedvem felvenni. Nem akartam vele a tegnap történtek után beszélni. Meg amúgy sem tudtam volna neki mit mondani... Csalódott voltam, szomorú és megbántott. De a legjobban az fájt, hogy képes volt megtenni... Mindegy. Nem szomorítom magam.
Bánatomban felmentem a netre, ahol mindenféle képeken jelöltek meg. Volt köztük egy lány, akit még életemben nem láttam és bejelölt barátnak. Gondoltam, miért is ne, legalább gyarapodnak a barátaim. Úgyhogy visszajelöltem. Ezek után kicsit szörfözgettem itt meg ott; megnéztem az email-jeimet, híreket néztem különböző oldalakon, amikor pittyegett az az ismerős hang, ami akkor szokott szólni, amikor valaki üzenetet küld. Kicsit meglepődtem, mert egyetlen ismerősöm sem volt fennt, amikor az előbb néztem. Úgyhogy visszamentem az oldalra, és meglepődve tapasztaltam, hogy az a lány írt rám, akit az előbb visszaigazoltam. Kicsit meghökkentem, amikor elolvastam a levelét:

Nagyon sajnálom, hogy Justin faképnél hagyott... De mindig tudtam, hogy engem szeret igazán.

Elsősorban azt vettem észre, hogy nem köszönt. Aztán azt, hogy tudja, hogy Justin és én összevesztünk. Nyeltem egyet és gyorsan visszaírtam a lánynak.

Szia... És nem tudom, hogy miről is beszélsz.... Bocsi.

Hitetlenül felsóhajtottam, majd a lány profilképére siklott a szemem. Bár a kép elég kicsi volt, még így is láttam, hogy észveszejtő a csaj.

 

Mellette simán elbújhatok. Na nem mintha olyan nagyon szép lenne, de  látszik rajta, hogy egy igazi kis vadóc lány; minden fiú álma. Most, hogy jobban belegondolok, talán megértem Justin-t: inkább ő, mint én. Még én is így döntöttem volna. Amint ezen elmélkedtem, visszaírt a 'széplány'.

Nem?! Pedig muszáj lesz.....

Ezután egy kis szünet következett, majd küldött nekem egy képet, amin.... éppen Justin-nal csókolózik. 

 

Három dolog jutott eszembe: 1. hogy ez mikori fénykép, 2. miért van lefényképezve, ahogy csókolóznak, és a 3., hogy annyira megutáltam ezt a lányt, hogy csak na. Dühömben olyan erősen nyomtam le a billentyűket, mikor visszaírtam, hogy pár beragadt. Mikor végeztem, el sem olvastam a szöveget, csak lenyomtam az enter-t és elküldtem.

Semmi közöd ahhoz, ami Justin és közöttem történik... Ez a kép pedig undorító! Ahogyan te is. Jobb lenne, ha végre leszállnál rólunk.

Ezek voltak a hozzá írt utolsó szavaim, mert mérgemben kinyomtam a gépet. Annyira elegem lett mindenből, hogy csak bedőltem az ágyamba és a fejemre húztam a takarót. Sóhajtottam egy hatalmasat; megpróbáltam elfojtani a sírásomat. Hát, nem sikerült, mert amikor arra gondoltam, hogy Justin megcsalt, ezzel a.... Nem is tudom, milyen lánnyal, könny szökött a szemembe. És ki is szökött a szememből, mikor az is az eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik, hogy Justin nincs velem.
Folyamatosan az járt a fejemben, hogy Justin most valószínűleg csajozik, mert én felmondtam a szolgálatot és egy másik préda után néz. Mikor ezeket kigondoltam, rögtön bűntudatom támadt, amiért ilyeneket gondolok róla. Nem akartam, hogy ilyenekre gondoljak, úgyhogy előkerestem a telefonomat és tárcsáztam. 4 csengés után felvették.
- Szia Elli!- szólt bele Avril.
- Szia- mondtam halkan. Nyeltem egyet.- Beszélhetnénk?
- Persze, mondd mi a baj!- váltott komoly hangnemre Avril.
- Az van- kezdtem.-, hogy Justin- elcsuklott a hangom.- megcsalt.
- Hogy mi????- hüledezett Avril.
- Igen- a hangom sírós lett.
- De hogy? Vagy mi? Vagy....- elakadt.- Várj, egy perc és ott vagyok.
- De...- akartam neki valamit mondani. Mondjuk azt, hogy nem kell, majd anyával megbeszélem. De aztán eszembe jutott, hogy anyáék nincsenek is itthon. És, valljuk be, Zsoltival igen nehezen tudtam volna megbeszélni ezt a Justin-os ügyet.
Hallottam pár sípolást. Avril letette a telefont.
Felhúztam a térdem és rátámasztottam az állam. Miért ilyen nehéz? Miért kellett nekem pont Justin-ba beleszeretnem?! Annyi mindenki más is ott van. De nekem pont az kellett, akinek én meg pont nem.
Nem értem, hogy stressz helyzetben miért gondol az ember ilyen ökörségekre. De nem volt időm ezen elmélázni, mert kopogtak az ajtómon.
- Jöhet!- szóltam ki rekedten.
Kinyílt az ajtó és két igen ismerős alak lépett be rajta.
- Hát itt vagy!- mosolyodott el halványan Adam és lehuppant mellém.
- Hú, csajszi!- csukta be az ajtót Avril.- Gyere ide!
Szélesre tárta a karját, én pedig felálltam és szorosan megöleltem.
- Jaj, Avril!- suttogtam a hajába.
Mikor Avril elengedett, kézen fogtam és együtt leültünk az ágyamra. Annyira jólesett, hogy itt voltak. Itt voltak, velem.
- Nem baj, hogy szóltam Adam-nek is?- kérdezte félénken Avril, Adam-re sandítva.
- Dehogy is- mosolyogtam halványan.- Csak örülök, hogy ő is itt van- löktem meg finoman Adam karját.
- Hál' istennek, mert nem szeretnék most hazamenni!- röhögött fel Adam.
- De meséld el, hogy hogyan történt!- bökött meg Avril.- Mit csinált Justin?
Sóhajtottam egyet és az ágyam végébe mentem, hogy neki tudjak dőlni a támlájának. Avril és Adam követték a példámat.
- Az volt- kezdtem.-, hogy Justin fogadott az egyik haverjával. Az volt a tétje, hogy lesmárolja az osztálytársát.
- Ez komoly?- hüledezett Avril.
- Ja- szólt közbe Adam.- Justin nekem is elmondta. Azt hitte, elhallgathatja előled, vagy nem is tudom. Azt gondolta, megérted.
- Én meg is érteném, ha azt mondta volna, hogy részeg volt!- akadtam ki, miközben a szemem megtelt könnyekkel.
- Mert az volt!- mosolygott Adam.
Értetlenül pislogtam.- Mi???
- Nem mondta neked, hogy részeg volt?- mosolygott Adam.
- Nem, ezt kifelejtette...- hebegtem. Ezt nem hiszem el! Hagyja, hogy magamban teljesen megutáljam, de azért azt nem mondja el, hogy részeg volt. Csodás.
- Elli, de ez tök jó!- ujjongott Avril.- Nem?! Legalább nem józanul csalt meg.
- De megint hazudott nekem...- leheltem. Éreztem, ahogyan az arcom lángba borul és ahogyan könnyeim szépen betakarják.
- Ne sírj!- simította meg a vállam Adam.- Szerintem nagyon bánja amit tett, még így, részegen is.
- De ez nekem nem elég!- töröltem meg a szemem.- Nekem nem a sajnálata vagy a bocsánatkérései kellenek. Nekem Ő kell!
- Minden rendbe fog jönni, csak nyugodj meg!- ölelt át Avril.
Sírva visszaöleltem.
Fel sem bírom már fogni. Annyira balfék vagyok! De persze most már minden jobb, mint volt. Mert velem vannak a legjobb barátaim a világon; Adam és Avril. Hú, annyira örültem nekik, hogy azt nem lehet elmondani.
Adam rátette a kezét a hátamra.
- Adnod kéne neki még egy esélyt!
Megtöröltem az arcomat és Adam felé fordultam.
- De nem nekem kell tőle bocsánatot kérnem, ugye ezzel tisztában vagy- mondtam neki.
- Persze- bólintott.- De addig is- széttárta a karját.- gyere ide, te!
Mosolyogva megöleltem.- Kösz, srácok!
- Ha már srácok- nyitódott ki az ajtó.- Én is itt vagyok!
Zsolti lépett be vigyorogva az ajtón. Amint belépett, becsapta az ajtót, nekifutott és az ágyamra vetődött.
- Te jó ég!- ordított fel Adam.- Mindjárt leszakad az ágy!
Zsolti röhögve hempergett az ágyamon, mi pedig felhúzott lábakkal próbáltuk elkerülni, hogy a lábunkra guruljon.
- Én is jövööök!!!!!- ordította el magát Adam, majd odafeküdt Zsolti mellé és együtt ökörködtek tovább.
- Ökrök- forgatta a szemét Avril.
A nap további részében hülyéskedtünk, ami nem volt nehéz, mert Adam és Zsolti állandóan ökörködtek.
Olyan fél 5 felé járhatott, amikor Avril és Adam elköszöntek és hazamentek. Zsoltival a konyhában tébláboltunk.
- Nem vagy éhes?- kérdeztem.
- De- bólintott Zsolti, majd elröhögte magát.
- Én is éhes vagyok- tettem a kezem a hasamra.- Csinálok valami vacsit- határoztam el és elindultam a hűtő felé.
Szélesre tártam a hűtő ajtaját és alaposan körülnéztem benne. Amit találtam: a nagy semmit.
- Zsolti!- kiabáltam ki a hűtőből.- Nincs semmi kaja!
- Az gáz- lépett be a konyhába Zsolti, majd felcsillant a szeme.- Rendeljünk pizzát!
- Anyáék hülyét fognak kapni- kezdtem el pánikolni, miközben becsuktam a hűtő ajtaját.- Nem rendelhetünk pizzát csak úgy!
- Pedig azt fogjuk csinálni- vonta meg a vállát Zsolti, majd elővette a telefonját és tárcsázott.- Halló. Pizzát szeretnék rendelni! Aha. Értem. Akkor egy nagy magyarosat.
- Ne olyat!- ráztam a fejem.
- Vagyis inkább egy sajtos-sonkás-kukoricásat- javította ki magát vigyorogva.- Köszönöm. Á, és mennyi is lesz? Aha. Értem. Jó. Köszönöm. Viszont hallásra!- tette le.
Hitetlenkedve megráztam a fejem és el indultam a szobámba.
Mikor beléptem az ajtón, becsuktam magam mögött és nekidőltem. Azt hiszem, majd minden rendeződni fog. Minden rendbe fog jönni. Most már tudom. Justin-nal majd újra együtt leszünk, megbocsájtunk egymásnak. Én neki azt, hogy nem mondott el mindent, ő meg nekem azt,hogy nem hagytam, hogy elmondjon mindent. Azt hiszem tökéletesen kiegészítjük egymást: ő a tökéletlenül tökéletes, én meg a tökéletesen tökéletlen. De ez így van jól. Ez így jó.
És hogy mi lesz azzal a csajjal?! Nem tudom. De ketten majd biztos megoldjuk. Justin-nal....


Hi! Iszonyatosan örülök, hogy már több mint 1200-an tekintettétek meg a blogomat! De mielőtt még a szokásos blog-ajánlómat elmondanám, szeretném, ha egy kicsit idefigyelnétek:
mostanában elég sokszor hallom, hogy gyönyörű és csodálatos lányok vagdossák a kezüket/lábukat. Szeretném erre mindenki figyelmét felhívni; NEM SEGÍT! Lehet, hogy valaki úgy gondolja, hogy ez a legjobb megoldás, de higgyétek el, ez nem változtat semmin! Sajnálom azokat, akik szerint ez a legjobb megoldás. De bármennyire is hihetetlennek tűnik, nem segít. Inkább egyetek csokit, dugulásig, vagy gépezzetek és hallgassatok csöpögős dalokat... vagy akármit. De nem szabad feladni és azt gondolni, hogy az önvagdosás jó dolog. Ezt minden gyönyörű és csodálatos lánynak küldöm, akik úgy gondolják, ez a legjobb megoldás...
És a szokásos "jóblog" ajánlóm: :)
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.com
www.viraagszirmok.blogspot.com
Szeretlek Titeket, köszönöm, hogy olvassátok a blogomat!!! :* <333

18. rész

Sokat gondolkoztam. Részben arról, hogy mit akarhatott az a nő, részben pedig arról, hogy Justin miért ilyen furcsa. Hát, egyikkel sem jutottam dűlőre. De nagyon aggódtam Justin miatt, úgyhogy úgy gondoltam, rákérdezek Justin furcsa viselkedésére, a suliban...
- Justin- böktem meg a vállát az egyik szünetben.- Beszélhetnénk?
- Persze- vonta meg a vállát. Belenéztem a szemébe. Tényleg eléggé más volt, mint amit megszoktam; nem mosolygott a szeme, hanem inkább ijedt volt, vagy nem is tudom... Ezt nem lehet szavakkal elmondani.
Kézen fogtam és arrébb sétáltunk a többiektől. Megállt velem szemben és a szemembe nézett. Nyeltem egyet és megszólaltam.
- Mi a baj?
- Ezt hogy érted?- hökkent meg. Szerintem nem erre a kérdésre számított.
- Hátt- kezdtem.- Nagyon furcsa vagy mostanában...
- Nem értelek..- ingatta a fejét.
- Justin!- szóltam rá.- Ne add nekem az ártatlant! Pontotsan tudom, hogy nincs minden rendben! Miért kell hazudnod???
- De hát, ha egyszer semmi baj nincs!- kezdte elveszíteni a türelmét.
- De ha egyszer látom, hogy NINCS MINDEN RENDBEN!- kiabáltam rá, amitől mindenki ránk nézett.
- Sss, ne kiabálj!- szólt rám Justin.
- De hogy ne kiabáljak, amikor szétvet az ideg, mert te nem akarod elmondani, hogy mi a baj!- mondtam most már egy kicsit halkabban.
- Elli- kezdte. Megdörzsölte az arcát és vett egy mély levegőt.- Azért nem mondom el, mert nem akarlak megbántani.
- De hát azzal csak jobban bántasz, ha nem mondod el, hogy mi a baj és nekem azt kell néznem, ahogyan szenvedsz!
- De ez nem ilyen egyszerű...- mondta halkan.
- Miért?- néztem rá mérgesen.- Mi az a nagyon fontos, amit nem mondhatsz el nekem?!
- Kérlek, ne nehezítsd meg mégjobban a helyzetem!- dühöngött Justin. Elfordult tőlem, majd a faleveleket kezdte el rugdosni. Tudtam, hogy ilyenkor hagyni kell egy kicsit, hagy tombolja ki magát, úgyhogy megvártam, míg lenyugszik, csak utána léptem mellé.
- De ugye tudod, hogy megértenélek?- néztem fel rá.
- Tényleg szeretnéd tudni?- kérdezte fájdalmas arccal.
- Mindennél jobban- bólintottam határozottan.
- Elli, én..- sóhajtott egy nagyot.- Fogadtam az egyik haverommal...
- Ez nyomja annyira a lelkedet?- csodálkoztam. Nem tudom, de valahogy nem erre számítottam.
- Befejezhetem?
- Persze, bocsi- húztam el a számat, majd lehajtottam a fejem, nehogy lássa, amint elpirulok.
- Szóvalm fogadtam az egyik haverommal, aminek az volt a tétje, hogy...- elcsuklott a hangja.-...hogy lesmárolom az egyik osztálytársát...
Megdöbbentem. Azt gondoltam, hogy Justin-nak több esze van annál, mint hogy egy ostoba fogadást betartson, ami ráadásul hatalmas ökörség. Alig bírtam megszólalni.
- És.... mi történt?- kérdeztem suttogva.
- Elvesztettem a fogadást...- suttogta.
Megállt bennem az ütő. Még levegőt is elfelejtettem venni. Annyira elképzelhetetlen volt, hogy Justin egy átkozott fogadás miatt képes volt megcsalni... El sem tudtam képzelni, hogy mit gondolt. Azt gondolta, hogy majd szépen elhallgatja előlem, mintha mi sem történt volna. Csak lesokkoltan álltam Justin mellett. Nem bírtam megszólalni.
- Elli, mondj már valamit!- suttogta idegesen.- Megőrülök, hogy nem szólsz semmit. Legalább szidnál, vagy... nem is tudom, de mondj már valamit!
Hitetlenkedve megráztam a fejem.
- Erre.... erre nem tudok mit mondani- suttogtam a sírás szélén.
- Kérlek Elli- fordult felém.- Én annyira megbántam amit tettem...Annyira hülyeség volt..
- Talán erre nem most kellett volna rájönnöd....- suttogtam, visszatartva a sírásomat.
Sóhajtottam egy nagyot(elég szaggatottra sikerült), és megfordultam, hogy elmenjek, Justin azonban megragadta a karom.
- Ne hagyj így itt! Legalább beszéljük meg!- könyörgött.
- Szerintem nincs mit megbeszélnünk- mondtam háttal neki. Kirántottam a karom a szorításából és elindultam a többiek felé.
Még hallottam, ahogy Justin káromkodik egy cifrát, majd belerúg egy levélkupacba. Lenyeltem a könnyeimet és egy keserű mosollyal az arcomon megálltam a többiek mellett.
- Mi az?- kérdezte Avril, mikor látta az arcomat.
- Semmi- ráztam a fejem.
- Biztos?- jött közelebb. Hiába, túl jól ismer...
- Biztos- próbáltam azért füllenteni.

Valahogy kibírtam a suli végéig, hogy tudomást sem veszek Justin-ról, pedig ő nagyon próbálkozott; órákon állandóan a hátamat bökdöste, szünetekben pedig állandóan próbált velem kettesben lenni, ami nem nagyon sikerült, mert Avril és Adam állandóan rajtunk lógott. Mikor az utolsó óráról is kicsengettek, szóltam Avril-nek, hogy ma egyedül szeretnék hazamenni, és villámgyorsan kitűztem az ajtón.
Reméltem, hogy nem futok össze Justin-nal. Reméltem. Merthogy a házunk előtt álldogált.
- Mit keresel itt?- kérdeztem hűvösen.
- Csak beszélni szerettem volna veled- lépett közelebb hozzám.
- Én viszont nem szeretnék beszélni veled- vágtam vissza.
- Kérlek, hadd magyarázzam meg!
- Justin, nem szeretném, hogy megmagyarázd! Értettem, amit mondtál; hogy megcsaltál egy rohadt fogadás miatt!
- Kérlek! Tudom, hogy mekkora ökörség volt, de nem tehettem mást; hisz fogadtunk!
- Ezek szerint a saját büszkeséged sokkal fontosabb, mint én!- kezdtem elveszteni a türelmemet.
- Dehogyis!- fogta a fejét Justin.- Én szeretlek, mindennél jobban, te is tudod!
- Hát, most már kezdek elbizonytalanodni ebben- mondtam, miközben az első könnycsepp legördült az arcomról. Reszkető kézzel letöröltem az arcomról a könnycseppet.- Szerintem most menj el...
- Elli, ne sírj! A szívem szakad meg, hogy így látlak téged.... Beszéljük meg, kérlek!- könyörgött.
- Justin, ha annyira fontos lennék neked, nem csináltad volna meg azt a rohadt fogadást!- kiabáltam rá, miközben szépen lassan potyogtak a könnyeim.
- Tudom, hogy hagynom kellett volna az egészet a fenébe, de nem tudom, mit gondoltam...- dörzsölte meg Justin a tarkóját.

- Hát én se...- motyogtam.
- Figyelj- fogta meg a kezemet.- Annyira sajnálom, amit csináltam, hogy el sem tudom mondani. Ha elölről kezdhetném, hidd el, nem tenném, de már nem tudom megváltoztatni a múltat. Azt viszont, hogy hogy tudta meg a csaj a telefonszámodat, azt nem tudom.
- Az a csaj volt az???!- hökkentem meg. Ezt nem is tudtam...
- Valószínűleg...- motyogta Justin.
- Legalább ronda volt?- kérdeztem egy kicsit megenyhülve, mert nagyon értékeltem, hogy Justin ennyire igyekezett megbékíteni.
- Hátt- kezdte. Az arcom újra megmerevedett, mire Justin felnevetett.- Nyugi, csak vicceltem! Nem volt ronda, de te ezerszer szebb vagy nála!
- Én most szeretnék egy kicsit egyedül lenni....- suttogtam Justin-nak.
- Persze- mosolygott.- Aludj jól!- hajolt hozzám és megpuszilta a homlokomat
- Te is!- mosolyogtam halványan.
Kikerültem és bementem a házba.
És most, hogy az ágyamon ülök felhúzott lábakkal és a sírástól bedagadt szemekkel egy használt zsebkendőt szorongatva, azt hiszem a szerelem sokszor megvakít, elkábít és megbabonáz. Nem sokszor, mindig. Nem éreztem még sohasem olyat, mint amit Justin iránt érzek. De ezzel a lépésével egy óriásit bukott a szememben. De még így is jobban szeretem, mint bárki mást. Nem értem magamat.
Sokszor csak nézem, ahogyan a filmekben mindig minden remekül megy, a szerelmesek a végén úgyis boldogan élnek, míg meg nem halnak... Kár, hogy a valóságban nagyon kevés ilyen van. Mikor arra gondolok, hogy Justin megcsalt, újra könny szökik a szemembe és újra átélem azokat a pillanatokat, amikor ezt elmondta... Lehettem volna okosabb is- mondom ilyenkor magamnak. De nem tudom, hogy mi mást tudtam volna csinálni, mint amit.
Az emberek olyan ostobák, hogy mindig mást akarnak, mint ami van. Sosem jó nekik, ami most van. Mindig az kell, ami nincs meg és sohasem lehet már meg. Én is ilyen ostoba vagyok. Nem tudom, hogy miért nem tudom elfogadni a tényt, hogy Justin megcsalt. Ja igen.... Mert kétségtelenül, kimondhatatlanul és végtelenül szeretem.

Halisztok! El sem tudjátok képzelni, milyen boldog voltam, amikor láttam, hogy már majdnem 1200-an néztétek meg a blogomat! Köszönöm :3
És szeretném nektek két csodálatos barátnőm blogját ajánlani:
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.com
és
www.viraagszirmok.blogspot.com