45. rész

Justin karjaiban biztonságban éreztem magam. De ugyanakkor iszonyatosan fáztam, és szüntelen remegtem a karjaiban.

- Visszaviszlek...- suttogta Justin.

- Rendben...- remegtem, és hagytam, hogy felemeljen, majd betegyen a kocsijába.

- Haragszol?- kérdezte útközben.

Pár pillanatig haboztam.- Nem... Csak Adam-re.

- Miért?

- Mert ő mondta neked, hogy nem illünk össze...- suttogtam.

- Ja- rántott vállat.- Azt nem Adam mondta. Hanem én.

- De miért?- kérdeztem halkan.

- Mert akkor úgy éreztem, igazam van...- sóhajtott, majd bekanyarodott a kórház parkolójába.

- És most is így érzed?- nyeltem egyet.

Justin nem válaszolt, hanem csak kiszállt a kocsiból, és engem is kiemelt, majd, mint egy hercegnőt, a karjaiba vett és elindultunk a kórházig. A hideg januári szellő égette a bőrömet, ezért cicásan Justin-hoz bújtam, mire lágyan megpuszilta a hajamat.

Pár másodperc múlva lábával belökte a kórház ajtaját, majd besietett velem a folyosóra.

- Elli! Justin!- hallottam anya és Zsolti hangját messziről. Nem akartam felemelni a fejem...

- Mi történt?- kérdezték egyszerre.

- Elli felhívott, hogy nagyon fázik és a kórháztól 200 méterre van, mire gyorsan odamentem érte és elhoztam...- hadarta el Justin.

- Kislányom, mit kerestél te olyan hidegben?- esett nekem a kérdéssel anya.- Már mindenhol kerestünk!

Nem válaszoltam a kérdésére, mert mikor legközelebb felnéztem, már az ágyamra tett le Justin, utána pedig kisietett.

- Justin!- szóltam utána, de vagy nem hallotta meg, vagy egyszerűen csak ki kellett mennie vécére.

- Elli!- nézett rám szikrázó szemekkel anya.- Mi ez az egész? Apád a környéket járja, hátha ott vagy! Most azonnal felhívom, hogy jöjjön vissza!- azzal kiment.

Miután anya kiment, a kezembe temettem arcomat és csak úgy rázott a zokogás.

- Elli...- rázogatta a vállamat a bátyám, mert semmit sem értett.- Mi a baj?

Felelni akartam, de a fájdalom sötét démonként költözött elmémbe. Olyan eszméletlenül fájt, hogy azt hittem, kiszakad a szívem. Keservesen sírtam, nem tudtam megállítani.

- Mi a baj?- kérdezgette egyre idegesebben Zsolti. Válaszképpen a karjánál fogva magamhoz húztam, és szorosan megöleltem, összekönnyezve pólóját.- Mondjad már, Elli!

Sóhajtva elengedtem Zsoltit, és szemeimet megtörölve próbáltam érthetően elmondani.

- Zsolti... Justin azt mondta, hogy szerinte nem kéne együtt lennünk...

Zsolti először elképedt, majd hitetlenül beletúrt a hajába.- Mi?- kérdezte végül.

Tudtam, hogy csak azért kérdezi, hogy oldja a feszültséget, ezért nem is válaszoltam, csak újra elkezdtem sírni.

*30 perccel később*

Zsolti azt hitte, alszom. Pedig csak be van csukva a szemem, hogy azt higgye, alszom. Szóval mindent tisztán hallottam. Így azt is, hogy Justin bejön. 

- Szia..- köszönt halkan Zsoltinak.

- Csá- köszönt vissza komoly hanggal Zsolti. Justin odahúzott mellém egy széket és leült.- Te Justin- törte meg a csendet Zsolti.

- Hm?

- Mi baja volt Ellinek?

- Hát..tudod..- kereste a szavakat Justin.

- Igen, tudom- szólt közbe nyugodtan Zsolti.- De tőled is szeretném hallani, hogy azt mondtad neki, nem illetek össze.

- Ezt mondtam neki...

- De miért?- kérdezte kétségbeesetten Zsolti.

- Nem tudom, haver...

- Na idefigyelj! Elli nálad jobban senkit sem szeret, Justin.

- Tudom. És én is szeretem őt.

- Akkor meg?- csapta össze a tenyerét a bátyám.- Mondd meg neki, hogy szereted, egy hülye vagy, és kész!

- Örülök, hogy ennyire kedvelsz...- nevetett halkan Justin, majd a hajamat megsimítva mondta.- De ez nem ilyen egyszerű.

- Öcsém- csapott (ahogy hallottam) a homlokára Zsolti.- Olyan béna vagy!

- Kösz..- felelte furán Justin.

- Ellit jobban ismerem, mint bárkit, ezen a földön!- kezdett a regélésbe Zsolti bátyám.- Ha tudnád, mennyit szenvedett a fiúkkal... Mindegyik csak kihasználta... Aztán jöttél te... Annyira beléd habarodott, hogy nem is tudtuk, mi baja van. Justin! Te szereted őt! Ő is szeret téged! Mi tart vissza?

- Zsolti... kérlek. Nem szeretnék erről beszélni.

- Pedig muszáj lesz.

- Zsolti!

- Justin!

- Zsolti!

- JUSTIN!

- Adam miatt, oké?- szaladt ki idegesen Justin száján. Annyira meghökkentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Csak a gépek csipogása jelezte, hogy valami nem oké.

- Mi?- döbbent le Zsolti is.

- Adam a legjobb haverom...és.. látom, hogy tetszik neki Elli...

- Ezért te inkább összetöröd a húgom szívét, mintsem, hogy megbeszéljed Adam-el?- értetlenkedett Zsolti, azt hiszem, jogosan.

- Ez sokkal bonyolultabb...

- Neked, de én ebben semmi bonyolultat nem látok. Figyelj, ha megbeszéled Adam-mel, talán rájössz, hogy tévedtél, vagy ilyenek...

- Igazad van, Zsolti...És szerinted Elli tudni fogja? Mármint... hogy miért mondtam neki olyan sok hülyeséget?

- Már tudja- pattant fel a szemem, mire Zsolti felordított, Justin pedig leesett a székről. Hah, ennyire örülnek nekem. :P

- Mi a rák...- tapogatta a mellkasát kétségbeesetten Zsolti, valószínűleg azt ellenőrizve, nem kapott-e szívrohamot.

- Elli, ne csináld ezt többet...- kérte rémült fejjel Justin, amikor visszaült a székére.

Pár másodpercig komoran néztem rájuk, majd kirobbant belőlem a röhögés. Összesen fél percig tartott ez a kis "rohamom"...

- Amúgy..- kezdtem "normálisan".- Mindent hallottam, srácok...

Egy pillanatig feszült csönd ült le ránk, amit végül Justin tört meg.

- És..akkor...- vakarta meg a tarkóját.- Hogy fogadod...

- Hát...- sóhajtottam, amikor kivágódott  a szoba ajtaja.

- MEGJÖTT A FELMENTŐ SEREEEG!- ordított fel...