Miután történt az az eset a strandon, nem igazán jártunk le oda.. Ha mégis, akkor Zsolti és Justin állandóan mellettem voltak, Mira pedig egy baseball ütővel járt utánunk. Nagyon féltettek. Hát nem mondom, én is be voltam tojva minden nap; pisilni sem mertem kimenni, csak ha valaki elkísért. A többiek mindig nálunk voltak. Anyáékat nem tudtuk,mikor jönnek haza a welness-ükből, New York-ból... Justin elkéredzkedett otthonról, Mira pedig minden nap átjött.
Reggel Justin mellett keltem. Karjai védelmezőn fonódtak körém, mint minden reggel. Ragaszkodott hozzá, hogy mellettem legyen. Szerettem vele aludni. Mindig átölelt, mindig hozzábújtam, és mélyen beszívtam az illatát, miközben megnyugtató volt a szíve dobbanásait hallgatni.
Mikor lassan leemeltem magamról Justin karját, óvatosan felültem, és kikeltem az ágyamból. A szekrényhez lépve kiválasztottam a szerelésemet, és közben azt figyeltem, ahogyan Justin alszik. Miután felöltöztem, és megfésülködtem, majd fogat mostam, egy gyors pillantást vetettem a tükörképemre.
- Jó reggelt!- hallottam Justin rekedtes hangját.
- Jó reggelt- huppantam mellé mosolyogva, és megpusziltam az orra hegyét.
- Hogy aludtál?- csókolt meg magához húzva.
- Jól, mint mindig- bújtam hozzá.
Amint felhúztam a lábam, hogy mellé férjek, felcsúszott a szoknyám. Még mindig megaláztatva éreztem magam, ha több kilátszik a combom felénél. Ijedten pattantam fel, így a szoknyám visszahullott a combomra.
- Mi a baj?- ült fel idegesen Justin.
- Semmi- ráztam meg a fejem.
Elfordultam, hogy Justin ne lássa, amint az arcom vörös lesz, és a szemem megtelik könnyekkel. Hallottam, hogy Justin feláll, majd egy kezet éreztem a derekamon. Justin lassan maga felé fordított. Lehajtottam a fejem, hogy ne látszódjon az arcom. Justin az állam alá nyúlt, és megemelte a fejem.
- Előttem ne legyél szégyenlős- mosolygott rám kedvesen.
- Nem vagyok az- fúrtam tekintetem az övébe.- Csak...
- Csak Derek óta vagy ilyen, tudom, kicsim, tudom- suttogta a hajamba.
Összeszorítottam a szemem, mert az emlékek rémképekként törtek fel bennem. Justin magához ölelt, mire arcom belefúrtam a vállába.
Éreztem, hogy Justin keze lejjebb ereszkedik a derekamon. Összeborzongtam a karjaiban. Tudtam, hogy csak be szeretné nekem bizonyítani, nem minden fiú olyan, mint Derek. Mégis féltem. Arcom Justin nyakába rejtettem, miközben ő belepuszilt a hajamba.
Keze már a fenekemnél volt, de nem állt meg, egyre lejjebb siklott, egészen a szoknyám aljáig. Mikor odaért, lassan rátette a tenyerét a combomra. Megmarkoltam a pólóját, mire feljebb csúsztatta a kezét. Féltem. Féltem az emlékektől, féltem, hogy esetleg újra megtörténhet.
- Itt vagyok- suttogta Justin.- Itt vagyok, édes...
- Ne...- kezdtem, de hangom elcsuklott. Egy könnycsepp tört elő a semmiből. Justin lecsókoltam arcomról a könnycseppet, és kezét elvette a szoknyám alól. Arcomat kezei közé fogta, és a szemembe nézett.
- Nem engedem, hogy bárki is egy újjal hozzád nyúljon- mondta komolyan, mire lehunytam a szemem.- Szeretlek, és itt vagyok.
- Én is szeretlek- mosolyodtam el halványan, majd hirtelen a hajába túrva megcsókoltam.
Justin magához ölelt, majd ujjainkat összekulcsolva mentünk ki a konyhába, ahol Zsolti evett müzlit az asztalon.
- Jó reggelt- vigyorgott teli szájjal, mire hozzávágtam egy zacskó szalvétát.
- Disznó- nevettem, majd belehuppantam Justin ölébe, aki a karomnál fogva húzott magához.
- Látom, dúl a láv- törölte meg a száját Zsolti egy szalvétával.
- Inkább egyél- röhögött halkan Justin, majd a vállamra döntötte a fejét.
- Megjöttem!- hallottuk Mira hangját, majd a becsapott ajtóét.
Justin mellkasának dőlve figyeltem a bátyámat, és a dinka barátnőjét, amint megölelik egymást, és egy gyors csókot váltanak.
- Olyan kis édesek vagytok együtt- mosolygott ránk Mira.
Justin megpuszilta a nyakamat, mire felkuncogtam.
- Szóval- tett az asztalra egy nejlonzacskót Miranda.- Hoztam nutellát, banánt, tejszínhabot, csokit, gumicukrot- sorolta, miközben az asztalra pakolta a cuccokat.
- Minek ennyi minden?- álltam fel Justin öléből, és felkaptam egy banánt.
- Hááát- vigyorodott el Mira, mire Zsolti unottan a homlokára csapott.- Mi az?- röhögött Zsoltira.
- Mire készülsz megint?- kérdezte fájdalmasan Zsolti.
- Ajj, hagyjál már- vonta össze a szemöldökét Mira, majd óvatosan félrelökte a barátját.- Szóval. Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valami kis finomságot, tudjátok. Csak mi leszünk itthon, és kaja alig van...
- Nem rossz ötlet- ölelte át a derekam Justin, mire elmosolyodtam.
- Kezdek éhes lenni- vágott rémült fejet Zsolti, mire Justin csak röhögve bólogatott.
- Hát együnk- tanácsoltam mosolyogva.
Zsolti és Justin bevonultak a nappaliba, és filmet választottak, mi pedig, Mirával elkezdtük a kaját.
- Egyébként- törtem meg a félperces csendet.- Minden rendben köztetek, Zsoltival?
- Persze- pillantott fel mosolyogva a nutellából Miranda.- Miért kérdezed?
- Csak...- megtöröltem kézfejemmel a homlokomat, majd folytattam.- Olyan szerencsétlen vagyok..Tudod; majdnem megerőszakolnak, folyton valami bajba keveredek... És ez mindenki figyelmét magára vonja. Nem szeretném, ha folyton rám kellene vigyáznotok. Justin-t sem szeretném folyton a hülyeségeimmel traktálni. Titeket meg pláne.
- Elli, ne butáskodj már!- csapott az asztalra Mira.- Ez nekünk nem teher! Egy család vagyunk, te is tudod!
- Jól van, na!- emeltem fel a kezeimet, majd rögtön visszaejtettem az asztalra.- Tudom, hogy egy család vagyunk, de akkor is úgy érzem, hogy az én sorozatos szerencsétlenkedéseim miatt nagyon kevés időtök jut saját magatokra...
- Nem hiszem, hogy ezen kéne aggódnod- mosolygott rám Mira.- Szeretünk téged. Mintha a húgom lennél, de komolyan. Zsoltinak tényleg a húga vagy, szóval... Justin-nak meg az élete értelme! Ne fárassz ilyen hülyeségekkel, mert a végén hazaviszem ezt a sok kalóriát tartalmazó ételt!
- Fhúú, ezt úgy mondtad, mint egy stréber, Mira- vigyorodtam el, mire Mira felnevetett.
- Gyere ide, te dinnye- kuncogott, majd megölelt.
Sosem gondoltam volna, hogy lesz valaki, aki olyan közel kerül hozzám, mint Mira. Szinte a nővérem. El sem tudom mondani, mennyit jelent nekem. Olyan, mint Avril... Csak Avril a tesóm, Mira pedig a nővérem.. Na jó, ez szinte teljesen ugyanaz. Nem baj:D
- Asszony!- dugta be a fejét a konyhába Zsolti, mire Mira elengedett, és idegesen vágott oda egy "mi van?"-t a bátyámhoz.- Megvan, mit nézünk! Hozzátok a kaját!
Mirával felkaptunk 4 tányért, kis villákat, és a már kész finomsággal elindultunk befele a nappaliba.
- Megjött a kaja- tettem le a kis kerek asztalra az édességet, Miranda melléjük pedig a tányérokat és villákat.
- Mit nézünk?- kérdezte Mira, miután mindenki előtt volt tányér, finomság, és mindannyian leültünk; én Justin és Zsolti közé, Miranda pedig Zsolti mellé.
- Meglepetés- röhögött össze a két srác, mi pedig, Mirával rosszat sejtően összenéztünk.
- Utálom a meglepetéseket- jegyezte meg Mira teli szájjal, mikor Zsolti benyomta a tévét.
Már vagy fél órája néztük a P.s.: I love you-t (Zsoltiék kitettek magukért...), amikor megcsörrent a telefonom.
- Állítsd meg!- kértem Zsoltit, majd Justin öléből kimászva rohantam felvenni a telefont.
- Halló!- szóltam bele.
- Jó napot! Öhm..Nadón Elizával beszélek?- kérdezte egy mélyen dörmögő hang.
- Igen..- vontam össze a szemöldököm. Ilyen se gyakran van, hogy valaki a teljes nevemen szólít.- És maga ki?
- Elnézést. A nevem Dr. Iran Grier. A kórházból telefonálok...
- Mi az? Van valami baj?- tettem fel a kérdéseket sorban, az arcom pedig falfehérré változott. A térdem elkezdett remegni, és az elmém egyik fele azt hajtogatta, valami baj van.
- Nos. Nemrég hoztak be egy házaspárt. Ahogy megtudtam, az ön szülei...
- V-van még egy bátyám- dadogtam, a szememben pedig összegyűltek az idegesség miatt előtörni készülő könnyeim.
- Értem. Szóval. Éppen a New York-i welness szálodából tartottak vissza, mint megtudtam, amikor autóbalesetet szenvedtek...
Amint az utolsó mondatot meghallottam, először nem is bírtam felfogni. A szemem sarkából láttam, amint a többiek bejönnek a szobámba. Mindannyiuk szemében kérdéseket, és aggódást véltem felfedezni.
- Hahó! Itt van még?- kérdezte Dr. Grier.
- Mi történt? Élnek még?- vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Az édesapja altatásban van, ő pár csonttöréssel megúszta...- elakadt a hangja, és sóhajtott egyet.
- És anya? Vele mi van???- kérdeztem, szinte kiabálva. Annyira remegett minden porcikám, hogy elestem volna, ha nem kapaszkodom meg az ágyam szélében. A könnyeim előtörni készültek.
- Hát. Az édesanyja..sajnos..nem élte túl az ütközést... Mindent megtettünk, de sajnos túl hamar feladta. Részvétem.- ennél a szónál egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit követett még vagy ezer...
- Ez valami vicc, ugye?- bőgtem bele a telefonba. Zsoltiék rémülten néztek össze.
- Bárcsak az lenne, hölgyem..bárcsak az lenne- halkult el az orvos hangja,mire lehunytam a szemem és az ágyra rogytam. Rázott a zokogás, arcomat a kezembe temettem, a telefonom pedig a szoba végébe hajítottam.
- Elli!- guggolt le elém Justin, és megpróbálta a kezem lefejteni az arcomról.
Eközben Zsolti felvette a telefonom,és kisétált vele a konyhába, Mira pedig követte.
- Mi történt?- kérdezgette egyre riadtabban és idegesebben Justin.
Nem sokkal később a nyakába borultam,így Justin elvesztette az egyensúlyát, és guggolásból leült a földre. Engem az ölébe húzott, és a hajamat simogatva próbált megnyugtatni.
- Kicsim, elmondod végre, mi történt?- puszilt bele a hajamba egy idő után.
Mély levegőt vettem, és felemeltem a vállából az arcom, hogy el bírjam neki mondani. A szemeim be voltak dagadva, a lelkem pedig valahol, nagyon mélyen összeomlott.
- Apáék..jöttek a wellnessből...és karamboloztak...- itt a sírásom nem hagyott levegőt venni, mert újra keserves zokogásban törtem ki.- És anya...meghalt..- amint az utolsó szót kimondtam, Justin szeme megtelt könnyekkel, én újra elkezdtem sírni, a konyhából pedig csörömpölés és szitkozódás hallatszott.
- Úristen- túrt a hajába remegő kezekkel Justin, majd gondolkodás nélkül zárt a karjaiba.
A pólóját markolászva sírtam...Alig kaptam levegőt, a tüdőm leszakadt, az elmém pedig nem bírta feldolgozni ezt az egészet. Zsolti a konyhában őrjöngött: csapkodott, ordibált,és, ha jól hallottam, sírt is. Utoljára 13 éves korában sírt. És akkor is azért, mert meghalt a kutyája.
- Elli...- szaladt be Mira az ajtón. A szeme vörös volt, és szörnyen remegett.- Zsolti nagyon rosszul van...
Remegve bólintottam, majd, miután Justin felhúzott a földről, kitámolyogtam a konyhába.
- Zsolti- szólaltam meg halkan.
Bátyám felém fordult; szeme vörös volt, ijedtség tükröződött benne. Amint belenézett a szemembe, gondolkodás nélkül ölelt magához. Amint szorosan megöleltük egymást, valami láthatatlan, de bitang erős kötelék fonódott közénk. Ilyenjük csak a tesóknak van... Éreztem, hogy Zsolti elkezd szipogni, és pár könnycsepp koppanását is éreztem a vállamon. Erre én is elkezdtem bőgni. A fájdalmat, amit akkor átéltünk, senkinek sem kívánom... Két magányos testvér, egy apuka...anyuka sehol... Pedig még szükségem lenne anyára! Kell, hogy velem legyen! Miért nincs velem? Nem tudtam felfogni, hogy nem ölelhetem át többet.. Nekem ő volt a példaképem..nem hiszem el..nem hagyhat csak így itt... Nem lehet...
- Most mi lesz?- suttogtam, még mindig Zsoltit ölelve.
- Majd ma még meglátogatjuk apát- felelte halkan, majd elengedett és levágta magát egy székre.- Utána pedig... Nem tudom...
Justin leült, és az ölébe húzott. Szipogva dőltem a mellkasára, mire lassan elkezdett ringatni.
Ürességet éreztem..valahol..valahol a lelkemben egy egész világ omlott össze. Ugyanakkor tudtam, hogy apa, Zsolti, Justin és Mira mindig velem lesznek... De mégis más, hogy nincs melletted az a személy, akire felnéztél...aki..aki ott volt melletted.
Délután bementünk apához... Szörnyű volt látni, ahogy gépekre kötve fekszik. De még szörnyűbb volt a tudat, hogy valaki hiányzik mellőle... Az a valaki, akivel összekötötte az életét...
Az éjjelt úgy töltöttük, hogy mellém Justin bújt be, Zsolti pedig Mirával aludt. Mira szülei megértették, Pattie pedig közölte, hogy holnap átjön, és együtt elkísér minket a kórházba, főz ránk, meg minden.
- Jó éjt, kicsim- csókolt meg lefekvés előtt Justin, mire hozzábújtam.
- Köszönöm- suttogtam magam elé.
- Itt leszek neked, kicsim- puszilta meg a fejem Justin, majd magához ölelt.
- Szeretlek- néztem fel rá a sötétben.
- Szeretlek- mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.
A takaró alatt összefonta ujjainkat, és egy altatót dúdolt nekem, miközben ringatott.
Van valakim, akire mindig is vágytam. Aki mellettem van. Ma, holnap és mindörökké...
Kicsit szomorkás,de mégis édes befejezés lett:)
VálaszTörlésNagyon jó volt a blog!
Igyekeztem:) És köszönöm:)<3
Törlés