44. rèsz

Nagyon sokat jelentett, hogy Justin mellettem volt, már amennyire törött lábam engedte.
- Köszönöm..- suttogtam neki egy hosszabb csók után.
- Mit?- kérdezte, ezer vattos mosolyával, amitől sose tudom, hol vagyok...
- Hát, hogy most itt vagy..mellettem.
- Kicsim,eleve miattam kerültél ide...- komorodott el a tekintete.
- Ez nem igaz, te is tudod- pusziltam meg az orrát.
- Ha nem... kergetlek, most nem vagy itt...- Justin egyre szomorúbb lett, én pedig egyre jobban kezdtem megijedni.
- Fejezd be!!- kértem kétségbeesetten.- Nem.miattad vagyok itt, oké? Én voltam az, aki nem figyelt, Justin! Ez nem a te hibád!
- Elli, nézz már magadra!- mutatott rám egy elkínzott mosoly kíséretében.- Be van kötve a fejed, el van törve a lábad, mindened tele van zúzódásokkal....
- De ez nem a te hibád!- vágtam közbe, mert már nem szerettem volna hallgatni, ahogyan azt ecseteli, milyen rosszul nézek ki, ha ennek ő nem is volt tudatában.
- Akkor meg kié?- gúnyosan elmosolyodott, majd idegesen beletúrt a hajába.- Tudod, Adam-nek mindig igaza volt...
- Miben?- kérdeztem halkan.
- Még múltkor mondta nekem, hogy...- kezdte, de már nem folytatta, hanem lesütötte szemeit.
- Mit mondott? Hm? Mit?- kérdeztem feszülten. Már tudtam, mi fog következni.- Hogy nem illünk össze? Hogy te csak fájdalmat okozol nekem?
- Valahogy így...- motyogta lehajtott fejjel.
- Te pedig, mint egy hitetlen kölyök, elhitted az egészet!!- találtam ki egyből. Nem tudtam elhinni, hogy Justin ennyire hiszékeny tud lenni.
- Mert igaza van!- emelte fel a hangját, majd, mikor rájött, hogy egy kórteremben vagyunk, normális hangon folytatta.- Én nem bírlak így látni, Elli... Nekem ez fáj...
Könnyekkel telt meg a szemem, és legszívesebben elbőgtem volna magam, de erős akartam lenni.
- Akkor meg miért vagy itt?- kérdeztem suttogva, fátyolos szemekkel.
Justin egy kicsit habozott, majd hirtelen kiszállt mellőlem és felállt.
- Magam sem tudom...- motyogta, majd kiviharzott a kórteremből.
Pár másodpercig döbbenten meredtem magam elé. Megfordult a fejemben, mi is történt.
- Nem lehet...- suttogtam magamnak.
Rájöttem, ha nem teszek valamit, akkor Justin elmegy, talán örökre, s nem jön vissza. Pedig azok után, amiken közösen átmentünk... Tom ügye...meg minden. Cselekednem kellett.
Törött lábam egy kis tartón lógott, ami a mennyezetre volt felfüggesztve. Még csak járógipsz se volt rajta. Hirtelen gondolattól vezérelve meg tartottam combommal a lábamat és gyorsan kihúztam a csomót, ami az egészet tartotta, így, mint egy rongy darab, hullott az ágyamra. Szerencsére az állapotom stabil volt, ezért nem kellett leszedegetnem magamról az infúziókat, úgyhogy lepattantam az ágyról. Jobb lábamon ugrálva próbáltam elmenni az ajtóig, de olyan nehéz volt a gipszem, na meg a lábam is minden ugrásnál rémisztően sajgott.
- Nem hiszem el..- fújtam ki hangosan a levegőt, mikor végre meg tudtam kapaszkodni az ajtófélfában. Nem akartam szólni a nővéreknek, hogy vigyenek ki tolókocsiban, mert akkor úgy néztem volna ki, mint egy fogyi, azt pedig nem akartam, hogy a szerelmem megmentésekor kicsit csököttnek tűnjek.
Miután megbizonyosodtam arról, hogy nincsen senki sem a folyosón, kiugráltam a kijárathoz. Két napot sikeresen átaludtam, így elég rendesen meglepődtem, mert januári időjáráshoz méltóan térdig állt a hó. Magamban elátkoztam a telet, és kitoltam az ajtót, majd szépen lassan lepaccsogtam a lépcsőn. Körbenéztem, de Justin-t nem láttam sehol. Viszont iszonyatosan fáztam, feltéve, hogy csak a kórházi köpeny és a mamuszom volt rajtam. Szám rögtön lilára fagyott, kezeim szörnyen remegtek, a lábam pedig olyan libabőrös lett, hogy akár meg lehetett volna rajta reszelni egy helyes kis sajtot.
Percekig botorkáltam a farkasordító hidegben, mikor végre rájöttem, hogy a telefonom a ruhám jobb zsebében van.
- Mmm..miért ne-e-em...tud-dtál-l- előb-bb-bb...mm-egjelenn-n-ni...- remegtem egy padhoz támaszkodva, a telefonomhoz intézve szavaimat. Soha életemben nem fáztam még ennyire. Remegő kezekkel mentem rá a névjegyzékre, folyamatosan a jobb lábamon egyensúlyozva, majd megérintettem Justin nevét. Pár sípolás..nem vette fel. Mikor azonban megszólalt a hangüzenet, gyorsan belekezdtem.- Justin..szia. Kkkérleeek... el t-t-t-tudnál j-jönni értem-m... a-a... k-k-kórháztól...k-k-köbö... 200 m-m-méterre... N-nagyon f-f-f-fázok... É-é-é-és...é-én..szeretlek..J-justin...- fejeztem be mosolyogva, majd lecsaptam a kagylót.
Lábam itt adta fel a szolgálatot; fáradtan rogytam le a padra. Gipszemet egy hókupacon támasztottam meg.
*10 perc múlva*
Kezeim lilára fagytak, a szám olyan szinten fagyott meg, hogy akár törni is lehetett volna. Libabőrös lábaimon már konkrétan jégcsapok lógtak, nem is beszélve meztelen lábujjaimról, amik a mamuszomban jéggé fagytak.
És akkor, végre, valahára megérkezett Justin kocsija. Nem hazudok, ha azt mondom, köbö 70-nel fékezett le a padom mellett.
- Mit keresel itt?- csapta ki idegesen a kocsija ajtaját. Miközben felém sietett, levette a már megszokott "tollas-kapucnis" kabátját, és amint mellém ért, rám terítette.
- U-utána j-jöttem..- rebegtem, miközben Justin 'hercegnősen' felkapott és beemelt a kocsijába, majd, mikor ő is beszállt, fullra nyomta a fűtést. Amint megéreztem a kellemes meleget, rögtön megkönnyebbültem, Justin kabiját szagolgatva.
- Elmondanád, mit kerestél a mínusz 10 fokba?- kérdezte idegesen.
- Utánad jöttem...
- Nem vagy normális, Elli...- rázta meg hitetlenül a fejét.- Majdnem halálra fagytál!
- De nem fagytam.- motyogtam.- Kérlek, Justin, ne kiabálj, oké?
- Most azonnal visszaviszlek a kórházba- indította be a motort. De akkor hideg kezem a kezére tettem.
- Ne!
- Elli, vissza kell vigyelek!- rázta le a kezem magáról.
- Miért vagy ilyen?- nyeltem le egy hatalmas könnycseppet.- Megváltoztál, Justin...
- Nem értelek...
Szörnyen elszomorodtam. Hogy lehet ilyen bunkó, már?
- Jó..- mosolyodtam el kínosan, majd a kabátját a kezébe nyomva kikötöttem az övemet.- Viszlát.- azzal kinyitottam az ajtót és kiléptem az őrült hidegbe. Gondolkodás nélkül indultam el a fagyos úton.
- Elli!- hallottam Justin hangját, de nem fordultam meg.- Várjál már!- mellém futott és megragadta a karom.- Ne hisztizz! Gyere, visszaviszlek.
- Én nem hisztizek-téptem ki a karom szorításából.- Te viszont nagyon bunkó vagy, Bieber.
Még sosem szólítottam a vezetéknevén, ezért ez eléggé meglepte.
- Mi?
- Jól hallottad!- förmedtem rá, majd azonnal folytattam.- Tudod...- ennél a résznél a hajamba túrtam.- azt hittem, bízhatok benned. Hogy.. majd minden rendben lesz, ahogy mindig mondtad... És én tartom is ehhez magam. De te akarsz meghátrálni.
- Nem hátrál itt meg senki, Elli...- enyhült meg arca.
- Azt hittem..szeretsz..- suttogtam magamnak, és akkor nagyon úgy tűnt, az egész egy nagy tévedés.
- Elli!- lépett elém Justin, majd a kezemet megfogva közelebb húzott magához és átölelt.- Szeretlek..- suttogta mosolyogva, majd hosszasan megcsókolt.

Hali:))
Jó éjt...xxxPusyyxxx