Utazás, költözés, új házunk és Justin...

A két napot mintha elfújták volna. Igen sok mindent csináltunk: elmentünk a nagyszüleinkhez búcsúzkodni, a barátnőimmel voltam, Zsolti a haverjaival, anya és apa pedig tök sokáig voltak vendégségben itt meg ott. Szóval nagyon kifáradtam. Jobban, mint az összepakolásnál. Mivelhogy az én szobámat Zsolti pakolta össze. Jaj, jobb, ha erről anya nem tud....
- Elli, Zsolti, ébredjetek fel, itt vagyunk- anya hangja kedves volt. Hunyorogva nyitottam ki a szemem. Jé, miért is ülünk egy taxiban? Miért is kell felkelni? Tudtommal még csak most szálltunk fel a repülőre.
- Hány óra van?- kérdeztem félálomban.
- Pontosan fél egy- mondta Zsolti, miközben egy hatalmasat ásított mellettem.
- Ne mocorogj, párna, nyughass!- mondtam szigorúan Zsoltinak, mikor ki akart szállni a kocsiból.
- Szállj már le rólam!- Zsolti elég durván lerázott magáról. Hú, ezt még megkeserüli!
- Anya, Zsolti megint hülye!- én meg nagyon fáradt voltam.
- Zsolti ne szekáld a húgodat!- anya felültetett az ülésen. Hirtelen egy hideg áramlat járta át a testem, amitől összeborzongtam. Nem akartam kiszállni. Olyan jó meleg volt odabenn, kint meg olyan nagyon hideg volt.
- Zsolti, segítsb már a húgoddal, nem bírom fölemelni!- anya hangját hallottam. Ki akartam nyitni a szemem, akartam valami mondani, pl. azt, hogy "Ne, anya ne engedd, hogy Zsolti vigyen! El fog ejteni!", de nem bírtam.
- Dehogy is, anya, megőrültél?- Zsolti hitetlenkedve elnevette magát.- A 100 kilójával meg fogok szakadni.
- Zsolti- anya is nevetett.- legalább addig légy férfi, amíg apád nem ér rá.
- Haj, na jó!- hirtelen mozgolódást éreztem, majd azt, ahogyan valaki felemel. Úgy éreztem magam, mint Csipkerózsika!- Mi eszik ez a lány?- Zsolti hangja egész közelről hallatszott. Megéreztem a  leheletét. Büdös volt. De nem bírtam mondani neki, hogy "Kapj be egy tiktak-ot!". Nagyon fáradt voltam. Hideg volt. Nagyon hideg. A szél is fújt, én meg vacogtam a bátyám kezében. De közben halálfélelmem is volt, mert mindig attól tartottam, hogy leejt. Aztán meleg lett. És Zsolti valami puhára tett rá
- Na, látod hogy nem is volt olyan nehéz- anya hangja arról árulkodott, hogy mosolyog.
- De igen, nehéz volt!- Zsolti mintha egy székre rogyott volna le, mert csikorgást hallottam.- Mivel etetitek ezt a lányt? Majdnem megszakadtam!
- Na, azért azt csak nem!- anya hangja mosolygós volt.
- Apa mikor ér haza?
- Szerintem olyan három körül? Miért?
- Nemtom, csak úgy kérdeztem. De miért nem jött velünk?
- Azért, mert nagyon sok holmit hoztunk és megvárta, míg a kamionnyi cuccunk megérkezik, mert ő akarja idehozni, vagy legalább is felügyelni ahogy idehozzák.
- Értem...
Többre már nem emlékszem. Asszem elaludtam...
Reggel az ágyamban, vagyis egy matracon ébredtem arra, hogy Zsolti lába a mellkesomon van. Ijedten lelöktem magamról a bátyám termetes lábát. Lassan felültem a matracon és körül néztem: egy viszonylag nagy szobában voltunk. A fal aqua kék volt, a parketta pedig parafa volt, magyarul egy hőszigetelt parketta. Zsolti elég hangosan hortyogott, én pedig már nem bírtam nyugton maradni mellette, úgyhogy lassan, úgy, hogy fel ne keltsem a bátyámat, lekászálódtam a matracról. A parafa parketta meleg volt, a zoknimon keresztül is éreztem. Peidg úgy emlékszem, hogy cipő volt rajtam... Na, mindegy.
Kisétáltam az ajtón. Egy hosszú folyosó volt előttem. Az első ajtón befordultam: egy ugyanakkora szoba volt ott is, a falak ebben a szobában viszont világos lilák voltak. Tetszett ez a szoba. A parketta viszont itt is parafa volt. Komolyan tetszett. Nagyon is. A szobával szembe, mint megtudtam, a fürdőszoban volt. A folyosó egyik oldalán egy nagy zöld színű, szintén parafás szoba volt. Azzal szembe is egy szoba, ami sötétkék színekben játszott, úgyszintén parafa aljzattal. A folyosó végén egy nagyobb ajtó volt. Mikor átléptem rajta, csak akkor vettem észre, hogy itt már nem parafa van, hanem csempe. Ó, és anyáék is ott voltak.
- Jó reggelt!- odaléptem anyáékhoz és adtam nekik egy-egy puszit.
- Jó reggelt, szívem!- anya is adott egy hatalmasat az arcomra.- Hogy aludtál?
- Jól, köszi- mosolyogtam.- Hát, akkor meg is érkeztünk.
- Igen- sóhajtott apa.- De viszont ezen a héten még nem mentek suliba, mert a lakást kell berendeznünk, plusz még a tankönyveitekért is el kell menni.
- Oké, gondoltam, hogy még ezen a héten kipihenyjük a költözést- nevettem.- Anya, felöltöznék, hol vannak a cuccaim?
- A szomszédos szobában- mosolygott anya.
- Oké, akkor felöltözök- elindultam az ajtó felé, de mikor a köszöbhöz értem, hirtelen megálltam és vissza szóltam.- És utána kipakolom a szobámban a holiaimat; a lila szobát választottam, Zsolti pedig a világos kékben alszik.
- Rendben- bólintott apa.
Na, akkor öltözés, pakolás, pakolás és pakolás.
Mikor felöltöztem becipeltem a dobozaimat a szobámba, kb. 15-öt. Úgyhogy, mire mindet behordtam, úgy kifáradtam, hogy le kellett egy percre ülnöm a földre, hogy kifújjam magam. Kb. fél órája pakolhattam, amikor anyáék beszóltak a szobámba.
- Elli, elvisszük Zsoltit a kosárpályára, meg megmutatjuk neki az utat, de ebédre itt vagyunk- mondta anya, majd a kezembe nyomta a lakás kulcsát és adott egy puszit a homlokomra.- Vigyázz magadra és ne engedj be idegeneket!
- Jó, jó anya, tudom- bólogattam sokattudóan.
Anyáék elmentek. Egyedül maradtam. És megszomjaztam, úgyhogy kimentem a konyhába egy pohár vízért. Igen ám, csakhogy minden cuccunk (a poharakkal eggyütt) be volt dobozolva, úgyhogy, minden más híján a csapból ivást választottam. Éppen a második kortynál tartottam, amikor csöngettek. Kimentem az ajtóhoz, vettem egy mély levegőt, mivel elöször nyitok itt ajtót, aztán elfordítottam a kilincset és...
- Szia, bocsi a zavarásért, de egy bizonyos Elizát keresek- felnézett rám, pont a szemembe. Barna haja volt, gesztenye barna gyönyörű szeme és bársonyos hangja. Abban a pillanatban ezer meg ezer pillangó csapott fel a gyomromban, a szívem egyre vadabbul kezdett dobogni, a torkom pedig elszorult, alig bírtam kinyögni valamit.
- Szia- köhintettem.- Én vagyok Eliza, vagyis inkább csak Elli.
- Ó, akkor téged kereslek- elmosolyodott. Olyan gyönyörű mosolyt még életemben nem láttam. És olyan édi volt! - A nevem Justin, Justin Bieber és tudod, állítólag az új osztálytársunk leszel.
- Óh, igen?- dejóóóóóóóó!- Nem tudtam erről, tudod, tegnap érkeztünk meg ide, és egy kicsit még idegen itt minden.
- Elhiszem, mert Atlanta nagyon nagy!- hátrafordult és körbenézett. Majd hirtelen visszafordult.- Csak, tudod a tandíjak, meg a tancucco miatt kereslek.
- Jó, gyere be!- mondtam, majd félreálltam az ajtóból.
- Oké, köszi- megint mosolygott! Hát, én meghalok! Ahogy elment előttem, megéreztem az illatát, és olyan finom volt! Ahhhhw!
- Bocsi, hogy kicsit kupi van, csak tudod, most rendezkedünk, meg minden- magyaráztam neki, hogy miért nem tud leülni.
- Semmiség- nevetett. Olyan édesen nevetett, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Erre gyere!. megkerültem, hogy bevezessem a konyhába, ahol legalább le tudtunk ülni az asztalhoz.
- Megyek!- hallottam a hátam mögül a hangját.
Leültem az asztalhoz, mire Ő leült a velem szemben lévő székre.
- Nektek nincsen ma suli?- kérdeztem, mert nem igen számítottam senkire, főleg nem tanulóra, mert ma kedd van, tudtommal...
- Jah, de, csak a diri elengedett, úgyhogy most miattad lógok!- nevetett. Tényleg?! Miattam! Óh, lehet még ennél is aribb?- Úgyhogy, kérlek, tartson sokáig a beszélgetésünk, mert a kövi óra matek!
- Igyekszem- pillogtam. Hú, basszus, nagyon zavarba ejtett a barna szemeivel... <3
- Reméltem is!- bólintott.- Akkor tehát...khm... szóval azért jöttem, hogy megtudjam, mikor akarsz suliba jönni.
- Igazából anyáék azt mondták, hogy csak a jövőhéten, mert ezen a héten még csak pakolunk- meséltem.
- Értem- bólintott Justin.- Hát, igazából csak ennyi lett volna!
- Oké, akkor én megyek is- nevetett, majd felállt az asztaltól.
- De várj!- én is felálltam.- Nem azt mondtad, hogy a következő órád matek?
- De, de azt mondtam- mondta.Olyan édes, mikor ilyen komolyan a szemembe néz! Hú.
- Akkor szerintem még maradhatnál- próbálkoztam.- Elvégre én nem szeretem annyira a matekot, te nem tom hogy vagy ezzel...
- Hát, kb. ugyanígy!- röhögött Justin.- De jó, akkor maradok!- fogta magát és visszaült a helyére. Vettem egy mély levegőt, és beszélgetést kezdeményeztem.
- Akkor mondj valamit magadról- biztattam.
- Hát, 17 vagyok, ugyanabba a gimibe járok, mint te,- itt rám nézett.- akkor... mit mondjak még?
- Mondjuk azt, hogy mi a kedvenc színed- segítettem neki egy kicsit.
- Ez könnyű-mosolygott.- Imádom a lila és a kék színeket.
Megfagyott az ereimben a vér. Ez csak valami fura véletlen lehet...
- Nekem is ezek a kedvenc színeim- nyögtem ki a torkomban dobogó szívvel.
- Mi a kedvenc ételed?- kérdezte Justin a száját harapdálva. Hát, szerintem neki is az járt a fejében, mint nekem.
- A spagetti- mondtam ki habozás nélkül, merthogy imádom a spagettit.
- Ne szívass!- Justin felröhögött.- Most komolyan az a kedvenc kajád?
- Igen!
- Ez fura, mert nekem is- Justin látszólag zavarba jött.
- Akkor nézzünk mást- ajánlottam fel.- Melyik évszakot szereted a legjobban?
- Milyen kérdés ez már?- Justin megvakarta a fejét.- Hát persze, hogy a nyár! Bikinis csajok, vattacukros fagyi; pont a kedvenceim!
- Nekem is a nyár a kedvenc évszakom- suttogtam. Úr isten! Ez csak fura véletlen, vagy az Isten is egymásnak teremtett minket?! Hah, inkább az első...
- És, mondd csak Justin, van barátnőd?- olyan nehezemre esett kimondani ezeket a szavakat, mintha egy vassal kapargatták volna a torkomat.
- Nincs. Tudod, én szingli vagyok, MÉG- rám kacsintott. Az egész fejem rákvörös lett. Justin is észrevette, és úgy tűnt, hogy aranyosnak találta, mert közelebb hajolt hozzám.- Na, csak nem hoztalak zavarba?
- Nem, egyáltalán nem- bizonygattam. Pedig még a vak is látta, hogy még senki sem hozott ennyire zavarba, mint Ő.
- Akkor jó- bólintott.- Nem akartam egy ilyen szép lányt már az első találkozásunkkor zavarba ejteni...
- Még hogy szép..- fújtattam.- Szerintem ezt nem nekem akartad mondani.
- Hát, pedig más lány nincs nagyon itt.- vigyorgott. Neee, miért kell ilyen édesnek lennie?!
- Bocsánat, ki kell mennem a mosdóba- mondtam, majd gyorsan kiszaladtam a fürdőbe.
Mikor belenéztem a tükörbe, egy rák nézett vissza rám. Pff, szuper... Épp az arcomat fürkésztem a tükörben, amikor megláttam az ajtónak támaszkodva Justin-t. Tök zavarba jöttem. Villámgyorsan megfordultam a tengelyem körül, majd totál zavarban a hajamat kezdtem piszkálni.
- Mi az?- kérdeztem zavarban.
- Áh, csak téged kerestelek- vont vállat, majd odasétált mellém.- Zavarok, mert akkor elmegyek.
- Nem, dehogy is!- ráztam a fejem.- Nem zavarsz, csak kicsit kimelegedtem a nagy pakolásban...
- Értem- bólintott mosolyogva Justin.- Mennyi az idő?
- Khm....mindjárt mondom..- előkaptam a telefonom, majd leolvastam a képernyőjéről a választ.- ..negyed tizenkettő lesz két perc múlva.
- Akkor én lassan megyek is- mondta Justin.
- Jó- ne, ne menj még el! Mielőtt azonban felnéztem volna rá, a telómon megnéztem gyorsan a Poumat. Jól volt, úgyhogy felnéztem. Nem vettem észre,hogy miközben a telefonommal tököltem, Justin egészen közel jött hozzám. Mikor azonban felnéztem a telefonomból, Justin orra szint az enyémet érintette.
- Khm...- köhintettem, majd megpróbáltam kifésülni a hajamat az arcomból, csakhogy nem bírtam a kezeimet megmozdítani,mert Justin szorosan fogta őket. Justin, látva azt, hogy egy haj tinccsel szenvedek, elengedte az egyik kezemet,és a kezével óvatosan kisimította az arcomból a haj tincsemet.
- Tudod, hogy miért én jöttem ma ide?- kérdezte suttogva.
- Nem- alig bírtam kinyögni valamit.
- Mert kíváncsi voltam,- suttogta.- mert meg akartam tudni, hogy ki az a csodálatos lány, aki ide jön. Tudod te, hogy mikor a tanár nő megmutatott rólad egy képet, az összes fiú elkezdett füttyögni. Kivéve engem. Mert akkor elhatároztam, hogy KELL NEKEM EZ A LÁNY.
Nyeltem egy nagyot, majd suttogva megszólaltam.
- Örülök, hogy te is így érzed. De még csak most találkoztunk, ugye ezzel te is tisztában vagy?
- Igen, tisztában vagyok vele- bólintott lassan.- De tudok Rád várni.
- Ennek örülök- mondtam megilletődve. Kicsit furcsa, hogy még csak ma találkoztam Vele és máris valamit szeretne csinálni. De abban biztos vagyok,hogy még ilyen szépet soha senki nem mondott nekem.
- De most már tényleg mennem kell- sóhajtott Justin.- Vigyázz magadra!
- Rendben- mosolyogtam. Sajnáltam, hogy elmegy.
- Szia- mondta mosolyogva, majd búcsúzóul adott egy puszit az arcomra.
- Szia- mosolyogtam.
Kikísértem Justin-t az utcára, majd mikor elment volna, utána szóltam.
- Justin, várj!
- Mondd!- fordult vissza.
Leszaladtam a lépcsőn, majd szorosan megöleltem. Justin viszonozta az ölelésem, majd miután elengedtem, kérdőn nézett rám.
- Miért kaptam ezt?
- Azért, mert 16 évem alatt még senki sem volt ilyen aranyos velem- suttogtam.
Justin közelebb lépett, majd megsimogatta az arcomat.
- Egyre többet fogod ezt tapasztalni, azt garantálom- mondta mosolyogva, majd megfordult és elsétált. Elment, de tudtam, hogy egyszer úgyis visszajön...

Indulunk :/

Másnap reggel elég nyűgösen ébredtem fel. Még az ágyamban poshadtam volna, amikor Zsolti benyitott a szobámba és mindenféle zavartatás nélkül elkezdte egy nagy dobozba bepakolni a cuccaimat. Kicsit furán nézhettem rá, mert mikor megészlelte, hogy nézem rámnézett, majd így szólt:
- Mi az?
- Miért is pakolsz?- értetlenkedtem.- Tudtommal nem ma megyünk.
- Nem is, csak így gyorsabban haladnak a dolgok- vonta meg a vállát.
- De ne- kikászálódtam az ágyamból.- ne pakolj össze! Ezek nekem még kellenek!- azzal a lendülettel, ahogy kikeltem az ágyból ráugrottam Zsolti kezére, amiben éppen egy fehérneműmet tartotta. Szegény Zsolti, összenyomtam a dobozát...
- Normális vagy?- ordított az arcomba Zsolti.
- Mostál már reggel fogat?- kérdeztem, miközben az orrom előtti levegőt legyezgettem.
- És te? Te mostál már?- kérdezte, miközben lerázott az összenyomott dobozáról.
- Nem, mivel most keltem fel!- kiabáltam.
- Az nem kifogás- vonta meg a vállát.
- Na, de menj már innen, mert zavarsz!- elkezdtem Zsoltit az ajtó felé taszigálni.
- Miben zavarlak, úgysincsen magán életed- röhögött ki.
- Hallod, ez ütős poén volt!- bólogattam. - Annyira, hogy le kéne írnod. Egy lapra. A szobádban.
- Na, most az egyszer egyetértünk valamiben- grimaszolt.
- Kérlek, kapj be egy tiktak-ot - paskoltam meg az arcát.
- Ezt neked is mondhatnám...- paskolta vissza az arcomat.
- Na, elég! Ez nem a hülyék szállója! El lehet innen menni! Tessék,- odamentem és kinyitottam az ajtót, majd kimutattam rajta.- Ezt úgy hívják, hogy ajtó, az meg a drága küszöb! Na, most úgy tudsz elmenni a szobádig, hogy átmész az ajtón, átléped a küszöböt, és hopp a folyosón vagy! Kipróbáljuk?
- Kösz, nem- bólintott, majd tovább pakolgatta a cuccaimat a dobozába. Kész, feladtam.
- Ne is zavartasd magad- vontam meg a vállam, majd visszabújtam a takaróm alá.
Nem sokáig feküdhettem nyugodtan, mert megcsörrent a telefonom. Álmosan magam elé kaptam, majd a kijelzöre pillantva felvettem.
- Szandi! Mizu?
- Elli, baj van!- Szandi hangja kétségbeesett volt. Hirtelen kifutott a vér az arcomból és felültem az ágyamban.
- Mi történt?- kérdeztem feszültem.
- A játszótérre, MOST!- nem mondott többet, de ez épp elég volt ahhoz, hogy tudjam, komoly a dolog. Az a hangsúly ahogy mondta a frászt hozta rám.
Villámgyorsan kipattantam az ágyamból, a szekrényemhez ugrottam, kikaptam belőle egy farmert meg egy pólót, majd szélsebesen felrángattam magamra őket. Eközben Zsolti nem zavartatta megát, már a szobám felét bedobozolta. (Később ne felejtsem el megköszönni neki, hogy helyettem dolgozik.)
- Elmentem!- kiabáltam anyáéknak.
Mivel a park elég közel van a házunkhoz, ezért gondoltam futva teszem meg azt az 5 percet. Nem is volt 5 perc, max. 2 mire odaértem a parkba. De mikor odaértem nem volt semmi veszedelmes. Sőt, senki sem volt a parkban. Szó szerint kongott az ürességtől. Most Szandi szórakozik velem? Elkiáltottam magam:
- Szandi! Valaki!
Abban a pillanatban egyszerre vagy ötven ember előugrott a bokrok mögül, felém szaladtak, konfetikkel dobáltak, majd mindenki ezt üvöltözte:
- Boldog búcsú napot, Elli!
A szám elé kaptam a kezem. Basszus, nem ér így megszivatni!
- Normálisak vagytok?- kérdeztem, miközben a szívem a torkomban dobogott.- Tudjátok, hogy megijedtem?
- Az volt a lényeg- nevetett Szandi, miközben megöleltem őt, és a többi hülyét.
- Miért csináltátok ezt?- kérdeztem, miközben még mindig zakatolt a szívem.- Úgy volt megbeszélve Szandival, hogy délután, hangsúlyozom, délután találkozunk itt.
- Gondoltam, meglepünk egy kicsikét!- nevetett Szandi.
- Ez mind nagyszerű, de ugye tudjátok, hogy én még 5 perccel ezelőtt pizsamában voltam? Éhen halok!- mondtam, majd a korgó hasamra tettem a kezemet.- Ráadásul a költözés annyira belelkesítette a bátyámat, hogy már költözés előtt egy héttel összepakolta nekem a cuccaimat. Szerintem már az ágyamat akarja bedobozolni!- nevettem.
- Ó, akkor- Szandi elszalad, majd egy tállal tért vissza a kezében.- Tudod, erre is gondoltam!
- Hhh, kaja!- kikaptam Szandi kezéből a tálat, majd miután belenéztem, elnevettem magam.- Ez meg mi a csuda?
 - Ez kérlek szépen egy kupon a kedvenc éttermedbe.- mosolygott.- Boldog szülcsinapot!
- De honnan szereztétek?- kérdeztem, miközben azt vizsgálgattam, hogy valódi-e.
- Andrisnak van egy haverja- vonta meg a vállát Szandi.
- Komolyan, mi lenne velem nélkületek?- kérdeztem, miközben megpróbáltam akkora karokat növeszteni, hogy körbeérjem mind az ötven barátomat.- Na, akkor ki akar velem eljönni a Habcsók nevű étterembe?
- Én! Én is!- hát, akkor vihetek kereken ötven személyt egy negyven fős étterembe.
Miután valahogy megebédeltünk a Habcsókban, Zsolti hívott vagy ötször. Így hát visszahívtam.
- Mit akarsz?- kérdeztem unottan.
- Hát csak azt,- kezdte.- hogy hogyan tegyem be a hörcsögöd a dobozba?
- Mi?- jaj ne, csak Csurit ne!- Hagyd békén Csurit!
- Jaj késő, már betettem!- röhögött Zsolti.
- Ne, ne bántsd Őt!- kiabáltam a telefonomra. A válasz:
Csak két sípolás. Ez a hülye letette! De, ha valamit csinált a hörcsögömmel, akkor kinyírom!
- Na, mi az?- kérdezte Szandi, mikor letettem a telefont és visszasétáltam hozzájuk.
- Áh, csak Zsolti kínozza a hörimet- vontam vállat, majd eszembe jutott, hogy ez mekkora baj.- Jézus, meg kell mentenem Csurit!
- Jól teszed!- bólintott Szandi.- Na, menj és mentsd meg helyettem is!
- Rendben!- megöleltem még egyszer.- Akkor még talizunk!
- Mindenféleképpen!- kiáltott utánam Szandi, mikor elszaladtam, hogy megmentsem Csurit.
Kb. 2 perc alatt otthon voltam. Beszaladtam az ajtón, végig az előszobán, útközben lekaptam a cipőmet, majd fel az emeleten be az ajtómon. Mikor beértem Zsolti már mindenemet bepakolt a dobozába. Vagyis jobbanmondva dobozaiba, mert már vagy 20 doboz árulkodott arról, hogy nemsokára készen van a szobám bedobozolásával.
- Mi a...- csodálkozva végigmentem az üres szobán.- Mi a fene történt itt?
- Hát, tudod mint később megtudtam, két nap múlva indulunk.- magyarázta.- Anyáék már az egész lakást összepakolták. Most pedig elmentek minket kiíratni a suliból.
- Mi?- hüledeztem.- Már két nap múlva? De nincs is összepakolva a lakás.
- Dehogynem- bólintott Zsolti és elindult lefelé a lépcsőn.- Nem vetted észre, hogy mindenhol dobozok vannak?
Mikor alaposabban körül néztem, csak akkor vettem észre, hogy mindent dobozok borítanak. A nappali konkrétan dobozokból állt.
- Nem- ráztam a fejem.- Nem vettem észre.
- Vaksi- röhögtt Zsolti. De mikor látta, hogy mennyire tétlenül állok a sok doboz között, átkarolta a vállamat.- Meglátod, jó lesz majd ott is!
- Tudom- mosolyogtam szomorúan.- De két nap nagyon kevés idő mindarra, amit még itthon szeretnénk megcsinálni.
- Hát, ismered anyáékat- Zsolti megpaskolta a fejemet.
- Sajnos túl jól ismerem őket- sóhajtottam. Vajon kinek másnak támadna ilyen hülye ötlete, hogy költözzünk el, mint az én szüleimnek?
- De a lényeg hogy lesz új szobám!- Zsoltit úgy tűnik, hogy csak ez érdekli.
- De nem ez a kegfontosabb!- ráztam meg a fejem.
- Nekem viszont ez!- Zsolti elkezdett felfelé szambázni(?) a lépcsőn.
- Hülye!- kiabáltam rá, mikor utolértem.
Azért mégis elég szomorú, hogy új életet kezdünk és nem itt. De bízom abban, hogy ott is ugyan olyan jó lesz, vagy még jobb is....

Költözünk?!

Fél négykor értem haza a suliból. Nem siettem, mert tudtam, hogy holnap szabad nap lesz, mivel szombat. Szóval egyáltalán nem volt kedvem rögtön hazarohanni, mert úgyse kell tanulnom holnapra semmit se. Ezért a busz helyett gyalogoltam.

 Mikor beléptem az előszobába anya és apa Zsoltival, a bátyámmal beszélgettek a konyhában. Sietve ledobtam a táskám egy székre az előszobában, majd a konyhába viharzottam. Mindenki felém nézett. Zsolti egy kicsikét sokkolt állapotban volt: egy gumicukrot rágcsált idegesen.
- Mi az?- kédőn anyáékra néztem, meg a kissé elmebeteg bátyámra.
- Gyere ide egy kicsit, Eliza!- apa hangja nyugodt volt. Az baj! Akkor nyugodt a hangja, amikor ideges és akkor hív Elizának, amikor valami fontosat akar nekem mondani, vagy kihúztam a gyúfát.
- Mit csinált már megint Zsolti?- a hülye bátyámra pillantottam. Nem egyszer volt már az, hogy Zsolti miatt kaptam szobafogságot. Márpedig egy 16 éves lánynak kellenek a barátnői!
- Semmit te ökörödön!- förmedt rám Zsolti.
- Remélem is!- egy grimasszal üdvözöltem a testvéremet. Éljen a testvéri szeretet!
- Ne veszekedjetek!- szólt ránk anya. - Csak azt szerettük volna apátokkal nektek mondani, hogy...
- Megkaphatom Elli szobáját?- Zsolti hirtelen felugrott s zékről, majd hastáncolni kezdett.
- Dehogy kaphatod meg, te barom!- rácsaptam egyet a hasára, ami akkorát kongott, mint egy cintányér. Tudni illik, hogy az én szobám sokkal nagyobb, mint Zsoltié, ez viszont nagyon böki drága testvérem csőrét. Imádom ezzel cukkolni! Igazából pár hónapig még harcolt érte, de aztán feladta. De most úgy tűnik, hogy a lelke mélyén még nem aludt ki a szobám utáni vágy!
- Nem kapod meg Elli szobáját, Zsolti, és ne viccelődjetek légyszives! Fontos dolgot szeretnénk veletek megbeszélni!- anya is nyugodt volt. A fenébe! Akkor ezek szerint lecsúsztam arról, hogy egy új telefontokot kérjek tőlük...
- Tehát, mint tudjátok, a munkám miatt nagyon sokat kell utaznom az egész országon belül. Viszont a mostani út egy kicsit hosszabb lesz, mint azt megszoktuk.- apa nagyon-nagyon nyugodt volt. Te jó ég, most már tuti, hogy valamit Zsolti csinált!
- Szóval azt szeretnék nektek kinyögni,- sietett előre anya. - hogy apátok ezúttal külföldre menne. Ami nem két forint. Atlantába megy. És mi is megyünk vele.
Kész. Lefagytunk. De előtte lassan egymásra néztünk Zsoltival: szerintem ugyanarra gondoltunk: MIIIIIIIIIIIIIIIII? Elköltözünk? De hogy? És mikor? Rengeteg a megválaszolatlan kérdés.
- De várjunk! - Zsolti felállt. - Akkor új szobát kapok?
- Zsolti, te hülye, nem ez a legfontosabb!- mérgesen ráförmedtem Zsoltira. Hogy lehet ilyen baromságra gondolni, mikor ilyen fontos dolog sokkolt le minket?
- De, ez a lefontosabb!- Zsolti újra elkezdett hastáncolni. Nekem pedig gyűltek a szememben a könnyek. Elköltözni? De mikor? És hogyan? Túl gyors ez nekem! Itthagyni a barátaimat? A legjobb barátnőmet? Az osztályomat? És ráadásul ilyen messze? Még ha a legközelebbi városba mennénk, azt még megérteném, de hogy Atlantába?
- De mégis miért?- kérdeztem anyáéktól, de a könnyfátyol miatt alig láttam az arcukat.
- Azért, mert apádnak nagyon sokáig kell ott lennie, ennek pedig nem tehetjük ki a családunkat, drágám!- anya végig simította az arcomat. Kezdtem megnyugodni egy kicsit.
- Ne bőgj már, hanem inkább örülj, hogy elhúzunk innen!- Zsolti a vállamra csapott.
- Szerinted hogy tudnék ennek örülni?- a hanlejtésemből hallatszott, hogy mindjárt sírok.
- Úgy, hogy egy kicsit félreteszed a saját arcodat a képből és azt is nézed, hogy nekünk mi a jó!- Zsolti röhögve tömte magába a gumicukrot.
- Te mondod, Mister Öntelt Gyerek? Legszívesebben belekennék egy doboz nutellát a keményre zselézett fejedre! - puffogtam.
- Gyerekek!- apa végre felállt.- Nyugodjatok meg! Zsolti, mondd, miért nyaogatod az asztal szélét?
- Mert kiöntöttem a szörpöt, és akkor így nem veszik kárba a drága málna szörp- válaszolt gyorsan Zsolti, majd tovább szürcsölte az asztalról a szörpjét.
- Zsolti, drága, ne légy hülye, mert még hülyébb leszel!- mondtam nevetve, majd felrohantam a lépcsőn.
Mikor leheveredtem a szobámban az ágyamra, hirtelen elkezdett kattogni az agyam: mit mondjak majd a barátnőimnek, miért kell elmennünk? Mert a választ magam sem tudtam normálisan értelmezni, annyira lesokkolt a végeredmény. Aztán: mit kell vinnem magammal? Mennyi idő, míg odaérünk? Mikor indulunk? Hová megyünk? Miért kell elmennünk azon kívül, hogy apának kell mennie? Miért örül ennek annyira Zsolti, és én miért nem tudok ennek annyira örülni, mint a hülye bátyám? És a legfontosabb: MI VAN??????????????????????????????????
Anya lépett be a szobámba.
- Elli, jól vagy?
- Azt hiszem- ültem fel az ágyamban. - De anya, te gondoltál már arra, hogy mennyi mindent kell itthagynunk ezzel?- a könnyeim gyülekeztek a szememben, anya arca pedig egyre fátyolosabb lett.
- Ajaj- anya kínosan elnevette magát.- Tudod te, hogy mennyi álmatlan éjszakát okozott ez nekem?
- El tudom képzelni- mosolyogtam bánatosan. - De olyan nehéz!
- Tudom, szívem, tudom!- anya szorosan megölelt.
- De Zsolti miért örül ennek annyira? Ő tudja, hogy mennyi mindent kell így itthon hagynunk?- kérdeztem anyától.
- Jelenleg foggalmam sincs, hogy a bátyád minek örül meg minek nem!- anya kérdőn megvonta a vállát, én pedig elnevettem magam.- Ó, és Elli, a vacsora nem sokára kész, majd, ha úgy gondolod, akkor gyere le!
- Okés- mosolyogtam anyára.
Egyszerűen olyan jó volt, hogy anya itt volt velem. Hirtelen valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból kiindulva egy kellemes nyugalom szállt meg, ahogy beszéltem vele. Most már nincs annyi kérdésem ezzel kapcsolatban, és őszintén remélem, hogy majd minden megy magától.
Benyomtam a telefonom és rákerestem a barátnőm, Szandi nevére, majd gyorsan tárcsáztam. Három csöngés után Szandi szólt bele a kagylóba.
- Szia-mia!
- Szia Szandi!- vettem egy mély levegőt.- Szeretnék neked valamit mondani.
- Okés, de mit akarsz mondani?- kérdezte nevetgélve. Igen, ő Szandi: a mindig vidám, mindig vicces barátnőm.
- Hát,- kezdtem.- ne ijedj meg, de elköltözünk.
- Elköltöztök?- szinte láttam, amint leesik az álla.
- Igen.- kezdtem sírós hangnemre váltani.
- És hova költöztök? -érdeklődött tovább Szandi.
- Atlantába- mondtam ki gyorsan.
- Az hol van?- kérdezte komolyan, de én nem bírtam tovább, elnevettem magam.
- Amerikában- mosolyogtam barátnőm gyenge földrajz tudásásán.
- Az messze van- sóhajtott egy nagyot Szandi.- Igaz?
- Igen- nevettem. - De nem kell kétségbe esni, mert van olyan is hogy skype, meg facebook, meg gmail meg mindenféle más olyan hely, ahol tudjuk tartani a kapcsolatot.
- Igen, tudom- mondta határozottan Szandi.- Nem is estem kétségbe, csak kérdeztem.
- Ó, akkor jó, mert nem sok kedvem van sírni veled- nevettem.
- Nekem se!- mondta. - De akkor... mikor is mentek?
- Nem tudom, de nem is akarom tudni.- sóhajtottam.
- Ja, oké, mert arra gondoltam, hogy akkor valamikor majd találkozhatnánk, hogy az utolsó emlékünk egymásról ne a sírás legyen, hanem a nevetés!- szinte láttam magam előtt, ahogy mosolyog.
- Mit szólnál a holnap délutánhoz?- reméltem, hogy jó ez neki.
- Jó, akkor ezt megdumáltuk- nevetett.
Anya felkiabált a szobába, hogy kész a vacsora.
- Oké, tehát megdumáltuk, de nekem most mennem kell!- mondtam, pedig beszélgettem volna még vele.
- Jó, nekem is az előbb szólt az anyukám, hogy menjek enni.- mondta.- Akkor szia Elli! És akkor holnap délután a játszótéren a parkban, oké?
- Oké, de én most megyek!- szóltam a kagylóba. - Szia Szandi!
- Szia!
Mikor befejeztük a beszélgetést lerohantam a lépcsőn. Útközben azonban egy furcsaságot vettem észre: Zsolti ahelyett, hogy lesétált voln a lépcsőn, lecsúszott rajta seggel. Na jó...
- Mit eszünk?-kérdeztem, mikor leültem az asztalhoz.
- Édesanyátok éppen valami párolt zöldségeket csinál csirkecombbal- mondta apa a szemeit forgatva.
- Most miért?! Szerintem finom lesz- nevettem.
Aztán anya feltálalta a párolt... valamit.
- Ez meg mi a rák,- kérdezte Zsolti megilletődve. Nem bírtam ki, elröhögtem magam. Lehet, hogy hüle a bátyám, de vannak elég röhejes beszólásai...
- Zsolti, drágám, ez párolt zöldség csirkecombbal- mosolyogott anya, majd leült a helyére.- Jó étvágyat kívánok!
- Köszönjük!- mondtam, majd mertem egy kanállal a párolt zöldségből és egy csirkecombot is tettem a tányéromra.
A szemem sarkából láttam, ahogy apa és Zsolti lopva egymásra pillantanak. Hiába, a férfi bendőnek nem szabad olyan különös és furcsa dolgokat adni, mint például a párolt zöldség és a csirkecomb.