Költözünk?!

Fél négykor értem haza a suliból. Nem siettem, mert tudtam, hogy holnap szabad nap lesz, mivel szombat. Szóval egyáltalán nem volt kedvem rögtön hazarohanni, mert úgyse kell tanulnom holnapra semmit se. Ezért a busz helyett gyalogoltam.

 Mikor beléptem az előszobába anya és apa Zsoltival, a bátyámmal beszélgettek a konyhában. Sietve ledobtam a táskám egy székre az előszobában, majd a konyhába viharzottam. Mindenki felém nézett. Zsolti egy kicsikét sokkolt állapotban volt: egy gumicukrot rágcsált idegesen.
- Mi az?- kédőn anyáékra néztem, meg a kissé elmebeteg bátyámra.
- Gyere ide egy kicsit, Eliza!- apa hangja nyugodt volt. Az baj! Akkor nyugodt a hangja, amikor ideges és akkor hív Elizának, amikor valami fontosat akar nekem mondani, vagy kihúztam a gyúfát.
- Mit csinált már megint Zsolti?- a hülye bátyámra pillantottam. Nem egyszer volt már az, hogy Zsolti miatt kaptam szobafogságot. Márpedig egy 16 éves lánynak kellenek a barátnői!
- Semmit te ökörödön!- förmedt rám Zsolti.
- Remélem is!- egy grimasszal üdvözöltem a testvéremet. Éljen a testvéri szeretet!
- Ne veszekedjetek!- szólt ránk anya. - Csak azt szerettük volna apátokkal nektek mondani, hogy...
- Megkaphatom Elli szobáját?- Zsolti hirtelen felugrott s zékről, majd hastáncolni kezdett.
- Dehogy kaphatod meg, te barom!- rácsaptam egyet a hasára, ami akkorát kongott, mint egy cintányér. Tudni illik, hogy az én szobám sokkal nagyobb, mint Zsoltié, ez viszont nagyon böki drága testvérem csőrét. Imádom ezzel cukkolni! Igazából pár hónapig még harcolt érte, de aztán feladta. De most úgy tűnik, hogy a lelke mélyén még nem aludt ki a szobám utáni vágy!
- Nem kapod meg Elli szobáját, Zsolti, és ne viccelődjetek légyszives! Fontos dolgot szeretnénk veletek megbeszélni!- anya is nyugodt volt. A fenébe! Akkor ezek szerint lecsúsztam arról, hogy egy új telefontokot kérjek tőlük...
- Tehát, mint tudjátok, a munkám miatt nagyon sokat kell utaznom az egész országon belül. Viszont a mostani út egy kicsit hosszabb lesz, mint azt megszoktuk.- apa nagyon-nagyon nyugodt volt. Te jó ég, most már tuti, hogy valamit Zsolti csinált!
- Szóval azt szeretnék nektek kinyögni,- sietett előre anya. - hogy apátok ezúttal külföldre menne. Ami nem két forint. Atlantába megy. És mi is megyünk vele.
Kész. Lefagytunk. De előtte lassan egymásra néztünk Zsoltival: szerintem ugyanarra gondoltunk: MIIIIIIIIIIIIIIIII? Elköltözünk? De hogy? És mikor? Rengeteg a megválaszolatlan kérdés.
- De várjunk! - Zsolti felállt. - Akkor új szobát kapok?
- Zsolti, te hülye, nem ez a legfontosabb!- mérgesen ráförmedtem Zsoltira. Hogy lehet ilyen baromságra gondolni, mikor ilyen fontos dolog sokkolt le minket?
- De, ez a lefontosabb!- Zsolti újra elkezdett hastáncolni. Nekem pedig gyűltek a szememben a könnyek. Elköltözni? De mikor? És hogyan? Túl gyors ez nekem! Itthagyni a barátaimat? A legjobb barátnőmet? Az osztályomat? És ráadásul ilyen messze? Még ha a legközelebbi városba mennénk, azt még megérteném, de hogy Atlantába?
- De mégis miért?- kérdeztem anyáéktól, de a könnyfátyol miatt alig láttam az arcukat.
- Azért, mert apádnak nagyon sokáig kell ott lennie, ennek pedig nem tehetjük ki a családunkat, drágám!- anya végig simította az arcomat. Kezdtem megnyugodni egy kicsit.
- Ne bőgj már, hanem inkább örülj, hogy elhúzunk innen!- Zsolti a vállamra csapott.
- Szerinted hogy tudnék ennek örülni?- a hanlejtésemből hallatszott, hogy mindjárt sírok.
- Úgy, hogy egy kicsit félreteszed a saját arcodat a képből és azt is nézed, hogy nekünk mi a jó!- Zsolti röhögve tömte magába a gumicukrot.
- Te mondod, Mister Öntelt Gyerek? Legszívesebben belekennék egy doboz nutellát a keményre zselézett fejedre! - puffogtam.
- Gyerekek!- apa végre felállt.- Nyugodjatok meg! Zsolti, mondd, miért nyaogatod az asztal szélét?
- Mert kiöntöttem a szörpöt, és akkor így nem veszik kárba a drága málna szörp- válaszolt gyorsan Zsolti, majd tovább szürcsölte az asztalról a szörpjét.
- Zsolti, drága, ne légy hülye, mert még hülyébb leszel!- mondtam nevetve, majd felrohantam a lépcsőn.
Mikor leheveredtem a szobámban az ágyamra, hirtelen elkezdett kattogni az agyam: mit mondjak majd a barátnőimnek, miért kell elmennünk? Mert a választ magam sem tudtam normálisan értelmezni, annyira lesokkolt a végeredmény. Aztán: mit kell vinnem magammal? Mennyi idő, míg odaérünk? Mikor indulunk? Hová megyünk? Miért kell elmennünk azon kívül, hogy apának kell mennie? Miért örül ennek annyira Zsolti, és én miért nem tudok ennek annyira örülni, mint a hülye bátyám? És a legfontosabb: MI VAN??????????????????????????????????
Anya lépett be a szobámba.
- Elli, jól vagy?
- Azt hiszem- ültem fel az ágyamban. - De anya, te gondoltál már arra, hogy mennyi mindent kell itthagynunk ezzel?- a könnyeim gyülekeztek a szememben, anya arca pedig egyre fátyolosabb lett.
- Ajaj- anya kínosan elnevette magát.- Tudod te, hogy mennyi álmatlan éjszakát okozott ez nekem?
- El tudom képzelni- mosolyogtam bánatosan. - De olyan nehéz!
- Tudom, szívem, tudom!- anya szorosan megölelt.
- De Zsolti miért örül ennek annyira? Ő tudja, hogy mennyi mindent kell így itthon hagynunk?- kérdeztem anyától.
- Jelenleg foggalmam sincs, hogy a bátyád minek örül meg minek nem!- anya kérdőn megvonta a vállát, én pedig elnevettem magam.- Ó, és Elli, a vacsora nem sokára kész, majd, ha úgy gondolod, akkor gyere le!
- Okés- mosolyogtam anyára.
Egyszerűen olyan jó volt, hogy anya itt volt velem. Hirtelen valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból kiindulva egy kellemes nyugalom szállt meg, ahogy beszéltem vele. Most már nincs annyi kérdésem ezzel kapcsolatban, és őszintén remélem, hogy majd minden megy magától.
Benyomtam a telefonom és rákerestem a barátnőm, Szandi nevére, majd gyorsan tárcsáztam. Három csöngés után Szandi szólt bele a kagylóba.
- Szia-mia!
- Szia Szandi!- vettem egy mély levegőt.- Szeretnék neked valamit mondani.
- Okés, de mit akarsz mondani?- kérdezte nevetgélve. Igen, ő Szandi: a mindig vidám, mindig vicces barátnőm.
- Hát,- kezdtem.- ne ijedj meg, de elköltözünk.
- Elköltöztök?- szinte láttam, amint leesik az álla.
- Igen.- kezdtem sírós hangnemre váltani.
- És hova költöztök? -érdeklődött tovább Szandi.
- Atlantába- mondtam ki gyorsan.
- Az hol van?- kérdezte komolyan, de én nem bírtam tovább, elnevettem magam.
- Amerikában- mosolyogtam barátnőm gyenge földrajz tudásásán.
- Az messze van- sóhajtott egy nagyot Szandi.- Igaz?
- Igen- nevettem. - De nem kell kétségbe esni, mert van olyan is hogy skype, meg facebook, meg gmail meg mindenféle más olyan hely, ahol tudjuk tartani a kapcsolatot.
- Igen, tudom- mondta határozottan Szandi.- Nem is estem kétségbe, csak kérdeztem.
- Ó, akkor jó, mert nem sok kedvem van sírni veled- nevettem.
- Nekem se!- mondta. - De akkor... mikor is mentek?
- Nem tudom, de nem is akarom tudni.- sóhajtottam.
- Ja, oké, mert arra gondoltam, hogy akkor valamikor majd találkozhatnánk, hogy az utolsó emlékünk egymásról ne a sírás legyen, hanem a nevetés!- szinte láttam magam előtt, ahogy mosolyog.
- Mit szólnál a holnap délutánhoz?- reméltem, hogy jó ez neki.
- Jó, akkor ezt megdumáltuk- nevetett.
Anya felkiabált a szobába, hogy kész a vacsora.
- Oké, tehát megdumáltuk, de nekem most mennem kell!- mondtam, pedig beszélgettem volna még vele.
- Jó, nekem is az előbb szólt az anyukám, hogy menjek enni.- mondta.- Akkor szia Elli! És akkor holnap délután a játszótéren a parkban, oké?
- Oké, de én most megyek!- szóltam a kagylóba. - Szia Szandi!
- Szia!
Mikor befejeztük a beszélgetést lerohantam a lépcsőn. Útközben azonban egy furcsaságot vettem észre: Zsolti ahelyett, hogy lesétált voln a lépcsőn, lecsúszott rajta seggel. Na jó...
- Mit eszünk?-kérdeztem, mikor leültem az asztalhoz.
- Édesanyátok éppen valami párolt zöldségeket csinál csirkecombbal- mondta apa a szemeit forgatva.
- Most miért?! Szerintem finom lesz- nevettem.
Aztán anya feltálalta a párolt... valamit.
- Ez meg mi a rák,- kérdezte Zsolti megilletődve. Nem bírtam ki, elröhögtem magam. Lehet, hogy hüle a bátyám, de vannak elég röhejes beszólásai...
- Zsolti, drágám, ez párolt zöldség csirkecombbal- mosolyogott anya, majd leült a helyére.- Jó étvágyat kívánok!
- Köszönjük!- mondtam, majd mertem egy kanállal a párolt zöldségből és egy csirkecombot is tettem a tányéromra.
A szemem sarkából láttam, ahogy apa és Zsolti lopva egymásra pillantanak. Hiába, a férfi bendőnek nem szabad olyan különös és furcsa dolgokat adni, mint például a párolt zöldség és a csirkecomb.