37. rész

Reggel mosolyogva keltem fel. Vidáman választottam ki a szerelésemet.

- Jó reggelt!- pattogtam ki mosolyogva a konyhába, ahol Zsolti és anyáék reggeliztek.
- De vidám ma valaki- vigyorgott rám Zsolti.
- Hát igen- ültem le mellé.- Minden rendben.
- Örülünk neki- mosolygott rám anya.
- Akkor Justin marad itt?- kérdezte apa.
- Úgy tűnik- mosolyogtam megállás nélkül.
- Erről jut eszembe- köhintett közbe Zsolti. Mindenki felé kapta a fejét, mire megboldogult bátyám folytatta.- Szeretném nektek bemutatni a barátnőmet.
- A kidet?- kérdezte apa csodálkozva.
- A barátnőmet- ismételte Zsolti. Mosolyogva hallgattam, ahogyan anya és apa alaposan kikérdezték.
- Te meg min mosolyogsz, még mindig?- nevetett fel apa, rám célozva.
- Csak annyira örülök, hogy minden rendben lesz- lehúztam a narancslevem, majd felálltam.- Most már minden rendben lesz.- azzal elindultam a kijárat felé.
- Hová mész?- kiáltott utánam anya. Jogosan.
- Jaj, elfelejtettem mondani- röhögve visszaszaladtam.- Justin-nal megdumáltuk, hogy átmegyek hozzájuk. Elmehetek?
- Menj csak- mosolygott rám anya.
- Sziasztok- virultam ezerrel.- Szeretlek titeket!
És kiléptem az ajtón. Ahogyan magam elé képzeltem, milyen fejet vághattak, önkéntelenül is elnevettem magam.
Bedugtam a fülesem, és végigsétáltam az utcán, egészen Justin-ék házáig.
Becsengettem, és vártam, hogy kinyíljon az ajtó.
- Elli!- Pattie arcát pillantottam meg. Kedvesen mosolygott rám, majd kitárta a karját, amibe boldogan ugrottam bele.- Megmondtam, hogy minden rendben lesz- suttogta a fülembe.
- Tudom- néztem a szemébe őszintén.
- Gyere be!- állt félre, hogy beljebb tudjak menni.
- Köszönöm- léptem be a házba, a sálamat pedig elkezdtem magamról lefejteni.- Ju...
- Justin fent van- találta ki egyből, mire gondoltam, Pattie.
- Okés- nevettem fel, majd elindultam a lépcső felé.- És a kicsik?
- Ma nem jöhettek el Justin-hoz.
- Hogyhogy?- csodálkoztam.
- Te vagy a soros- kacsintott rám Pattie, mire felnevettem és felszaladtam a lépcsőn
- Kipi-kop- "kopogtam" be az ajtón, majd beléptem a szobába.
- Jó reggelt- ölelt meg hátulról Justin.
- Jó reggelt- mosolyogva megfordultam, átkaroltam a nyakát, majd hosszasan megcsókoltam.- Hogy aludtál?
- Varázslatosan- suttogta, majd megpuszilta a szám sarkát.- Te?
- Soha ilyen boldogan- mosolyodtam el, majd még egyszer megcsókoltam a lovagom.- Ma merre?
- Meglepetés- sóhajtotta, majd leült az ágyra és az ölébe húzott, mire leültem az ölébe, vele szembe.
- Nee- nyafogtam, majd a mellkasára dőltem.- Mondd már el!
- Bocsi, de jótékony homály fedi- röhögött fel.
- Goni vagy- pusziltam meg a nyakát.
Így ültünk még sokáig, majd megcsörrent Justin telefonja., mire összerezzentem Justin karjában.
- Ssss- simította meg az arcomat, majd nyomott rá egy puszit és a telefonjáért nyúlt, aztán felvette.- Csá! Most? Ja. Oké. Lehet? Ne? Tuti? Okok, nemsokára ott. Csákány!- és letette, majd végigsimított a combomon és mosolyogva megszólalt.- Gyere! Hivatalosak vagyunk valahova!
- Ajj, muszáj?- kérdeztem, és szorosan megöleltem.- Nem engedlek el! Itt maradunk!
- Komolyan azt hiszed, hogy ez visszatart?- röhögött fel.
- Aha.
- Akkor kapaszkodj!- mondta, azzal felállt, és mielőtt leléptem volna a földre, megtartott a combom alatt, és leballagott velem a lépcsőn, miközben folyamatosan sikongattam.- Anya, mehetünk!- szólt oda Pattie-nek, aki kinyitotta előttünk az ajtót, mi pedig kiléptünk a fagyos téli reggelbe.
- Vigyél vissza!- sikítoztam.- Hideg van!
- Egy pillanat- puszilt meg, majd beültetett egy autóba. Később rájöttem, hogy Pattie-é a kocsi, és hogy ő vezetett.
- De komolyan, hova megyünk?-érdeklődtem, mikor már vagy 10 perce autókáztunk.
- Meglepetés- ismételte Justin.
- Kösd be a szemét!- parancsolt Justin-ra Pattie, majd hátradobott egy fekete kendőt, amivel Justin alaposan bekötötte a szemem.
- Nem látok- közöltem velük.
- Az a lényeg- nevettek.
- De ez így nem jó- "búslakodtam", majd rákönyököltem a térdemre.
- Gyere ide- hallottam Justin hangját.
- Merre vagy?- kérdeztem röhögve.
- Erre, balra- felelte.
- Megyek- mosolyodtam el, majd bedőltem a... semmibe.- Idióta- nevetve feltápászkodtam az ülésről és átdőltem, ezúttal Justin karjaiba.
Körülbelül még vagy öt percig robogott alattunk a kocsi, majd megálltunk.
- Itt vagyunk- hallottam meg Pattie hangját.
- Gyere- puszilt meg Justin, majd a karomnál fogva felültetett és kiemelt a kocsiból.
- Hideg van- húztam meg magam a kezében.
- Mindjárt- kuncogott.
Aztán halk susogást hallottam, majd hirtelen átölelt egy kellemes melegség, Justin pedig letett a földre, majd ellépett mellőlem. Először hirtelen megtántorodtam, majd mikor visszanyertem az egyensúlyomat, körbefordultam párszor és a levegőben kalimpálva akartam valakit megfogni.
- Valaki!- kiáltottam, majd észhez kaptam és a kötéshez nyúltam a szememnél. Először csak megtapogattam, merre van majd szép lassan kioldoztam a csomót hátul és levettem.
Az ajtóval találtam szembe magam, majd megfordultam és...
- BOLDOG SZÜLINAPOT!!!- rohant felém köbö húsz ember.
- WÁÁÁÁÁ!- sikítottam, majd hátraléptem egyet, de beleütköztem a szekrénybe.
- Boldogat, Elli!- ugrott a nyakamba a tömegből Avril.
- Úristen- könnyeztem be rögtön, majd szorosan átöleltem Avril-t.- De hogy?
- Tudodd- nevetett fel Avril.- December 28....
- Igen, az a szülinapom- bólogattam, majd hirtelen a számhoz kaptam és bumm, az első könnycsepp már le is gördült az arcomról.- De hisz' az ma van....
- Hé, kislány- ölelt meg Adam, én pedig már szó szerint bőgtem.- Isten éltessen!- mondta, majd arcon puszilt.
- Adam- sírtam el magam a vállán.- Köszönöm, srácok- néztem körbe azután.
- Hugi!- ordította egy ismerős hang, miközben végigöleltem minden vendéget.
- He?- néztem fel, mikor arrébb ment a tömeg.
- Isten éltessen, te lökött- lökte meg a vállam barátságosan Zsolti.
- Ajj, gyere már ide, te vaddisznó- nevettem fel a könnyeimen át, és megöleltem dinka bátyámat, aki vigyorogva visszaölelt.
- De ne sírj!
- Mi?- néztem rá furán.- Zsolti, mióta az eszemet tudom, te azt akarod, hogy sírjak!- nevettem.
- De be akarlak mutatni valakinek, és azt szeretném, ha jó benyomást tennél rá- súgta oda, majd elordította magát.- Mirandaa!
- Idehívtad?- hüledeztem ezerrel.
- Muszáj, hogy megismerje a világ legjobb húgát- mosolygott rám, majd rögtön átkarolta a mellé lépő aranyszőke hajú lány vállát.
- Úristen, szia!- örültem meg Mirandának.- Már annyit hallottam rólad!
- Tényleg olyan gyönyörű vagy, mint amilyennek Zsolti leírt- mosolygott rám kedvesen.
- Megölelhetlek?- kérdeztem folyamatosan vigyorogva.
- Még szép!- nevetett fel iszonyatosan aranyosan.- Erre várok, mióta először hallottam rólad!
Miranda kitárta a karját, majd szorosan megöleltük egymást. Nem kell mondanom, azonnal megkedveltem a csajszit.
Mikor már a buli a tetőfokra hágott, és én pedig a szoba sarkában a kupacban fölállított ajándékokat figyeltem, a tömeg pedig tombolt, valaki megérintette a vállamat. Megfordultam és Justin-nal találtam szembe magam.
Felálltam és megöleltem.- Te tudtál erről!- mondtam neki mosolyogva, miután nyomtam egy puszit az arcára.
- Még szép- mosolyodott el.- Én szerveztem...
- Köszönöm- pusziltam meg a szája sarkát, majd az arcomat a vállába fúrtam.
- Nem. Én köszönöm, kicsim.
- Ugyan mit?
- Hogy vagy nekem- mosolygott.- Hogy bevilágítod a mindennapjaimat azzal a csodálatos önmagaddal. Hogy ilyen jó ember vagy. Hogy szerethetlek. És hogy csak az enyém vagy.
Mosolyogva megcsókoltam, majd összeborzoltam a haját, és néztem, amint a tömeg az immár lassú számra táncol, párokba rendeződve.
Szemem véletlenül a bátyámra és Mirandára vándorolt, akik egymást ölelve táncoltak. Annyira büszke voltam a bátyámra. Annyira, de annyira boldog voltam attól, hogy ő is boldog. Hihetetlen volt. :))


Helló :***
Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de egyszerűen nem látszottam ki a tanulás mögül. Komolyan; doga doga hátán, én pedig annyit tanultam ész nélkül, hogy a blogról megfeledkeztem... Röstellem, de nem ez lesz az utolsó. :(( De azért remélem tetszett, komizz, kövess vaagy iratkozz fel!!! <333
Köszönöm a megtekintéseket, köszönöm, hogy olvassátok a blogomat!!! :)))

36. rész

Felpattantam az ágyamból és olimpiai futóbajnokokat megszégyenítő gyorsasággal rohantam hozzá. Kitárta a karját, mire a nyakába borultam, és félig sírva, félig nevetve nyomtam egy puszit az arcára.
- Justin!- ölelgettem.- El sem hiszem... De hogy?
- Tudod- vigyorgott rám.- Tom aláhamisította az aláírásomat.
- De hogy derült ki?
- Alá kellett írnom egy papírt nemrég, de az aláírásom nem ugyanolyan volt, mint amit Tom adott oda- vont vállat.- Így a rendőrség lenyomozta, és most előzetesben van aláíráshamisításért.
- Istenem- kaptam a számhoz és egy pár könnycsepp után elmosolyodtam.
Mindaz, amit átéltem és Justin is, borzalmas volt. Nem hittem, hogy ennek valaha is lehet 'hapiend-je'. De mégis. És sokkal jobb lett, mint gondoltam.
Ezután kicsit leültünk az ágyamra és beszélgettünk...úgy mindenről. Annyi minden történt ezalatt a kevés idő alatt, hogy szerettünk volna mindent elmondani a másiknak.
Például olyanokat, mint hogy Adam-ék vidítottak fel. Vagy mondjuk azt, hogy Justin-ra kicsit nyomult az egyik boltban az eladócsaj. Nah, bánhatja, hogy nem voltam ott....
- El sem hiszem, hogy van egy 'hepiendünk'- suttogtam Justin-nak két csók között.
- El sem hiszem, hogy még mindig ilyen elragadó vagy- suttogta félig nevetve.
- El sem hiszem, hogy egy egész álló nap való sírás után is elragadónak találsz!- nevettem fel hitetlenül.
- El sem hiszem, hogy azt gondoltad rólam, hogy nem talállak elragadónak- puszilta meg a homlokom mosolyogva.
- Akkor ezek szerint majd megyünk együtt az újévi buliba?- kérdeztem vigyorogva.
- Ez kérdés volt?- nevetett Justin, majd megcsókolt.
És azt hiszem, megérdemeltem. Mármint. Kijárt már egy kis 'hepiend' nekem, úgy gondolom. Kellett. És igazából nem a 'hepiend' kellett. Nem. Justin. Rá volt szükségem. És piszok jó érzés volt, hogy újra magam mellett tudhattam. Akkor, ott, nem érdekelt senki és semmi, csak Justin. Csak ő volt a világ.
- Hiányoztál- suttogtam neki, mikor a mellkasára dőlve hallgattam a szíve dobogását.
- Te is nekem- mondta, majd belepuszilt a hajamba. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam.
Nem tudom meddig, de irtó sokáig feküdtünk így és beszélgettünk. Nem volt konkrét beszélgetési tárgyunk, csak úgy beszéltünk mindenről. És jólesett. Nagyon jólesett, hogy mellettem van. Az egész világot meg tudtam volna ölelni. És az, ott, akkor, Justin volt. Ő volt nekem a világ. A mindenség. Ő volt a... ezt nem is lehet elmondani, mi volt. MINDEN. Csupa nagybetűvel.
Ő volt az, akire vártam. Akit szerettem, mindennél jobban. Akiben mindenkinél jobban megbíztam. És megfogadtam magamnak, hogy SOHA, DE SOHA NEM FOGOM MEGENGEDNI, HOGY ELMENJEN TŐLEM. Never. Soha. :) <333
Nem hiszem, hogy elmondhatnám, mit éreztem akkor, amikor átölelt, mikor megcsókolt. Nem... tudom leírni. Akkor érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy annyira szeretem, hogy nem tudom elengedni. És ez nem csöpögős. Ez elszánt. Eltökélt. Olyan, aki nem tudja elengedni azt, aki neki az életet jelenti. Vagyis Justin-t.
És biztos voltam benne, hogy ezek után nyugodtan fogok tudni majd nyugovóra térni. Mert már tudtam, hogy nem megy el. Nem. Itt marad. Velem. :')


Halii:***
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig várattalak benneteket, de lefoglalt a másik blogom írása és nem nagyon volt kedvem csöpögősen, halálosan szerelmes üzemmódba visszalépni. Szóval:) Azért lett ilyen rövid ez a rész, mert érzékeltetni akartam Veletek, hogy ez az utolsó rész, amikor mindenki szomorú. Többet nem tervezem ilyennek, de ez inkább maradjon az én titkom.:)
xxx :** <3