46. rész

*1 hónappal később*
Már lassan három hete vagyok otthon. Egyedül, mert mindenki más vagy dolgozni van, vagy suliban.
Justin-nal rengeteget beszélgettünk, és végül arra lyukadtunk, hogy beszélni fog Justin Adam-mel, és akkor majd tisztázzák az egészet. Én is sokat gondolkodtam a dolgokon... Irtóra összezavarodtam, és fogalmam sincs, hogy mit is gondoljak...
Zsolti rém rendes: mindig megfordul a szobámban, hogy megnézze, jól vagyok-e, és, ha úgy adódik, akkor leül mellém, és egy beszélgetünk egy keveset. (Ez általában olyan másfél órát jelent...) Justin is minden délután eljött hozzám. Nagyon szeretem...ő az életem.. de néha megzavarodom....
Éppen aludni szerettem volna, amikor csengettek...
- Istenem, hogy nem képes senki se nyugodni..- fújtattam, majd az időközben kapott mankóimra támaszkodva kibicegtem kinyitni az ajtót.- Hát te?- kérdeztem meglepetten Adam-től.
- Neked is szia- mosolygott rám, majd miután adott két puszit, segített bemenni a nappaliba.
- Hogyhogy itt vagy?- hüledeztem a lábamat felpolcolva.
- Justin mondott nekem egy-két dolgot...- fonta össze a karjait a mellkasán.
- És?- kérdeztem a szám szélét rágva.
Adam pár másodpercig szemrebbenés nélkül nézett rám, amitől rögtön sírhatnékom támadt... Aztán hirtelen akkorát röhögött, hogy a fejem fölött lévő kép megrezzent a falon.
- Mi az?- kérdeztem somolyogva.
- Ti komolyan azt hittétek, hogy tetszel nekem?- röhögött folyamatosan.
- Hát...- kezdtem zavarba jönni. Óh, miért nem Justin rendezte le?:O
- Elli..- fogta meg mosolyogva a kezem, mire szemébe néztem.- Te egy gyönyörű lány vagy. De. Justin-nal egymásnak vagytok teremtve. És igen, amikor életemben először megláttalak, tetszettél. De nem te vagy az, akibe beleszerettem... Nagyon fontos vagy nekem, mert te vagy a legjobb barátom, ezt te is tudod. De úgy sohasem látlak téged, mint "azt a csajt, aki tetszik".
- Tényleg?- kérdeztem mosolyogva.
- Persze. És hidd el. Justin szeret téged.
- Ez hogy jön ide?- sütöttem le zavarban a szemeimet.
- Kettőt találhatsz- kuncogott Adam.
- Zsolti..- sziszegtem "mérgesen".
- Pontosan- röhögött fel Adam.
- És. Figyelj- néztem fel rá.- Nagyon sajnálom..ezt az egészet... Justin biztos volt benne, hogy bejövök neked, de én..hát, nem akartam elhinni. Olyan, mintha a testvérem lennél...és lehetetlennek tűnt.
- Már alapból, hogy ha tetszenél, arról senki sem tudna. Sosem lennék képes tönkretenni a kapcsolatotokat Justin-nal.
- Rendes vagy...- borzoltam össze a haját, majd magamhoz húzva megöleltem.
- De árulj már el valamit- kérte, miután megöleltem.
- Igen?
- Mi történt veled?- fojtotta el a röhögését.- Miért van rajtad ez a gipsz?
- Istenem..- nevettem el magam.- De tudod!
- De még egyszer szeretném hallani- kezdett el "hisztizni" és elterült a földön.
- Na jó..- mondtam, majd belekezdtem a mesélésbe.
Nem sokkal később Adam elment, én pedig újra magamra maradtam.
Iszonyat éhes lettem, így a telefonomat megfogva kibicegtem a konyhába, ami kerek fél órát vett igénybe.:S Megálltam a hűtő előtt, és próbáltam kinyitni. Miután kinyitottam és kivettem belőle egy üveg savanyúságot (ahhoz volt kedvem, hát na:D) és az asztal felé vettem az irányt.
De olyan szerencsétlenül léptem a mankóval, hogy kicsúszott alólam, közben meg elejtettem a savanyúságos üveget, ami persze összetört, én meg belezuhantam a szilánkokba.
- ÁÁÁÁÁÁ!- sikítottam fel, mert az üvegdarabok belefúródtak a bőrömbe, ráadásul pont a gipszes lábam került alulra.
Kerek fél óráig vergődtem a földön, és próbáltam felállni, de sehogy sem ment. Szerencsére a telefonom a kezembe volt, úgyhogy kikerestem a nevek között anyát és apát, de egyikük sem vette fel. Úgyhogy Zsoltit próbáltam, aki szintén nem vette fel.
- Rohadt élet...- pislogtam ki a könnycseppjeimet, majd folytattam tovább a hívogatást.
Justin sem vette fel. Hívtam Avril-t, Adam-et, míg végül Mirandánál kötöttem ki.
- Szia Elli!- köszönt bele a telefonba, megszokott mosolygós hangján.
- Mira..kérlek..
- Mi az?- ijedt meg.
- Át tudnál jönni?- kérdeztem, de torkomat a sírás fojtogatta.
- Persze! De. Mi a baj?
- El-elestem..- rebegtem.- És nem bírok fölkelni...
- Várj! Egy perc, és ott vagyok!- szólt vissza idegesen, majd lecsapta a kagylót.
Pár perc múlva csöngettek. Hitetlenül meredtem magam elé, mikor azonban ajtócsapódást és lépteket hallottam, fellélegeztem.
- Elli!- hallottam Mira és Justin (?) kétségbeesett hangját.
- Itt vagyok..- feleltem elhaló hangon.
- Jesszusom- ért oda Mira, majd rögtön elkezdett segíteni felállni.
- Mi a...- ragadta meg a karom Justin is, így nemsokára sikeresen álltam.- Mi történt?- kérdezte aggódva, miközben leültettek az egyik székre.
- Enni akartam valamit...- mondtam halkan.
- Vidd be Ellit, addig én feltakarítok!- adta az utasításokat Mira, majd elkezdte felszedegetni az üvegdarabokat.
Justin a karjába kapott és bevitt a szobába.
- Minden oké?- tett le óvatosan az ágyamra.
- Fogjuk rá...- dörzsöltem meg a szememet.
- Gyere ide- mosolygott aranyosan Justin, majd mellém bújt és átölelt.
- Beszéltem Adam-mel- törtem meg a csöndet.
- És?- kérdezte feszülten.
- Azt mondta, hogy sosem gondolt rám ÚGY- vonogattam a vállam, majd felnéztem Justin-ra.- Mindig tudtam, hogy nem érez irántam szerelmet...
- Örülök- puszilta meg a fejem finoman Justin.
- Justin- böktem meg finoman a hasát, pár perc múlva.
- Hm?
- Szeretlek...- mondtam halkan.
Justin felemelte a a fejem az államnál fogva, majd mélyen a szemembe nézett.
- Én is szeretlek, kicsim- mosolyodott el halványan, majd hosszasan megcsókolt, amibe szokás szerint, beleszédültem.

45. rész

Justin karjaiban biztonságban éreztem magam. De ugyanakkor iszonyatosan fáztam, és szüntelen remegtem a karjaiban.

- Visszaviszlek...- suttogta Justin.

- Rendben...- remegtem, és hagytam, hogy felemeljen, majd betegyen a kocsijába.

- Haragszol?- kérdezte útközben.

Pár pillanatig haboztam.- Nem... Csak Adam-re.

- Miért?

- Mert ő mondta neked, hogy nem illünk össze...- suttogtam.

- Ja- rántott vállat.- Azt nem Adam mondta. Hanem én.

- De miért?- kérdeztem halkan.

- Mert akkor úgy éreztem, igazam van...- sóhajtott, majd bekanyarodott a kórház parkolójába.

- És most is így érzed?- nyeltem egyet.

Justin nem válaszolt, hanem csak kiszállt a kocsiból, és engem is kiemelt, majd, mint egy hercegnőt, a karjaiba vett és elindultunk a kórházig. A hideg januári szellő égette a bőrömet, ezért cicásan Justin-hoz bújtam, mire lágyan megpuszilta a hajamat.

Pár másodperc múlva lábával belökte a kórház ajtaját, majd besietett velem a folyosóra.

- Elli! Justin!- hallottam anya és Zsolti hangját messziről. Nem akartam felemelni a fejem...

- Mi történt?- kérdezték egyszerre.

- Elli felhívott, hogy nagyon fázik és a kórháztól 200 méterre van, mire gyorsan odamentem érte és elhoztam...- hadarta el Justin.

- Kislányom, mit kerestél te olyan hidegben?- esett nekem a kérdéssel anya.- Már mindenhol kerestünk!

Nem válaszoltam a kérdésére, mert mikor legközelebb felnéztem, már az ágyamra tett le Justin, utána pedig kisietett.

- Justin!- szóltam utána, de vagy nem hallotta meg, vagy egyszerűen csak ki kellett mennie vécére.

- Elli!- nézett rám szikrázó szemekkel anya.- Mi ez az egész? Apád a környéket járja, hátha ott vagy! Most azonnal felhívom, hogy jöjjön vissza!- azzal kiment.

Miután anya kiment, a kezembe temettem arcomat és csak úgy rázott a zokogás.

- Elli...- rázogatta a vállamat a bátyám, mert semmit sem értett.- Mi a baj?

Felelni akartam, de a fájdalom sötét démonként költözött elmémbe. Olyan eszméletlenül fájt, hogy azt hittem, kiszakad a szívem. Keservesen sírtam, nem tudtam megállítani.

- Mi a baj?- kérdezgette egyre idegesebben Zsolti. Válaszképpen a karjánál fogva magamhoz húztam, és szorosan megöleltem, összekönnyezve pólóját.- Mondjad már, Elli!

Sóhajtva elengedtem Zsoltit, és szemeimet megtörölve próbáltam érthetően elmondani.

- Zsolti... Justin azt mondta, hogy szerinte nem kéne együtt lennünk...

Zsolti először elképedt, majd hitetlenül beletúrt a hajába.- Mi?- kérdezte végül.

Tudtam, hogy csak azért kérdezi, hogy oldja a feszültséget, ezért nem is válaszoltam, csak újra elkezdtem sírni.

*30 perccel később*

Zsolti azt hitte, alszom. Pedig csak be van csukva a szemem, hogy azt higgye, alszom. Szóval mindent tisztán hallottam. Így azt is, hogy Justin bejön. 

- Szia..- köszönt halkan Zsoltinak.

- Csá- köszönt vissza komoly hanggal Zsolti. Justin odahúzott mellém egy széket és leült.- Te Justin- törte meg a csendet Zsolti.

- Hm?

- Mi baja volt Ellinek?

- Hát..tudod..- kereste a szavakat Justin.

- Igen, tudom- szólt közbe nyugodtan Zsolti.- De tőled is szeretném hallani, hogy azt mondtad neki, nem illetek össze.

- Ezt mondtam neki...

- De miért?- kérdezte kétségbeesetten Zsolti.

- Nem tudom, haver...

- Na idefigyelj! Elli nálad jobban senkit sem szeret, Justin.

- Tudom. És én is szeretem őt.

- Akkor meg?- csapta össze a tenyerét a bátyám.- Mondd meg neki, hogy szereted, egy hülye vagy, és kész!

- Örülök, hogy ennyire kedvelsz...- nevetett halkan Justin, majd a hajamat megsimítva mondta.- De ez nem ilyen egyszerű.

- Öcsém- csapott (ahogy hallottam) a homlokára Zsolti.- Olyan béna vagy!

- Kösz..- felelte furán Justin.

- Ellit jobban ismerem, mint bárkit, ezen a földön!- kezdett a regélésbe Zsolti bátyám.- Ha tudnád, mennyit szenvedett a fiúkkal... Mindegyik csak kihasználta... Aztán jöttél te... Annyira beléd habarodott, hogy nem is tudtuk, mi baja van. Justin! Te szereted őt! Ő is szeret téged! Mi tart vissza?

- Zsolti... kérlek. Nem szeretnék erről beszélni.

- Pedig muszáj lesz.

- Zsolti!

- Justin!

- Zsolti!

- JUSTIN!

- Adam miatt, oké?- szaladt ki idegesen Justin száján. Annyira meghökkentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Csak a gépek csipogása jelezte, hogy valami nem oké.

- Mi?- döbbent le Zsolti is.

- Adam a legjobb haverom...és.. látom, hogy tetszik neki Elli...

- Ezért te inkább összetöröd a húgom szívét, mintsem, hogy megbeszéljed Adam-el?- értetlenkedett Zsolti, azt hiszem, jogosan.

- Ez sokkal bonyolultabb...

- Neked, de én ebben semmi bonyolultat nem látok. Figyelj, ha megbeszéled Adam-mel, talán rájössz, hogy tévedtél, vagy ilyenek...

- Igazad van, Zsolti...És szerinted Elli tudni fogja? Mármint... hogy miért mondtam neki olyan sok hülyeséget?

- Már tudja- pattant fel a szemem, mire Zsolti felordított, Justin pedig leesett a székről. Hah, ennyire örülnek nekem. :P

- Mi a rák...- tapogatta a mellkasát kétségbeesetten Zsolti, valószínűleg azt ellenőrizve, nem kapott-e szívrohamot.

- Elli, ne csináld ezt többet...- kérte rémült fejjel Justin, amikor visszaült a székére.

Pár másodpercig komoran néztem rájuk, majd kirobbant belőlem a röhögés. Összesen fél percig tartott ez a kis "rohamom"...

- Amúgy..- kezdtem "normálisan".- Mindent hallottam, srácok...

Egy pillanatig feszült csönd ült le ránk, amit végül Justin tört meg.

- És..akkor...- vakarta meg a tarkóját.- Hogy fogadod...

- Hát...- sóhajtottam, amikor kivágódott  a szoba ajtaja.

- MEGJÖTT A FELMENTŐ SEREEEG!- ordított fel...

44. rèsz

Nagyon sokat jelentett, hogy Justin mellettem volt, már amennyire törött lábam engedte.
- Köszönöm..- suttogtam neki egy hosszabb csók után.
- Mit?- kérdezte, ezer vattos mosolyával, amitől sose tudom, hol vagyok...
- Hát, hogy most itt vagy..mellettem.
- Kicsim,eleve miattam kerültél ide...- komorodott el a tekintete.
- Ez nem igaz, te is tudod- pusziltam meg az orrát.
- Ha nem... kergetlek, most nem vagy itt...- Justin egyre szomorúbb lett, én pedig egyre jobban kezdtem megijedni.
- Fejezd be!!- kértem kétségbeesetten.- Nem.miattad vagyok itt, oké? Én voltam az, aki nem figyelt, Justin! Ez nem a te hibád!
- Elli, nézz már magadra!- mutatott rám egy elkínzott mosoly kíséretében.- Be van kötve a fejed, el van törve a lábad, mindened tele van zúzódásokkal....
- De ez nem a te hibád!- vágtam közbe, mert már nem szerettem volna hallgatni, ahogyan azt ecseteli, milyen rosszul nézek ki, ha ennek ő nem is volt tudatában.
- Akkor meg kié?- gúnyosan elmosolyodott, majd idegesen beletúrt a hajába.- Tudod, Adam-nek mindig igaza volt...
- Miben?- kérdeztem halkan.
- Még múltkor mondta nekem, hogy...- kezdte, de már nem folytatta, hanem lesütötte szemeit.
- Mit mondott? Hm? Mit?- kérdeztem feszülten. Már tudtam, mi fog következni.- Hogy nem illünk össze? Hogy te csak fájdalmat okozol nekem?
- Valahogy így...- motyogta lehajtott fejjel.
- Te pedig, mint egy hitetlen kölyök, elhitted az egészet!!- találtam ki egyből. Nem tudtam elhinni, hogy Justin ennyire hiszékeny tud lenni.
- Mert igaza van!- emelte fel a hangját, majd, mikor rájött, hogy egy kórteremben vagyunk, normális hangon folytatta.- Én nem bírlak így látni, Elli... Nekem ez fáj...
Könnyekkel telt meg a szemem, és legszívesebben elbőgtem volna magam, de erős akartam lenni.
- Akkor meg miért vagy itt?- kérdeztem suttogva, fátyolos szemekkel.
Justin egy kicsit habozott, majd hirtelen kiszállt mellőlem és felállt.
- Magam sem tudom...- motyogta, majd kiviharzott a kórteremből.
Pár másodpercig döbbenten meredtem magam elé. Megfordult a fejemben, mi is történt.
- Nem lehet...- suttogtam magamnak.
Rájöttem, ha nem teszek valamit, akkor Justin elmegy, talán örökre, s nem jön vissza. Pedig azok után, amiken közösen átmentünk... Tom ügye...meg minden. Cselekednem kellett.
Törött lábam egy kis tartón lógott, ami a mennyezetre volt felfüggesztve. Még csak járógipsz se volt rajta. Hirtelen gondolattól vezérelve meg tartottam combommal a lábamat és gyorsan kihúztam a csomót, ami az egészet tartotta, így, mint egy rongy darab, hullott az ágyamra. Szerencsére az állapotom stabil volt, ezért nem kellett leszedegetnem magamról az infúziókat, úgyhogy lepattantam az ágyról. Jobb lábamon ugrálva próbáltam elmenni az ajtóig, de olyan nehéz volt a gipszem, na meg a lábam is minden ugrásnál rémisztően sajgott.
- Nem hiszem el..- fújtam ki hangosan a levegőt, mikor végre meg tudtam kapaszkodni az ajtófélfában. Nem akartam szólni a nővéreknek, hogy vigyenek ki tolókocsiban, mert akkor úgy néztem volna ki, mint egy fogyi, azt pedig nem akartam, hogy a szerelmem megmentésekor kicsit csököttnek tűnjek.
Miután megbizonyosodtam arról, hogy nincsen senki sem a folyosón, kiugráltam a kijárathoz. Két napot sikeresen átaludtam, így elég rendesen meglepődtem, mert januári időjáráshoz méltóan térdig állt a hó. Magamban elátkoztam a telet, és kitoltam az ajtót, majd szépen lassan lepaccsogtam a lépcsőn. Körbenéztem, de Justin-t nem láttam sehol. Viszont iszonyatosan fáztam, feltéve, hogy csak a kórházi köpeny és a mamuszom volt rajtam. Szám rögtön lilára fagyott, kezeim szörnyen remegtek, a lábam pedig olyan libabőrös lett, hogy akár meg lehetett volna rajta reszelni egy helyes kis sajtot.
Percekig botorkáltam a farkasordító hidegben, mikor végre rájöttem, hogy a telefonom a ruhám jobb zsebében van.
- Mmm..miért ne-e-em...tud-dtál-l- előb-bb-bb...mm-egjelenn-n-ni...- remegtem egy padhoz támaszkodva, a telefonomhoz intézve szavaimat. Soha életemben nem fáztam még ennyire. Remegő kezekkel mentem rá a névjegyzékre, folyamatosan a jobb lábamon egyensúlyozva, majd megérintettem Justin nevét. Pár sípolás..nem vette fel. Mikor azonban megszólalt a hangüzenet, gyorsan belekezdtem.- Justin..szia. Kkkérleeek... el t-t-t-tudnál j-jönni értem-m... a-a... k-k-kórháztól...k-k-köbö... 200 m-m-méterre... N-nagyon f-f-f-fázok... É-é-é-és...é-én..szeretlek..J-justin...- fejeztem be mosolyogva, majd lecsaptam a kagylót.
Lábam itt adta fel a szolgálatot; fáradtan rogytam le a padra. Gipszemet egy hókupacon támasztottam meg.
*10 perc múlva*
Kezeim lilára fagytak, a szám olyan szinten fagyott meg, hogy akár törni is lehetett volna. Libabőrös lábaimon már konkrétan jégcsapok lógtak, nem is beszélve meztelen lábujjaimról, amik a mamuszomban jéggé fagytak.
És akkor, végre, valahára megérkezett Justin kocsija. Nem hazudok, ha azt mondom, köbö 70-nel fékezett le a padom mellett.
- Mit keresel itt?- csapta ki idegesen a kocsija ajtaját. Miközben felém sietett, levette a már megszokott "tollas-kapucnis" kabátját, és amint mellém ért, rám terítette.
- U-utána j-jöttem..- rebegtem, miközben Justin 'hercegnősen' felkapott és beemelt a kocsijába, majd, mikor ő is beszállt, fullra nyomta a fűtést. Amint megéreztem a kellemes meleget, rögtön megkönnyebbültem, Justin kabiját szagolgatva.
- Elmondanád, mit kerestél a mínusz 10 fokba?- kérdezte idegesen.
- Utánad jöttem...
- Nem vagy normális, Elli...- rázta meg hitetlenül a fejét.- Majdnem halálra fagytál!
- De nem fagytam.- motyogtam.- Kérlek, Justin, ne kiabálj, oké?
- Most azonnal visszaviszlek a kórházba- indította be a motort. De akkor hideg kezem a kezére tettem.
- Ne!
- Elli, vissza kell vigyelek!- rázta le a kezem magáról.
- Miért vagy ilyen?- nyeltem le egy hatalmas könnycseppet.- Megváltoztál, Justin...
- Nem értelek...
Szörnyen elszomorodtam. Hogy lehet ilyen bunkó, már?
- Jó..- mosolyodtam el kínosan, majd a kabátját a kezébe nyomva kikötöttem az övemet.- Viszlát.- azzal kinyitottam az ajtót és kiléptem az őrült hidegbe. Gondolkodás nélkül indultam el a fagyos úton.
- Elli!- hallottam Justin hangját, de nem fordultam meg.- Várjál már!- mellém futott és megragadta a karom.- Ne hisztizz! Gyere, visszaviszlek.
- Én nem hisztizek-téptem ki a karom szorításából.- Te viszont nagyon bunkó vagy, Bieber.
Még sosem szólítottam a vezetéknevén, ezért ez eléggé meglepte.
- Mi?
- Jól hallottad!- förmedtem rá, majd azonnal folytattam.- Tudod...- ennél a résznél a hajamba túrtam.- azt hittem, bízhatok benned. Hogy.. majd minden rendben lesz, ahogy mindig mondtad... És én tartom is ehhez magam. De te akarsz meghátrálni.
- Nem hátrál itt meg senki, Elli...- enyhült meg arca.
- Azt hittem..szeretsz..- suttogtam magamnak, és akkor nagyon úgy tűnt, az egész egy nagy tévedés.
- Elli!- lépett elém Justin, majd a kezemet megfogva közelebb húzott magához és átölelt.- Szeretlek..- suttogta mosolyogva, majd hosszasan megcsókolt.

Hali:))
Jó éjt...xxxPusyyxxx

43. rész

Őrült ordítások és hangos zokogások vettek körül. Szemhéjaimat nagyon nehéznek éreztem, ezért kissé lecsukódtak. Nem akartam a földön feküdni, valami ismeretlen és vörös tócsában. Fel akartam kelni... De nem ment. Szemeim nem voltak teljesen lecsukódva, így láthattam, ami körülöttem történik, de felfogni nem tudtam.
- ELLI!- hallottam Justin rémült hangját, majd pár futó lépést. És egy halk kis puffanást mellettem; Justin leguggolt mellém.- Valaki! Valaki hívjon mentőt!
- Úristen!- hallottam Zsolti hangját, majd hangos lépéseket, és szintén egy halk kis puffanást mellettem...
- Istenem..- suttogta Justin maga elé, majd remegő kezekkel megsimította az arcomat.
- Valaki hívja már a mentőket!- üvöltötte Mira, miközben elakadtak szavai a zokogás miatt.- Add a telefont, Zsolti!- egészen közelről hallottam a hangját, így tehát mellettem volt.
- Itt van- adta oda neki Zsolti, de szemeit nem vette el rólam.- Felhívjam én őket?- kérdezte, mert látta, hogy Mirandát rázza a zokogás.
- Ühüm...- szipogta.
Zsolti keze annyira remegett, hogy képtelen volt beütni a mentő számát, ezért Mira idegesen kikapta a kezéből, és egy nagy sóhaj kíséretében félrement telefonálni.
Pár perccel később iszonyat hangos szirénát hallottam. Be akartam fogni a fülem, de nem ment.
- Gyorsan, gyertek!- kiabált egy férfi.
- Hozzuk a hordágyat!- szaladt felém pár ember, egy hatalmas ággyal a kezükben.
- Álljatok félre!- lökte arrébb Justin-t, aki megtörölte sírástól kipirosodott arcát, és arrébb állt.- Mi történt?- kérdezte Zsoltit.
- Egy autó.. elütötte, mikor szaladt át az úton...
Kezeket éreztem a testem minden egyes pontján. Le akartam rázni őket, de azok megemeltek és valami egészen puhára tettek. Miranda hangos zokogása kísérte az egészet. Halványan láttam, hogy Justin vállán sír, míg Zsolti követi a hordágyat, be egyenesen a mentőbe.
- És mi?- kérdezte Justin.
- Ti nem fértek be..- felelte az egyik mentős bácsi.- Gyertek utánunk kocsival!
És a mentőautó ajtaja becsapódott.

*X idővel később*
Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet. A fény nagyon erős volt, így hunyorognom kellett.
- Pszt! Felébredt- susogtak a háttérben.
Lassan a könyökömre támaszkodva feljebb csúsztam az ágyon. Minden porcikám sajgott, a fejem ijesztően lüktetett. Kezemet a fejemhez emeltem, hogy megtapogassam, miért fáj ennyire. Kezem viszont valami kötésfélét tapintott a homlokomon.
- Kicsim!- hallottam anya hangját, mire felé fordultam. Apa is ott ült anya mellett.- Tudod, kik vagyunk?
- Anya, nem vagyok hülye...- motyogtam értetlenül.- Hol vannak Justin-ék?
- Haza küldtem őket- mosolygott rám anya.
- De.. anya! Mi lesz a bulival?- kérdeztem riadtan.
- Milyen bulival?- kérdezte apa.
- Tudjátok! A szilveszteri buli! Amire kaptam azt a lila ruhát..!- próbáltam emlékeztetni a szüleimet.
- Kicsim...- állt fel anya, és leült mellém.- Annak a bulinak már régen vége...
- Mi?- esett le az állam.- Hány óra van?
- Délután egy...
- Micsoda? Miért nem keltettetek fel? Jajj, any...- folytattam volna, de akkor leesett, mit mondott anya az előbb... "régen vége".. Várjunk csak!- Anya. Hányadika van?- kérdeztem, rosszat sejtve. Megfordult a fejemben, mi van, ha évek teltek el a balesetem óta...
- Január másodika, kincsem..- simította meg az arcom.
- Átaludtam a szilvesztert?- estem rögtön kétségbe.
- Nem átaludta, hanem mesterséges altatásban volt- szólalt meg egy fehér köpenyes, őszes hajú doktor az ajtóban.- Üdvözlöm! A nevem Richard Beck. Én végeztem a műtétét.
- Műtétet? Milyen műtétet?- kérdeztem totál döbbentem.
- Tudja, elütötte egy autó..- nézett rám, mire bólintva jeleztem neki, hogy még nem ment el az eszem, emlékszem rá, majd folytatta.- Nos, elég súlyos állapotban volt... A fejét nyolc öltéssel kellett összevarrnunk, a bal lába pedig eltört...
- MI?- értetlenkedtem, majd egy pillantást vetettem gipszes lábamra, ami eddig nem is tűnt fel.- De..én...
- Megértem, ha össze van zavarodva, mert az a két nap a műtéte óta valóban nagyon zavaros volt, számunkra is...- közölte ridegen az orvos, majd, mikor látta, hogy kisebb sokkhatás alatt állok, kis mosollyal az arcán már enyhébben folytatta.- Viszont a kis barátja mindennap eljött meglátogatni magát, de sajnos nem jöhetett be önhöz...
Itt végre elmosolyodtam, és szeretettel gondoltam Justin-ra.
- Justin?- kérdeztem a dokit.
- Most is épp kint várja magát- mosolyodott el az orvos.- Behívjam?
- Igen- vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Addig mi ki is megyünk álltak fel anyáék, majd kimentek a kórteremből, az orvos pedig utánuk. Pár perccel később kivágódott az ajtó, és Justin rohant be rajta. Reméltem, nem nézek ki olyan rosszul.
- Justin- mosolyodtam el, mire ő mellém ült az ágyon, és megcsókolt.
- Hogy vagy?- simított ki egy tincset az arcomból.
- Furán..- húztam magam mellé, majd nekidőltem a mellkasának.
- Annyira... annyira sajnálom, Elli- suttogta Justin.
- Micsodát?- vontam fel a szemöldököm.
- Hát... tudod... hogy miattam vagy most itt...
- Justin, ne butáskodj!- simogattam meg az arcát.- Senki nem tehet erről, csak én, ugye tudod?
- De akkor is felelősnek érzem magam, kicsim..- suttogta.
- Na idefigyelj- fordítottam magam felé az arcát.- Látod, hogy nézek ki? Hm? Igen, be van kötve a fejem, és el van törve a lábam. De erről senki sem tehet... Minden okkal történik, szívem! És, lássuk be, miattam maradtunk le a szilveszteri buliról.. De legalább Zsoltiék jól szórakoztak..
- Ami azt illeti...- nyelt egyet Justin.- Zsolti és Miranda is itt maradtak a műtéteden.
- Jajj, nem igaz!- temettem az arcom Justin vállába.- Mindenkinek sikerült elrontanom a szilveszterét....
- Nem rontottad el, szívem- puszilt meg Justin, majd, mikor felnéztem rá, hosszasan megcsókolt.


Sziasztok!:)
Nagyon örülök nektek, rohamosan közeledünk a 6000 megtekintés felé!!^^ Annyira örülök<3 Szeretlek Titeket, és remélem, tetszett ez a rész:33
xxxPusyyxxx

42. rész

Miután kijöttünk a bowling klubból, a többiek Justin kocsija felé akartak menni, de én (se szó, se beszéd), arra gondoltam, hogy még egy picit maradjunk kint, így hát futásnak eredtem a tér felé. Ahhoz képest, hogy december 31-e volt, nem esett a hó, kellemes volt az idő.... Fura.
- Elli!- kiáltott utánam Justin.- Hova mész?
Nem válaszoltam, csak futottam tovább.
Mikor már a téren voltam, kerestem egy padot, és miközben leültem rá, kellőképpen kifújtam magam. Körbenéztem; alig volt valaki a téren.
- Szívem!- hallottam Justin hangját, így megfordultam. Az út másik oldalán állt, és intett, hogy menjek vissza.
Nem akartam még visszamenni, így felálltam és beszaladtam a téren található kis (tényleg nagyon pici) erdőszerűségbe.
Tudtam, hogy Justin hozzám szalad, így elbújtam egy fa mögé. Nekidöntöttem a hátamat, és behunytam a szemem, majd mélyen letüdőztem a friss levegőt. Picit csípte a tüdőm és a torkom, de jól esett.
Meg szerettem volna fordulni, hogy megnézzem, Justin átjött-e már az úttesten, mert akkor tovább kell szaladnom. De amint megperdültem, Justin-nal találtam szembe magam.
- Juj- ijedtem meg először, de rögtön elvigyorodtam, amikor Justin a fának döntve hosszasan megcsókolt.
- Ne szaladj el...- suttogta mosolyogva.
- De nem akarok hazamenni..- pusziltam meg a szája sarkát.
- Pedig..- sóhajtott fel, majd a csípőmnél fogva magához húzott és a hajamba túrva megcsókolt.
- Halihó, fiatalok!- kiáltott oda nekünk Zsolti.- Nem mennénk?
- Mindjárt!- kiabált vissza neki Justin, majd felém fordulva, újra megcsókolt.- Gyere most már, tényleg menni kéne.
- Hát, oké...- sóhajtottam sunyin mosolyogva.
- Gyere, szívem- fogta meg Justin a kezemet, de én elhúztam tőle, és újra futásnak eredtem, hogy előbb érjek az autóhoz, úgyhogy az útkereszteződés felé kezdtem el szaladni.
- Hé!- kiáltott utánam Justin, mire a fejemet felé fordítottam, úgy rohantam tovább.
- Mi az?- kérdeztem, még mindig felé fordulva, futás közben.
És akkor Justin arca elborult...egy pillanat volt az egész.
- Ne!- kiáltotta halálra váltan.
- Elli!- sikította Mira.
Megfordultam. Csak sajnos túl későn. Egy hatalmas ütést éreztem a testem mindegy egyes pontján, egyszerre. És akkor minden elsötétült...

41. rész

Miután kimentünk Mira-val a konyhába, rögtön elkezdtünk színészkedni.
- Hát, ha ti nem is jöttök srácok, azért mi hivatalosak vagyunk a városba- kezdtem el tök közömbösen.
- Hova is?- kérdezte mosolyogva Justin, és Zsolti szája sarka is halvány mosolyra húzódott.
- Az teljesen mindegy, de pár perc múlva már ott kéne lennünk!- mentett ki Mira, majd felkapta a táskáját és együtt indultunk ki az előszobába, a fiúk meg persze jöttek utánunk.
- De hova mentek?- érdeklődött Zsolti. Látszott rajtuk, hogy kezdenek idegesedni. Erre mi csak összenéztünk Mirandával, végül pedig én szólaltam meg.
- Srácok, tényleg nincs időnk a kérdéseitekre, mert Joe ez előbb telefonált, hogy merre vagyunk!
- Joe?- most a fiúk néztek össze, majd rosszat sejtve vissza.
- Igen- vigyorodott el Mira.- A múltkor találkoztam vele, és megemlítettem neki Ellit is... Úgyhogy most hivatalosak vagyunk egy kávéra!
- Te csak ne említsed meg Ellit senkinek!- komorodott el Justin tekintete. Ajj, olyan édes, amikor így néz.. *-*
- Meg egyébként is! Egyszer találkoztok, és már rögtön puszipajtások lesztek? Nem tetszik ez nekem...- fújtatott Zsolti idegesen.
- Bocsi fiúk, de már le van beszélve...- mondtam határozottan, majd a cipőm után a kabátomba bújtam bele, ahogyan Mira is.- Ti meg úgysem akartok bejönni a városba, szóval...Már mindegy is.
- Azt kötve hiszem!- mordult fel Justin, majd felkapta a cipőjét és a kabátjáért nyúlt. Ugyanebben a pillanatban Zsolti is, mi pedig, Mirával, diadalittasan összenéztünk, és magunkban megállapítottuk, hogy Oscar-díjat érdemelnénk az alakításunkért. Hihi.- Mi is megyünk!
- Szerinted ennek Joe örülni fog?- néztünk össze Mirával, "ijedten".
- Engem az se érdekel, ha emiatt felakasztja magát!- nézett dühösen Zsolti, mi pedig, Mirandával fuldoklottunk a röhögéstől.
- Talán hívjuk fel...vagy mondjuk le a találkozót?- "töprengtem" Mirára nézve.
- Személyesen szeretnék vele találkozni!- mondták egyszerre a fiúk, majd kituszkoltak minket az ajtón, egyenesen Justin kocsijába. (Azért gyorsan visszaszaladtam, hogy bezárjam az ajtót..)
Mirával ketten hátra ültünk, és kicsi részvéttel pislogtunk a fiúkra, akik azt tervezgették, hogyan fogják kinyírni majd szegény "szellem" Joe-t.
- Srácok...- szólaltam meg végül, Mira pedig bátorítón mosolygott.
- Igen?- néztek hátra, mire nagy levegőt vettem, hogy egyszerre elhadarjam az egészet, de Miranda megelőzött.
- Joe-t csak kitaláltuk, hogy jöjjetek el velünk a városba, ne haragudjatok..- tolta le egy szuszra. Ezek után félve vártuk a fiúk véleményét, akik így reagáltak:
- Nemá'- sóhajtott megkönnyebbülten Zsolti.- Pedig tök felkészültem, hogy kinyírom azt a gyereket...
- Hát, csajok- fordult hátra egy pillanatra Justin (ő vezetett), majd vissza is nézett az útra.- Ezért most jöttök nekünk eggyel.
- Mivel?- kérdeztem rosszat sejtve.
A fiúk pár másodpercig csendben gondolkodtak, majd összenézve, egyszerre ordították el magukat.
- BOWLING!
- Mi?- esett le egyszerre az állunk, Mirával.
- Menjünk bowlingozni!- lelkesedett be Zsolti.
- Én utoljára három éve voltam...- mondtam, visszaemlékezve azokra a szép időkre.
- Én meg még soha!- jelentette ki Mira.- Fiúk, akkor meg kell tanítanotok minket!
- Inkább az, mint ruhabolt- vont vállat Justin, mire Zsolti felröhögött, és még mi is elmosolyodtunk.
*5 perc múlva*
Amint beléptünk a helyiségbe, már egy csoport gurított, így gyorsan lefoglaltunk egy pályát. Szerencsére nem volt szükségünk olyan undorító bólingcipőkre; mehettünk a saját cipőnkben, mivel nem nagyon volt sár.
Megbeszéltük, hogy két csapat lesz: én Justin-nal, Zsolti pedig Mirával. Mivel mi kezdtünk, mondtam Justin-nak, hogy inkább kezdje ő, addig én "bemelegítek".
- Gyerünk, szívem!- drukkoltam Justin-nak, aki olyan profin gurított, hogy rögtön 'sztrájk' lett a vége.- Ügyes voltál!- nyomtam egy puszit az arcára, amikor egy diadalittas mosoly kíséretében ellépett a gurítóhelyről.
- Te jössz!- adott a kezembe egy golyót. Gyorsan szemügyre vettem, és úgy gondoltam, hogy a 11-es picit nehéz lesz nekem, de mivel Justin is 13-al gurított, úgy gondoltam, akkor ez elég könnyűcske lesz. Aha. Nem igazán. Mert mikor, ugye, beletettem az ujjaimat, és hátralendítettem, egész egyszerűen leejtettem... a hátam mögött. Akkorát koppan, hogy előtte egy fél méterrel is megugrottam, ijedtemben.
- Ú, bocsánat!- kaptam a szám elé a kezem, és rögtön rákvörös lett a fejem, mert a többiek akkorát röhögtek, hogy még én is elmosolyodtam, kínomban.
- Guríts egy kisebbel!- adott oda mosolyogva Justin egy 6-os golyót, ami, ahogy néztem, a legkönnyebb golyó volt az egész bárban. Kafa.
Sóhajtottam egyet, majd (most már kisebb súllyal a kezemben) ellöktem a golyót, ami egy sikeres 6 pontot hozott még pluszba.
- Ügyes- puszilt meg Justin, majd félreültünk, hogy Zsolti és Miranda is guríthasson.
- Na, figyelj!- kezdett bele a tanításba Zsolti, Mira pedig türelmesen figyelte.- Megfogod a golyót, hátrahúzod, és ellököd, de úgy, hogy ne pattanjon a parkettán!- mondta, azzal ellökte a golyót, ami egy tökéletes irányzattal 'sztrájk' lett.
- Szép..- bólogatott Mira, majd kiválasztott egy szimpi golyót, hogy azzal lökjön. Ha jól láttam, éppen egy 15-öst sikerült találnia. Íí.- Na, figyelj!- mondta, azzal hátralendítette a golyót, és mielőtt eldobta (!!!) volna, Zsolti szólt oda neki:
- Kicsim, nem lesz az egy kicsit nehéz?- de épp hogy ezt kimondta, Mira elengedte a golyót, ami egy szép íves zuhanással egy hatalmasat pattant a parkettán.
- Ajjaj- vágott rémült fejet Mira, és el is pirosodott, ahogyan az előbb én is. Persze ez a jelenet sem maradt nevetés nélkül... Fetrengtünk a röhögéstől, és még Mira is elvigyorodott.
- Mi jövünk- állt fel Justin, helyet cserélve Zsoltival, én pedig átadtam a helyemet Mirandának.
Először Justin gurított, természetesen tökéletesen. Utána kiválasztottam a kis hatoskámat, és rákészültem a gurításra.
- Ügyesen, szívem!- szólt oda Justin, hangján éreztem, hogy mosolyog.
Justin biztatásától vigyorogva gurítottam egy csodás 'sztrájkot', amit hatalmas éljenzés követett.
- Jee!- ujjongtam, Justin-t megölelve.
- Hadd kezdjek én!- kérte Mira Zsoltit, miután átvettük a helyüket.
- Csak ügyesen!- adott oda neki Zsolti, most már egy hetes, iszonyatkönnyű (még a hatosomnál is) golyót. Mira, gondolom, az előbbi jelenet után nem szeretett volna.. "normális" módon gurítani, ezért két kezébe fogta a golyót, a térdei között hátralendítette, majd két kézzel ellökte. Pöppet furán nézett ki..:D De simán megérte, mert kerek 5 pontot tudott ellőni.
- Na? Ki a királynő?- fordult meg röhögve Mira.
- Tee...- puszilta meg a száját mosolyogva a bátyám.
Zsolti felkapott egy golyót, gurított, és még plusz három bábut ellőtt.
- Nem olyan rossz...- vigyorgott Justin, majd felállt és egy tökéleteset gurított. Deee. 3 bábu állva maradt. És akkor jöttem én, hogy megmentsem magunkat:
gondoltam, a poén kedvéért guríthatnám úgy a golyót, mint Miranda nemrég.
- Biztos jó lesz úgy?- kérdezte Justin, amikor nekiláttam a "műveletnek".
- Ezer százalék- bólintottam, majd ellöktem a golyót, ami.. hát, elég szépen kiszambázott a pálya szélére, és még csak a közelébe sem ért annak a 3 bábunak, amik fent maradtak.- Hoppá..- húztam el a számat, de Justin csak mosolyogva az ölébe húzott, amíg Mira-ék gurítanak.

*20 perccel később*

Miután kibólingoztuk magunkat, leültünk egy pizzát enni. Mivel mindannyian egy sonkás-sajtos-kukoricásat szerettünk volna enni, úgy döntöttünk, hogy egy szuper nagyot kérünk.
Az ablak mellett ültünk le; valami kanapéféleségekre, én az ablak mellé ültem, Justin mellém. Velem szemben Miranda ült, mellette pedig Zsolti.
- Mit szeretnétek?- állt meg a fiúk mellett egy igen tekintélyes dekoltázzsal rendelkező hölgyike, és érdekes fejekkel vizsgálta a fiúkat.
Mirával összenéztünk, és csupán egy pillantásból tudtuk, hogy ez a csajszi a barátainkat szemelte ki.
- Hé! Engem nézz, én rendelek!- böffentette oda Miranda a lánynak, aki, mintha csak szívességet tenne, ránézett.
- Mit kérsz?- kérdezte az orrát húzogatva a csaj.
- Egy sajtos-sonkás-kukoricásat!- szóltam közbe, mert láttam, hogy Mira másodperceken belül képes lenne megtépni a csajt.
- És a fiúk?- kérdezte kényesen a fiúktól.
- Ugyanazt- mosolygott rá kedvesen Justin. Úúú, annyira utálom,hogy mindenkivel kedves! Vagyis... csak azzal a csajjal lehetett volna bunkó. Egy picikét..
- Máris hozom- vigyorgott rájuk a nőci, és a 20 cm-es tűsarkával odébb állt.
- Hülye liba...- pufogott Mira, majd belekortyolt a kólájába, amit menet közbe rendeltünk.
- Az- értettem egyet vele.
- Mi volt vele a gáz?- kérdezte tőlünk kedvesen Zsolti.
Mirával egy "uramatyám" pillantással összenéztünk.
- Szívem- kezdte el kínosan mosolyogva Mira.- Nem láttál attól a két nagy dudlitól, ami a mellkasára vándorolt?
Erre halkan elkezdtem fuldokolni a röhögéstől, és jobbnak láttam, ha inkább halkan szürcsölgetem a kólámat.
- Hogy érted?- kérdezte Zsolti.
- Uhh- csapott a homlokára Mira.- Felfalt titeket a szemeivel!
- Tényleg?- néztek össze a fiúk. Persze, ők ezt miért is vennék észre?! Vajon miért...
Miközben a kólám felét már lekortyolgattam, visszajött a "nagymellű" és kélyesen elkezdte kérdezgetni a fiúkat, mit szeretnének még. Láttam Mirán, hogy lassan felforr az agyvize. És igen, pár pillanat múlva robbant a bomba:
- Nem kérnek semmit tőled! Se most, se soha!- amint ezt kimondta, egy hatalmas röhögés tört volna rám, ha nem nyeltem volna épp egy korty kólát... Így esett a rém eset, hogy az orromon jött ki a kóla. Ennél a jelenetnél már mind a négyen szakadtunk (én közbe fuldoklottam is, a hátamat pedig Justin ütögette), csak az a nőci maradt fapofa. De ezután továbbállt, és többet már nem láttuk.


Hájj :**
Köszönöm, hogy elolvastad <33 Sajnos az előző részhez még mindig nem érkeztek kommentek, pedig direkt úgy írtam, hogy csak 3 komi után jön a kövi rész.. A kövi rész az készen van, de többet nem lesz ilyen, hogy nem várom meg a három komit..:(( Hogy miért nem, az csupán annyit tesz, hogy nem fog többet egy kész rész a "polcon" várakozni, hogy közzétehessem. Csak akkor fogom elkezdeni a részt, ha meg lesz a három komi..:))
xxxPusyyxxx

40. rész

Olyan remek érzés szilveszter reggelre felkelni, hogy azt nem lehet leírni! Annyi mindent elmesél az az egy reggel... Annyi új dolgot, annyi érdekességet, amit a jövő nyújt majd... Mesés..*-*
- Elli!- hallottam anya hangját, mikor épp felpattant a szemem.
- Mi van?- ordítottam vissza, remélve, hogy meghallja.
Nem kellett volna, mert abban a pillanatban anya belépett az ajtón, egy tálca finomsággal a kezében.
- Jó reggelt!- mosolygott rám szélesen, majd az ölembe tette a tálcát.
- Mi történt?- néztem rá rosszat sejtve, mert nem igazán kapom ágyba a svédasztalos kaját.
- Mi történt volna?
- Hát...- kortyolok a narancslevembe.- Miért hoztad be nekem a reggelimet?
- Jajj, Elli, nem hozhatok be a kedvenc lányomnak egy kis finomságot?- kérdezte mosolyogva, de mikor látta, hogy milyen hitetlen fejet vágok, inkább feladta és leült mellém.
- Mesélj!- támaszkodtam a könyökömre és érdeklődve figyeltem anyát.
- Jajj, kincsem, mi ezt nem akartuk!- kezdett el sápítozni.
- Anya, nyugi- mosolyogtam rá, ezzel kicsit megnyugtatva.- Mi a baj?
- Sajnos nem lehetünk veletek ma- nézett rám szomorúan.- Apád egyik barátja áthívott minket magához, és bár az elején eléggé ódzkodtunk a dologtól, mégis sikerült rábeszélnünk magunkat! Ne haragudj, tudom, hogy segítenem kellene, ugye, mert mentek abba a buliba, de...
- Anya!- szóltam közbe.- Semmi baj! Ugyan, mi baj lehetne? Figyelj, nektek sem árt egy kis kimozdulás a házból, mi meg úgyis elmegyünk bulizni!
- Tudom, de annyira szerettelek volna látni abban az aranyos kis ruhádban, amit Zsoltitól kaptál...
- Hát, ha csak ez a baj!- álltam fel a tálcámat félretéve, és a szekrényemhez baktattam.- Menj ki a konyhába, én is mindjárt megyek- mondtam anyának, aki kiment, én pedig előkerestem azt a gyönyörű ruhát a szekrényemből, és elkezdtem belebújni.
Először persze elővettem a fehérneműmet, mikor láttam, hogy fél tizenegy lesz. Ezek után (bár a hajam maradt kontyba, természetesen kócosan) beleugrottam a rucimba és kitipegtem (mamuszban) a konyhába, ahol anya, apa és Zsolti reggeliztek.
- Anya, apa!- szóltam oda nekik, miközben megálltam az ajtóban, a lila ruhámban.

- Elli!- csapta össze a tenyerét anya meghatottan.- Gyönyörű vagy!
- Jó a ruhád- röhögött fel Zsolti, teli szájjal.- Kitől kaptad?
- Humoros- forgattam meg a szemem, majd mosolyogva körbefordultam, úgy, hogy a ruhám repkedett körülöttem.
Mivel nagyon lusta voltam levenni a ruhát, úgy gondoltam, nem történhet semmi, ha ebben ülök le reggelizni. Hát. Tévedtem...:
Pár perc múlva tök nyugodtan reggeliztem, amikor csengettek.
- Kinyitom!- álltam fel az asztaltól, tökre elfelejtve, hogy egy koktélruhában vagyok, szanaszét hulló "konttyal". És, akkor még csak azt sem vettem észre,hogy a mamuszom kezdett szétjönni és a lábujjaimnál egy pici lyuk éktelenkedett.
Odalépkedtem az ajtóhoz, majd szélesre tártam.
- Helló- láttam meg Justin mosolygós arcát.
- Jujj!- köbö ilyen hangot hallattam, amikor bevágtam (uhh) előtte az ajtót, és félig sikítva szaladtam a szobámba.
Ott aztán hipersebességgel cincáltam le magamról a ruhát és,mint egy őrült, bevágtam a szekrénybe, majd kivettem egy "mavanszilveszterdejó" cuccot.

Ezután megfésülködtem, feltettem egy kis sminket és fogat mostam, a mihez tartás végett. Mikor kimentem a szobámból a konyhába, Justin már az asztalnál ült és Zsoltival röhögött valamin.
- Jó reggelt!- állt fel Justin, majd a derekamnál fogva magához húzott és úgy megcsókolt, hogy abba beleszédültem.
- Mmm...- mosolyogtam bele a csókunkba.
- Mi volt ez a kiruccanás az ajtóban?- kérdezte, most már röhögve.
- Csak nem akartam, hogy úgy láss...-mondtam kissé elpirulva.- Tudod, smink nélkül,kócos hajjal...
- És a bulis cuccban- ordította be Zsolti.
- Milyen bulis cuccban?- kérdezte értetlenül Justin.
- Nem mondtad el neki?- vigyorgott Zsolti.
- Gondolkodj, mégis, hogyan mondtam volna el neki? Zsolti, pár masszív napig abban a tudatban voltunk,hogy talán már soha többet nem látjuk egymást! Sokkal fontosabb dolgom is volt, mint a te hülye bulidról beszélgetni...- érveltem, szerintem tök logikusan.
-Jól van, na- tette fel a kezeit.- Nem kell leharapni mindjárt a fejemet!
- Milyen buliról van szó?- ölelte át a derekam mosolyogva Justin.
- Csak Zsolti mondta, hogy menjünk el vele- és most már Miraval is.- egy szilveszteri buliba...még pár héttel ezelőtt, vagy nappal, már nem tudom..
- Szerinted akkor honnan szedek magamnak valami ruhát?- röhögött a hajába túrva.
- Mmm...mondjuk elkísérlek valami dögöset venni!- pörögtem rá a témára.- Elmehetnénk a belvárosba! Ott amúgy is pár boltban leárazás van!
- Muszáj- csukta be a szemeit egy fájdalmas fel kíséretében Justin.
- Aha- vigyorogtam, majd mosolyogva megcsókoltam.
- Nem akarom megzavarni bimbódzó románcotokat- szólalt meg a hátunk mögött anya, mire ijedten "rebbentünk" szét.- De mi el is mennénk- mosolyodott el halványan.
- Érezzétek jól magatokat- engedtem el Justin-t, majd megöleltem anyát és apát, aki anya mögött ácsingózott, kicsit szerencsétlenül.
- Ti is!- puszilt meg anya, mielőtt kiléptek volna a házból.- És ne felejts el hívni, amikor elindultok hazafelé!
- Anya!- mosolyogtam.- Már nem vagyok pisis...
- Majd mindenképpen szólunk- ölelt át hátulról Justin, amivel be is fejezte a beszélgetést, mert anyáék megnyugodtak, és azonnal elindultak "partizni". Hehe.
- Mikor indulunk?- kérdeztem Justin-t, a kanapén ülve, pár perccel anyáék távozása után, a kis vásárlásunkra célozva.
- Nem most, az biztos- röhögött fel Justin.- Addig nézzünk tévét...
- Oké- mosolyodtam el, majd Justin mellkasára dőlve benyomtam a tévét.
Pár perccel később csengettek.
- Zsolti!- ordítottam a bátyámnak.- Ajtó! Nyisd ki!!!
Válasz viszont nem érkezett.
- Lusta disznó- álltam fel puffogva Justin mellől, aki mosolyogva nézte, amint kirohanok ajtót nyitni.
- Hellóka!- mosolygott rám az ajtóban Miranda.
- Mira! Szia!- öleltem át, majd félreálltam, hogy be tudjon menni a házba.- Hát te?
- Segítséget szeretnék kérni- mondta, majd beköszönt Justin-nak, aki így kijött hozzánk a konyhába.- Zsoltit el szeretném cipelni vásárolni, de sosem hajlandó velem eljönni! Viszont kéne már neki egy pár normális gönc, mert lassan úgy néz ki, mint egy huligán...
- Ismerős érzés- nevettem fel.
-Héj- lökött meg finoman Justin.
- Amúgy mi is majd be szeretnénk menni a városba- mosolyogtam, miközben Justin arcára egy puszit nyomtam.
- Úú, akkor mehetnénk négyesben- ujjongott Mira.
- Igen!- tapsikoltam.
- Nem!- sápadt le Justin.
- Ó, Zsoltii!-ordítottunk be Miraval egyszerre a bátyámhoz.
Zsolti pár másodperc múlva kisétált a szobájából, és amint megpillantotta Mirandát, elmosolyodott és rögtön egy hosszú csókkal köszöntötte.
- Mielőtt megennél...- tolta el magától finoman Zsoltit, Mira.- ...azt beszéltük meg Elliékkel...
- Csak Ellivel!- szólt közbe Justin.
-..hogy elmehetnénk négyesben a városba, valami csini cuccot keresni nektek, a mai partiba!- fejezte be Mira.
- Akkor azt felejthetitek is- röhögött fel Zsolti, majd újra megpróbálta megpuszilni Mira, de Miranda elhajolt előle.
- Ha nincs ruhabolt, nincs puszi!- mondta "komoran", majd engem karon ragadva behúzott a szobámba, ahol alaposan kiveséztük, a "mivel csaljuk el a fiúkat otthonról?" tervünket.
- Mondjuk azt, hogy Rihanna a városban van, meztelenül!- mondta Mira, a köbö ezredik ötletet.
- Bocsi, Mira, de ezt senki se hinné el...- mosolyogtam kissé kínosan.
- Áhh, tudom- túrt bele a hajába.- Még én sem hiszem el...- mondta, mire mindketten felnevettünk. És akkor egy képzeletbeli kis égő gyúlt fel a fejem fölött.
- Megvan!- ujjongtam, mire Miranda kíváncsian várta, hogy elmondjam a "fiú-kicsalogatós" tervünket.- Tegyünk úgy, mintha idegen fiúkkal dumálnánk telefonon, és "beszéljük le"- ujjaimmal idézőjelet rajzoltam a levegőbe.-, hogy együtt elmegyünk a városba! És akkor tök féltékenyek lesznek, meg minden, és muszáj lesz elkísérniük minket!
- Ez jó!- vigyorgott Mira megállás nélkül.- De mi legyen az "álpasik" neve?
- Valami olyan, amire irigykedni fognak!- vetettem fel.
- Mondjuk...- töprengett Mira.- Sanyi!
Erre hangosan felröhögtem, és lelki szemeim előtt felvázoltam, hogyan is nézne ki, az a bizonyos 'Sanyi'.
- Valami...- törölgettem a szememet.- ...valami normális név kell....
- Mondjuk mi?- nevetett fel Mira is.
- Ööö...- töprengtem.- Legyen Joe.
- Oké, ez jó- vont vállat Miranda.- De akkor csináljunk neki egy "álszámot", ne?!
- De, de, ez jóó- mondtam, majd egyszerre kaptuk elő a telefonunkat, és miután beütöttük a nevet, hogy 'Joe', rögtön elkezdtünk agyalni a számokon.
- Legyen 20-as!- mondta Mira, majd beütöttük a számot.- Azok olyan titokzatosak...
- Oké. De legyen benne még 108 is!
- És 46!
- Na meg 922!
- Jó, azt hiszem, megvagyunk...- mosolyodott el Mira.
- És mentés!- nyomtam rá a 'mentés' gombra.
- Akkor menjünk is, egy kis jelenetet rendezni!- mosolygott titokzatosan Mira, majd mind a ketten kimentünk a konyhába, megkezdeni a színészkedést.

Halii:))
Remélem tetszett ez a rész:) Várom a komikaat:) És itt is bevezetem: CSAK 3 KOMI UTÁN HOZOK ÚJ RÉSZT! 
xxxPusyyxxx