A két napot mintha elfújták volna. Igen sok mindent csináltunk: elmentünk a nagyszüleinkhez búcsúzkodni, a barátnőimmel voltam, Zsolti a haverjaival, anya és apa pedig tök sokáig voltak vendégségben itt meg ott. Szóval nagyon kifáradtam. Jobban, mint az összepakolásnál. Mivelhogy az én szobámat Zsolti pakolta össze. Jaj, jobb, ha erről anya nem tud....
- Elli, Zsolti, ébredjetek fel, itt vagyunk- anya hangja kedves volt. Hunyorogva nyitottam ki a szemem. Jé, miért is ülünk egy taxiban? Miért is kell felkelni? Tudtommal még csak most szálltunk fel a repülőre.
- Hány óra van?- kérdeztem félálomban.
- Pontosan fél egy- mondta Zsolti, miközben egy hatalmasat ásított mellettem.
- Ne mocorogj, párna, nyughass!- mondtam szigorúan Zsoltinak, mikor ki akart szállni a kocsiból.
- Szállj már le rólam!- Zsolti elég durván lerázott magáról. Hú, ezt még megkeserüli!
- Anya, Zsolti megint hülye!- én meg nagyon fáradt voltam.
- Zsolti ne szekáld a húgodat!- anya felültetett az ülésen. Hirtelen egy hideg áramlat járta át a testem, amitől összeborzongtam. Nem akartam kiszállni. Olyan jó meleg volt odabenn, kint meg olyan nagyon hideg volt.
- Zsolti, segítsb már a húgoddal, nem bírom fölemelni!- anya hangját hallottam. Ki akartam nyitni a szemem, akartam valami mondani, pl. azt, hogy "Ne, anya ne engedd, hogy Zsolti vigyen! El fog ejteni!", de nem bírtam.
- Dehogy is, anya, megőrültél?- Zsolti hitetlenkedve elnevette magát.- A 100 kilójával meg fogok szakadni.
- Zsolti- anya is nevetett.- legalább addig légy férfi, amíg apád nem ér rá.
- Haj, na jó!- hirtelen mozgolódást éreztem, majd azt, ahogyan valaki felemel. Úgy éreztem magam, mint Csipkerózsika!- Mi eszik ez a lány?- Zsolti hangja egész közelről hallatszott. Megéreztem a leheletét. Büdös volt. De nem bírtam mondani neki, hogy "Kapj be egy tiktak-ot!". Nagyon fáradt voltam. Hideg volt. Nagyon hideg. A szél is fújt, én meg vacogtam a bátyám kezében. De közben halálfélelmem is volt, mert mindig attól tartottam, hogy leejt. Aztán meleg lett. És Zsolti valami puhára tett rá
- Na, látod hogy nem is volt olyan nehéz- anya hangja arról árulkodott, hogy mosolyog.
- De igen, nehéz volt!- Zsolti mintha egy székre rogyott volna le, mert csikorgást hallottam.- Mivel etetitek ezt a lányt? Majdnem megszakadtam!
- Na, azért azt csak nem!- anya hangja mosolygós volt.
- Apa mikor ér haza?
- Szerintem olyan három körül? Miért?
- Nemtom, csak úgy kérdeztem. De miért nem jött velünk?
- Azért, mert nagyon sok holmit hoztunk és megvárta, míg a kamionnyi cuccunk megérkezik, mert ő akarja idehozni, vagy legalább is felügyelni ahogy idehozzák.
- Értem...
Többre már nem emlékszem. Asszem elaludtam...
Reggel az ágyamban, vagyis egy matracon ébredtem arra, hogy Zsolti lába a mellkesomon van. Ijedten lelöktem magamról a bátyám termetes lábát. Lassan felültem a matracon és körül néztem: egy viszonylag nagy szobában voltunk. A fal aqua kék volt, a parketta pedig parafa volt, magyarul egy hőszigetelt parketta. Zsolti elég hangosan hortyogott, én pedig már nem bírtam nyugton maradni mellette, úgyhogy lassan, úgy, hogy fel ne keltsem a bátyámat, lekászálódtam a matracról. A parafa parketta meleg volt, a zoknimon keresztül is éreztem. Peidg úgy emlékszem, hogy cipő volt rajtam... Na, mindegy.
Kisétáltam az ajtón. Egy hosszú folyosó volt előttem. Az első ajtón befordultam: egy ugyanakkora szoba volt ott is, a falak ebben a szobában viszont világos lilák voltak. Tetszett ez a szoba. A parketta viszont itt is parafa volt. Komolyan tetszett. Nagyon is. A szobával szembe, mint megtudtam, a fürdőszoban volt. A folyosó egyik oldalán egy nagy zöld színű, szintén parafás szoba volt. Azzal szembe is egy szoba, ami sötétkék színekben játszott, úgyszintén parafa aljzattal. A folyosó végén egy nagyobb ajtó volt. Mikor átléptem rajta, csak akkor vettem észre, hogy itt már nem parafa van, hanem csempe. Ó, és anyáék is ott voltak.
- Jó reggelt!- odaléptem anyáékhoz és adtam nekik egy-egy puszit.
- Jó reggelt, szívem!- anya is adott egy hatalmasat az arcomra.- Hogy aludtál?
- Jól, köszi- mosolyogtam.- Hát, akkor meg is érkeztünk.
- Igen- sóhajtott apa.- De viszont ezen a héten még nem mentek suliba, mert a lakást kell berendeznünk, plusz még a tankönyveitekért is el kell menni.
- Oké, gondoltam, hogy még ezen a héten kipihenyjük a költözést- nevettem.- Anya, felöltöznék, hol vannak a cuccaim?
- A szomszédos szobában- mosolygott anya.
- Oké, akkor felöltözök- elindultam az ajtó felé, de mikor a köszöbhöz értem, hirtelen megálltam és vissza szóltam.- És utána kipakolom a szobámban a holiaimat; a lila szobát választottam, Zsolti pedig a világos kékben alszik.
- Rendben- bólintott apa.
Na, akkor öltözés, pakolás, pakolás és pakolás.
Mikor felöltöztem becipeltem a dobozaimat a szobámba, kb. 15-öt. Úgyhogy, mire mindet behordtam, úgy kifáradtam, hogy le kellett egy percre ülnöm a földre, hogy kifújjam magam. Kb. fél órája pakolhattam, amikor anyáék beszóltak a szobámba.
- Elli, elvisszük Zsoltit a kosárpályára, meg megmutatjuk neki az utat, de ebédre itt vagyunk- mondta anya, majd a kezembe nyomta a lakás kulcsát és adott egy puszit a homlokomra.- Vigyázz magadra és ne engedj be idegeneket!
- Jó, jó anya, tudom- bólogattam sokattudóan.
Anyáék elmentek. Egyedül maradtam. És megszomjaztam, úgyhogy kimentem a konyhába egy pohár vízért. Igen ám, csakhogy minden cuccunk (a poharakkal eggyütt) be volt dobozolva, úgyhogy, minden más híján a csapból ivást választottam. Éppen a második kortynál tartottam, amikor csöngettek. Kimentem az ajtóhoz, vettem egy mély levegőt, mivel elöször nyitok itt ajtót, aztán elfordítottam a kilincset és...
- Szia, bocsi a zavarásért, de egy bizonyos Elizát keresek- felnézett rám, pont a szemembe. Barna haja volt, gesztenye barna gyönyörű szeme és bársonyos hangja. Abban a pillanatban ezer meg ezer pillangó csapott fel a gyomromban, a szívem egyre vadabbul kezdett dobogni, a torkom pedig elszorult, alig bírtam kinyögni valamit.
- Szia- köhintettem.- Én vagyok Eliza, vagyis inkább csak Elli.
- Ó, akkor téged kereslek- elmosolyodott. Olyan gyönyörű mosolyt még életemben nem láttam. És olyan édi volt! - A nevem Justin, Justin Bieber és tudod, állítólag az új osztálytársunk leszel.
- Óh, igen?- dejóóóóóóóó!- Nem tudtam erről, tudod, tegnap érkeztünk meg ide, és egy kicsit még idegen itt minden.
- Elhiszem, mert Atlanta nagyon nagy!- hátrafordult és körbenézett. Majd hirtelen visszafordult.- Csak, tudod a tandíjak, meg a tancucco miatt kereslek.
- Jó, gyere be!- mondtam, majd félreálltam az ajtóból.
- Oké, köszi- megint mosolygott! Hát, én meghalok! Ahogy elment előttem, megéreztem az illatát, és olyan finom volt! Ahhhhw!
- Bocsi, hogy kicsit kupi van, csak tudod, most rendezkedünk, meg minden- magyaráztam neki, hogy miért nem tud leülni.
- Semmiség- nevetett. Olyan édesen nevetett, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Erre gyere!. megkerültem, hogy bevezessem a konyhába, ahol legalább le tudtunk ülni az asztalhoz.
- Megyek!- hallottam a hátam mögül a hangját.
Leültem az asztalhoz, mire Ő leült a velem szemben lévő székre.
- Nektek nincsen ma suli?- kérdeztem, mert nem igen számítottam senkire, főleg nem tanulóra, mert ma kedd van, tudtommal...
- Jah, de, csak a diri elengedett, úgyhogy most miattad lógok!- nevetett. Tényleg?! Miattam! Óh, lehet még ennél is aribb?- Úgyhogy, kérlek, tartson sokáig a beszélgetésünk, mert a kövi óra matek!
- Igyekszem- pillogtam. Hú, basszus, nagyon zavarba ejtett a barna szemeivel... <3
- Reméltem is!- bólintott.- Akkor tehát...khm... szóval azért jöttem, hogy megtudjam, mikor akarsz suliba jönni.
- Igazából anyáék azt mondták, hogy csak a jövőhéten, mert ezen a héten még csak pakolunk- meséltem.
- Értem- bólintott Justin.- Hát, igazából csak ennyi lett volna!
- Oké, akkor én megyek is- nevetett, majd felállt az asztaltól.
- De várj!- én is felálltam.- Nem azt mondtad, hogy a következő órád matek?
- De, de azt mondtam- mondta.Olyan édes, mikor ilyen komolyan a szemembe néz! Hú.
- Akkor szerintem még maradhatnál- próbálkoztam.- Elvégre én nem szeretem annyira a matekot, te nem tom hogy vagy ezzel...
- Hát, kb. ugyanígy!- röhögött Justin.- De jó, akkor maradok!- fogta magát és visszaült a helyére. Vettem egy mély levegőt, és beszélgetést kezdeményeztem.
- Akkor mondj valamit magadról- biztattam.
- Hát, 17 vagyok, ugyanabba a gimibe járok, mint te,- itt rám nézett.- akkor... mit mondjak még?
- Mondjuk azt, hogy mi a kedvenc színed- segítettem neki egy kicsit.
- Ez könnyű-mosolygott.- Imádom a lila és a kék színeket.
Megfagyott az ereimben a vér. Ez csak valami fura véletlen lehet...
- Nekem is ezek a kedvenc színeim- nyögtem ki a torkomban dobogó szívvel.
- Mi a kedvenc ételed?- kérdezte Justin a száját harapdálva. Hát, szerintem neki is az járt a fejében, mint nekem.
- A spagetti- mondtam ki habozás nélkül, merthogy imádom a spagettit.
- Ne szívass!- Justin felröhögött.- Most komolyan az a kedvenc kajád?
- Igen!
- Ez fura, mert nekem is- Justin látszólag zavarba jött.
- Akkor nézzünk mást- ajánlottam fel.- Melyik évszakot szereted a legjobban?
- Milyen kérdés ez már?- Justin megvakarta a fejét.- Hát persze, hogy a nyár! Bikinis csajok, vattacukros fagyi; pont a kedvenceim!
- Nekem is a nyár a kedvenc évszakom- suttogtam. Úr isten! Ez csak fura véletlen, vagy az Isten is egymásnak teremtett minket?! Hah, inkább az első...
- És, mondd csak Justin, van barátnőd?- olyan nehezemre esett kimondani ezeket a szavakat, mintha egy vassal kapargatták volna a torkomat.
- Nincs. Tudod, én szingli vagyok, MÉG- rám kacsintott. Az egész fejem rákvörös lett. Justin is észrevette, és úgy tűnt, hogy aranyosnak találta, mert közelebb hajolt hozzám.- Na, csak nem hoztalak zavarba?
- Nem, egyáltalán nem- bizonygattam. Pedig még a vak is látta, hogy még senki sem hozott ennyire zavarba, mint Ő.
- Akkor jó- bólintott.- Nem akartam egy ilyen szép lányt már az első találkozásunkkor zavarba ejteni...
- Még hogy szép..- fújtattam.- Szerintem ezt nem nekem akartad mondani.
- Hát, pedig más lány nincs nagyon itt.- vigyorgott. Neee, miért kell ilyen édesnek lennie?!
- Bocsánat, ki kell mennem a mosdóba- mondtam, majd gyorsan kiszaladtam a fürdőbe.
Mikor belenéztem a tükörbe, egy rák nézett vissza rám. Pff, szuper... Épp az arcomat fürkésztem a tükörben, amikor megláttam az ajtónak támaszkodva Justin-t. Tök zavarba jöttem. Villámgyorsan megfordultam a tengelyem körül, majd totál zavarban a hajamat kezdtem piszkálni.
- Mi az?- kérdeztem zavarban.
- Áh, csak téged kerestelek- vont vállat, majd odasétált mellém.- Zavarok, mert akkor elmegyek.
- Nem, dehogy is!- ráztam a fejem.- Nem zavarsz, csak kicsit kimelegedtem a nagy pakolásban...
- Értem- bólintott mosolyogva Justin.- Mennyi az idő?
- Khm....mindjárt mondom..- előkaptam a telefonom, majd leolvastam a képernyőjéről a választ.- ..negyed tizenkettő lesz két perc múlva.
- Akkor én lassan megyek is- mondta Justin.
- Jó- ne, ne menj még el! Mielőtt azonban felnéztem volna rá, a telómon megnéztem gyorsan a Poumat. Jól volt, úgyhogy felnéztem. Nem vettem észre,hogy miközben a telefonommal tököltem, Justin egészen közel jött hozzám. Mikor azonban felnéztem a telefonomból, Justin orra szint az enyémet érintette.
- Khm...- köhintettem, majd megpróbáltam kifésülni a hajamat az arcomból, csakhogy nem bírtam a kezeimet megmozdítani,mert Justin szorosan fogta őket. Justin, látva azt, hogy egy haj tinccsel szenvedek, elengedte az egyik kezemet,és a kezével óvatosan kisimította az arcomból a haj tincsemet.
- Tudod, hogy miért én jöttem ma ide?- kérdezte suttogva.
- Nem- alig bírtam kinyögni valamit.
- Mert kíváncsi voltam,- suttogta.- mert meg akartam tudni, hogy ki az a csodálatos lány, aki ide jön. Tudod te, hogy mikor a tanár nő megmutatott rólad egy képet, az összes fiú elkezdett füttyögni. Kivéve engem. Mert akkor elhatároztam, hogy KELL NEKEM EZ A LÁNY.
Nyeltem egy nagyot, majd suttogva megszólaltam.
- Örülök, hogy te is így érzed. De még csak most találkoztunk, ugye ezzel te is tisztában vagy?
- Igen, tisztában vagyok vele- bólintott lassan.- De tudok Rád várni.
- Ennek örülök- mondtam megilletődve. Kicsit furcsa, hogy még csak ma találkoztam Vele és máris valamit szeretne csinálni. De abban biztos vagyok,hogy még ilyen szépet soha senki nem mondott nekem.
- De most már tényleg mennem kell- sóhajtott Justin.- Vigyázz magadra!
- Rendben- mosolyogtam. Sajnáltam, hogy elmegy.
- Szia- mondta mosolyogva, majd búcsúzóul adott egy puszit az arcomra.
- Szia- mosolyogtam.
Kikísértem Justin-t az utcára, majd mikor elment volna, utána szóltam.
- Justin, várj!
- Mondd!- fordult vissza.
Leszaladtam a lépcsőn, majd szorosan megöleltem. Justin viszonozta az ölelésem, majd miután elengedtem, kérdőn nézett rám.
- Miért kaptam ezt?
- Azért, mert 16 évem alatt még senki sem volt ilyen aranyos velem- suttogtam.
Justin közelebb lépett, majd megsimogatta az arcomat.
- Egyre többet fogod ezt tapasztalni, azt garantálom- mondta mosolyogva, majd megfordult és elsétált. Elment, de tudtam, hogy egyszer úgyis visszajön...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése