29. rész

Ezt hallassátok, miközben olvastok!!! :33

 
Mikor a fiúk befejezték az éneklést, pár percig csönd volt. Szerintem azt hitték, hogy elaludtam. Pedig közel sem erről volt szó. Gondolkodtam. Sok mindenen. Köztük volt az is, hogy Justin-t mennyire szeretem, és hogy mennyire azt hittem, hogy szeretem Adam-et. Téves állítás, meg is ijedtem tőle. Nekem egy és egyetlen van; Justin. Kész. Itt ki is fulladt azon fiúk száma, akik iránt valaha is érdeklődést mutattam. Nem sok, de ez van.
- Nem alszom- szólaltam meg nagy sokára, mert szerintem a fiúk tök abban a hitben voltak, hogy édesen aluszkálok. Aha.
- Úristen!- szakadt ki Adam-ből.- De megijesztettél!
- Bocsi- mondtam halkan.
- Miért nem alszol?- simította meg a hajam Justin.- Kéne egy kicsit pihenned.
- De nem megy- mondtam bánatosan.
- Azért, mert mi is itt vagyunk?- mosolyodott el Justin.
- Hát- kezdtem.- Csak nekem kell aludnom. És az úgy gáz...
- Adam! Aludj!- szólt rá Justin Adam-re, mire Adam levágta magát mellém, és elkezdett 'horkolni'. Így nevezik valójában, viszont Adam inkább vinnyogott. Hiába, rosszul tetteti a horkolást... :D
- Mennyi az idő?- az alkaromra támaszkodva feljebb toltam magam Justin mellett, és a kis szekrényemen lévő digitális órára pillantva konstatáltam, hogy elmúlt egy.- Nem kéne mennetek?- estem vissza a párnámra.
- Kéne- biccentett Justin, Adam pedig még mindig "horkolt".- De szerinted itt hagynánk?
 Elmosolyodtam.- Miért ne?
Justin hitetlenül felröhögött, és Adam is abbahagyta a horkolást és kérdőn ült fel mellettem.
- Szerinted csak úgy lelépnénk?- kérdezte hitetlenül Adam.
- Hát, izé- kezdett zavarba hozni, hogy ezt feltételeztem a barátaimról.- Nem is tudom..
- Ez fájt!- tette a szívére a kezét Adam, tetetett sértettséggel.
Pár percig csöndben bámultuk a plafont. Aztán kicsapódott a szobám ajtaja, és vajon ki lépett,akarom mondani, ki esett be rajta? Hát persze, hogy dinnye bátyám, Zsolti találta meg a szobámat.
- Húú- röhögött fel.- Megzavartam valamit?
- Idióta- forgattam a szemem unottan. Justin és Adam viszont fölöttébb jól szórakoztak az ökör bátyámon, ugyanis hatalmas röhögésben törtek ki.
- Amúgy- sóhajtott fel Adam.- Tök jól megvoltunk, amíg te nem jöttél!- bökött mutatóujjával Zsolti felé.
- Akkor megyek is!- tette fel a kezét röhögve Zsolti, és az ajtó felé indult. A fiúk szakadtak a röhögéstől, és én is kezdtem jobban érezni magam.
- Ajánlom is- biccentett röhögve Adam.- De vidd magaddal Justin-t is!
- Istenem, de hülyék vagytok- néztem a plafonra unottan.
- Mármint mi?- merevedett meg Justin arca. Mindannyian odakaptuk a fejünket.
- Nyugi, csak hülyülök!- lökte meg barátságosan a vállát Adam.
- Nem ajánlom- rázta a fejét komótosan Justin.
Értetlenül meredtem a két fiúra, akik beszéd nélkül, csupán szemkontaktussal kommunikáltak. Nem értettem semmit. És, akkor, ott, abban a pillanatban megindult felfelé a... a semmi, csak sürgősen hánynom kellett. Lepattantam az ágyról, berontottam a fürdőbe és levetettem magam a WC elé.
A fiúk követtek, Adam viszont a szobámban maradt. Egyáltalán nem értettem, miért, de nem az volt a legnagyobb bajom.
- Minden oké?- kérdezte aggódva Justin, amikor kiöblítettem a számat.
- Fogjuk rá- töröltem meg a számat egy törölközővel.
Kicsoszogtam a szobámba, ahol Adam már az ajtóban ácsorgott. Elidőzött egy pillanatig rajtam a tekintete, majd gyorsan elkapta és a plafont tanulmányozva szólalt meg.
- Én lassan megyek.
- Mi?- értetlenkedtem.- Hová mész?
- Haza- nézett mélyen a szemembe.
- De- kezdtem.- Miért??
- Nem látnak itt szívesen-motyogta, majd megfordult és úgy köszönt.- Sziasztok. És jobbulást, Elli- azzal kinyitotta az ajtót, és eltűzött.
Értetlenül meredtem az ajtóra. Mi van??? Most miért ment el? Az előbb még nagyban énekelt nekem! Fura.
- Na jó- néztem Justin-ra.- Mi folyik itt?
- Hányás- szólt bele pofátlanul Zsolti, mire Justin lehajtott fejjel, rázkódó vállal jelezte, hogy tetszett neki ez a beszólás.
- Marha vicces vagy- fintorogtam.
- Tudom- vigyorodott el Zsolti.
Nagyot sóhajtva megráztam a fejem és Justin felé fordultam.- Most komolyan? Hogy érti azt Adam, hogy nem látják szívesen? A legjobb barátom, persze, hogy szívesen látom!
- Nem tudom, miért ment el- vonogatta a vállát, de úgy láttam, hogy jobban tudja, miért ment el Adam, mint azt szeretné.
- Mondtál neki valamit?- szegeztem neki a kérdést, szikrázó szemekkel.
- Semmit- nézett végre a szemembe. Pont oda.
Kicsit zavarba jöttem a pillantásától, de megpróbáltam úrrá lenni az érzelmeimen. Azonban az arcom pirosságát nem tudtam fedezni. Rögtön paradicsom vörös lett a fejem, ahogy mogyoró barna szemeibe néztem.


Álltam Justin tekintetét. Sírni támadt volna kedvem, mert Adam, a legjobb barátom most szomorú, és senkinek sem mondhatja el, mi bántja. Mert... miért is?
- Tudom, hogy mondtál neki valamit...- suttogtam magam elé, remélve, hogy Justin nem hallja meg. Tévedtem.
- Miért olyan nehéz elhinni, hogy nem mondtam neki semmit?- hitetlenkedett.
Nyeltem egy nagyot. A könnyek elhomályosították a szemem, már nem láttam tisztán Justin arcát. Csak egyszerűen fájt, hogy Adam nem boldogan ment el, nem nevetett velem amikor elment, nem is ölelt meg. És tudtam, hogy ez neki is fáj. Lehajtottam a fejem és megtöröltem a szemem, amiből egy könnycsepp akart kibuggyanni. Justin sóhajtását hallottam, majd egy ajtócsukódást. Nem sokkal később pedig kezeket éreztem a derekamon. Követtem a tekintetemmel a kezek vonalát, majd egy csodálatos arcba ütközött a tekintetem, aki barátságosan mosolygott rám.
- Ne sírj!- suttogta Justin.
- Miért hozod ki belőlem a bőgőmasinát?- hunytam be a szemem és átöleltem Justin-t.
- Miért hagyod mindig?- suttogta a hajamba Justin.
- De miért ment el?- toltam el Justin-t egy kicsit magamtól, hogy lássam az arcát.
- Őszintén? Nem tudom...
- Akkor nem mondtál neki semmit, ugye?
- Hát...- húzta el a száját.
- Justin...- sóhajtottam fel.- Mit mondtál neki?
- Én semmit!- védekezett azonnal.- Csak, ő mondott nekem dolgokat, én meg leállítottam.
- Mit mondott? Ha arra gondolsz, amikor mondta Zsoltinak, hogy téged is vigyen ki, csak poénnak szánta!
- Dehogy is!- dörrent fel Justin. Ezek szerint tényleg komolyan vette...-.-
- Néha nem értelek- ráztam a fejem.- Csak hülyéskedett, nem kell rögtön komolyan venni!
- Aha. Jó. De, akkor legközelebb mond meg neki, hogy ne gondolja komolyan!- emelte fel a hangját.
- Ne kiabálj!- kértem.
- Akkor mit csináljak?- elengedte a derekam és elkezdett sétálgatni a szobámban fel-alá.- Hagyjam, hogy elvegye a barátnőmet??
- Te jó ég, Justin!- fogtam a fejem.- Nem lehetsz ilyen gyerekes! Senki sem akarja elvenni a barátnődet! Miből veszed ezt?
- Nem látod, ahogy rád néz? Ahogyan beszél hozzád?- fordult felém idegesen.
- De. Úgy néz rám, mint a legjobb barátnőjére!
- Dehogy is!
- Te féltékeny vagy?- nevettem el magam kínosan.
- Csak nem szeretném, ha más is úgy nézne rád, ahogy én...
- Mármint?
Justin nem válaszolt, csak fülig pirult. Tudom, hogy szeret, de ez még őt is zavarba hozza. Jó tudni, hogy nem csak én szoktam fülig égni előtte. Ezért szeretem annyira... :3
Mellé léptem és szorosan megöleltem.
- Szeretlek, és senki más nem fog úgy szeretni, ahogy én, hidd el!- mosolyogtam rá.
- Tudom- kuncogott.- Meg sem érdemellek...
- Ne kezd máár!- nyavalyogtam.- Nemtom, hogy honnan szeditek ezeket a nyálas szövegeket, hogy "Meg sem érdekellek.."! Lehet, hogy Edward Cullen kezdte. Feltétlenül beszélnem kell vele..- töprengtem.
- Feltétlenül- vigyorgott Justin, majd magához ölelve belepuszilt a hajamba.- Szeretlek.
- Tudom- mosolyodtam el. Pontosan tudtam.
Justin nálunk maradt délután négyig, aztán hazakocsikázott. Adam-ről azóta sem tudok semmit. Remélem, nem sír... <33

Csokoládés piskóta! :*** :D
Köszönöm szépen a 2238 megtekintést!!! :** nagyon sokat jelent, hogy olvassátok a blogomat... :') Sírok... Na jó, én nem, csak a szmájli. :) Hihi. Na jó, hagylak titeket azzal a csodás humorommal, és inkább mutatom a kötelező olvasmányokat:
www.mynewlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu
www.viraagszirmok.blogspot.hu