32. rész

Másnap reggel, 25-én, ragyogó napsütésre ébredtem, ami, valljuk be, kicsit furcsa karácsonykor. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból, majd a mamuszomba bújva, köntöst rángatva a vállamra, kicsoszogtam a konyhába. Meglepetésemre Zsoltit kint találtam; épp gabonapelyhet evett. (Mily meglepő..)
- Jó reggelt!- köszöntem vigyorogva anyának és Zsoltinak.
- Reggelt!- motyogta tele szájjal Zsolti.
- Fúj, de disznó vagy!- fintorogtam, miközben levágtam magam mellé.
- Megkérhetnélek titeket, hogy segítsetek egy kicsit rendet tenni, mielőtt megérkeznek Justin-ék?- fordult felénk anya, szótlanul hagyva az előbbi kis vitánkat.
- Persze- feleltem mosolyogva. Elvettem Zsolti elől a tejet és a müzlit, majd a nekem előkészített tálkába öntöttem őket.
- Jönnek Justin-ék?- lepődött meg Zsolti.
- Ja- válaszoltam anya helyett.
- Zsír- bólogatott Zsolti, majd a képébe tömött egy nagy kanál Nestlé-t.
Pár percig szótlanul ettünk, amikor valami ismerős, ugyanakkor isteni finom illat ütötte meg az orrunkat. Zsoltival egy emberként szimatoltunk a levegőbe. Az ismerős szagtól rögtön kicsordult a nyálam.
- Csak nem spagettit csinálsz?- küldtem anya felé egy 'jó kislány vagyok, ezért nekem több jár' mosolyt.
- Eltaláltad- nevetett rám anya.- Viszont, el kéne menni a boltba.
- Miért?- fagyott le a mosoly a képemről, mivel meg mertem volna esküdni, hogy ezt az utasítást nekem szánta.
- Kell sajt. A spagettihez- felelte anya.
Kérdőn néztem Zsoltira, aki fel sem nézett a müzliből. Jellemző..
- Jó, megyek én- adtam be a derekam.- De előbb felöltözök!
Bevonultam a szobámba és kiválasztottam a mai szerkómat.



- Akkor elmentem!- kiabáltam oda anyáéknak, mielőtt kiléptem volna a napsütésbe(?).
Mosolyogva indultam el az áruház felé. Útközben feltettem a fülesem, amiben nem sokára felüvöltött a Sum 41- In too deep. Mindig is imádtam ezt a számot, mivel, mikor hallgattam, mindig valami különös vidámság szállt meg.
Pár perc elteltével már a hatalmas áruház előtt ácsorogtam. Kinyomtam a biztonságos vidámságot nyújtó számot, majd beléptem az épületbe.
Rögtön a sajtokhoz rohantam. Persze nem a sajtok iránt érzett szeretetem vezetett idáig, hanem a spagetti szeretete. Miatta tettem. Hihi.
- Jó napot!- köszöntött szívélyesen az eladónő. Így, első látásból nem jósoltam volna többnek 40-nél. De, ki tudja.
- Jó napot!- mosolyogtam.
- Mit szeretnél?
- Hát, igazából trappista sajtot...
- Mennyit?
- Köbö olyan sokat, mint az a nagy szelet, ott!- böktem a kiszemelt példány felé.
- Értem- mosolygott rám a nő. Megfogta a nagy szeletet, majd beletette egy zacskó szerűségbe, aztán a címkével leragasztotta a végeket.- Parancsoljon!
- Köszönöm- vigyorogtam a nőre, miközben elvettem a sajtot, majd leperkáltam az összegét.- Viszlát!- köszöntem el az eladónőtől.
- Szervusz!- mosolygott utánam a nő, amikor kifelé indultam.
Vagyis, indultam volna, de nem bírtam. Megláttam valamit, amitől a szám tátva maradt, a lábam a földbe gyökerezett, az agyam pedig gyors ütemben dolgozott, hogy vajon mikor és miről maradtam le. Ugyanis: Avril egy igen ismerős srác kezét szorongatva állt az áruház végében. Hirtelen valami szíven ütött; erről miért nem szólt nekem Avril. Jó, mondjuk én sem mondtam el neki, hogy Justin-nak lehet, hogy vissza kell mennie Kanadába. De, ha jobban belegondolok, ez magánügy. De ezek után biztos, hogy elmondom neki, had támadjon bűntudata.
Közelebb lopóztam hozzájuk, majd, mintha csak arra járnék, teljesen "véletlenül" nekimentem a srácnak.
- Óh, ne haragudj...- kezdtem a színészkedést, amikor megpillantottam Avril-t.- Avril?!- kérdeztem tettetett megdöbbenéssel.
- Szia, Elli- biccentett Avril.
- Hát te? Vagy hogy?- váltottam át normál üzemmódba. Aztán megakadt a szemem az ismerős fiú arcán. Mintha villámként csapott volna belém a felismerés.- Kevin??
- Szia!- vigyorodott el.- Mi újság?
- A legjobb barátnőm titkolózik előttem- feleltem epésen, nem pillantva Avril felé. Az igazság az, hogy iszonyatosan bántott ez az egész. És, be kell valljam, hogy el akartam mondani Avril-nek, mi van most velünk, Justin-nal.- Szerinted mit csináljak?
- Mindenképpen beszélj vele!- tanácsolta együttérzőn Kevin. Persze nem gondolta volna, hogy Avril-ről van szó. Ő viszont rögtön kapcsolt.
- Elli, ne csináld már!- hunyta be a szemét Avril.
- Mit?- kérdeztem flegmán. A sírás határára libbentem. Nem tudtam elhinni, hogy nem mondta el nekem. Én mindig, mindent elmondtam neki. Erre ő pont ezt hallgatja el előlem!- Hogy hatalmasat csalódtam a legjobb barátnőmben, mert úgy gondoltam, hogy mindig, mindent megosztunk egymással? Igen, valóban szörnyű ember vagyok. Kérlek, ne haragudj- feleltem olyan cinizmussal a hangomban, hogy azt hittem, szétmarja a torkom.
- Azért vagy ilyen, mert nem mondtam el?- Avril elengedte Kevin kezét, majd tett felém egy lépést. Szegény fiú csak tétlenül nézte a kibontakozó veszekedést.
- Szerinted miért?- kérdeztem, a könnyek pedig megtöltötték a szememet.- Azt hittem, mindent elmondunk majd a másiknak! Én mindig, mindent elmondtam neked!
- Óh, istenem!- csapott a homlokára unottan Avril.- Nehogy már ezen pipulj be! Csak mert nem mondtam el neked egy kis apróságot!
- Apróság?- ismételtem.- Óh, szóval az szerinted csak egy apróság, hogy eltitkolod előlem azt, hogy van barátod?!
- Igen, szerintem az!- emelte fel a hangját. Hű. Még sosem veszekedtünk úgy, igazán. Hát, most bepótoltuk.
- És egy kis apróságot nem lehet a legjobb barátnődnek elmondani?
- Neked mindenről tudnod kell?- ordította le a fejem. És ott, akkor, elvesztettem az eszem. Magamból kikelve vágtam vissza.
- Nem. De, akkor, ezek szerint, te sem szeretnéd tudni, hogy velem mi újság mostanság! Amúgy, ha olvasnád az e mail- jeidet, rájönnél,  hogy baromi nagy gáz van otthon! Justin lehet, hogy visszamegy Kanadába, az életem hivatalosan is romokban, de, ha téged ez annyira rohadtul nem érdekel, akkor kösz, nem kérek többé belőled!- ennél a résznél gördült le egy könnycsepp az arcomon.- De, csak hogy tudd: most lenne igazán szükségem rád, állandóan üzenek neked mindenhol, beszélni szeretnék veled, de te tojsz a fejemre! Annyit sem írtál az sms-eimre, hogy 'bocs, épp pasizok, nem érek rá!'! Senki sem hallgat meg, mert senkinek sem mondtam el. Egyedül veled akartam megosztani, mert úgy gondoltam, tartozom annyival, hogy közösen megbeszéljük, mi a helyzet! De vissza se írsz!- dühösen töröltem le az arcomat, amit lassan öntöttek el a könnycseppek.- De, akkor viszlát, nem kell elmondanom, úgy tűnik!
- Elli, én...- kezdte, teljesen összezavarodva, de közbe vágtam:
- Semmi! Nem kell magyarázkodnod! Megértem, hogy sokkal fontosabb a fiúd, mint egy kis beszélgetés az LB-del.- mondtam, majd Kevin felé fordultam.- Örültem a szerencsének!- mosolyogtam rá, vagyis, próbáltam, majd hátat fordítva nekik, elindultam haza.
Dühös voltam, dühös és megbántott. Legbelül pedig összetörtem. Fájt, hogy a legjobb barátnőm nem mondta el nekem az első fiút, akivel együtt van. Nagyon fájt.
Mikor kiléptem az áruházból, futva tettem meg az utat hazafelé. Nem tudom, miért bántott ennyire iszonyatosan, hogy Avril, konkrétan elhallgatta előlem azt a dolgot, amit minden tinilány annyira vár, hogy beleőrül. Nekünk különösen nagy szerencsénk van, mivel nekem ott van Justin, neki meg (mint megtudtam), Kevin.
De akkor elhatároztam, hogy, ha nem mondhatom el először a legjobb barátnőmnek azt, ami Justin és köztem történik, anya lesz az első, aki megtudja. Neki alapból elmondtam volna, de mindig is úgy tartottam, hogy egy igazán tinilányos csevej nélkülözhetetlen lenne ezekben a helyzetekben. Most már belátom; igazán nélkülözhető.
Alig bírtam visszatartani a könnyeimet az úton. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor becsuktam magam mögött a bejárati ajtót. A szemem megtelt könnyel, és hatalmas megbántottság lett úrrá rajtam. Becsoszogtam a konyhába, majd a sajtot az asztalra téve lehuppantam az egyik székre.
- Ó, köszönöm!- mosolyodott el anya, amikor látta, hogy ott ülök, épen és egészségesen, és még sajt is van. Amikor azonban közelebb lépett (minden bizonnyal a sajtért), az arca mosolygósból egyszeriben változott riadtá.- Mi a baj?- kérdezte 'anyásan'. Rögtön levágta magát a mellettem lévő székre és kérdőn fonta össze a karját.
- Valamit el kell mondanom!- sóhajtottam a könnyeimmel küszködve.- Avril nem mondta el nekem, hogy van fiúja! Pedig én mindig elmondtam neki, mit van köztünk Justin-nal. Erre meg ez!
- Kicsim...- kereste anya a szavakat. Meglepettnek tűnt.- Nem is tudom, mit mondjak erre.
- Mindegy- legyintettem lemondóan. Anya már nem tini. Nyilván nem érzékeli már annak súlyát, hogy milyen az, mikor a legjobb barátnődnek hitt személy valamit elhallgat előled. Úgyhogy rögtön rátértem a lényegre. Arra, amit valójában el akartam neki mondani.- Kellene egy kis segítség.
- Persze, mondd csak, miben segíthetek!- nézett együttérzőn.
- Justin-t és a szülei egy bizonyos Tom iszonyúan átverte, aminek köszönhetően Justin-nak vissza kell menni Kanadába, különben kitiltják az államokból- elcsuklott a hangom, de rögtön hadartam tovább.- De nekem iszonyatosan fáj ez! Mármint, ha ő döntött volna így, az még oké lenne valamennyire, de úgy, hogy egy ilyen semmirekellő, mint Tom, feldúlja Justin életét, szörnyű! Justin sem akar elmenni! És Pattie meg Jeremy sem szeretné, hogy Justin elmenjen! És ÉN SEM!
- Ó, Elli!- kapott anya a szája elé. Bátortalanul elmosolyodott, én pedig behunytam a szemem és úgy folytattam, sokkal halkabb, fojtott hangon.
- Fogalmam sincs, mit tegyek. Azt sem tudom, mit kell ilyenkor tenni! Szeretnék Justin-nak és a szüleinek segíteni, de gőzöm sincs, hogyan. Nem akarok sírni, hogy ez a helyzet ne legyen még kellemetlenebb, de ha nem sírok, úgy érzem, megfulladok a magamba fojtott szomorúságtól... Éreztél már ilyet? Hogy annyira akarsz valamit tenni, hogy az már fáj?- kérdeztem anyát, de nem szándékoztam kinyitni a szemeimet.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar, de eljött ez az idő is- felelte anya. Magához húzva átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. Kinyitottam a szemem és szomorúan néztem fel rá.- Ha a kérdésedre akarok válaszolni, akkor igen, éreztem már ilyet. És nem is egyszer. Tudom, mennyire fáj, meg minden. Hidd el nekem, nem lesz egyszerű! De segítek! Ne aggódj, ketten majd átvészeljük!
- De nem akarom, hogy Justin elmenjen- szipogtam.- Nagyon szeretem, és nem akarom, hogy valamiféle hülye Tom miatt kelljen elmenni tőlem!
- Kicsit önző hozzáállás- jegyezte meg halkan anya, de a hangján hallottam, hogy mosolyog.
- De annyira fáj!- suttogtam és eleredtek a könnyeim. Anya ölébe temettem az arcomat és megállíthatatlanul bőgtem.
- Ssssss- csitított anya a hajamat simogatva.- Tudom, hogy nehéz, de túl éled, kincsem! Minden rendbe fog jönni!
- Úgy gondolod?- néztem fel rám könnyektől maszatos arccal.
- Nem gondolom, hanem tudom!- simította meg könnyáztatta arcomat mosolyogva anya.- Úgyhogy nagyon ajánlom, hogy nyugodj meg, mert Justin és Pattie ajándéka nem lesz kész magától!
- Tényleg!- csaptam a homlokomra.- Nem vettem nekik semmilyen ajándékot!
- Mert saját kezűleg fogod csinálni!- mosolygott anya, majd felállt és a konyhaszekrényhez sietett. Kicsit kotorászott benne, majd letett elém egy kis üvegcsét.- 180°C-on száradó üvegfesték!- lelkendezett.- Csak festesz vele egy poharat, beállítjuk a sütőbe, és voálá! Kész is!
- Ez tök jó- mosolyodtam el halványan. Nem volt kedvem mosolyogni, de nem akartam anyát megbántani, mert én is remek ötletnek tartottam.
- Kincsem- lépett mellém anya.- Tudom, hogy nagyon fáj. Hidd el nekem, hogy minden rendbe fog jönni! Ha akarod, még Zsoltit is idehívom, hogy tudjatok együtt ökörködni!
- Idehívnád?
- Persze. Zsolti!!!
- Mi van?- kukkantott be az ajtón Zsolti.
- Idejönnél?- kérdezte tőle anya.
- Minek?
- Családi vészhelyzet.
- Mi a bajod?- nézett rám unottan. Ha nem lett volna semmi bajom, simán visszavágtam volna valamit, de akkor inkább nem volt kedvem ilyet játszani, úgyhogy felálltam és Zsoltihoz botorkáltam.
- Fáj- mondtam neki halkan, majd a szívemre tettem a kezem.- Itt. De nagyon.
Zsolti elmosolyodott, majd megölelt.
- Olyan hülye vagy!- kuncogott, miközben átölelt.
- Nálad nem hülyébb- feleltem. Nagyon jól esett, hogy megölelt. Erre volt szükségem: egy ölelésre.
- Na!- csapta össze a tenyerét anya.- Gyertek!
Újságot terítettünk az asztalra és amíg anya az ebédet csinálta, mi Zsoltival pedig csak festettünk és festettünk. Igazán fárasztó volt. De be kell valljam, hogy a végeredmény viszont csodás lett. Biztos voltam benne, hogy Justin és Pattie le lesz nyűgözve.
Miután készen lettek a poharak, anya elküldött minket, hogy öltözzünk fel csinosan. Legalábbis Zsolti, mivel rajtam már egy viszonylag ünnepélyes szerelés volt. Szóval segítettem Zsoltinak valami alkalmi öltözéket választani (térdgatyába akart bújni(?)), aztán vártunk, hogy megérkezzenek a 'vendégeink'.



Hellóó :**
Remélem, tetszett ez a rész :) Mint mondtam, még mindig beteg vagyok. 'Sajnos' egész héten az ágyat nyomtam, így nem volt alkalmam találkozni a barátaimmal, de biztosíthatom őket, hogy hétfőn már megyek! Muhahaha! Nem lesz nyugtuk! Hehe. Na jó. Tehát. Kötelező olvasmányook:
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.hu

31. rész

- Nem hagynálak itt!- súgta mosolyogva a fülembe Justin.
Még mindig a fürdő padlóján ücsörgünk. Talán mert egyikünknek sincs kedve kimenni. Ki, a valóságba. Itt, ahol egymás világában vagyunk, nem zavar meg minket semmilyen Tom, semmilyen szerződés, semmilyen Kanada. Egyszerűen csak szeretjük egymást.
- Justin- néztem fel rá, a mellkasának dőlve.
- Mondd, kicsim- puszilta meg a homlokomat.
- Ugye tudod, hogy szeretlek?!
- Tudom- mosolyodott el Justin, amibe beleremegett a gyomrom.- Én is szeretlek, Elli.
- Tudom- sóhajtottam. Lehunytam a szemem, majd cicásan Justin-hoz bújtam.- De mivan akkor, ha el kell menned? Végleg? Hogy ha nem jöhetsz vissza? Akkor... Akkor mit csinálunk?- ezek a szavak úgy égették a torkomat, mintha egyfolytában erőspaprikát ennék. Fájt.
- Megoldjuk- felelte idegesen. Ez a téma mind kettőnket érzékenyen érintett. De mindketten tudtuk, hogy valamikor úgyis eljön a pillanat, amikor szembe kell néznünk a hideg, visszataszító, komor tényekkel.
- De nem hajtogathatod mindig ezt!- suttogtam.- Eljön majd a pillanat, amikor nem lehet már azt mondani, hogy "majd megoldjuk". Mert már nem lehet...
Éreztem, ahogyan Justin szorítása erősödik, én pedig szorosabban bújtam hozzá. Ha felülnézetből valaki látott volna minket, elmosolyodott volna. Ugyanis kellőképpen elfoglaltuk a fürdőt; Justin a falnak dőlt, kinyújtotta a lábát, kicsit lejjebb csúszott, így én odabújtam hozzá, szintén kinyújtottam a lábamat, és tökéletesen elfértünk. De az a lényeg, hogy miért ültünk itt.
- Mennyi az idő?- kérdeztem kissé rekedt hangon.
Justin megnézte a telefonját, majd nagyot sóhajtva visszacsúsztatta a zsebébe.- Fél nyolc lesz.
- Nyolcra haza kell érnem- jelentettem ki kedvetlenül.
- Gyere, hazaviszlek- puszilta meg a homlokomat Justin, majd elkezdett fölkászálódni a földről. Megragadtam kinyújtott kezét, majd hagytam, hogy fölhúzzon. Átkarolta a vállamat. Úgy mentünk ki a nappaliba, ahol Pattie és Jeremy vártak.
- Minden oké?- kérdezte Jeremy, mikor megálltunk előttük.
- Igen- sóhajtottam.- Most már igen.
- Haza viszem Ellit- szólalt meg Justin.- Mindjárt jövök.
- Rendben- mosolygott rám Pattie, majd mellém lépett és szorosan megöleltük egymást.- Légy erős!- súgta a fülembe.
- Igyekszem- súgtam Pattie-nek.
Mikor elengedtük egymást, Jeremy-től is elbúcsúztam.
- Vigyázz aztán magadra!- borzolta össze játékosan a hajamat.
- Rendben- pislogtam mosolyogva, majd megöleltem. Tudom, hogy most szükségünk van egymásra. Egymás támogatására, segítésére. És én mindenben segíteni fogok.

Justin besegített a kocsiba, majd megkerülte és ő is behuppant mellém. Az úton némán bámultunk ki a szélvédőn. Biztosra veszem, hogy ugyanaz járt a fejünkben; ez az egész. A szám szélét rágva, a fejemet az üvegnek döntve agyaltam. Folyamatosan. Minden lehetőség megfordult a fejemben, hogy miként lehetne elintézni, hogy Justinnak ne kelljen visszamenni Kanadába. Még arra is gondoltam, hogy úgy, mint az akciófilmekben, mindenkit szétlövünk. De olyan lehetetlen dolog is megfordult a fejemben, hogy, mint valami Chuck Norris 2, megtanulok verekedni, és mindenkit szétütök. Még helyes kis vérfoltokat is elképzeltem a fejemre, esetleg a ruhámra.
Nem sokkal később Justin autója begördült a házunk elé.
- Itt vagyunk- mondta Justin.
Kipattant a kocsijából, majd (legnagyobb meglepetésemre) kinyitotta előttem az ajtót.
- Justin- ragadtam meg a karját, amikor már vonszolt volna a bejárati ajtónkhoz.
- Igen?- kérdezte feszülten.
- Nyugodj már le egy kicsit!
- Nyugodt vagyok- felelte. Unottan félrebillentettem a fejem. Ezt még ő maga sem hiszi el.
- Figyelj- néztem a szemébe.- Tudom, hogy most úgy tűnik, minden össze fog omlani körülöttünk. És azt is tudom, hogy nem mondhatjuk folyton azt, hogy "majd megoldjuk"- ujjait az enyémre kulcsoltam, továbbra is fogva tartva pillantását.- De, amíg itt vagyok, és te is itt vagy, nem történhet semmi.
Justin nagyon lassan belélegezte a levegőt, kifújta, majd magához ölelt.
- Te mindig tudod, hogy önts belém erőt- suttogta a hajamba.
- Mert mindig hagyod- pusziltam meg az arcát.- Ne felejtsd el, hogy holnap jöttök hozzánk Pattie-vel!
- Tényleg?- kérdezte.
- Tényleg.
- Ja, okés- vonta meg a vállát.- Vigyek valamit?
- Kiröhögsz?- kérdeztem elfolytott mosollyal.
- Hogy?- kérdezett vissza.
- Ki fogsz röhögni, ha valami hülyeséget válaszolok?
- Nem- mosolyodott el Justin féloldalasan, amitől mindig elolvadok.
- Akkor- kezdtem, elfolytva a nevetésem.- Csak magadat hozd!
Justin pár másodpercig pislogás nélkül meredt rám, majd megrándult a szája sarka, hogy elfolytsa a kitörni készülő nevetését.
- Jó éjszakát!- hajolt hozzám, most már mosolyogva Justin, hogy adjon egy 'jó éjszakát, majd holnap találkozunk' csókot.
- Jó éjt!- kuncogtam.
Justin a karomnál fogva magához húzott. Beletúrtam a hajába, és hosszasan megcsókoltam, amit viszonzott is, rendesen.
Miután Justin elment, kedvetlenül csoszogtam be a házba.
- Megjöttem!-ordítottam el magam, amint becsuktam magam mögött az ajtót.
- Na, minden rendben?- jelent meg előttem anya.
- Fogjuk rá- motyogtam, miközben lerúgtam magamról a cipőmet, és levetettem a kabátomat.
- Akkor ajándékozhatunk?- mosolyodott el anya. Kivételesen örültem, hogy nem látta azonnal, hogy a 'fogjuk rá' egy eltérítő válasz volt, és valójában hatalmas nagy gáz van.
- Persze- válaszoltam.
- Jól hallottam, ajándékozás?- kurjantotta Zsolti.
- Igen, jól- feleltem, unottan forgatva a szemeimet.
- Gyertek, ne vesztegessük az időt!- kukkantott ki apa izgatottan a konyhából.
- Egy pillanat!- tettem fel a mutatóujjamat, amolyan 'egy percet várjatok még!' stílusban.
Berohantam a szobámba és levetettem magam az ágyam elé, majd bekukkantottam alá. Elkezdtem kotorászni a sötétségben. Pár pillanat múlva valamiben megakadt a kezem. Megragadtam a csomagot és kirántottam az ágyam alól, majd kitipegtem vele a nappaliba és észrevétlenül a karácsonyfa alá csúsztattam. Észrevettem még pár csomagot, de nem nagyon volt időm elgondolkozni azon, hogy vajon melyik az enyém, mivel anyáék toppantak be a nappaliba.
- Mindenki kész?- nézett ránk mosolyogva apa.
- Igenis, kapitány!- ordította be Zsolti, mire röhögve a vállára csaptam.
- Zsolti, ne légy ökör- rázta a fejét anya hitetlenkedve. Képzelem, mit gondolhatott.
Mindenki mosolygott, mikor elénekeltük a 'Mennyből az angyal'-t. Aztán felkapcsolódott a villany és mindenki (vagyis én és Zsolti) a karácsonyfa alá vetettük magunkat.
- De jó, egy nyaklánc!- röhögött fel Zsolti.
- Nem az a tiéd!- fogtam a fejem.
- Ja- csapott a homlokára.- Akkor ez a...- feltartotta a parfümös dobozt.
- Nem- kikaptam a kezéből apa parfümjét, és a kezébe nyomtam a sportpulóvert tartalmazó zacskót.- Nesze! Boldog karácsonyt, te dinka!
- Kösz, majompofa!- borzolta össze a hajamat Zsolti. Hálásan mosolyogva tépte ketté a zacskót (ez fájt), majd mikor megpillantotta benne a sportpulóvert, örömében a nyakamba ugrott. Így történt az, hogy mind ketten elterültünk a földön.
- És én?- kérdeztem tőle, folyamatosan nevetve.- Én nem kapok tőled semmit??
- Megelégedhetsz azzal, hogy nem szólom le az ajándékodat!- legyintett Zsolti, majd a háta mögül egy rózsaszín, rózsás csomagolópapírral bevont szütyőt tett le elém.- De amúgy, boldog karácsonyt!
Elmosolyodtam, majd feltéptem a csomagolást (muhaha). A szememet rögtön elöntötték a könnyek, amikor kiemeltem az ajándékomat.
- Mégis, mennyit voltál képes költeni erre a vacakra?!- kérdeztem mosolyogva.
- Nem az a lényeg- kacsintott Zsolti.- Hanem az, hogy hivatalosak vagyunk egy szilveszteri buliba. És gondoltam, biztos Justin-nal mész, úgyhogy egy kicsit segítettem.
- Nem vagy normális- nevettem fel hitetlenül.- Köszönöm.
- Van mit- biccentett Zsolti a szokott stílusában, mire én játékosan meglöktem a vállát.

Pár óra múlva a szobámban mosolyogva néztem magam elé. Igazából csodás ajándékokat kaptam a szüleimtől is, de Zsoltié érintett meg leginkább. Fogalmam sem volt, hogy ennyire ismer. Még a színét is eltalálta! Aztán, valami furcsa ötlettől vezérelve, kikaptam a csomagból Zsolti nekem szánt ajándékát, berontottam a fürdőbe és magamra rángattam. Csodásan állt rajtam, ami nem dicsekvés, mert szerintem mindenkinek jól áll... Amint megpillantottam magam a tükörben, rögtön előkaptam a fényképezőt, beállítottam 10 másodpercre, hogy majd meg bírjam mutatni a gyerekeimnek, hogy 'Zsolti így ismer'. :)
Ilyen lett:



Ölelééés :DD :** 
Remélem tetszett ez a rész :)) Egyébként, ne lepődjetek meg, ha rekordidőben jönnek majd a részek, mert eredetileg beteg vagyok :// Bizony. Egyébként, köszönöm a rengeteg megtekintést <33 Nagyon sokat jelent! :') Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat :* Szeretlek Titeket!! <3
Kötelező olvasmányok:
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.hu

30. rész

Másnap reggel mézeskalács illatra keltem.
- Mmm..- szimatoltam bele a levegőbe.
Mivel elég finomnak ítéltem meg a mézeskalácsot így, szag alapján, miután kikászálódtam az ágyamból, a köntösömbe bújva kicsoszogtam a konyhába.
- Reggelt!- kurjantottam vidáman. Közben a szememmel a mézeskalácsot kerestem.
- Jó reggelt!- mosolygott rám anya.
- Kapok?- nyúltam a mézeskalácsok felé, amikor anya a kezemre csapott. Ijedten húztam vissza az én 'védtelen' kezemet.- Mi az??
- Te nem ehetsz belőle!- közölte szigorúan. Csak nagyokat pislogva hallgattam anyát.- Tegnap még hánytál. Nem engedem, hogy ez ma is előforduljon!
- De ne máár...- nyávogtam kelletlenül.- Ez nem ér!
- Erről nem szeretnék vitatkozni!- zárta le a témát anya. Csodás. Majd nézhetem, ahogyan Zsolti vígan tömi a fejét, kihasználva, hogy én nem kaphatok. Éljen...
- Úgy hallom, valaki szétoltotta Ellit- lépett be az ajtón, szélesen vigyorogva Zsolti.- Hm. Máris jól kezdődik a reggel!
- Fejbe vághatom?- kérdeztem a fogaim közül anyát.
- Gyerekeeeek, nyugalom- szólt ránk kedvesen anya.
- Hallod, gyerek?!- üvöltött rám vihogva Zsolti.
- Kérlek, anya, csak egy nagy csattanós, és többet nem nyaggatlak ezzel!- kérleltem anyát.
- Elli, fejezzétek be!- mosolygott anya. Aha, gondolom, mire gondolhat ilyenkor: "Óh, én is mindig veszekedtem a testvéremmel! Haj, de szép idők is voltak azok!". Blöe.
- Igen, Elli!- vihogott kisegér hangon Zsolti.
- Na, ebből elég!- ordítottam el magam, kissé túldramatizálva a helyzetet. Lendítettem a kezem, ami nem sokkal később hatalmasan csattant Zsolti arcán.- Ha! Ha! Ezt neked, kuglifej!- röhögtem az arcába.
Zsolti arca először fehérré, majd vörössé változott, aztán pedig lilává(?).
- Na, megállj csak!- ordította el magát teljes extázisban, és felém lépett. Persze, én, mint a 'védtelen' kishúg, azonnal futásnak eredtem. Zsolti pedig, mint a 'vétkes' bátyj, utánam rohant, azt üvöltözve, hogy "élvezzem ki a napot, mert ezek után nem látom többet". Hát. Megijedtem.
Berontottam a szobámba és magamra zártam az ajtót, majd egy diadalittas mosoly kíséretében kiordítottam a folyosóra, ahol ökör bátyám szentségelt.
- Nem látom többé a napot, mi?!
- Ha kijössz, szétütöm a fejed!- fenyegetőzött Zsolti. Hallottam, amint anya odakiabál neki, hogy "hogy beszélsz?!", de úgy tűnik, nem nagyon izgatta.
- Megijedtem- vágtam rá cinikusan. Most komolyan. Ezzel akar ijesztegetni?! Ugyan már.

Miután Zsolti békén hagyott, segítettem anyának feltenni a karácsonyi díszeket, valamint, közösen feldíszítettük a karácsonyfát. Ez nagyjából úgy zajlott le, hogy én díszítettem, anya és apa a konyhában szorgoskodtak, Zsolti pedig égőket dugdosott az orrába(?). Igazából csak azt akarta megnézni, hogy milyen színű lesz az orra, de szerintem csak meg akart 'világosodni'.
A karácsonyi ebédet viszonylag gyorsan letudtuk: Zsolti halászlével köpködött, mikor anyáék nem látták. Én meg mindig fejbe vágtam egy kanállal. (Persze, hogy nem az enyémmel!)
Késő délután aztán letelepedtem a kanapéra, és felütöttem az Angyalsors című regényemet. Pár perc múlva azonban megcsörrent a telefonom. Örömmel vettem tudomásul, hogy Justin neve jelenik meg a kijelzőn.
- Mondd!- szóltam bele lelkesen a kagylóba.
- Baj van!- mondta idegesen.
Nem láttam, de éreztem, hogy lefehéredek. Remegő kézzel csuktam be az ölemben tartott könyvet, és a kanapé másik oldalára hajítottam.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva. A hangom önkéntelenül is remegett. Féltem, hogy elbőgöm magam.
- Ide tudnál jönni?- kérdezte halkan, de remegő hangjából kivettem, hogy most szüksége van rám.
- Persze. De hol vagy?
- Otthon- jött a bizonytalan válasz.
- 5 perc és ott vagyok!- álltam fel a kanapéról.
- Köszi- sóhajtott fel megkönnyebbülten Justin.
Lecsaptam a telefonom és berontottam a szobámba. Villámgyorsan kerestem valami szerelést, majdnem felborítottam a szekrényemet, de végül sikerült előhalásznom a 'megmentem a barátomat a lelki összeroppanástól' szerelésemet.

- Hová ilyen sietősen?- állt meg az ajtómban anya.
A fenébe! Már csak ő hiányzott... Most hogy magyarázom meg, hogy hova sietek, szenteste? Végül is, ő is volt lány, szerelmes, meg minden, ami én most... Mindegy.
- El kell mennem- próbáltam a legrövidebben megoldani a magyarázkodást, miközben a cipőmet rángattam magamra.
- Hová?- fürkészett anya. Hát, ez nem jött be. Jöjjön a 'b' terv!
- Muszáj segítenem Justin-nak!
Anya félrebillentette a fejét, a szemei szikrát szórtak.
- Nem mehetsz!- jelentette ki hidegen.
- Anya- sóhajtottam. Fölegyenesedtem, mert eddig a cipőmmel babráltam, most azonban kihúztam magamat és anya szemébe néztem. Hatalmasat hazudok, ha azt mondom, hogy nem volt kínos a helyzet.- Justin-nak szüksége van rám. Mennem kell, mert vár. Rám. Nem tudom, mi történt, mi nem, de muszáj elmennem hozzá! Segítenem kell neki! Számít rám! Könyörgök, anya, hadd menjek el!
- Most azt kéne mondanom, hogy nem- kezdte, én pedig rögtön el kezdtem terveket szőni, hogy hogyan fogok majd kiszökni. De anya meglepő hírrel folytatta.- De ebben az esetben eltekintek az 'anyaságomtól'. Nem csak azért, mert én is voltam fülig szerelmes, és én is mindent megtettem volna a fiúért. De persze nem utolsó sorban nem szeretném, ha esetleg kiszöknél, vagy az ellenségednek tartanál, nem pedig a barátodnak.
- Köszönöm- sóhajtottam fel megkönnyebbülten.- Nagyon sokat jelent nekem. És Justin-nak is.
- De legkésőbb 8- ra itthon vagy!- emelte fel anya a mutatóujját fenyegetően.
Futva az órára pillantottam. Még csak 5 óra. Huh. De azért sietnem kell.
- Oké, és nagyon szépen köszönöm! Telefon is lesz nálam!- hálálkodtam, majd kirohantam a szobámból, egészen a bejárati ajtóig. Mielőtt kiléptem volna az utcára, magamra erőltettem a kabátomat, és visszakiáltottam anyának.- Szeretlek!
Nem figyeltem semmire és senkire, amikor kirohantam az utcára és Justinék felé vettem az irányt. A fejemben mindenféle hülyeség megfordult, amiért Justin ideges, és amiért nekem 100km/h sebességgel kell száguldanom a sötét utcákon, kockáztatva azt, hogy valaki elkap. Igen, ilyen dolgokkal ijesztgettem magam, december 24-én, este 5-kor.
Ezt hallgassátok, miközben tovább olvastok!!! ;))

Teljesen kifulladva támaszkodtam a térdemre Justinék háza előtt. Az ablakokból láttam, hogy égnek a villanyok. Becsöngettem. Pár másodperc múlva kivágódott az ajtó.
- Minden oké?- néztem riadtan az ajtóban álló, szanaszét álló hajú (wow) Justin-ra.
- Úristen, de jó, hogy itt vagy!- sóhajtott fel Justin. Megragadta a karom, magához húzott és szorosan megölelt.
- Mi történt?- kérdeztem.
- Gyere be- engedett el. Ujjait az enyéimre kulcsolta, behúzott a házba, és becsukta mögöttünk az ajtót.
Lerúgtam a cipőmet, majd Justin behúzott a nappaliba.
- Sziasztok- köszöntem egy halvány mosoly kíséretében a kanapén ülő Jeremy-nek és az idegesen fel-alá járkáló Pattie-nek.
- Szia, Elli!- mosolygott rám idegesen Pattie.
- Szia!- pillantott rám mosolyogva Jeremy. Egy kis idegességet véltem felfedezni a szemében.
- Mi történt?- kérdeztem újra, ezúttal mindenkitől.
- Hát- kezdte Justin.- Van egy kis baj...
- Jesszusom- fehéredtem le totálisan.
- Szerintem ülj le!- állt meg Pattie.- Én is ugyanúgy reagáltam.
Nyeltem egyet, miközben Justin-nal szemeztem. Lassan leültem a kanapéra, de még mindig fogtam Justin kezét. Foggalmam sem volt, hogy mire számítsak, egyszerűen csak szerettem volna Justin mellett lenni. És a családja mellett. Hogy ha bármi baj történik, akkor tudják, hogy itt vagyok. Segítek.
- Egyik ismerősünk...- nézett le rám Justin. A szívem a torkomban dobogott.- Leszervezte, hogy menjek vissza Kanadába, hozzájuk. Ha nem megyek ki, akkor kitiltanak az államokból. Helyettem is aláírt egy szerződést.
Lefagytam. Ez volt az utolsó, ami a fejemben megfordult. Az utolsó gondolat. Talán azért nem is gondoltam rá, mert már a puszta gondolattól tiszta depi leszek. Hogy elveszítem.
- Hogy mi?- kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
Ahogy Justin szemébe néztem, láttam, mennyire bántja a dolog, mintha Ő tehetne róla.
- Szóval- szólt közbe Jeremy.- Tom alá írt Justin helyett egy szerződést, hogy vállalja a felelősséget, meg minden, és kimegy Kanadába. Ha nem.. na, akkor van baj.
Egyszerűen nem tudtam mit mondani. Túlságosan összeaszalódott minden. Furcsa, túlméretezett, izé lett. Hihetetlen volt, mégis egyben hihető. Megállt egy röpke másodpercre a szívverésem, szinte fölugrott a torkomba. De nem engedtem el Justin kezét. Egyszerűen fájt. Fájt, hogy ezt most, így kell hallanom. Fájt, hogy megtörténhet.
- De ezt nem teheti- motyogtam teljesen lefagyva.- Nem írhat alá csak úgy valamit, Justin nevében!
- Sajnos megteheti- állt meg előttem Pattie. Ahogy jobban szemügyre vettem, tisztán láttam, milyen kialvatlan, karikásak a szemei. A mindig derűs, mindig mosolygós angyali arc helyett, most egy megnyúzott, fáradt ábrázatot láttam.- Nem tudod, mikre képesek az emberek, ha a pénz hajtja őket, Elli.
- Pénz?- kérdeztem értetlenül. Eddig erről nem volt szó...
- Nos, igen- köhintett Jeremy.- Tom-ot csak a pénz érdekli. Ismerem. Túl jól. Amikor hallotta Justin-t énekelni, rögtön rá akart csapni, el akarta vinni Kanadába, hogy felfedezzék, mert szerinte Amerika el van maradva a tehetségekben....
- De anyuék nem engedték Tom-nak, hogy aláírassa velem a szerződést- szólt  közbe Justin. Folyamatosan azt leste, hogyan reagálok. Ott, akkor, abban a percben nyelni is alig tudtam.- Csakhogy most átvert minket. Eléggé jól.
- De hogy? Vagy miért? És..- próbáltam megérteni ezt az egészet. Minden túl kusza volt.
- Csak az a lényeg- guggolt le elém egy együtt érző mosoly kíséretében Pattie.- Hogy Justin-nak ki kell mennie Kanadába. Más különben megvádolnak minket, ránk uszítják a rendőrséget. Vagy, ki tudja, hogy mit tennének még...
Itt esett le. Hogy, ha Justin elmegy, akkor nekem törvényesen is végem van. Már a gondolatra is megszakad a szívem, hogy Justin nincs mellettem.
- Ki kell mennem a mosdóba- hebegtem, könnyekkel küszködve.
Justin halvány, elég hamis mosollyal elengedte a kezem, én pedig megcéloztam a mosdót. A szokott útvonalon vánszorogtam el a fürdőbe. Addig még bírtam tartani magamat. Mikor azonban becsuktam magam mögött a WC ajtaját, nekidőltem, a földig csúsztam, majd a felhúzott térdeimre hajtva a fejemet kitört belőlem a sírás. Nem az a kis picsogós, hanem az igazi. A tüdőm leszakadt, a szemem szüntelen hullatta a könnyeket. Nem akartam hangosan sírni. Nem akartam, hogy Justin tudja, belehalok a gondolatba, hogy nélküle éljem tovább az életemet.
- Minden oké?- hallottam Justin hangját az ajtó túloldaláról.
Gyorsan letöröltem az arcomat.- Igen, minden oké- válaszoltam a kelleténél kicsit gyorsabban.
- Nem úgy hallom- hiába, Justin-t nem tudom átverni...- Bemegyek!
Nem tehettem mást, arrébb löktem magam, viszont továbbra is a földön maradtam. Sem erőm, sem kedvem nem volt felállni.
Justin lassan kinyitotta az ajtót, majd, mikor látta, hogy nem trafál el, biztonságban belépett a helységbe, becsukta maga után az ajtót,majd lehuppant mellém, a földre.
- Sajnálom- nyögtem ki, mikor Justin átkarolta a vállamat.
- Ugyan mit?
- Hát,hogy így kiborultam... Ne haragudj!
- Normális vagy?- úgy tűnt, valóban meglepődött, mert szép íves szemöldöke az egekbe szaladt.- Szerintem tök jól reagáltad le. Ezt az egészet.
- Mi van?- most az én szemöldököm szökött a plafonig.
- Hát, nálam biztosan jobban reagáltad le- javította ki magát.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem faarccal.
- Kezdjük ott, hogy amikor megtudtam, felborítottam a szekrényemet....
Önkéntelen buggyant ki belőlem egy halk nevetésfoszlány.
- Akkor- kezdtem, mikor abbahagytam a nevetést.- Kimész?
- Mármint Kanadába?
- Igen.
- Nem- jelentette ki nemes egyszerűséggel, félvállról.
- De....- habogtam.
- Nézd- fordult felém ültében.- Kizárt, hogy visszamenjek Kanadába.
- Miért nem?- firtattam.
- Szerinted?- kérdezte mosolyogva. Tekintetét az enyémbe fúrta, majd összekulcsolta ujjainkat.
Mosolyogva átöleltem, majd kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- És akkor mit fogsz csinálni?- kérdeztem.
- Nem tudom. De valahogy biztos megoldjuk.
Magához húzott, majd a hajamba túrva hosszasan megcsókolt, amibe, szokás szerint, beleremegtem.
És igen. Megoldjuk. Valahogy biztosan.... <333

Csókzápor!! :DD :*
Amint láttátok, beújítottam a blogomat: új lett a fejléc, kitettem olyan programot is, ahol különböző nyelvekre lehet lefordítani, valamint azt is láthatjátok, hogy mennyi megtekintés érkezik a blogomra, mégpedig a jobb oldalon. Kicsit beleolvad ugyan a háttérbe, de meg lehet találni. Tehát ezentúl nem fogom kiírni a megtekintések számát. De, még egyszer utoljára: köszönöm a 2493 megtekintéést!!!! :**** <3 Köszönöm,hogy olvassátok a blogomat!!!! :))
Kötelező olvasmányok:
www.mynewlifeinirelandwithedawtdandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.com

29. rész

Ezt hallassátok, miközben olvastok!!! :33

 
Mikor a fiúk befejezték az éneklést, pár percig csönd volt. Szerintem azt hitték, hogy elaludtam. Pedig közel sem erről volt szó. Gondolkodtam. Sok mindenen. Köztük volt az is, hogy Justin-t mennyire szeretem, és hogy mennyire azt hittem, hogy szeretem Adam-et. Téves állítás, meg is ijedtem tőle. Nekem egy és egyetlen van; Justin. Kész. Itt ki is fulladt azon fiúk száma, akik iránt valaha is érdeklődést mutattam. Nem sok, de ez van.
- Nem alszom- szólaltam meg nagy sokára, mert szerintem a fiúk tök abban a hitben voltak, hogy édesen aluszkálok. Aha.
- Úristen!- szakadt ki Adam-ből.- De megijesztettél!
- Bocsi- mondtam halkan.
- Miért nem alszol?- simította meg a hajam Justin.- Kéne egy kicsit pihenned.
- De nem megy- mondtam bánatosan.
- Azért, mert mi is itt vagyunk?- mosolyodott el Justin.
- Hát- kezdtem.- Csak nekem kell aludnom. És az úgy gáz...
- Adam! Aludj!- szólt rá Justin Adam-re, mire Adam levágta magát mellém, és elkezdett 'horkolni'. Így nevezik valójában, viszont Adam inkább vinnyogott. Hiába, rosszul tetteti a horkolást... :D
- Mennyi az idő?- az alkaromra támaszkodva feljebb toltam magam Justin mellett, és a kis szekrényemen lévő digitális órára pillantva konstatáltam, hogy elmúlt egy.- Nem kéne mennetek?- estem vissza a párnámra.
- Kéne- biccentett Justin, Adam pedig még mindig "horkolt".- De szerinted itt hagynánk?
 Elmosolyodtam.- Miért ne?
Justin hitetlenül felröhögött, és Adam is abbahagyta a horkolást és kérdőn ült fel mellettem.
- Szerinted csak úgy lelépnénk?- kérdezte hitetlenül Adam.
- Hát, izé- kezdett zavarba hozni, hogy ezt feltételeztem a barátaimról.- Nem is tudom..
- Ez fájt!- tette a szívére a kezét Adam, tetetett sértettséggel.
Pár percig csöndben bámultuk a plafont. Aztán kicsapódott a szobám ajtaja, és vajon ki lépett,akarom mondani, ki esett be rajta? Hát persze, hogy dinnye bátyám, Zsolti találta meg a szobámat.
- Húú- röhögött fel.- Megzavartam valamit?
- Idióta- forgattam a szemem unottan. Justin és Adam viszont fölöttébb jól szórakoztak az ökör bátyámon, ugyanis hatalmas röhögésben törtek ki.
- Amúgy- sóhajtott fel Adam.- Tök jól megvoltunk, amíg te nem jöttél!- bökött mutatóujjával Zsolti felé.
- Akkor megyek is!- tette fel a kezét röhögve Zsolti, és az ajtó felé indult. A fiúk szakadtak a röhögéstől, és én is kezdtem jobban érezni magam.
- Ajánlom is- biccentett röhögve Adam.- De vidd magaddal Justin-t is!
- Istenem, de hülyék vagytok- néztem a plafonra unottan.
- Mármint mi?- merevedett meg Justin arca. Mindannyian odakaptuk a fejünket.
- Nyugi, csak hülyülök!- lökte meg barátságosan a vállát Adam.
- Nem ajánlom- rázta a fejét komótosan Justin.
Értetlenül meredtem a két fiúra, akik beszéd nélkül, csupán szemkontaktussal kommunikáltak. Nem értettem semmit. És, akkor, ott, abban a pillanatban megindult felfelé a... a semmi, csak sürgősen hánynom kellett. Lepattantam az ágyról, berontottam a fürdőbe és levetettem magam a WC elé.
A fiúk követtek, Adam viszont a szobámban maradt. Egyáltalán nem értettem, miért, de nem az volt a legnagyobb bajom.
- Minden oké?- kérdezte aggódva Justin, amikor kiöblítettem a számat.
- Fogjuk rá- töröltem meg a számat egy törölközővel.
Kicsoszogtam a szobámba, ahol Adam már az ajtóban ácsorgott. Elidőzött egy pillanatig rajtam a tekintete, majd gyorsan elkapta és a plafont tanulmányozva szólalt meg.
- Én lassan megyek.
- Mi?- értetlenkedtem.- Hová mész?
- Haza- nézett mélyen a szemembe.
- De- kezdtem.- Miért??
- Nem látnak itt szívesen-motyogta, majd megfordult és úgy köszönt.- Sziasztok. És jobbulást, Elli- azzal kinyitotta az ajtót, és eltűzött.
Értetlenül meredtem az ajtóra. Mi van??? Most miért ment el? Az előbb még nagyban énekelt nekem! Fura.
- Na jó- néztem Justin-ra.- Mi folyik itt?
- Hányás- szólt bele pofátlanul Zsolti, mire Justin lehajtott fejjel, rázkódó vállal jelezte, hogy tetszett neki ez a beszólás.
- Marha vicces vagy- fintorogtam.
- Tudom- vigyorodott el Zsolti.
Nagyot sóhajtva megráztam a fejem és Justin felé fordultam.- Most komolyan? Hogy érti azt Adam, hogy nem látják szívesen? A legjobb barátom, persze, hogy szívesen látom!
- Nem tudom, miért ment el- vonogatta a vállát, de úgy láttam, hogy jobban tudja, miért ment el Adam, mint azt szeretné.
- Mondtál neki valamit?- szegeztem neki a kérdést, szikrázó szemekkel.
- Semmit- nézett végre a szemembe. Pont oda.
Kicsit zavarba jöttem a pillantásától, de megpróbáltam úrrá lenni az érzelmeimen. Azonban az arcom pirosságát nem tudtam fedezni. Rögtön paradicsom vörös lett a fejem, ahogy mogyoró barna szemeibe néztem.


Álltam Justin tekintetét. Sírni támadt volna kedvem, mert Adam, a legjobb barátom most szomorú, és senkinek sem mondhatja el, mi bántja. Mert... miért is?
- Tudom, hogy mondtál neki valamit...- suttogtam magam elé, remélve, hogy Justin nem hallja meg. Tévedtem.
- Miért olyan nehéz elhinni, hogy nem mondtam neki semmit?- hitetlenkedett.
Nyeltem egy nagyot. A könnyek elhomályosították a szemem, már nem láttam tisztán Justin arcát. Csak egyszerűen fájt, hogy Adam nem boldogan ment el, nem nevetett velem amikor elment, nem is ölelt meg. És tudtam, hogy ez neki is fáj. Lehajtottam a fejem és megtöröltem a szemem, amiből egy könnycsepp akart kibuggyanni. Justin sóhajtását hallottam, majd egy ajtócsukódást. Nem sokkal később pedig kezeket éreztem a derekamon. Követtem a tekintetemmel a kezek vonalát, majd egy csodálatos arcba ütközött a tekintetem, aki barátságosan mosolygott rám.
- Ne sírj!- suttogta Justin.
- Miért hozod ki belőlem a bőgőmasinát?- hunytam be a szemem és átöleltem Justin-t.
- Miért hagyod mindig?- suttogta a hajamba Justin.
- De miért ment el?- toltam el Justin-t egy kicsit magamtól, hogy lássam az arcát.
- Őszintén? Nem tudom...
- Akkor nem mondtál neki semmit, ugye?
- Hát...- húzta el a száját.
- Justin...- sóhajtottam fel.- Mit mondtál neki?
- Én semmit!- védekezett azonnal.- Csak, ő mondott nekem dolgokat, én meg leállítottam.
- Mit mondott? Ha arra gondolsz, amikor mondta Zsoltinak, hogy téged is vigyen ki, csak poénnak szánta!
- Dehogy is!- dörrent fel Justin. Ezek szerint tényleg komolyan vette...-.-
- Néha nem értelek- ráztam a fejem.- Csak hülyéskedett, nem kell rögtön komolyan venni!
- Aha. Jó. De, akkor legközelebb mond meg neki, hogy ne gondolja komolyan!- emelte fel a hangját.
- Ne kiabálj!- kértem.
- Akkor mit csináljak?- elengedte a derekam és elkezdett sétálgatni a szobámban fel-alá.- Hagyjam, hogy elvegye a barátnőmet??
- Te jó ég, Justin!- fogtam a fejem.- Nem lehetsz ilyen gyerekes! Senki sem akarja elvenni a barátnődet! Miből veszed ezt?
- Nem látod, ahogy rád néz? Ahogyan beszél hozzád?- fordult felém idegesen.
- De. Úgy néz rám, mint a legjobb barátnőjére!
- Dehogy is!
- Te féltékeny vagy?- nevettem el magam kínosan.
- Csak nem szeretném, ha más is úgy nézne rád, ahogy én...
- Mármint?
Justin nem válaszolt, csak fülig pirult. Tudom, hogy szeret, de ez még őt is zavarba hozza. Jó tudni, hogy nem csak én szoktam fülig égni előtte. Ezért szeretem annyira... :3
Mellé léptem és szorosan megöleltem.
- Szeretlek, és senki más nem fog úgy szeretni, ahogy én, hidd el!- mosolyogtam rá.
- Tudom- kuncogott.- Meg sem érdemellek...
- Ne kezd máár!- nyavalyogtam.- Nemtom, hogy honnan szeditek ezeket a nyálas szövegeket, hogy "Meg sem érdekellek.."! Lehet, hogy Edward Cullen kezdte. Feltétlenül beszélnem kell vele..- töprengtem.
- Feltétlenül- vigyorgott Justin, majd magához ölelve belepuszilt a hajamba.- Szeretlek.
- Tudom- mosolyodtam el. Pontosan tudtam.
Justin nálunk maradt délután négyig, aztán hazakocsikázott. Adam-ről azóta sem tudok semmit. Remélem, nem sír... <33

Csokoládés piskóta! :*** :D
Köszönöm szépen a 2238 megtekintést!!! :** nagyon sokat jelent, hogy olvassátok a blogomat... :') Sírok... Na jó, én nem, csak a szmájli. :) Hihi. Na jó, hagylak titeket azzal a csodás humorommal, és inkább mutatom a kötelező olvasmányokat:
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.hu
 

28. rész

Remegve fordultam el Adam-től. Fogalmam sincs, mire véljem ezt... Miért érzem ezt?? Hiszen, én Justin-t szeretem! Jobban, mint bármit vagy bárkit az életemben! Akkor hogy lehet ez???? Lehet, hogy elkaptam valami vírust. Igen, ez lehet az oka! Sokan panaszkodnak arra, hogy hánynak, meg ilyenek. Jah, fogadok, e miatt bizsergett, vagy mit csinált a hasam. Elvégre, én Adam-re sosem gondoltam volna úgy, mint a 'barátomra'. Ú, az furi lenne...
Kicsit lenyugodva érintettem meg anya nevét. Párat sípolt, majd anya vette fel.
- Szia!- szólt bele lelkesen.
- Szia anya!- örültem meg a hangjának.- Figyelj, nem gond, ha nem ebédelek otthon?- kérdeztem a szám szélét rágva.
- Hanem? Kivel fogsz ebédelni?- kérdezte, afféle 'most komoly vagyok' hanglejtéssel.
- Adam-el.
- Adam?- kérdezett vissza. Már nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, amikor anya újra megszólalt.- Várj, tudom ki az! És igen, ebédelhetsz vele, de legkésőbb délután 4-re otthon vagy!
- 4-re otthon vagyok!- ígértem.- De most leteszem, mert Adam éhen hal!
- Rendben, szia, kincsem- köszönt el anya.
- Szia- köszöntem a telefonba, majd kinyomtam.
Eltettem a telefonom és visszaindultam Adam-hez, csakhogy félúton kicsit megszédültem. Aztán hirtelen melegem lett, majd fáztam. Levert a víz, a kezem megint remegett, gyomrom pedig furán liftezett fel és le. Ha nem állok meg, tuti, hogy kidobom a taccsot a pláza közepén.
- Minden oké?- fürkészett Adam, mikor megálltam mellette.
- Igen, miért?- kérdeztem vissza, majd hirtelen a gyomrom egy hatalmasat lódult, aminek következtében majdnem elhánytam magam, úgyhogy villámgyorsan a kezemet a számra tapasztottam és mélyeket lélegeztem.
 - Csak mert falfehér vagy!- motyogta Adam, majd kikapta a zsebéből a telefonját, és elkezdett pötyögni rajta.
- Mit csinálsz?- préseltem a fogaim közül, nehogy kitóduljon a reggelim.
- Felhívom Justin-t- felelte fel sem nézve a telefonjából.
- Nem kell- erősködtem. Nem leszek beteg!- Jól vagyok!
- Figyelj- nézett a szemembe.- Jelenleg én felelek azért, hogy ne essen bajod, úgyhogy pofa be, és ülj le!
- Értem- nyugodtam bele a sorsomba.- De hova üljek?
- Nemtom- vonta meg a vállát.- Ülj a lábamra és hajtsd a fejed a térdeid közé!- adta ki az utasítást.
- Miért?
- Mert nem akarom, hogy elhányd magad- adta a logikus választ.
Ilyen egyértelmű, hogy mindjárt kidobom a hamburgert? Upsz.
Folyamatosan visszatartva a hányást leültem Adam lábfejére, mivel nem nagyon volt a közelben pad. A fejemet óvatosan a térdeim közé hajtottam és mélyeket lélegeztem.
- Mindjárt jön Justin- szólalt meg pár perc múlva.
- Oki- sóhajtottam.
- Addig gyere ki az utcára- húzott fel a földről. Karon fogott és kihúzott a friss levegőre.- Vegyél mély levegő!- próbált segíteni, amint megálltunk a parkolóban.
- Hol a kocsid?- kérdeztem két levegővétel között.
- Gyalog jöttem- mosolygott rám.- Különben haza vinnélek.
- Én is gyalogoltam- mosolyogtam rá, miközben egy nagyot szippantottam a hideg levegőből.
- Ott jön Justin- biccentett a parkoló bejárata felé Adam.- Gyere, kis beteg- nevetett halkan és eltámogatott Justin kocsijáig.
Mikor elég közel voltunk a kocsihoz, Justin kipattant a vezetőülésből és felénk rohant.
- Minden oké?- kérdezte aggódva.
- A barátnőd mindjárt elhányja magát, azon kívül semmi. Veled minden oké?- kérdezett vissza Adam.
- Semmi baj, jól vagyok- biccentettem, de úgy tűnik, túl gyorsan, mert éreztem, hogy a hamburger vészesen közeledik felfelé, úgyhogy elszakadtam Adam-től és egy bokorhoz szaladtam. A fiúk riadtan figyelték, amint behajolok a bokor mögé, és...khm.. kiadom a reggelimet. A hajam az arcomba lógott, mígnem azt éreztem, hogy valaki vagy valakik hátrafogják, hogy ne legyen 'hamburgeres'.- Mégsem vagyok jól- mondtam, mikor kihánytam magam.
Megfordultam a tengelyem körül és két aggódó arccal találtam szembe magam.
- Jól vagy?- kérdezte Adam.
- Most már igen- bólintottam, lassan.
- Gyere, hazaviszlek- lépett mellém Justin
Erőtlenül bólintottam, és úgy éreztem, hogy menten össze esem. Csakhogy, erre nem volt lehetőségem, mert a szerelmem és a legjobb barátom tartott két oldalról. :)
Pár perc alatt otthon voltunk. A fiúk bekísértek, anya pedig riadtan kapott a fejéhez, mikor meglátott falfehéren, beesett szemekkel.
- Mi történt?- kérdezte riadtan.
- Ellinek úgy tűnik, nem ízlett a reggeli- válaszolt komolyan Justin.
- Óh, mamám!- kapta a kezét a szája elé.- Gyere kicsim, bújj be az ágyadba!
- Óki- motyogtam hulla fáradtan.
- Fiúk, nagyon köszönöm, hogy hazahoztátok!- vett át a fiúktól anya.- Szerintem menjetek haza, ha nem akarjátok elkapni!- tanácsolta bölcsen.
- Semmiképpen- jelentették ki szinte egyszerre.
- Biztos?- döbbent meg anya.
- Én maradok- közölte Justin.
- Úgy szintén- biccentett Adam.
- Hát, rendben- egyezett bele anya.- De, ha lehet, ne kapjátok el!
- Igyekszünk- bólogatott Justin.
Na jó. Be kell valljam, hogy nem nagyon lelkesedtem az ötletért, hogy itt maradnak a fiúk. Nem mintha ne szeretném, de az azért elég ciki, mikor két irtó helyes fiú előtt betegeskedsz. Igen.
Justin-ék szorosan a nyomomban voltak, mikor betámolyogtam a szobámba és pizsamába bújtam. Nem különösebben érdekelt, hogy meglátnak-e fehérneműben vagy nem. Sokkal inkább görcsöltem amiatt, hogy ne hányjam el magam. Mikor már pizsiben voltam, bedőltem az ágyamba. Justin mellém dőlt, és fél karral átölelt, Adam pedig felült a másik oldalamra.
- Próbálj meg aludni- simította meg a karom Justin.
- Nem fog menni- ráztam meg a fejem, majd villámgyorsan kirohantam a fürdőbe, mert rám jött a hányás.
- Most komolyan- álltak meg az ajtóban a fiúk, Justin pedig rám nézett.- Mit ettél te?
- Nem tudom- térdeltem le a WC elé. A torkomat csípte a kiadott kaja, és egyre inkább úgy éreztem, hogy mentem elájulok.
Gyorsan felkötöttem a hajam a fejem tetejére és újra a WC fölé hajoltam. A fiúk rezzenéstelen arccal nézték, amint kiöblítem a szám és falfehéren visszatámolygok az ágyamba.
- Most már aludj egy kicsit- suttogta Adam, mikor Justin mellé bújtam, ő pedig felült az ágyam másik felére.
- Tényleg nem megy- motyogtam.- Még sosem voltam ilyen szarul. Úgy érzem, kiszakadt a tüdőm...
- Sssssss- csitított Justin.- Énekeljek neked?
- Énekelnél?- néztem fel rá. Bármilyen hihetetlen is, de még sosem hallottam énekelni.
- Neked bármikor- mosolygott rám.
- Akkor énekelj valami szépet- suttogtam, majd visszahajtottam a fejem a mellkasára.
- Adam- szólt Justin Adam-nek.- Háromra!
- 1..2...3...- számolt Adam, majd elkezdte. Lehunytam a szemem és mosolyogva hallgattam. Pár sor után Justin is elkezdett énekelni. Iszonyatosan jó hangjuk van, ketten pláne. Csukott szemhéjam alatt elkezdtek gyülekezni a könnyek, amint értelmeztem a szöveget.

Csóközön :****
Remélem tetszett ez a rész! <33 És, a dalnál gondoljátok azt, hogy Chris=Adam, Justin=Justin, oki??? :DDD
Szeretlek Titeket, köszönöm a 2205 oldalmegjelenítést! Nagyon sokat jelent... :') És köszönöm a komikat is :)))
Elolvasni kötelező!
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.hu
[Remélem jól írtam be őket :P]

27. rész

Reggel a szokott időben, fél kilenckor keltem arra, hogy holnap karácsony! Jeee. Aztán az is eszembe jutott, hogy még senkinek sem vettem ajándékot. Francba!
Kikászálódtam az ágyamból és kicsoszogtam a konyhába, ahol anya az ebédet főzte.(xd)
- Jó reggelt- ültem le az egyik székre.- Mi jót csinálsz?
- Úgy gondoltam, rántott hús lesz a kaja- nézett fel anya a panírból.
- Az jó!- vigyorodtam el.- Többiek?- néztem körül, ugyanis a konyhában nem volt senki, csak anya és én. És más egyéb mozgolódást sem hallottam a házban.
- Zsolti elment pár haverjával kosarazni, apádnak pedig be kellett mennie a városba- vont vállat anya.
- Oki- álltam fel.- Na, én elmegyek felöltözni, aztán el kell intéznem valamit.
- Hová mész?
- Szerintem bemegyek a városba, meg erre arra...
- Jó. Lesz nálad telefon?
- Anya!- döbbentem meg.- Nálam mindig van telefon!
- Jó, jó!- tette fel a kezeit.- Akkor majd megcsörgetlek, ha kész a kaja!
- Oksi- nevetve kivonultam a konyhából, egyenesen a szobámba.
Sietősen lezuhanyoztam, majd kerek negyed óra leforgása alatt kiválasztottam a mai ruhámat.

- Elmentem!- kiabáltam anyának, mikor felvettem a cipőmet és a kabátomat, és az ajtót szándékoztam kinyitni.
- Vigyázz magadra, kincsem!- kiabált vissza anya.
Kiléptem az utcára. A hideg levegő megcsapta a nyakamat, így feljebb cipzároztam a kabátomat, majd elindultam be, a városba.
Útközben volt egy kis időm gondolkodni, így kihasználtam az alkalmat, és gondolatban minden velem történt dolgot felboncolgattam.
Tök érdekes volt tegnap, hogy az a Kevin gyerek, 'csak úgy', nekünk csapódott. Nem is tudom, de egy kicsit furcsának találtam. Na meg, hogy meg kellett ölelnem. Persze, szívesen megölelem, aranyos srácnak tűnik, de azért... Nem is tudom.
Na meg, Zsolti és Miranda. Hűűűűűű. Olyan furcsa, hogy Zsoltinak van barátnője. El sem hiszem. Mindig úgy tekintettem a bátyámra, mint egy óriás gyerekre. Úgy tűnik, változtatnom kell a róla alkotott véleményemen. Hiszen már szinte felnőtt. 18 lesz, pár hónap múlva. Mikor is? Mindegy. Csak olyan hihetetlen, hogy egyszer mindenki felnő. Idősebbek leszünk. Családunk lesz. Gyerekeink. Megborzongtam a gondolatba, hogy egyszer meghalunk. Igen. Ez az élet körforgása. De olyan kár. Mármint nem az, hogy családunk lesz, meg ilyesmi. Nem. Hanem az, hogy ilyen rövid. Pont, mikor elkezdenénk élni, úgy igazán, egyszer csak elsötétül minden és nem látjuk többé a nap fényét. Nem érezzük többé a nyári szellő simogatását. Nem szívjuk be többé a virágok illatát. Nem érezzük a hideget, a meleget, a fájdalmat, a boldogságot, a szomorúságot. Nem leszünk többé zavarban. Nem. Ez az egész megszűnik létezni. És ez olyan lehangoló.
Nem is tudom, miért gondolkodtam ezen ennyit. Tök lehangolódtam!Na jó. Sürgősen valami másra kell gondolnom! Mondjuk arra, hogy megérkeztem a plázához. :)
Mikor beléptem a hatalmas épületbe, megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy fűtött. Kicsit lecipzároztam a kabátomat, majd elindultam az "ajándék-felderítő" útra.

Befordultam a sportrészlegre. Hát, igen. Így jársz, ha a bátyádról annyit tudsz, hogy hogy hívják. Ez lennék én. Na jó.
Kicsit körülnéztem a sportcipőknél, de a hatalmas árak miatt (45 000 Ft) hamar el is oldalaztam onnan. A sporttoppoknál elidőztem egy kicsit, de persze ezt is feladtam, mert kétlem, hogy Zsolti örülne egy pink fekete csíkos futómelltartónak.  Végül egy XXL-es sportpulóvert vettem Zsoltinak, cirka 6000 Ft-ért.
Onnan az ékszerészhez mentem. Hosszasan nézegettem a gyönyörű nyakláncokat, míg végül egy fekete nyakláncot választottam, pink medállal. Óh, és ezt Avril-nek. Anyának pedig egy zöldes láncot, hatalmas, fekete medállal. Valamilyen fura nevű. Hogy is hívják? Mindegy. Amúgy a két láncért összesen 4000 Ft-ot fizettem. Hiába, a jó dolgok nagyon drágák, manapság. :D
Viszont apának is kellett valamit kerítenem. De szörnyen megéheztem, úgyhogy útközben vettem egy hamburgert és leültem a pláza egyik padjára, enni.
- Eszegetünk, eszegetünk?- fogta meg a vállam valaki
Ijedten hőköltem hátra, levegő után kapkodva. Amint felnéztem, szembe találtam magam Adam vigyorgó képével.
- Normális vagy?! Iszonyatosan megijedtem!- kezemet az őrült sebességgel dobogó szívemre tapasztottam.
- Láttad volna a képed!- röhögött fel jóízűen Adam.- Leülhetek?
- Igen- feleltem, majd még gyorsan hozzátettem.- Ha ezúttal nem ijesztesz meg!
- Nem foglak, nyugi- ült le mellém.
- Kérsz?- nyújtottam felé a hamburgert.
- Nem, köszi- rázta a fejét, majd egy akkorát kordult a gyomra, hogy beleremegett a pad.- Vagy mégis.. Ugye nem gond? Nem reggeliztem...
- Dehogy is!- legyintettem.- Amúgy sem bírnám megenni az egészet!
Kettétörtem a burgert és a nagyobbik felét Adam kezébe nyomtam. (Az már csak részlet kérdés, hogy a fele cucc, ami benne volt, a szalvétában landolt...)
- Köszi- harapott bele.- Amúgy mi járatban itt?- kérdezte teli szájjal.
- Kari-ajit vásárolok- vontam meg a vállam, majd haraptam egyet a hambimból.- És te?
- Én is.
Pár másodpercig csöndben ültünk és ettünk(:D), amikor Adam szólalt meg újra.
- Mi újság veled és Justin-nal?
- Hát- kezdtem.- Igazából, jól meg vagyunk, meg minden. Azt hiszem, most kezdjük igazán szeretni egymást. Vagy, nem is tudom, hogy lehetne ezt jól megfogalmazni. Az előbbi nem hangzott hülyén?
- De- szólt Adam. Hát, legalább őszinte volt.
- Oki- kuncogtam.- És te, te mi járatban?
- Rájöttem, hogy az ajándék, amit anyámnak vásároltam, sajnos, férfiaknak való...- sóhajtott fel, én meg elnevettem magam.
- Mit vettél anyukádnak?
- Parfümöt- mondtam, amolyan "ezt pipáld le" hangsúllyal.
- És hol vetted?- érdeklődtem. Ha minden igaz, akkor megvan, mit veszek apának. Jeeee!
- Gyere, megmutatom!- kapta be az utolsó falatot és felállt.
- Várj!- betömtem a számba a megmaradt hamburgeremet. Kis híján megfulladtam. Mindegy.
Pár percig céltalanul bolyongtunk a plázában, a parfümboltot keresve. Adam először a kis állat kereskedésbe vitt be, mondván "Ez az a bolt!". Na, nem az volt, mint később megtudtuk. Végül a halbolt mellett találtunk rá. Nem tudom, hogy eddig hogy nem vettük észre, mivel hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy "Parfümök féláron". Hm, féláron. Ez pont jól jött.
- Jó napot!- köszöntünk, mikor beléptünk az 1000 szagtól illatozó üzletbe.
- Szervusztok!- mosolygott ránk az eladónő.- Segíthetek valamiben?
- Igen- lépett a pulthoz Adam.- Nem rég vettem, elméletileg az anyukámnak egy parfümöt. Csakhogy időközben kiderült, hogy férfi parfüm. Ki lehetne cserélni?
- Természetesen- villantotta legszebb mosolyát Adam-re a fiatal eladónő. Láthatóan flörtölt vele. Bah.- Milyenre szeretnéd kicserélni?
- Ellivel kiválasztanánk, ha nem baj- biccentett hátra. Az eladócsaj rám villantott egy gyilkos mosolyt, mire én vissza vigyorogtam. Ezt megszívta.
- Értem- mondta fapofával.- Akkor, ha sikerült kiválasztanotok a parfümöt, hozzátok ide mindkettőt, és majd meglátom, mit tehetek az érdekedben.
- Köszönöm- vigyorgott rá Adam, majd karon fogott és elhúzott a "női parfümök"-ös táblával jelölt helyre.
- Úúú, vannak illatminták!- lelkendeztem, majd kivettem egy marékkal az illa csíkokból, és a felét Adam kezébe nyomtam.- Szagoljunk!
Elindultunk a hosszú parfümsoron. Mindenből fújtam, amit szimpinek találtam. Így történt, hogy nagyon hamar a kezemben lévő összes papír illatozott.
- Ezt nézd meg!- dugtam Adam orra alá egy illatos csíkot.- Finom, ugye?
- Pfuj, mi ez?- hátrált röhögve.- Ázott kutya szaga van!
- Nem is- sértődést tettetve húztam magamhoz a papírfecnit.- Ez orchidea....
- Ezt nézd meg! Ez ezerszer jobb!- dörzsölte az orromhoz az egyik papírkáját.
- De finom!- szaglásztam.- Milyen is?
- Ööö- nézett a parfüm dobozára.- Kamilla.
- Nagyon finom!- mosolyogtam.
- Mondtam, hogy sokkal jobb, mint a te orchideád...- mondta, amolyan "sokkal jobb vagyok, mert a parfümöm is sokkal jobb" típusú lenézéssel a hangjában.
- Akkor? Ezt veszed meg anyukádnak?- kérdezem mosolyogva.
- Nem tudom. Szerinted?- nézett rám. Komolyan, ettől a pillantásától majdnem elolvadtam.... Illetve. Miket beszélek???? Nem vagyok normális.
- Szerintem nagyon finom, vedd meg neki!- tanácsoltam.
- Oksa, akkor ez lesz- szedett le a polcról egy darabot.- Mehetünk fizetni?
- Nem, még apának is kell keresnem valamit- mondtam, majd elindultam a férfi osztály felé.
Ott elég szerencsétlen voltam; nem ízlettek a parfümök. Mármint, nem kóstoltam meg őket, hanem csak a szagok alapján. Éreztem. Szagoltam... Mindegy.
Pár perccel később indultunk vissza a pulthoz, amikor Adam megtorpant.
- Utána elmegyünk együtt enni valamit?- kérdezte egy szívdöglesztő mosoly kíséretében.  Illetve. Mi??? Hogy mondhatok ilyet? Nem vagyok 100-as. Illetve, nem mondok semmit. :3
- Felőlem mehetünk!- mosolyogtam rá.
Miután fizettünk (a csaj már megint megölt a pillantásával, de persze, én is őt :D), Adam-be karoltam, és együtt sétáltunk ki a boltból. Sokan megmosolyogtak minket. Gondolom, egy párnak néztek minket. Pedig csak az egyik legjobb barátommal sétálgattam. Miért? Nem szabad? De, persze, hogy szabad.
- Egy gyros?- mosolygott rám Adam.
- Naná!- kacsintottam rá.- De, várj!- torpantam meg.- Fel kell hívnom anyát. Úgy tudja, hogy ma otthon ebédelek, szólok neki, oki?
- Persze- biccentett.- De, ha gondot okoz, akkor nem kell...
- Dehogy- vágtam a szavába.- Nagyon szívesen ebédelek veled! Csak szólok anyának! Egy percig kibírod?- vigyorogtam rá.
- Kettőig is- borzolta össze a hajam.- Na, menj, beszéld meg az ebédet!
- Egy perc!- szóltam vissza, mikor megfordultam és egy nyugisabb helyre mentem.
Megálltam egy pad mellett. Mikor elővettem a telefonom, csak akkor vettem észre, hogy remegek. Magamhoz szorítottam a kezemet, a telefonommal együtt, és mélyen beszívtam a levegőt. Mi ez? Izgulok? Nem, akkor izzadni is szoktam... Amint ezen töprengtem, valamiféle furcsa bizsergést éreztem a hasam környékén. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Mi történik velem?! Mi ez az egész???? Egy pillanatra visszafordultam Adam felé, aki a kezeit a zsebeibe dugva várt. És akkor megint. Megint megremegtem, ahogy rám nézett és elmosolyodott. Megint bizsergett a hasam környékén. Megint elábrándoztam, milyen helyes. Megint róla, meg magamról gondolkoztam. Megint?! Te jó ég! Mikor gondolkoztam már róla és magamról?! Meg amúgy is; MI EZ AZ EGÉSZ???????

Sziasztok :**
Remélem tetszett ez a rész! <33 Köszönöm, a több, mint 1700 megtekintést! Szeretlek Titeket <3 Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat :') Nagyon sokat jelent...
Elolvasni!
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.com

26. rész

Justin-éknál nagyon szeretek lenni. Talán ez azért van, mert Justin kis testvérei sokkal aranyosabbak, mint az én nagy ló bátyám, de talán azért, mert mindig is szerettem volna kis testvért. Jazmyn és Jexon a legaranyosabb gyerekek, akikkel valaha is találkoztam; nem csak önzetlenek, de még a gyerekkori énemre is emlékeztetnek. Mármint az, ahogy Jazmyn és Jexon néha verekednek. Mintha csak magamat és Zsoltit látnám. :D
Mikor Justin kocsija megállt a házunk előtt(megkértem, hogy vigyen haza), elkezdtem kikászálódni.
- Akkor holnap- mosolyogva átölelt.- Vagy holnap után. Vagy azután. Vagy mittomén'....
- Okés- nevettem fel.- Értettem a célzást! Akkor majd holnap felhívlak és megbeszéljük!
- Rendben- kuncogott Justin. Magához húzott és megcsókolt.- Csinálsz valamit délután?
- Avril-el elmegyünk vásárolgatni- rántottam meg a vállam.- Miért?
- Csak kérdeztem...- mosolygott.- Ne vigyelek el titeket?
- Nem kell. A plázánál találkozunk, úgy beszéltük meg.
- És téged ne vigyelek el a plázához?- vigyorgott huncutul.
- Odatalálok!
- Ismerlek, Elli!- röhögött fel.- Képes vagy eltévedni, úgyhogy jövök érted. Mikorra is?
- 5-re- sóhajtottam. Hiába, belesétáltam. Most már elintézte, hogy ő vigyen...
- Akkor szia!- csókolt meg.- 5-re itt vagyok érted!
- Egy kicsit gyere előbb- kértem, mikor elengedte a derekamat és elindult a kocsija felé.
- Értem, szeretlek- ült be a kocsiba.
- Én is szeretlek- mosolyogva figyeltem, ahogy elhajt.
Mikor beléptem a házba, spagetti illatát éreztem. A kedvencem! Lerúgtam a cipőmet és besprinteltem a konyhába, ahol anya szorgoskodott.
- Helló, helló!- odalibbentem mellé és nyomtam egy puszit az arcára.
- Hát szia!- ölelt meg.- Milyen volt Avril-éknél?
- Nagyon jó volt! Irtó sokat dumáltunk, utána pedig átmentem Justinék-hoz és játszottam Jazmyn-nel és Jexon-nal. Óh, és még találkoztam Justin apukájával, Jeremy-vel is!- meséltem el a mai nap történteit.
- Örülök, hogy örülsz- mosolygott anya.- Karácsonykor nem akarod áthívni Justinék-at? Mivel a nagyiékhoz idén nem tudunk hazautazni, gondoltam áthívhatnánk őket!
- Tök jó lenne!- örültem meg.- És az egész családot?
- Igen, úgy gondoltam, akkor sütök valami finomat is- kacsintott.
- Az egy kicsit bonyolult lenne- húztam el a szám.- Tudod, Justin szülei elváltak. Justin apukája újraházasodott, és van két gyerekük. Tudod, akikről annyit meséltem, Jazmyn és Jexon. És Pattie meg egyedül él Justin-nal.
- Ó- értette meg anya, és megkavargatta a tésztát.- Akkor elég lesz csak Pattie-t meghívni meg Justin-t, nem?!
- De- vigyorodtam el.- Nah, amíg kész nem lesz az ebéd, bemegyek a szobámba!
- Majd szólok, ha kész a kaja!- szólt utánam anya, mikor kiléptem a konyhából.
Mégsem a saját szobámba mentem; Zsoltiét céloztam meg. Az ajtaja nyitva volt, úgyhogy nem kopogtam, csak simán becsoszogtam hozzá. Dinnye bátyám épp a gép előtt ült.
- Hali- hasaltam fel az ágyára. Egy párnát az állam alá gyűrtem és úgy figyeltem.
- Mit csinálsz?- nézett hátra.
Megvontam a vállam.- Csak lógok....
- Menj ki!- fordult vissza a gépéhez.- Zavarsz.
- Nem érdekel, különösebben...- vontam meg a vállam.
- Jó, de ha megütlek, majd még neked áll feljebb!
- Nem fogsz megütni- ültem fel.- Mert arról anya rögtön tudni fog.
- Persze, menj csak árulkodni, anyuci pici lánya!- fordult felém.
- Nem is vagyok az!- dobtam neki egy párnát.
- Idióta!- üvöltött rám. A képe láttán elröhögtem volna magam, de nem volt rá időm, mert rám ugrott és majdnem kinyomta belőlem a szuszt.
- Szállj le rólam!- ütögettem a hátát.
- Hülye gyerek!- nehezedett még jobban rám.
- Anya!!!!- ordítottam el magam.- Zsolti összenyom!- na, jó. Lehet, hogy már elmúltam 16, Zsolti meg 17, de köztünk még mindig anya tesz rendet. :D
- Mi folyik itt?- állt meg az ajtóban anya. Mikor meglátott minket, egy percig némán bámult ránk, majd meghökkenve megszólalt.- Zsolti, kérlek, szállj le a húgodról...
- Ezt még visszakapod!- szállt le a hátamról Zsolti.
- Ökör!- sziszegtem.
- Amúgy kész az ebéd!- indult ki a konyhába anya.
Zsolti közvetlen anya után slisszolt ki a konyhába, így én magamra maradtam. Indultam volna ki, a többiek után, amikor megakadt a szemem Zsolti gépén. Éppen 'csetelt' valakivel. Tudom, hogy nem illik, de lehuppantam a székére és villámgyorsan végigfutottam a sorokon.
Zsolti üzente: Akkor holnap?
Miranda üzente: Igen, hajnalban.
Zsolti üzente: Már nagyon várom, hogy lássalak...
Miranda üzente: Én is. Nagyon hiányzol. :'(
Zsolti üzente: Te is nekem! De ne aggódj, holnap találkozunk!
Miranda üzente: Szeretlek.
Zsolti üzente: Szeretlek.
A szám elé kaptam a kezem; te jó ég! A bátyámnak barátnője van! :O Gyorsan a lány profilképére pillantottam.







Ő volt az a csaj, akibe Zsolti belezúgott! Óh, mamám! El sem hiszem, hogy nem mondta el nekünk... Adtam volna neki pár tanácsot. Mondjuk, nem hiszem, hogy megfogadta volna őket, de a szándék a lényeg, nem?! De.
Vigyorogva csoszogtam ki a konyhába, ahol a többiek már rég ettek.
- Minek örül a kisasszony ennyire?- kérdezte mosolyogva apa.
- Áh, semmi- legyintettem, még mindig szélesen vigyorogva.
Lehuppantam a helyemre és vigyorogva szedtem magamnak anya spagettijéből.
- Na mi van, vadalma?- cikizett Zsolti, én azonban csak megrántottam a vállamat. Még ezt is elnéztem neki. :))
- Ellivel épp az imént beszéltünk arról, hogy mi lenne, ha egyik nap áthívnánk Justin-t és az anyukáját!- újságolta anya a fejleményeket apának.
- Nem is rossz ötlet- tekerte fel apa a villájára a tésztát.- Szívesen megismerném Justin-t közelebbről is.
- Szerintem mást is áthívhatnánk!- kacsintottam Zsolti felé vigyorogva. Anya és apa nem értettek az egészből semmit, Zsolti arca viszont normából, falfehérré vált, a szemei pedig elkerekedtek.
- Beszélhetnénk?- kérdezte feszülten Zsolti.
- Persze- bólintottam, mire Zsolti felállt az asztaltól. Követtem a példáját, de előtte még visszaszóltam anyáéknak.- Egy perc!
- Rendben- mosolyogtak. Szerintem az járhatott a fejükben, hogy "Végre, benőtt a gyerekeink feje lágya!". Közel sem erről volt szó. :D
Zsolti rezzenéstelen arccal kisétált a konyhából, egyenesen a fürdőszobába. Vigyorogva követtem, de azért átfutott a fejemen, hogy lehet, hogy azért a fürdőben dumálunk, mert az hangszigetelt, és akkor talán anyáék nem hallják meg, ha agyonüt. Végül is. Lehetséges.
- Honnan tudod?- szegezte nekem a kérdést, mikor becsuktam az ajtót.
- Mit?- húztam az agyát. Pontosan tudtam, hogy mire gondol, mégsem válaszoltam rá.
- Hát azt a 'Mirandás ügyet'!
- Óh- vigyorogtam.- Ott volt a gépeden. Úgy ismersz engem, mint aki nem olvassa el?!
- Akkor gyerünk, mondd csak el anyáéknak!- az arca hirtelen meggyötört lett. Lehervadt az arcomról a vigyor. Nem így ismerem a bátyámat.- Mondd csak el, hadd ítéljenek el, amiért nem mondtam el nekik!
- De miért nem mondtad el?- kérdeztem fojtott hangon.
- Mert sosem beszéltem anyának Mirandá-ról. Furcsa lett volna, ezek után...- a hangja elhalt, megdörzsölte az arcát.
- De nekem elmondhattad volna!- simítottam meg a karját.- Nem mondtam volna el anyáéknak, te is tudod!
- Mindegy. De, ugye nem fogod elmondani anyáéknak, hogy én,.... és Miranda...- nehezen találta a szavakat, így én csak mosolyogva bólintottam.
- Nem fogom nekik elmondani- ígértem.- De, ugye egyszer majd találkozhatok vele?
- Persze- mosolyodott el. Nagy kő esett le a szívemről; túl vagyunk rajta, és legalább nem torkollott veszekedésbe, mint szokott.
Miután ezt megbeszéltük, az ebéd a szokott módon fejeződött be; Zsolti néha a fejemhez vágott valamit, egyszer egy marék tésztát, máskor meg sértéseket.
Ebéd után bevonultam a szobámba, és fél 5-ig olvastam, meg neteztem. Fél 5- kor aztán megcsináltam a hajamat (kiszedtem belőle a tésztadarabokat :D), és átöltöztem az Avril-el való vásárlás miatt, ugyebár. Vagy 10 percig ácsorogtam a szekrényem előtt, míg végül ezeket a darabokat vettem fel:

Aztán, háromnegyed 5- kor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn, Justin neve villogott. (Végre sikerült beállítanom a számát. :3)
- Kész vagyok!- szóltam bele izgatottan a telefonomba.
- Gyere, itt állok a házatok előtt- hallottam Justin mosolygós hangját.
- Oki, megyek!- tettem le.
Felhúztam a cipőmet és kitáncikáltam anyáékhoz.
- El mentem!- szóltam oda nekik, miközben a kabátomat húztam fel.
- Ne feledd, fél 10!- kiáltotta utánam apa, mikor kiléptem az ajtón.
Miután az ajtó becsukódott mögöttem, Justin kocsijával találtam szembe magam.
- Halihó- szálltam be Justin mellé.
- Hejhó!- hajolt hozzám Justin és adott egy puszit a számra.- Akkor a plázába lesz az út?- mosolyodott el.
- Igen, uram- vigyorogtam, miközben becsatoltam a biztonsági övemet.
5 perc alatt a plázánál voltunk. Már messziről láttam Avril rikító rózsaszín, macis sapkáját.
- Itt vagyunk- állította le a motort. Míg kapcsoltam ki az övemet, megkerülte az autót és kinyitotta nekem az ajtót.- Mikor jöjjek érted?- kérdezte, mikor megöleltem.
- Nem tudom- vontam meg a vállam.- Majd megcsörgetlek. De, ugye nem baj?
- Dehogy is- húzta mosolyra a szája sarkát.- Akkor várom a hívásod!
- Oki, de most megyek, mert Avril megfagy!- nevettem fel.
- Szia!- csókolt meg Justin.
- Háj- engedtem el.
Beszállt a kocsijába és elment, én meg Avril-hez rohantam.
- Itt is vagyok!- öleltem meg.
- Hál' istennek!- sóhajtott fel.- Már azt hittem, el se jössz.
- Nah, akkor mehetünk?- kérdeztem.
- Még szép, hogy!- karon fogott és behúzott a hatalmas áruházba.

2 órát nézelődtünk, meg persze vásároltunk. Én egy szettet állítottam össze, meg persze, vettem meg:

Mikor befejeztük a vásárlást, megcsörgettem Justin-t, hogy jöjjön értem, aztán Avril-el elkezdtünk kifele oldalazni a plázából. Pár méterre voltunk az ajtótól, amikor valaki nekünk csapódott, mi meg Avril-el, mint a dominó, dőltünk el.
- Mit csinálsz?- sikított fel Avril a földről.
- Jaj, ne haragudjatok!- segítette fel egy fiú.- Jól vagy?- nyújtotta nekem is a kezét.
- Igen, köszi- megfogtam a kezét, ő pedig felhúzott.
- Tényleg nagyon sajnálom, csak sietek- magyarázta, miközben segített felvenni a cuccainkat a földről.
- Ugyan, semmi baj!- mosolygott rá Avril.
- Amúgy, Kevin vagyok- nyújtott kezet mosolyogva, először Avril-nek, majd nekem. Miután Avril is bemutatkozott, rajtam volt a sor.
- Elli- néztem a csodásan kék szemeibe.
- Nagyon örülök- mosolygott rám.
- Nem azt mondtad, hogy sietsz?- kérdezte Avril, mikor felszedelőzködtünk és elindultunk a kijárat felé, újra.
- De, de már mindegy!- röhögött fel Kevin.
- Itt van Justin- torpantam meg, mikor kiléptünk az ajtón.
- Óh, akkor szia- ölelt át Avril.
- Köszi a vásárlást- öleltem meg.
- Justin?- kérdezte Kevin.- Az meg ki?
- A barátom- mosolyogtam.
- Uhh- húzta el a száját.- Ezek szerint nem lenne nálad esélyem...
- Nem, sajnos- nevettem fel.- De Avril szabad. Még!
- Értettem!- kacsintottunk össze Kevinnel. Avril feje olyan vörös lett, mint egy paradicsom. :P
- Nah, akkor sziasztok!- köszöntem el tőlük.
- Várj!- szólt utána Kevin, mikor épp mentem volna.- Én nem kapok ölelést?
- Ha annyira akarod!- adtam be a derekam és megöleltem Kevint.- De most már tényleg megyek! Justin hülyét kap!
- Oki, szia!- köszönt el Avril.
- Szia!- engedett el Kevin.
- Sziasztok, és még egyszer köszi a vásárlást, Avril!- intettem nekik, majd Justin kocsija felé futottam.
- Halihó- szálltam be mosolyogva a kocsiba, Justin mellé.
- Ki volt az a fiú?- kérdezte köszönés nélkül.
- Kevin- csatoltam be az övemet.
- És ki ez a Kevin?- húzta össze mogyoró barna szemeit.
- Csak feldöntött minket a folyosón- magyaráztam.
Justin szemei elkerekedtek. Talán félreértette....
- Mi?- hüledezett.
- Nem úgy!- fogtam meg a fejem.
- Ja, jó- nyugodott meg.
- Rossz az, aki rosszra gondol- ráztam a fejem, miközben Justin beindította a motort.
- Ne haragudj, csak elborult az agyam...- mentegetőzött.
- De, ugye bízol bennem?
- Persze- mosolygott az utat nézve.- Nem szabom meg, kikkel barátkozhatsz, de azért, ha bármi baj van, szólsz, ugye?
- Igen- sóhajtottam fel.
Az út csöndben telt, a házunknál is gyorsan búcsúzkodtunk. Bent aztán bedőltem az ágyamba és elaludtam.



Halisztok!! :**
B.Ú.É.K Mindenkinek!!! Nem sokára suli... :S Igen, nem a legjobb, de, ha visszatekintünk az eltelt évre, irtó gyorsan eljön majd a nyári szünet is! Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem már most megvannak a programjaim ;) 
Nagyon köszönöm az előző részemhez érkező kommenteket <33 És persze, a több, mint 1600 megtekintést! :* Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat, nagyon jól esik! <33
Ajánlott blogok:
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.hu
Elolvasni! <3