14. rész

Már vagy fél órája ültünk a folyosón, amikor a nővér lépett ki az ajtón. Felpattantunk a helyünkről.
- Attól tartok, nem szolgálhatok nagyon jó hírekkel- sóhajtotta a nővér, amitől nekem görcsbe rándult a gyomrom.
- Mi történt?- kérdezte idegesen Justin.
- Hát, Adam-nek 3 bordája eltört...- mondta halkan a nővér. A szám elé kaptam a kezem. A térdem megremegett.
- És jól van?- kérdeztem halkan.
- Nézzétek meg- mosolygott a nővér, majd arrébb állt az ajtóból. Justin előre engedett, én pedig lassan beléptem az ajtón.
Adam a kivizsgáló ágyon feküdt. Az oldala be volt kötözve, felső pedig nem volt rajta.
- Jól...- elharaptam a mondat végét. Nincsen semmi értelme, hiszen a vak is látja, hogy nem, nincs jól!
- Huh, tesó...- suttogta Justin, mikor meglátta Adam-et. Justin-nal összenéztünk és tudtuk, hogy az lenne Adam-nek a legjobb, ha most nem sajnálnánk, hanem inkább vidámak lennénk, vagy legalábbis elterelnénk valahogy a figyelmét.
- Amúgy- törtem meg a csendet.- Austin puszil.
- Köszi- motyogta Adam, majd megpróbált felülni. Justin-nal mellé léptünk, és segítettünk neki.- Még egyszer...
- Ugyan- legyintett Justin, majd leült Adam mellé. Követtem a példáját.
- Nagyon fáj?- kérdeztem rekedten.
- Háth, frankón- mosolygott fáradtan Adam.
- Sajnálom- simítottam meg a karját.
- Ugyan mit?- Adam féloldalasan mosolyogva rám nézett.
- Hát, hogy most itt kell lenned- mondtam halkan, Justin pedig rám mosolygott. Tudom, hogy Adam az ő legjobb barátja és azt is, hogy ez Justin-nak nagyon sokat jelent, hogy itt vagyok most velük.
- Nem kell- sóhajtotta Adam, majd a kezét kezdte el méregetni.- Ezt az egészet csak magamnak köszönhetem...
- Figyu, tesó- bökte meg Justin.- Ne mondj ilyet!
- Justin- fordult felé Adam.- Nekem már úgyis mindegy... Az a kettő ajtóval egyedül nem bírok el.
- Ezért vagyunk mi!- rázta a fejét Justin.- Szerintem te nem egészen érted ezt az egészet...
- Pedig nagyon is értem- bólintott Adam, majd újra belemerült a keze tanulmányozásába.
- Nem- szóltam közbe. Mind a két fiú rám nézett.
- Mi nem?- kérdezte Justin.
- Az nem, hogy Adam nem érti ezt!- fontam össze a karomat a mellkasomon.- Nem képes felfogni, hogy azért tesszük ezt érte, mert a legjobb barátunk!
Ezt hosszas csend követte, majd Justin szólalt meg elsőként.
- Igaza van.
- Srácok..- kezdte Adam.- Én...köszönöm...
Elmosolyodtam és odanyúltam hozzá, hogy összeborzoljam a haját. Nevetve arréb húzódott, majd felszisszent.
- Nem éri a sebesültet nevettetni- kuncogott. A szemébe néztem; most már ugyanazt a huncutságot láttam benne, mint reggel. Elmosolyodtam.
- Látod milyen jó, hogy itt vagyok- csettintettem egyet.- Máris jobb lett a kedved!
- Hallod, Elli- röhögött Adam visszafogottan.- Te hiányoztál a legjobban!
- Tudom én azt!- nevetve elterültem az ágyon.
Kb. 2 percig csak csöndben néztünk ki a fejünkből, amikor Justin halkan megszólalt.
- Ki ölel meg?
Mosolyogva felültem. Justin, mikor meglátta, hogy őt nézem, széttárta a karját.
- Hajj, te majom!- sóhajtottam, majd megöleltem Justin-t. Justin belefúrta az arcát a vállamba.
- Köszi- megpuszilta a vállam.
Eltoltam magamtól, hogy lássam az arcát.
- Mit köszi?- kérdeztem tőle.- Justin, mi lett veled? Beteg leszel?- kérdeztem. Próbáltam komoly lenni, de sajnos elvigyorodtam.
- Baj, hogy szeretem, ha megölelsz?- tettett felháborodottságot Justin.
- Nem, dehogy is- ráztam a fejem nevetve.- Csak sosem szoktad megköszönni, ha megölellek.
- Na nehogy má ezen vitatkozzatok, mikor én a halálomon vagyok!- röhögött halkan Adam.
- Bocsi- húztam el a számat.
Ekkor kinyílt az ajtó.
- Nektek nem kéne órára mennetek?- kérdezte csodálkozva a sulinővér.
- Tökre elfelejtettem, basszus!- fogtam a fejem. Nem hiszem el! Most akkor igazolaltlant fogok kapni, anyáék meg kicsinálnak otthon.
- Én is- csapott a homlokára Justin. Szerintem neki sem hiányzott egy igazolatlan.
- Kivétela esen leigazolom nektek ezt az órát, mert Adam-nek segítettetek- mosolygott a nővér.
- Huh, nagyon-nagyon köszönjük!- sóhajtottam egy nagyot.
- Köszönjük!- kurjantotta Justin.
Justin-nal lekászálódtunk a kivizsgálóágyról és az ajtó felé vettük az irányt. Mikor a küszöböt léptem át, még visszaszóltam Adam-nek.
- Majd még találkozunk!
A válaszát már nem hallottam, mert Justin megfogta karomat és magához húzva hosszan megcsókolt. Mikor elengedett, bódultan fogtam meg a kezét.
- Ezt miért kaptam?
- Mert sosem gondoltam volna, hogy ennyire mellettünk állsz- suttogta elképesztően szépen mosolyogva Justin.
- Ez sértő!- felháborodottan néztem rá.- Te miket gondolsz rólam?
- Csak jókat- kuncogott Justin. Hmmm, elég gyanús nekem..... :D
- Menj máár!- mosolyogva meglöktem a vállát.
Egymás kezét fogva mentünk az osztályteremig. Mikor beléptünk, elengedtük egymás kezét. Mindenki kérdőn nézett minket.
- Naa? Mi volt?- kérdezte Avril. Valószínűleg egész eddig ezen görcsölt.
- Avril!- ordított rá a tanár. Avril összerezzent és behúzott nyakkal írt tovább.- Mondjátok, mi van Mr. Viedenn-el?
- Hát- kezdtem, mert Justin oldalba bökött, hogy kezdjem el.- Azt mondta a nővér, hogy Adam-nek 3 bordája eltört...- itt az egész osztály felszisszent.
- Úúú- sóhajtott a tanár.- Sajnálom szegényt. Amúgy, ha tudjátok, mondjátok meg neki, hogy ezért a két nagyfiú igazgatóit kapott.
- Átadom- bólintott Justin, majd taszítva rajtam egy kicsit a helyünkre mentünk.

Mikor kicsöngettek, kivonoltunk az udvarra, ahol mindenki körénk gyűlt és azt kérdetgette, hogy hogy van Adam. Mikor már vagy 100-adszor kérdezte meg ugyanaz az ember, hogy hogy van Adam, Justin beszólt neki.
- Hallod! Már ezerszer elmondtuk, hogy minden oké vele, kopjál már le!
Úgyhogy, aki még sorba állt, az szépen eloldalgott, mert mindenki hallotta, hogy Adam még él.
- Köszi, már azt hittem, hogy sosem fogja fel- sóhajtottam egy nagyot.
Justin megvonta a vállát, majd átkarolt és belepuszilt a hajamba.
- Én is.

Suli után Justin átjött hozzánk. Mikor végeztünk a leckékkel, kézenfogva (<3) kimentünk a konyhába, ahol Zsolti révetegen meredt a sajtos szendvicsére.
- Mi az?- kérdeztem furán.- Beleszerettél a szendvicsbe?
- Haha, nagyon vicces- nézett rám unottan Zsolti.
- Bocsi. Nem szóltam- húztam el a számat. Tudtam, hogy érzékeny területre léptem, így inkább hagytam az egészet. Mióta tudom, hogy Zsolti nyakig beleesett abba a bizonyos Mirandába, már nem nagyon cukkolom. Én aztán tudnék arról mesélni, hogy milyen, amikor nagyon szerelmes vagy valakibe, de tudod, hogy úgysem lehet belőle semmi. Volt már benne párszor részem. Párszor... Úgyhogy inkább nem szóltam többet erről, hanem inkább másra tereltem a témát.- Csináljak valami uzsit?
- Jah, az jó lenne- bólintott mosolyogva Justin, majd megcsókolt.
- Zsolti?- néztem szerelmes bátyám felé.
- Aham....- motyogta. Némán bólintottam.
Elengedtem Justin kezét és kikevertem a palacsintatésztát. Justin mosolyogva figyelt, Zsolti pedig elmerült a szendójában.
Mikor az elsőt mertem a serpenyőbe, valaki hátulról megölelt.
- Finom illata van- suttogta a fülembe Justin.
- Tudom- kuncogtam. Justin belepuszilt a hajamba, majd mellém lépett.
- Én is segítek, oké?- kérdezte, miközben megmarkolta a merőkanalat a tésztás tálban.
- Oki, de, ha lehet, ne borítsd ki!- nevettem.
Az első palacsinta kész lett, úgyhogy kicsit megmozgattam, majd feldobtam és megperdült a levegőben, majd a másik felére esett vissza.
- Ejha- ámuldozott Justin.- Ezt hogy bírod megcsinálni?
- Gyakorlat teszi a mestert, tudod?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Értem én azt, de mikor én próbáltam, bedobtam a hátam mögé- nézett értetlenül rám Justin. Felnevettem és megöleltem.
- Akkor a kövit csináljuk közösen- ajánlottam, miután megcsókolt.
- Rendben- bólintott Justin.
Mikor végleg kész lett az első pali, belefordítottam egy tányérba.
- Jöhet a következő- böktem oldalba Justin-t, aki éppen a tálból nyalakodott(?).
- Jah- zökkent ki a tálból.- Máris!- kiemelte a tálból a teli merőkanalat, majd a serpenyőbe merte.
- Eddig jó!- paskoltam meg elismerően a karját.
- Eddig megy!- röhögött Justin.
Mikor kezdett olyan jó lenni, hogy meg lehessen fordítani, magam mellé állítottam Justin-t.
- Most figyelj- a kezét a serpenyő fogganytyújára helyeztem és ráhelyeztem a kezem.- Mehet?
- Készen állsz arra, hogy feltöröld a padlóról?- kérdezte komolyan Justin.
- Naná- nevettem.- Akkor egy, kettő... három!- háromra Justin-nal együtt dobtuk fel a palacsintát, ami engedelmesen megperdült a levegőben és a másik oldalára esett vissza.
- Azta!- ugrott fel Justin.- Sikerült!
- Tudtam, hogy sikerülni fog!- ütögettem meg a hátát, mintha ez olyan nagy dolog lett volna.
- Te vagy a legjobb palacsinta-oktató!- Justin felkapott és megforgatott a levegőben.
- Neeeeeee!- sikítottam nevetve.
Justin nevetve letett a földre, majd adott egy puszit az arcomra.
- Wáá, a pali!- megperdültem a tengelyem körül és gyorsan kifordítottam a palacsintát a serpenyőből.- Kicsit odaégett...
- Nem baj- legyintett Justin.- Majd én megeszem.
- Nem kell!- ellenkeztem.- Majd én eszem meg, te vagy a vendég, neked egy szép darab jár!
- Pedig én nem fogok szépet megenni, ha ezt nem ehetem meg- makacskodott elképesztően aranyosan Justin.
- Akkor együk meg ketten- ajánlottam mosolyogva.
- Na látod, ez így máris jobb- vigyorgott Justin. Mosolyogva összeborzoltam a haját.
- De inkább menj tévézni, amíg én megcsinálom a többit!- nevettem, mert Justin-nal igen lassan haladtam.
- Okés- nevetett Justin, majd besétált a nappaliba és levágta magát a kanapéra. Hallottam, ahogy benyomja a tévét.
Kuncogva megráztam a fejem, majd folytattam tovább a palacsintasütést.
Mikor az utolsó is a tányérra került, szóltam a fiúknak.
- Kész a kaja!
Megterítettem, majd kitettem az asztalra a nagyi házi készítésű lekvárját és a nutellát is, na meg kakaót.
- Mmm, ez jól néz ki!- dörzsölte össze a tenyerét Zsolti, miközben leült az egyik székre.
- Finom az illata- mosolygott Justin, miközben leült mellém.
- Szedjetek csak!- betoltam a palacsintás tányért az asztal közepére.
Nem kellett kétszer szólnom, Zsolti rögtön megkente az elsőt nutellával, meg egy kis lekvárral(?). Justin is hozzálátott; rétegesen megkente nutellával. Én is a nutella mellett döntöttem.
Mikor végeztünk, betettem a tányérokat a mosogatógépbe, majd elindítottam, mivel tömve volt.
- Maradt még három palacsinta. Mit csináljunk velük?- kérdeztem a fiúktól a három kósza palacsintára nézve.
- Megenném, de nem bírom- röhögött Zsolti.
- Hagyd meg anyudéknak- vonta meg a vállát Justin.
- Vagy inkább majd holnap vigyük el Adam-nek!- jutott eszembe. A fiúk egyetértően bólogattak én pedig becsomagoltam a palacsintákat, majd félretettem a mi Adam-ünknek.... <3