- Mmm..- szimatoltam bele a levegőbe.
Mivel elég finomnak ítéltem meg a mézeskalácsot így, szag alapján, miután kikászálódtam az ágyamból, a köntösömbe bújva kicsoszogtam a konyhába.
- Reggelt!- kurjantottam vidáman. Közben a szememmel a mézeskalácsot kerestem.
- Jó reggelt!- mosolygott rám anya.
- Kapok?- nyúltam a mézeskalácsok felé, amikor anya a kezemre csapott. Ijedten húztam vissza az én 'védtelen' kezemet.- Mi az??
- Te nem ehetsz belőle!- közölte szigorúan. Csak nagyokat pislogva hallgattam anyát.- Tegnap még hánytál. Nem engedem, hogy ez ma is előforduljon!
- De ne máár...- nyávogtam kelletlenül.- Ez nem ér!
- Erről nem szeretnék vitatkozni!- zárta le a témát anya. Csodás. Majd nézhetem, ahogyan Zsolti vígan tömi a fejét, kihasználva, hogy én nem kaphatok. Éljen...
- Úgy hallom, valaki szétoltotta Ellit- lépett be az ajtón, szélesen vigyorogva Zsolti.- Hm. Máris jól kezdődik a reggel!
- Fejbe vághatom?- kérdeztem a fogaim közül anyát.
- Gyerekeeeek, nyugalom- szólt ránk kedvesen anya.
- Hallod, gyerek?!- üvöltött rám vihogva Zsolti.
- Kérlek, anya, csak egy nagy csattanós, és többet nem nyaggatlak ezzel!- kérleltem anyát.
- Elli, fejezzétek be!- mosolygott anya. Aha, gondolom, mire gondolhat ilyenkor: "Óh, én is mindig veszekedtem a testvéremmel! Haj, de szép idők is voltak azok!". Blöe.
- Igen, Elli!- vihogott kisegér hangon Zsolti.
- Na, ebből elég!- ordítottam el magam, kissé túldramatizálva a helyzetet. Lendítettem a kezem, ami nem sokkal később hatalmasan csattant Zsolti arcán.- Ha! Ha! Ezt neked, kuglifej!- röhögtem az arcába.
Zsolti arca először fehérré, majd vörössé változott, aztán pedig lilává(?).
- Na, megállj csak!- ordította el magát teljes extázisban, és felém lépett. Persze, én, mint a 'védtelen' kishúg, azonnal futásnak eredtem. Zsolti pedig, mint a 'vétkes' bátyj, utánam rohant, azt üvöltözve, hogy "élvezzem ki a napot, mert ezek után nem látom többet". Hát. Megijedtem.
Berontottam a szobámba és magamra zártam az ajtót, majd egy diadalittas mosoly kíséretében kiordítottam a folyosóra, ahol ökör bátyám szentségelt.
- Nem látom többé a napot, mi?!
- Ha kijössz, szétütöm a fejed!- fenyegetőzött Zsolti. Hallottam, amint anya odakiabál neki, hogy "hogy beszélsz?!", de úgy tűnik, nem nagyon izgatta.
- Megijedtem- vágtam rá cinikusan. Most komolyan. Ezzel akar ijesztegetni?! Ugyan már.
Miután Zsolti békén hagyott, segítettem anyának feltenni a karácsonyi díszeket, valamint, közösen feldíszítettük a karácsonyfát. Ez nagyjából úgy zajlott le, hogy én díszítettem, anya és apa a konyhában szorgoskodtak, Zsolti pedig égőket dugdosott az orrába(?). Igazából csak azt akarta megnézni, hogy milyen színű lesz az orra, de szerintem csak meg akart 'világosodni'.
A karácsonyi ebédet viszonylag gyorsan letudtuk: Zsolti halászlével köpködött, mikor anyáék nem látták. Én meg mindig fejbe vágtam egy kanállal. (Persze, hogy nem az enyémmel!)
Késő délután aztán letelepedtem a kanapéra, és felütöttem az Angyalsors című regényemet. Pár perc múlva azonban megcsörrent a telefonom. Örömmel vettem tudomásul, hogy Justin neve jelenik meg a kijelzőn.
- Mondd!- szóltam bele lelkesen a kagylóba.
- Baj van!- mondta idegesen.
Nem láttam, de éreztem, hogy lefehéredek. Remegő kézzel csuktam be az ölemben tartott könyvet, és a kanapé másik oldalára hajítottam.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva. A hangom önkéntelenül is remegett. Féltem, hogy elbőgöm magam.
- Ide tudnál jönni?- kérdezte halkan, de remegő hangjából kivettem, hogy most szüksége van rám.
- Persze. De hol vagy?
- Otthon- jött a bizonytalan válasz.
- 5 perc és ott vagyok!- álltam fel a kanapéról.
- Köszi- sóhajtott fel megkönnyebbülten Justin.
Lecsaptam a telefonom és berontottam a szobámba. Villámgyorsan kerestem valami szerelést, majdnem felborítottam a szekrényemet, de végül sikerült előhalásznom a 'megmentem a barátomat a lelki összeroppanástól' szerelésemet.
- Hová ilyen sietősen?- állt meg az ajtómban anya.
A fenébe! Már csak ő hiányzott... Most hogy magyarázom meg, hogy hova sietek, szenteste? Végül is, ő is volt lány, szerelmes, meg minden, ami én most... Mindegy.
- El kell mennem- próbáltam a legrövidebben megoldani a magyarázkodást, miközben a cipőmet rángattam magamra.
- Hová?- fürkészett anya. Hát, ez nem jött be. Jöjjön a 'b' terv!
- Muszáj segítenem Justin-nak!
Anya félrebillentette a fejét, a szemei szikrát szórtak.
- Nem mehetsz!- jelentette ki hidegen.
- Anya- sóhajtottam. Fölegyenesedtem, mert eddig a cipőmmel babráltam, most azonban kihúztam magamat és anya szemébe néztem. Hatalmasat hazudok, ha azt mondom, hogy nem volt kínos a helyzet.- Justin-nak szüksége van rám. Mennem kell, mert vár. Rám. Nem tudom, mi történt, mi nem, de muszáj elmennem hozzá! Segítenem kell neki! Számít rám! Könyörgök, anya, hadd menjek el!
- Most azt kéne mondanom, hogy nem- kezdte, én pedig rögtön el kezdtem terveket szőni, hogy hogyan fogok majd kiszökni. De anya meglepő hírrel folytatta.- De ebben az esetben eltekintek az 'anyaságomtól'. Nem csak azért, mert én is voltam fülig szerelmes, és én is mindent megtettem volna a fiúért. De persze nem utolsó sorban nem szeretném, ha esetleg kiszöknél, vagy az ellenségednek tartanál, nem pedig a barátodnak.
- Köszönöm- sóhajtottam fel megkönnyebbülten.- Nagyon sokat jelent nekem. És Justin-nak is.
- De legkésőbb 8- ra itthon vagy!- emelte fel anya a mutatóujját fenyegetően.
Futva az órára pillantottam. Még csak 5 óra. Huh. De azért sietnem kell.
- Oké, és nagyon szépen köszönöm! Telefon is lesz nálam!- hálálkodtam, majd kirohantam a szobámból, egészen a bejárati ajtóig. Mielőtt kiléptem volna az utcára, magamra erőltettem a kabátomat, és visszakiáltottam anyának.- Szeretlek!
Nem figyeltem semmire és senkire, amikor kirohantam az utcára és Justinék felé vettem az irányt. A fejemben mindenféle hülyeség megfordult, amiért Justin ideges, és amiért nekem 100km/h sebességgel kell száguldanom a sötét utcákon, kockáztatva azt, hogy valaki elkap. Igen, ilyen dolgokkal ijesztgettem magam, december 24-én, este 5-kor.
Ezt hallgassátok, miközben tovább olvastok!!! ;))
Teljesen kifulladva támaszkodtam a térdemre Justinék háza előtt. Az ablakokból láttam, hogy égnek a villanyok. Becsöngettem. Pár másodperc múlva kivágódott az ajtó.
- Minden oké?- néztem riadtan az ajtóban álló, szanaszét álló hajú (wow) Justin-ra.
- Úristen, de jó, hogy itt vagy!- sóhajtott fel Justin. Megragadta a karom, magához húzott és szorosan megölelt.
- Mi történt?- kérdeztem.
- Gyere be- engedett el. Ujjait az enyéimre kulcsolta, behúzott a házba, és becsukta mögöttünk az ajtót.
Lerúgtam a cipőmet, majd Justin behúzott a nappaliba.
- Sziasztok- köszöntem egy halvány mosoly kíséretében a kanapén ülő Jeremy-nek és az idegesen fel-alá járkáló Pattie-nek.
- Szia, Elli!- mosolygott rám idegesen Pattie.
- Szia!- pillantott rám mosolyogva Jeremy. Egy kis idegességet véltem felfedezni a szemében.
- Mi történt?- kérdeztem újra, ezúttal mindenkitől.
- Hát- kezdte Justin.- Van egy kis baj...
- Jesszusom- fehéredtem le totálisan.
- Szerintem ülj le!- állt meg Pattie.- Én is ugyanúgy reagáltam.
Nyeltem egyet, miközben Justin-nal szemeztem. Lassan leültem a kanapéra, de még mindig fogtam Justin kezét. Foggalmam sem volt, hogy mire számítsak, egyszerűen csak szerettem volna Justin mellett lenni. És a családja mellett. Hogy ha bármi baj történik, akkor tudják, hogy itt vagyok. Segítek.
- Egyik ismerősünk...- nézett le rám Justin. A szívem a torkomban dobogott.- Leszervezte, hogy menjek vissza Kanadába, hozzájuk. Ha nem megyek ki, akkor kitiltanak az államokból. Helyettem is aláírt egy szerződést.
Lefagytam. Ez volt az utolsó, ami a fejemben megfordult. Az utolsó gondolat. Talán azért nem is gondoltam rá, mert már a puszta gondolattól tiszta depi leszek. Hogy elveszítem.
- Hogy mi?- kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
Ahogy Justin szemébe néztem, láttam, mennyire bántja a dolog, mintha Ő tehetne róla.
- Szóval- szólt közbe Jeremy.- Tom alá írt Justin helyett egy szerződést, hogy vállalja a felelősséget, meg minden, és kimegy Kanadába. Ha nem.. na, akkor van baj.
Egyszerűen nem tudtam mit mondani. Túlságosan összeaszalódott minden. Furcsa, túlméretezett, izé lett. Hihetetlen volt, mégis egyben hihető. Megállt egy röpke másodpercre a szívverésem, szinte fölugrott a torkomba. De nem engedtem el Justin kezét. Egyszerűen fájt. Fájt, hogy ezt most, így kell hallanom. Fájt, hogy megtörténhet.
- De ezt nem teheti- motyogtam teljesen lefagyva.- Nem írhat alá csak úgy valamit, Justin nevében!
- Sajnos megteheti- állt meg előttem Pattie. Ahogy jobban szemügyre vettem, tisztán láttam, milyen kialvatlan, karikásak a szemei. A mindig derűs, mindig mosolygós angyali arc helyett, most egy megnyúzott, fáradt ábrázatot láttam.- Nem tudod, mikre képesek az emberek, ha a pénz hajtja őket, Elli.
- Pénz?- kérdeztem értetlenül. Eddig erről nem volt szó...
- Nos, igen- köhintett Jeremy.- Tom-ot csak a pénz érdekli. Ismerem. Túl jól. Amikor hallotta Justin-t énekelni, rögtön rá akart csapni, el akarta vinni Kanadába, hogy felfedezzék, mert szerinte Amerika el van maradva a tehetségekben....
- De anyuék nem engedték Tom-nak, hogy aláírassa velem a szerződést- szólt közbe Justin. Folyamatosan azt leste, hogyan reagálok. Ott, akkor, abban a percben nyelni is alig tudtam.- Csakhogy most átvert minket. Eléggé jól.
- De hogy? Vagy miért? És..- próbáltam megérteni ezt az egészet. Minden túl kusza volt.
- Csak az a lényeg- guggolt le elém egy együtt érző mosoly kíséretében Pattie.- Hogy Justin-nak ki kell mennie Kanadába. Más különben megvádolnak minket, ránk uszítják a rendőrséget. Vagy, ki tudja, hogy mit tennének még...
Itt esett le. Hogy, ha Justin elmegy, akkor nekem törvényesen is végem van. Már a gondolatra is megszakad a szívem, hogy Justin nincs mellettem.
- Ki kell mennem a mosdóba- hebegtem, könnyekkel küszködve.
Justin halvány, elég hamis mosollyal elengedte a kezem, én pedig megcéloztam a mosdót. A szokott útvonalon vánszorogtam el a fürdőbe. Addig még bírtam tartani magamat. Mikor azonban becsuktam magam mögött a WC ajtaját, nekidőltem, a földig csúsztam, majd a felhúzott térdeimre hajtva a fejemet kitört belőlem a sírás. Nem az a kis picsogós, hanem az igazi. A tüdőm leszakadt, a szemem szüntelen hullatta a könnyeket. Nem akartam hangosan sírni. Nem akartam, hogy Justin tudja, belehalok a gondolatba, hogy nélküle éljem tovább az életemet.
- Minden oké?- hallottam Justin hangját az ajtó túloldaláról.
Gyorsan letöröltem az arcomat.- Igen, minden oké- válaszoltam a kelleténél kicsit gyorsabban.
- Nem úgy hallom- hiába, Justin-t nem tudom átverni...- Bemegyek!
Nem tehettem mást, arrébb löktem magam, viszont továbbra is a földön maradtam. Sem erőm, sem kedvem nem volt felállni.
Justin lassan kinyitotta az ajtót, majd, mikor látta, hogy nem trafál el, biztonságban belépett a helységbe, becsukta maga után az ajtót,majd lehuppant mellém, a földre.
- Sajnálom- nyögtem ki, mikor Justin átkarolta a vállamat.
- Ugyan mit?
- Hát,hogy így kiborultam... Ne haragudj!
- Normális vagy?- úgy tűnt, valóban meglepődött, mert szép íves szemöldöke az egekbe szaladt.- Szerintem tök jól reagáltad le. Ezt az egészet.
- Mi van?- most az én szemöldököm szökött a plafonig.
- Hát, nálam biztosan jobban reagáltad le- javította ki magát.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem faarccal.
- Kezdjük ott, hogy amikor megtudtam, felborítottam a szekrényemet....
Önkéntelen buggyant ki belőlem egy halk nevetésfoszlány.
- Akkor- kezdtem, mikor abbahagytam a nevetést.- Kimész?
- Mármint Kanadába?
- Igen.
- Nem- jelentette ki nemes egyszerűséggel, félvállról.
- De....- habogtam.
- Nézd- fordult felém ültében.- Kizárt, hogy visszamenjek Kanadába.
- Miért nem?- firtattam.
- Szerinted?- kérdezte mosolyogva. Tekintetét az enyémbe fúrta, majd összekulcsolta ujjainkat.
Mosolyogva átöleltem, majd kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- És akkor mit fogsz csinálni?- kérdeztem.
- Nem tudom. De valahogy biztos megoldjuk.
Magához húzott, majd a hajamba túrva hosszasan megcsókolt, amibe, szokás szerint, beleremegtem.
És igen. Megoldjuk. Valahogy biztosan.... <333
Csókzápor!! :DD :*
Amint láttátok, beújítottam a blogomat: új lett a fejléc, kitettem olyan programot is, ahol különböző nyelvekre lehet lefordítani, valamint azt is láthatjátok, hogy mennyi megtekintés érkezik a blogomra, mégpedig a jobb oldalon. Kicsit beleolvad ugyan a háttérbe, de meg lehet találni. Tehát ezentúl nem fogom kiírni a megtekintések számát. De, még egyszer utoljára: köszönöm a 2493 megtekintéést!!!! :**** <3 Köszönöm,hogy olvassátok a blogomat!!!! :))
Kötelező olvasmányok:
www.mynewlifeinirelandwithedawtdandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése