Őrült ordítások és hangos zokogások vettek körül. Szemhéjaimat nagyon nehéznek éreztem, ezért kissé lecsukódtak. Nem akartam a földön feküdni, valami ismeretlen és vörös tócsában. Fel akartam kelni... De nem ment. Szemeim nem voltak teljesen lecsukódva, így láthattam, ami körülöttem történik, de felfogni nem tudtam.
- ELLI!- hallottam Justin rémült hangját, majd pár futó lépést. És egy halk kis puffanást mellettem; Justin leguggolt mellém.- Valaki! Valaki hívjon mentőt!
- Úristen!- hallottam Zsolti hangját, majd hangos lépéseket, és szintén egy halk kis puffanást mellettem...
- Istenem..- suttogta Justin maga elé, majd remegő kezekkel megsimította az arcomat.
- Valaki hívja már a mentőket!- üvöltötte Mira, miközben elakadtak szavai a zokogás miatt.- Add a telefont, Zsolti!- egészen közelről hallottam a hangját, így tehát mellettem volt.
- Itt van- adta oda neki Zsolti, de szemeit nem vette el rólam.- Felhívjam én őket?- kérdezte, mert látta, hogy Mirandát rázza a zokogás.
- Ühüm...- szipogta.
Zsolti keze annyira remegett, hogy képtelen volt beütni a mentő számát, ezért Mira idegesen kikapta a kezéből, és egy nagy sóhaj kíséretében félrement telefonálni.
Pár perccel később iszonyat hangos szirénát hallottam. Be akartam fogni a fülem, de nem ment.
- Gyorsan, gyertek!- kiabált egy férfi.
- Hozzuk a hordágyat!- szaladt felém pár ember, egy hatalmas ággyal a kezükben.
- Álljatok félre!- lökte arrébb Justin-t, aki megtörölte sírástól kipirosodott arcát, és arrébb állt.- Mi történt?- kérdezte Zsoltit.
- Egy autó.. elütötte, mikor szaladt át az úton...
Kezeket éreztem a testem minden egyes pontján. Le akartam rázni őket, de azok megemeltek és valami egészen puhára tettek. Miranda hangos zokogása kísérte az egészet. Halványan láttam, hogy Justin vállán sír, míg Zsolti követi a hordágyat, be egyenesen a mentőbe.
- És mi?- kérdezte Justin.
- Ti nem fértek be..- felelte az egyik mentős bácsi.- Gyertek utánunk kocsival!
És a mentőautó ajtaja becsapódott.
*X idővel később*
Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet. A fény nagyon erős volt, így hunyorognom kellett.
- Pszt! Felébredt- susogtak a háttérben.
Lassan a könyökömre támaszkodva feljebb csúsztam az ágyon. Minden porcikám sajgott, a fejem ijesztően lüktetett. Kezemet a fejemhez emeltem, hogy megtapogassam, miért fáj ennyire. Kezem viszont valami kötésfélét tapintott a homlokomon.
- Kicsim!- hallottam anya hangját, mire felé fordultam. Apa is ott ült anya mellett.- Tudod, kik vagyunk?
- Anya, nem vagyok hülye...- motyogtam értetlenül.- Hol vannak Justin-ék?
- Haza küldtem őket- mosolygott rám anya.
- De.. anya! Mi lesz a bulival?- kérdeztem riadtan.
- Milyen bulival?- kérdezte apa.
- Tudjátok! A szilveszteri buli! Amire kaptam azt a lila ruhát..!- próbáltam emlékeztetni a szüleimet.
- Kicsim...- állt fel anya, és leült mellém.- Annak a bulinak már régen vége...
- Mi?- esett le az állam.- Hány óra van?
- Délután egy...
- Micsoda? Miért nem keltettetek fel? Jajj, any...- folytattam volna, de akkor leesett, mit mondott anya az előbb... "régen vége".. Várjunk csak!- Anya. Hányadika van?- kérdeztem, rosszat sejtve. Megfordult a fejemben, mi van, ha évek teltek el a balesetem óta...
- Január másodika, kincsem..- simította meg az arcom.
- Átaludtam a szilvesztert?- estem rögtön kétségbe.
- Nem átaludta, hanem mesterséges altatásban volt- szólalt meg egy fehér köpenyes, őszes hajú doktor az ajtóban.- Üdvözlöm! A nevem Richard Beck. Én végeztem a műtétét.
- Műtétet? Milyen műtétet?- kérdeztem totál döbbentem.
- Tudja, elütötte egy autó..- nézett rám, mire bólintva jeleztem neki, hogy még nem ment el az eszem, emlékszem rá, majd folytatta.- Nos, elég súlyos állapotban volt... A fejét nyolc öltéssel kellett összevarrnunk, a bal lába pedig eltört...
- MI?- értetlenkedtem, majd egy pillantást vetettem gipszes lábamra, ami eddig nem is tűnt fel.- De..én...
- Megértem, ha össze van zavarodva, mert az a két nap a műtéte óta valóban nagyon zavaros volt, számunkra is...- közölte ridegen az orvos, majd, mikor látta, hogy kisebb sokkhatás alatt állok, kis mosollyal az arcán már enyhébben folytatta.- Viszont a kis barátja mindennap eljött meglátogatni magát, de sajnos nem jöhetett be önhöz...
Itt végre elmosolyodtam, és szeretettel gondoltam Justin-ra.
- Justin?- kérdeztem a dokit.
- Most is épp kint várja magát- mosolyodott el az orvos.- Behívjam?
- Igen- vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Addig mi ki is megyünk álltak fel anyáék, majd kimentek a kórteremből, az orvos pedig utánuk. Pár perccel később kivágódott az ajtó, és Justin rohant be rajta. Reméltem, nem nézek ki olyan rosszul.
- Justin- mosolyodtam el, mire ő mellém ült az ágyon, és megcsókolt.
- Hogy vagy?- simított ki egy tincset az arcomból.
- Furán..- húztam magam mellé, majd nekidőltem a mellkasának.
- Annyira... annyira sajnálom, Elli- suttogta Justin.
- Micsodát?- vontam fel a szemöldököm.
- Hát... tudod... hogy miattam vagy most itt...
- Justin, ne butáskodj!- simogattam meg az arcát.- Senki nem tehet erről, csak én, ugye tudod?
- De akkor is felelősnek érzem magam, kicsim..- suttogta.
- Na idefigyelj- fordítottam magam felé az arcát.- Látod, hogy nézek ki? Hm? Igen, be van kötve a fejem, és el van törve a lábam. De erről senki sem tehet... Minden okkal történik, szívem! És, lássuk be, miattam maradtunk le a szilveszteri buliról.. De legalább Zsoltiék jól szórakoztak..
- Ami azt illeti...- nyelt egyet Justin.- Zsolti és Miranda is itt maradtak a műtéteden.
- Jajj, nem igaz!- temettem az arcom Justin vállába.- Mindenkinek sikerült elrontanom a szilveszterét....
- Nem rontottad el, szívem- puszilt meg Justin, majd, mikor felnéztem rá, hosszasan megcsókolt.
Sziasztok!:)
Nagyon örülök nektek, rohamosan közeledünk a 6000 megtekintés felé!!^^ Annyira örülök<3 Szeretlek Titeket, és remélem, tetszett ez a rész:33
xxxPusyyxxx
<3
VálaszTörlés