~Epilógus~

Lehajtott fejjel gyűrögettem egy elhasznált, rongyos papír zsebkendőt. Apába karoltam, a másik oldalán pedig Zsolti állt. Az eső szitált: megadta az alaphangulatot. Ahogy könnyektől fátyolos szemekkel körbenéztem, egyre inkább lehangolódtam, mert mindenki feketében volt. Jobb oldalamon a világ legédesebb sráca állt, és a szemét törölgette..mellette a legjobb barátnőm ácsorgott a barátjával, és vörös volt a szeme a sok sírástól..mellettük egy barna hajú srác állt, egy szál liliommal a kezében..ő nem sírt..csak szomorkás szemekkel, és halvány mosollyal meredt maga elé, és időnként felém pillantott...még annyi ember gyűlt körénk..Velem szemben Pattie állt. A szemét törölgette, és folyton szipogott.. Jeremy szorosan mellette fonta össze karjait, és fásult arccal bámult maga elé...Olyan sok mindenki volt ott, akkor... A feléről azt sem tudtam, hogy kicsoda... Mégis mindenki némán, és együttérzéssel nézett a szemembe, és az összes szemben nyugodtság, és összetartás sugárzott.
Miután a pap elmondta a végső imát, mindenki leengedett egy szál virágot a földbe..mikor mi értünk oda apával és Zsoltival, ezer meg ezer elázott szirmú világ olvadozott a szépen festett koporsón.
Adam leengedte a liliomot, Avril-ék a rózsákat, Justin pedig a tulipánját. A cipőm orra lelógott a koporsó fölé. Az ürességet nem tudtam felmérni.. Fájt, hasogatott, égetett. Elviselhetetlen volt. Hirtelen elengedtem apa karját, és térdre rogytam a vizes füvön. Ugyanebben a pillanatban apa és Justin is a karom után kapott. Nem érdekelt, hogy sáros lesz a kedvenc fekete nadrágom. Akkor még azt sem bántam volna, ha a szövet kabátom is sáros lesz. Csak ne fájt volna ennyire...
Az orromat törölgetve ömlöttek a szememből a könnyek. Nem akartak elállni, de én sem szerettem volna. Minden porcikám remegett, vacogott. A szemem sarkából láttam, hogy Justin is letérdel mellém. Meg szerettem volna kérdezni tőle, hogy nem félti-e a fekete bársonynadrágját. De nem bírtam. Mert mikor felé fordultam, újra előtört belőlem a zokogás.
- Gyere ide- gördült le egy könnycsepp az arcán, majd magához húzva megölelt.
A vállán újra kitört belőlem a sírás. Erre Justin szorosabban ölelt magához, arcát a hajamba rejtette. Hogy megnyugtasson egy dalt kezdett el, szinte suttogva énekelni. Aztán, arcomat megsimította az egyik kezével, miközben egy hosszas puszit nyomott a homlokomra.
Órákkal később már otthon voltunk; apa, Zsolti, Justin, Mira, Pattie, Jeremy, Avril, Adam és én. A többiek elmentek..Avril pedig azt mondta Kevinnek, hogy ez most vészhelyzet, addig menjen el kisállatokat nézni...
A kanapén ültem..fejemet apa vállára hajtottam, ujjaimat viszont Justin-nal fontam össze. Justin megnyugtatóan cirógatta hüvelykujjával a kézfejemet.
- Ki megyek a mosdóba- álltam fel a kanapéról, majd kitámolyogtam a fürdőbe.
Farkasszemet néztem a tükörképemmel, majd egy kevés hideg vízzel lemostam az arcomat.
- Szabad?- kopogtak az ajtón, mire először összerezzentem, aztán, mikor láttam, hogy Adam az, csak elmosolyodtam.- Minden rendben?- kérdezte aggódástól csillogó szemekkel.
- Aha- bólintottam erőtlenül.
- Mindig veled lesz, ugye tudod?- mosolyodott el halványan, majd hozzám lépett és megölelt.
Szokatlanul jól esett Adam ölelése...és igaza volt: anya mindig mellettem lesz.
*Este*
Estefelé mindenki elhúzott.. Csak Justin és Mira maradtak velünk.
- Azt hiszem, én most bemegyek egy picit..lepihenni- dörzsölte meg az arcát apa, majd feltápászkodott.- Ti hol alszotok?- nézett vissza rám, és Zsoltira.
- Melletted- feleltük habozás nélkül.
- Akkor..majd gyertek...és sziasztok- köszönt el mosolyogva Justinéktól.
- Viszlát- mosolyogtak apára együttérzően.
Zsolti vállára döntöttem a fejem, és egy nagyot sóhajtottam. Mindenki csöndben volt.
- Ha csak...- törtem meg a csendet, remegő hanggal, és gombóccal a torkomban.- Ha csak arra gondolok, hogy milyen fiatal volt... Hogy nem érdemelte meg ezt az egészet... A szívem szakad meg...
- Mindig veletek lesz!- tette kezét a kezemre Mira, és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Tudom- mondtam halkan, mire a szemeim újra megteltek könnyekkel.
Aztán Mirának megcsörrent a telefonja, ezért elnézést kérve félrement telefonálni.
- Tudom, hogy most rohadt nehéz- törte meg a csendet Justin, mire  felé kaptuk a fejünket Zsoltival.- De higgyétek el: idővel sokkal könnyebb lesz!
Mosolyogva kitártam a karom, mire Justin szorosan megölelt.
- Srácok- jött vissza Mira.- Mennem kell. De holnap feltétlen átjövök!
- Rendben, menj csak- mosolyogtam rá, majd felálltam egy ölelésre.
- Vigyázzatok magatokra!- engedett el Mira, majd megölelte és megcsókolta Zsoltit.- Sziasztok!
- Szia!- köszöntünk el, majd, miután meghallottuk az ajtócsapódást, Zsolti hirtelen felállt.
- Bemegyek apa mellé- túrt a hajába.- Majd te is gyere, Elli.
- Rendben- bólintottam remegve.
- Szasz', Justin- pacsizott le Zsolti a barátommal, majd megölelték egymást, és valamit nagyon halkan mondtak egymásnak.
Miután Zsolti elment, még percekig beszélgettünk Justin-nal.
- ... nem is az, hogy elment...- folytattam egy választ.- Hanem, hogy nincsen itt velem..végig..érted- itt egy könnycsepp gördült le az arcomon. Justin ujjával letörölte a könnycseppet, és megcsókolt.
- Tudom, hogy fáj- fúrta tekintetét az enyémbe, egy hosszabb csók után.- De itt vagyok! Itt leszek neked, mindig! Rám támaszkodhatsz!
- Szeretlek- mondtam halkan, majd Justin hajába túrva hosszasan megcsókoltam.- De mindent te sem tudsz eltüntetni- sírtam el magam a karjaiban.- Az ürességet nem...
- Érted mindent megtennék- lehelt egy csókot az ajkaimra.
- Elkényeztetsz- kuncogtam könnyes szemekkel.
- Csak azt a mérhetetlen fájdalmadat venném el- suttogta, miközben az arcomat cirógatta.- Inkább én szenvednék..csak téged ne kelljen így látnom...
Újra megteltek a szemeim könnyekkel, és lehajtottam a fejemet, mire Justin szorosan magához ölelt.
- Te vagy az életem, ugye tudod?- kérdeztem, megpuszilva a vállát.
- Te meg az enyém- puszilt bele a hajamba, majd az államnál fogva megemelte az arcomat, és hosszasan megcsókolt.
Annyi mindent mondott abban az egyetlen csókban; tudtam, hogy el szeretné venni a fájdalmamat, hogy ő szeretne helyettem szenvedni, hogy meg szeretne védeni..mindentől. És hogy minden mozdulata azt sugározta: én vagyok az élete értelme. Ugyanezt próbáltam visszaadni neki egy csókban, egy pillantásban, egy ölelésben...