...Nem is. Inkább.. Egy hatalmasat dobbant a szívem és egy pillanatra teljesen elfeledkeztem Justin-ról, arról, hogy holnap elmegy... Csak én voltam és.. Adam. Nagyon furán éreztem magam. Nem tudtam, mi van most. És ez nagyon zavart. Aztán annál a résznél, amikor Adam azt énekelte, hogy "proper superstar", megragadta a karom és felhúzott maguk mellé táncolni. Avril is csatlakozott és irtó jót táncoltunk; a balerinás résznél mindannyian pörögtünk, azt eljátszottuk Brad Pitt-et és Angelina Jolie-t. :)
Jól éreztem magam. Boldog voltam, és azt hiszem, Adam ezt akarta elérni. És ezért nagyon hálás vagyok neki.
Fáradtan dőltünk le a kanapéra, én pedig újra magamba zuhantam. De a tudat, hogy a barátaim itt vannak velem, néha elfeledtette a gondolatot, hogy meg akarok halni. Fizikai fájdalmat okozott, hogy nincsen mellettem. Justin. Annyira fájt, hogy nem tudom leírni.
Miután Adam-ék elmentek, pár pillanatig bámultam a szekrényem, amin levezettem a dühöm. Mintha nem is rúgtam volna bele. Zavart. Nagyon zavart, hogy csak úgy eltűnt a rúgásom nyoma. Azt akartam, hogy örökké maradjon ott, hogy emlékezzek Justin-ra.
Kibotorkáltam a konyhába és levetettem magam az egyik székre. Anya és apa éppen beszélgettek, de mikor leültem, abbahagyták és egy kedves mosollyal az arcukon figyelték, amint töltök magamnak egy bögre kakaót. Belenéztem a bögrémbe és tele lett a szemem könnyel. Akármerre néztem, akármit csináltam, Justin-ra emlékeztetett. Úgyhogy se szó, se beszéd, felálltam és berobogtam a szobámba. Nem akartam senkit se látni, nem akartam semmit se látni, semmit se érezni. Csak be akartam dőlni az ágyamba.
A párnába temettem az arcom és bőgtem. Folyamatosan, megállás nélkül bőgtem. Mégsem akaródzott abbahagyni. Csak sírtam. Nem tudtam elképzelni az életemet, a mindennapjaimat Justin nélkül. Nem. Lehetetlen volt. Ő már olyan szerves része lett az életemnek, hogy ha akarnám se tudnám kiverni a fejemből. A mosolyát, a hangját, az ölelését, a sűrű haját, amibe annyira jó érzés volt beletúrni! És mindez, egy csettintésre eltűnt. Elillant, mintha sose lett volna. Mintha csak képzeltem volna az egészet. Mintha Justin sosem szeretett volna, sosem lett volna itt. És akkor már kezdtem elhinni, hogy csak kitaláltam. Annyira fájt, hogy ezzel akartam könnyíteni rajta. Azon a hatalmas sziklán, ami a szívemet nyomta.
Nem volt ott velem. Nem volt ott, amikor kellett. Amikor szükségem lett volna rá... És ez fájt a legjobban. Aztán, valamilyen furcsa ötlettől vezérelve beletúrtam a fiókomba, majd kihúztam belőle azt a CD-t, amin Justin dala van, amit nekem írt; Nothing like us. Úgy éreztem, ezzel egy kicsit helyettesíteni tudom. Csak minimálisan. Úgyhogy betettem, Justin pedig hamarosan megszólalt rajta.
Amikor meghallottam a hangját, egy kellemes borzongás futott át, és elmosolyodtam. Jól esett hallani a hangját, ha csak így is, de nagyon jó volt. Lehunytam a szemem és hátradőltem az ágyon. Újra átfutottak az agyamon azok a dolgok, amiket közösen csináltunk. Pár magányos könnycsepp gördült le a szemem sarkából. De mosolyogtam. Mert ő hozta az életembe azt a fényt, amit mindig kerestem. A szerelmet. Ő hozta azt az élményt, amit mindenkinek kívánok, hogy élje át. Hogy várjon valakire. Hogy sírjon valakiért. Mert ez mindenkinek kijár. Bármit megadtam volna, csakhogy újra megölelhessem. Hiányzott. Nagyon. Hiányzott, hogy együtt nevessünk, hogy megöleljen, hogy megcsókoljon, hogy minden ok nélkül azt mondja, "szeretlek"... Azt akartam, hogy most azonnal lépjen be az ajtómon, mondja azt, hogy itt marad, rendezzék ezt az egész ügyet, legyen minden olyan, mint régen. Hogy szorosan zárjon a karjaiba, pusziljon bele a hajamba, ahogy szokott. Nevessen velem együtt. Puszilja meg az arcomat, hagyja, hogy összeborzoljam a haját. Ezt akartam. De tudtam, hogy már sosem lehet. Már nem.
Kopogtattak. Nem halkítottam le az zenét. Hagytam, hogy üvöltsön. Így jobb volt. Felültem. Zsolti állt az ajtóban.
- Valaki téged keres- mondta kedvesen, majd félreállt.
Megállt bennem az ütő. Levegőt sem kaptam. A zene még mindig teljes erővel üvöltött, de nekem nagyon halknak tűnt. Ő pedig mosolygott. Mosolyogtam én is, bár teljesen szét volt sírva a szemem. Mosolyogtam, mert Ő ott volt. Velem.
Halli :*** Bocsi, hogy ilyen sokáig nem hoztam részt, de nagyon nem volt hangulatom írni:ss De remélem tetszett, és azt is, hogy tudjátok, ki az a kis "titkos" a végén... xxx www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu www.viraagszirmok.blogspot.hu
Reggel viszonylag későn ébredtem. Felöltözni sem volt kedvem. Valahogy semmihez sem volt kedvem. Mintha valami rossz történne majd velem... Nem tudom. De érzem. És előre rettegek.
A délelőttöt lenyomtam pizsiben. Délután Adam párszor hívott, hogy mikor jöjjön át. Mindig mondtam neki, hogy amikor jónak látja, mert én itthon leszek. Aztán jött egy telefonhívás. Egy ember. Aki megváltoztatta az életemet.
Mikor kikászálódtam az ágyból, a szekrényem felé sem pillantottam, amikor kitrappoltam a konyhába.
- Jó reggelt- mosolygott rám anya.
- Reggelt- motyogtam és kikerültem az ebédlőasztalt, majd bevetettem magam a nappali egyik foteljába és benyomtam a tévét.
- Minden oké?- kérdezte apa teli szájjal.
- Aha- feleltem.- Csak ma kiveszek egy kis szabit- sóhajtottam a távirányítót nyomkodva.
- Jól teszed- kurjantotta Zsolti, miközben össze-vissza köpködte a gabonapelyhet. Fúj.
A nap további része eseménytelenül telt. Egészen a fent említett hívásig.... Olyan délután 2 óra körül csörrent meg a telefonom, én pedig futólépésben vágtam át a házon, hogy felvegyem. A kijelzőn Justin neve villogott. És akkor hasított belém a felismerés, amire egész nap vártam: a baj.
- Igen?- vettem fel már rosszat sejtve.
- Megvan- sóhajtotta. A hangja akadozott, nem tudtam mire vélni. És olyan furán vékonynak tűnt.
- Mi van meg?
- A repjegyem- felelte.- Holnap megyek vissza Kanadába.
És akkor, ott, még nem is tudatosult bennem rögtön ez az egész. Csak pár másodperc múlva esett le igazán. Úgy éreztem, ha nem válaszolok rögtön, már nem tudok a sírógörcsöm miatt.
- Mi????
- Igen- sóhajtotta.- Nem sikerült rendezni ezt az ügyet Tommal... Én pedig megyek ki.
Nem bírtam semmit sem mondani. A könnyeim utat törtek maguknak, és tömegesen vonultak le az arcomon. Letöröltem volna őket, de nem mozdult a kezem.
- Ott vagy?- kérdezte riadtan.
- I-igen- dadogtam.
- Várj meg, átmegyek!- hallottam feszült hangját, majd két sípolást. Letette.
Erőtlenül hajítottam a telefonom az ágyamra, majd egyszerűen összecsuklott a lábam alattam és a földre zuhantam. Nem fájt, meg se éreztem. Csak felhúztam a térdeimet, a karomba temettem az arcomat és hagytam, hogy kirobbanjon a megállíthatatlannak tűnő zokogásom. Nem tévedtem; pár perc múlva ugyanúgy a földön gubbasztottam. A sírásom azonban nem akart abbamaradni. De a legjobban nem a kiszáradt könnycsatornáim fájtak, hanem valahol... valahol a szívem környékén. Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy kivágódott az ajtó és valaki leguggol mellém.
- Elli- ismertem fel Justin hangját, amint a hónom alá nyúlt és megpróbált felhúzni.
- Hogy kerülsz ide?- pislogtam át a könnyfátyolt a szememben.
- Anyukád mondta, hogy a szobádban vagy- vette oda, majd felültette az ágyra és ő is mellém huppant.- Minden oké?
Hazudhattam volna. Mondhattam volna, hogy 'igen, minden oké, menj csak el Kanadába, nincsen semmi bajom, nyugi'. De nem tettem. Nem hazudhattam neki. Abba ő is belepusztulna, meg én is. Úgyhogy ezt mondtam:
- Nem.
- Tudom, hogy- a kezébe fogta a kezemet és az államat megemelve kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek.- most úgy tűnik, semmi sincs rendben.
- Justin- csattantam fel és felpattantam az ágyamról.- Nem 'úgy tűnik', hanem igenis semmi sincs rendben! Mondogathatjuk, hogy nyugi, majd minden rendbe jön, de nem fog!
- Kicsim, nyugi- állt fel. Látszott rajta, hogy ideges, akármennyire próbálta türtőztetni magát a jelenlétemben.
- Nem tudok megnyugodni!- sóhajtottam, majd a tenyerembe temettem az arcomat.
- Ssss- Justin kezeit a derekamra fonta és magához húzva szorosan megölelt. Átkaroltam a nyakát és belefúrtam az arcomat a vállába.
- Holnap mész?- kérdeztem halk, fojtott hangon.
- Igen- felelte tétován Justin és megpuszilta az arcomat.
A szívem összefacsarodott, a levegőm beszorult és Justin vállára borulva már csak azt vettem észre, hogy ráz a zokogás. A tüdőm leszakadt, és iszonyatosan fájt. Hogy nélkülöznöm kell az életemből azt a dolgot, ami a legfontosabb nekem. Justin-t. Annyira fájt, hogy azt nem lehet leírni.
Justin a hátamat simogatva próbált megnyugtatni. Pár perc múlva könnytől maszatos arccal néztem fel rá. És olyat láttam, amit sosem fogok elfelejteni; sírt.
- Te sírsz?- kérdeztem halkan.
- Nem akarok- behunyta a szemeit és egy árva könnycsepp gördült le az arcán.- Csak annyira szeretlek.
- Én is, Justin- suttogtam és megöleltem.
Justin arcát a hajamba temette és éreztem, ahogyan pár magányos könnycseppje a hajamra hull.
- Most akkor mi lesz?- kérdeztem nagy sokára.
- Nem tudom...
- Ugye tudod, hogy hiányozni fogsz?
- Tudom- felelte csöndesen.
Egy újabb könnycsepp csordult végig az arcomon és nagy foltot hagyva maga után Justin pólójára csöppent.
Aztán egy hirtelen hang rezzentett ki az önkívületi állapotomból. Justin szitkózódva kereste elő a zenélő telefonját, majd idegesen szólt bele.
- Igen? Jó. Megyek- és lerakta.- Mennem kell- nézett a szemembe.
Még egyszer, utoljára megöleltem.
- Szeretlek- súgtam a fülébe.
- Szeretlek- búgta halkan Justin, kicsit eltolt magától és hosszasan megcsókolt. Nem akart elengedni, ahogyan én sem.
- Nothing like us- suttogta még utoljára a fülembe. Behunyta a szemét és egy puszit nyomott a homlokomra, majd kiviharzott a szobából.
Amint becsukódott mögötte az ajtó, könnyek fátyla borult a szememre, én pedig szorosan összeszorítva a fogamat, belevertem egyet a szekrényembe. Aztán még egyet. És még egyet. Aztán a hátamat nekidöntöttem a szekrénynek, a földig csúsztam, felhúztam a térdeimet és elkezdtem sírni.
Aztán csak arra lettem figyelmes, hogy valaki besétál a szobámba és leül mellém a földre. Lassan elfordítottam a fejem és Zsolti együttérző pillantásával találtam szembe magam.
- Jaj, hugi- mosolyodott el, majd széttárta a karját.- Gyere ide!
Folyamatosan bőgve borultam a bátyám karjaiba, és Zsolti vállán sírtam ki magam. A tüdőm leszakadt, a szemem bedagadt, Zsolti viszont meg sem moccant. Szótlanul tűrte, hogy majdnem fél óráig bőgjek rajta. Aztán mégis megmozdult. De nem ő, hanem az ajtóm. És két igen ismerős arc bukkant fel mögötte.
Avril a szőke hajával rögtön mellettem termett, én pedig talpra pattantam. Csak egymásra néztünk, és máris elfelejtettük azt a kis veszekedésünket. Avril bólintott, én pedig megöleltem. Olyan jól esett, hogy mindannyian azért voltak itt, mert tudták, hogy most hatalmas szükségem van rájuk. Nem is beszélve az ajtómban álló Adam-ről. Elengedtem Avril-t, aki lehuppant az ágyamra, én pedig Adam karjaiba vetettem magam. Adam megölelt és megpuszilta a fejem búbját.
Pár perc múlva már mindannyian az ágyamon ücsörögtünk. Még Zsolti is. És mindannyian egy-egy üveg nutellát kanalaztunk, ami Adam szerint tömény "boldogság hormon". Amúgy nem nagyon érdekelt, milyen hormon volt, csak az, hogy ne csak bőgjek, hanem csináljak is valamit. Ami ez esetben az evés volt.
- Srácok- szólaltam meg nagy sokára. Mindannyian érdeklődve fordították felém a fejüket. Nyeltem egyet és folytattam.- Köszönöm, hogy itt vagytok.
Avril elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám.- Mi mindig itt leszünk neked, Elli.
- Ja, nem hagyjuk, hogy totál bedepizz- vigyorgott rám Adam. Megpróbáltam visszamosolyogni rá, de nem nagyon ment.
- Ja- bólogatott Zsolti hevesen, miközben egy nagy kanál nutellát tolt a szájába.
Betoltam a számba egy nagy kanál nutellát és figyeltem a többieket, akik próbáltak felvidítani. Még anya is megfordult a szobámban párszor, apa pedig inkább elkerült, mert attól tartott (anyától tudtam meg), hogy valami rosszat mond, és azzal megbánt. Szívesen mondtam volna anyának, hogy szóljon apának, hogy nyugodtan bejöhet, de azt hiszem, ezt ő nem értené meg. Ahogyan Adam és Zsolti sem értette meg. De mégis nagyon jól esett, hogy eljöttek hozzám. Ha úgy vesszük, igazából csak Avril és anya érezhetett velem együtt. De a legjobban Justin. Ő viszont nem volt velem. Már nem. És ez iszonyatosan fájt. Tudtam, hogy ez csak egy bugyuta "gimis szerelem" a szülők szerint. De nem. Ez annál sokkal több volt. És mindig az is marad. Nekem Justin volt az első, igazi szerelmem; nem tudom olyan gyorsan elfelejteni! Akármit mond is anya vagy Avril; nem tudom már nem szeretni! Mert én mindig is szerettem és ez sosem fog változni. Tudom, most mindenki forgathatja a szemét, hogy "dehogynem, fogsz te még valakit jobban szeretni, mint Justin-t!". Lehet. De most, per pillanat úgy érzem, soha, de soha nem fogok tudni úgy valakit szeretni, mint Justin-t. Talán majd egyszer... De nem hiszem. Fáj. Nagyon fáj, hogy elment. De azt hiszem, ha tehetnék is valamit, nem tudnám megtenni. Végül is. Justin oda való. Kanadába. Született énekes.
- Elli- bökdösött Avril, kizökkentve a bambulásomból.
- Igen?- néztem fel a nutellámból és egy újabb adagot tömtem a számba.
- Arra gondoltam, hogy egyik nap elkísérsz ruhát venni?
- Persze- feleltem.- Hova megyünk?
- Nem tudom- vont vállat mosolyogva Avril.
- Oké, szívesen megyek veled!
- Szuper- tapsikolt, majd lenyalta a mutatóujjáról a nuttellát, amibe véletlenül nyúlt bele.
Újabb adag csokikrémet toltam be a számba, mert a szilveszteri buli ugrott be; hogy ketten mentünk volna Justin-nal. És ettől a gondolattól újra könnyek szöktek a szemembe, úgyhogy jött a csoki! Mint életmentő. Segít. De komolyan.
- Ezt figyeljétek, mit tanultam- kurjantotta Adam, majd a szemembe nézett, megköszörülte a torkát, felállt az ágyról, előkereste a telefonját, nyomkodta egy ideig, majd valami megszólalt, mire visszadobta az ágyamra a telefonját és elkezdett táncolni és... énekelni. Közben engem nézett és mosolygott. Akkor mosolyodtam el először olyan igazán, mióta Justin elment. :)
Hihetetlen volt, mert a hangja tökéletesen passzolt a dalhoz, a lépéseket pedig kívülről tudta. Amikor pedig az a rész volt, hogy "Banga! Banga! Banga! Banga!", a levegőbe bokszolt, ami önkéntelenül is nevetést váltott ki belőlem. Amikor pedig valami fura hangú pasas rappelt, Zsolti odaállt Adam mellé és eltátogta a rappet. De komolyan! Olyan édesek voltak, hogy hirtelen melegség öntötte el a szívemet, és a szám sarka is mosolyra húzódott. És folyamatosan engem nézett és mosolygott. És akkor megdobbant a.....
Haliiii :*** Remélem, tetszett ez a rész, köszönöm az a rengeteg megtekintést, sokat jelent <333 Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat!!!! Kérem a visszajelzéseket, hogy milyen lett <3333 Pusziii :*** Kötelezőőőők: www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu www.viraagszirmok.blogspot.hu
Éppen a kanapén punnyadtunk Zsoltival, amikor csengettek.
- Kinyitoom!- ordítottam el magam és már rohantam is, hogy kinyissam az ajtót.
Odavágtattam az ajtó elé, majd kivágtam magam előtt.
- Hali!- üdvözölt Pattie mosolyogva.
- Helló!- öleltem át, majd nyomtam az arcára 2 puszit.- Gyertek beljebb!
- Pattie!- rohant ki anya a konyhából.- Jaj, de örülök, hogy láthatlak!
- Clara!- nevetett fel Pattie.- Emlegetett ám a lányod!
- Gyere ide- tárta szét anya a karját és megölelgette Pattie-t, aki szintén szétszorongatta anyámat.
- Remélem, jó lesz a...- többet már nem hallottam, mert anya és Pattie bevonultak a konyhába.
- Nekem nem is köszönsz?- kérdezte a hátam mögül egy iszonyatosan édes hang.
A szívem maximum fokozatra kapcsolt, és megperdültem a tengelyem körül.
- Dehogynem!- mosolyodtam el, majd Justin nyakába ugrottam, aki persze rögtön a derekamra fonta a karjait. Úgy éreztem, mintha egy ólomkéz tartana fogva, de nagyon jól éreztem magam a karjaiban. Biztonságban éreztem magam.
- Boldog Karácsonyt!- suttogta a fülembe.
- Boldog Karácsonyt!- vigyorogtam.- Nem fogod kitalálni, hogy milyen ajándékot készítettem Neked!!!
- Készítetted?- tolt el magától Justin és összevonta azokat az irtó cuki szemöldökeit.
Felnevettem.- Igen, de nagyon jó lesz!
- Elhiszem- nézett furán.
- Ne már!- csaptam nevetve a vállára.
- Jól van, elhiszem, hogy szép lesz!- mosolygott féloldalasan, én meg rögtön olvadásnak indultam. Justin közelebb húzott magához, majd hosszasan megcsókolt. Szokás szerint forgott velem a világ.
Miután befejeztük az enyelgést (:D), ujjaimat Justin kezére kulcsoltam és behúztam a házba.
- Justin, tesó!- kurjantotta Zsolti, mikor beléptünk a konyhába.
- Csá, Zsozsó!- röhögött fel Justin, majd lepacsizott Zsoltival.
- Zsozsó?- röhögtem el magam.
- Új becenév- legyintett Zsolti, amolyan 'hah, ezt úgyse érti egy hülye lány' mozdulattal. Justin viszont átkarolta a vállam, magához húzott és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Na jó! Kéritek az ajándékot, amit saját kezűleg csináltunk?- vigyorogtam rá Justin-ra és Pattie-re.
- Hát persze!- mosolygott Pattie.
- Mutasd!- puszilt meg Justin.
- Okéé- izgatottan kibújtam Justin öleléséből, majd a konyhaszekrényhez léptem és kivettem belőle a két mesterművet. Mind a kettőt én kontúroztam és festettem. Zsolti csak abban segített, hogy kikeverte a színeket.- Ez a tiéd!- nyújtottam át Justin-nak az egyiket, amire mindenféle kacskaringós vonalakat rajzoltam, a legtöbb pedig szívecske formába kunkorodott vissza egy másikkal. Szerintem nem sikerült rosszul.- Ez pedig, Pattie-é!- mosolyogva adtam át a másik poharat Pattie-nek. Azon egy fa volt, mindenféle színekkel körülötte. Igazán szép lett.
- Köszönöm!- mosolygott Pattie, majd megölelt.- Justin ragaszkodott hozzá, hogy ő csináljon neked ajándékot, egyedül. Nem tudom, hogy meddig jutott...
- Értem- kuncogtam.
- Gyere csak ide!- ragadta meg a karom Justin, így konkrétan kitépett Pattie öleléséből.
- Mi az?- sikoltottam fel mosolyogva.
Justin magához húzott, kezeit a derekamra tette és nem engedett el.
- Szuper jó lett!- suttogta mosolyogva.
- Mondtam én, hogy jók lettek!- nevettem halkan.- És? Te mit készítettél nekem?
- Kíváncsi vagy?
- Majd megöl az a fránya kíváncsiság...
- Van zongorátok?
- Igen. Vagyis nincs. Attól függ- fontam össze a karomat a mellkasomon, és kérdőn néztem Justin-ra.- Minek?
- Az ajándékodhoz- húzta mosolyra a szája sarkát.
- Akkor van!- bólintottam, majd kicsattanva a boldogságtól.
- Remek- bólintott Justin.- Akkor kaja után megkapod az ajándékodat!
- De jó nekem!- ugrabugráltam, miközben Justin kezeit a derekamon pihentette. Így kicsit nehezebb volt.- Ki kell mennem a mosdóba!- mondtam neki, majd kikecmeregtem a karjából és behúztam a WC-be.
Hatalmasat sóhajtva csuktam be magam mögött az ajtót. Emlékeztem, hogy volt valahol egy kulcstartó, amit még valamikor Justin-nak vettem. Egy kis béke jel volt rajta. Úgy gondoltam, majd oda adom neki. Hogy erről mindig az őrült barátnője jusson eszébe. Úgyhogy felkutattam a szobámat. Végül az ágyam alatt(??) találtam rá. Boldogan elmosolyodtam, amikor a kezembe vettem a kis medálját. Aztán összerezzentem, mert megcsörrent a telefonom.
Felkászálódtam a földről és előkaptam a telefonomat. Csak egy pillantást vetettem a kijelzőre és máris vettem fel.
- El árulnád, hogy mégis mikor akartál visszahívni? Azt sem tudtam, merre vagy, amikor csak úgy elrohantál tőlünk!
- Héhé, nyugi van!- röhögött fel Adam a vonal túlsó végén.- Boldog karácsonyt, de dinka!
- Neked is, Ökör Ödön!- hunytam be a szemem, mosolyogva.- Miért nem vetted fel soha a telefonod? Hívtalak.
- Ne mondd.
- Hol voltál?
- Mit mond neked az, hogy otthon?- tette fel a gúnyos kérdést.
- Adam. Lány vagyok, nem hülye.
- Okés, Lány- nyomta meg a 'lány' szócskát.- Mikor mehetek át?
- Hozzánk?- döbbentem meg.
- Nem, a Mariskához. Hát persze, hogy hozzátok!
- Nem fogok veled beszélni, ha nem fejezed be ezt a flegmaságot!
- Jól van, bocsánat- mondta, most már normálisan.- Szóval, mikor mehetek át hozzátok?
- Nem tudom. Mit szólnál a holnaphoz?
- Nekem jó.
- Oki. De miért akarsz átjönni? Na, nem mintha nem látnánk szívesen, mert jöhetsz!
- Csak oda akarom adni a karácsonyi ajándékodat- felelte. Hallottam a hangján, hogy mosolyog. Éljen, visszatért az én Adam-em! Jee. Már hiányzott.
- Holnap megfelel!- mosolyodtam el.- És, igazából én is akarok valamit adni neked.
- Rendben. Akkor majd holnap- köszönt el Adam.
- Vigyázz magadra!- nevettem a telefonba!
- Nehogy kirabolj valakit!- röhögött fel Adam.
- Holnap!- nevettem.
- Úgy van- tette le Adam.
Mosolyogva néztem a telefonomra. Már hiányzott egy ilyen beszélgetés Adam-mel. Hiányzott a legjobb barátom. És most már tényleg.
A csöppnyi kulcstartót a zsebembe vágtam és kicsattogtam a konyhába, ahol már mindenki asztalhoz ült.
- Mindenki itt van?- nézett körbe anya, mikor lehuppantam Justin mellé.
- Apa nincs itt- tekergettem a nyakam, hátha meglátom valahol apámat.
- Igen, elment egy üzleti útra- legyintett anya.- Majd holnap jön.
- Ja, oké- vontam vállat.- Akkor mindenki meg van.
- Helyes!- anya felpattant az asztaltól és a pulthoz rohant, majd lekapta róla a levesestálat és az asztal közepére tette.- Íme a leves! Jó étvágyat!
Nagyjából szótlanul toltuk be az ebédet. Kivált azok a helyzetek, amikor Zsolti közbeböfögött valami ökörséget; olyankor mindenki egy emberként röhögött fel.
Ebéd után Justin mindenkit betessékelt a nappaliba, majd leült a zongora elé és nekem is odahúzott egy széket.
- Mire készülsz?- kérdezte rosszat sejtve Pattie.
- Csak Elli ajándékára- felelte Justin, olyan mértékű nyugodtsággal a hangjában, hogy azt hittem, menten elalszik.- Ülj le!- mutatott rá a székre, amit nekem húzott oda.
Leültem és kíváncsian figyeltem, mi fog történni. Justin is elfoglalta a helyét, majd felém fordult.
- Ez a MI dalunk- mondta nekem, fogva tartva a pillantásomat. A szívem összefacsarodott, ha arra gondoltam, hogy már nem sokáig leszünk MI. Justin visszafordult a zongorához és rátette a kezét a billentyűzetre, majd elkezdett játszani.
A szemem hirtelen megtelt könnyel, amikor elkezdett énekelni. Minden szavát értettem. Anya és Pattie némán egymásra néztek. Zsolti boldogan elvigyorodott, majd kissé előrehajolt, hogy értelmezze a szöveget. Amikor Justin másodszor mondta, hogy 'Nothing like us...' kicsordult egy könnycsepp a szememből. Nem akartam letörölni, mert azt szerettem volna, hogy örökké tartson az a pillanat. Justin néha rám nézett és halványan elmosolyodott. Én meg folyamatosan bőgtem. Nem tudtam elhinni, hogy írt Nekünk egy dalt. Ez volt a legromantikusabb, amit valaha is hallottam. És szerintem anyáéknak is; néha-néha szipogást és orrfújást hallottam a hátam mögül. Justin nem törődött senkivel és semmivel, folyamatosan játszott, csak néha nézett fel. Rám. Pont a szemembe. Lepergett előttem minden, amit ketten csináltunk; amikor először találkoztunk, amikor Harry buliján Ő tette vissza a melltartómat. Itt halványan elmosolyodtam. Eszembe jutott, amikor összeverekedett Bennel, miattam. Amikor közösen mentettük meg az ikreket. Amikor lovacskásat játszottunk Jazmyn-nel és Jaxon-nal. Amikor hazafuvarozott a plázából. Amikor olyan megsemmisítően méregette Kevint. Amikor először csókolt meg. Amikor a szemembe nézett. Amikor mosolygott. Amikor nekem énekeltek Adam-mel. Amikor játékosan megölelt és nyomott egy puszit a fejemre. Amikor ketten gubbasztottunk a fürdőben. Amikor azt suttogta nekem, hogy 'szeretlek'.
Aztán Justin abbahagyta az éneklést, levette a kezét a zongoráról, felállt, rám nézett és azt mondta:
- Boldog karácsonyt, Elli.
Felpattantam a székemről és a nyakába borultam. Az arcom még mindig könnyes volt, amikor beletemettem a vállába.
- Ez olyan szép volt- szipogtam halkan, folyamatosan őt ölelve.
- Tetszett?- kérdezte halkan.
- Nem- feleltem, mire riadtan nézett rám.- Imádtam.
Justin megkönnyebbülten elmosolyodott és újra megölelt.
- Hát, gyerekek- szólalt meg rekedten anya.- Ez gyönyörű volt.
- Igen- bólogatott könnyes szemmel Pattie.
Zsolti felállt, majd Justin-hoz lépett és megveregette a vállát.- Ha csaj lennék, biztos bebőgtem volna rajta. De így csak annyit tudok mondani, hogy: kafa volt.
- Kösz- nézett furán Justin, majd mindannyian felnevettünk.
Pár óra múlva együtt kísértük ki Pattie-t és Justin-t a házból.
- Köszönjük, hogy eljöttetek!- integetett anya, amikor elindultak a kocsi felé.
- Mi örülünk, hogy meghívtatok- mosolyodott el Pattie és hozzánk lépett, hogy elbúcsúzkodjunk.
Miután adtam Pattie-nek két puszit és megöleltem, Justin-hoz fordultam.
- Köszönöm a csodálatos ajándékot.
- Csodálatosnak csodálatosat- mosolygott, majd megragadta a karomat és magához húzva hosszasan megcsókolt, amibe (szokás szerint) beleszédültem.
- Justin!- kiabált Pattie, már Justin kocsijától.- Gyere! Menjünk!
- Megyek már!- kiabált vissza Justin, majd még egyszer megcsókolt.- Majd csörgök!
- Várom!- köszöntem el, amikor elengedte a derekamat és elrohant Pattie-hez.
- Elli, nem is mondtad, hogy Justin ilyen szépen énekel!- vigyorgott rám anya, mikor bementünk a házba.
- Nem szokott vele dicsekedni- vontam vállat.- Most megyek aludni, mert holnap átjön Adam.
- Rendben- mosolyodott el anya. Indultam volna be a szobámba, amikor utánam szólt.- És még valami!
- Igen?- fordultam meg.
- Nem engedjük, hogy az a Tom szétválasszon Titeket.
Nem volt időm meghatódni, mert anyám átlépte a kettőnk között távolságot és megölelt.
- Köszi- suttogtam.
- Ez a legkevesebb- engedett el.- Jó éjt, kincsem!
- Jó éjt!- mosolyogtam, majd elindultam a szobámba.
Sokáig feküdtem álmatlanul az ágyamon. De aztán rájöttem, hogy nincs min gondolkodnom: szeretem Justin-t és Ő is szeret engem. Ennél több nem is kell... <3
Hájj :** Siettem ezzel a résszel, ahogy csak tudtam! De remélem, nem lett összecsapva :/ Igen, megint megújítottam a desing-t. Gyakran változik az ízlésem, szent igaz. De most szerintem ez lesz a végleges! Várom a komikat, hogy milyen lett! És remélem, Justin Nothing like us-ával sikerült Titeket megríkatnom. Mert bevallom, végigbőgtem, miközben írtam... Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat!!! :** Pusziii xxx Kötelezőőők: www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu www.viraagszirmok.blogspot.hu :)) És bocsi annak, aki nem értette a Nothing like us-t, annak itt van magyarul is (zárójelben megjegyezném, hogy nekem a sima lyrics-es változat jobban tetszett, mert ott, ahol magyar szöveg is van, túl mélynek találtam Juss hangját):
