47. rész

- Na, feltakarítottam!- lépett be az ajtón Miranda.- Ú, megzavartam valamit?- húzta el a száját.
- Nem, dehogy is- mosolygott rá Justin.- Menj csak haza, Mira. Elleszünk.
- Biztos?
- Persze. Menj csak- mosolygott kedvesen Justin.
- Akkor sziasztok- jött oda Mira, és adott egy puszit nekünk.- Vigyázzatok egymásra! És, ha bármi van, hívjatok!
- Oké, Anya- röhögött Justin, mire mosolyogva odabújtam hozzá.
- Sziasztok!- intett egyet Mira, majd végre kiment.
- Nem akarsz aludni?- kérdezte halkan Justin.
- Nem- ráztam a fejem.
Justin orra hegyét végighúzta a homlokomon, amitől kellemes borzongás futott végig rajtam.
Hallottam, ahogy Justin halkan felkuncog.
- Mi az?- kérdeztem zavarban.
- Èdes vagy..- puszilt meg.
- Zavarba hozol!!- borzoltam össze a haját.
- Az a lényeg- nevetett halkan Justin.
Még egy bő fél órán keresztül feküdtünk, így összebújva, amikor csengettek.
- Ki a franc csenget ilyenkor?- dühöngött Justin.
Csak a vállamat vonogattam, amikor Justin kiment, hogy ajtót nyisson.
- Mit keresel itt?- hallottam idegesen csengő hangját, amitől rögtön összerándult a gyomrom.
- Nem téged- közölte vele flegmán egy igen ismerős hang, amitől megint összerándult a gyomrom.
- Mit keresel itt?- nyomatékosította a kérdését Justin.
- Jaj, hagyjál már a hülye kérdéseiddel...- röhögött a képébe az ismerős hangú.- Jobbulást szeretnék kívánni...Ellinek.
- Azt várhatod- vágta rá unottan Justin.- Csá- csapta a gyerekre az ajtót.
Egy puffanást hallottam, kisebb szitkozódást, rohanó léptek zaját, majd kopogást az ajtómon
- Jobbulást!- lépett be az ajtón Ben, kaján vigyorral az arcán.
Ijedten toltam fel magam, hogy üljek, amikor Justin esett be az ajtón.
- Takarodjál szépen elfele!- üvöltött rá Ben-re.
- Büdös a szád!- röhögött rá. Én csak felvont szemöldökkel nyugtáztam, hogy Justin szája tök finom illatú. Mentás. Hehe.
- Ne szórakozzál velem, te túlméretezett mirelit vadbarom- ragadta meg Ben pólóját Justin, majd az ajtó felé kezdte rángatni.- Takarodjál szépen kifele!
- Csak jobbulást szeretnék kívánni neki!- rántotta ki magát Justin szorításából Ben, majd leült mellém az ágyra, pontosan oda, ahol Justin feküdt.- Szerbusz, drága- tette kezét óvatosan a gipszemre.
- Csá..?- 'kérdeztem' bizonytalanul.
- Na, jól van, akkor mehetsz is dolgodra!- kapta el Justin Ben nyakát, aki, hogy Justin nehogy lerántsa az ágyról, belekapaszkodott a gipszembe(!!!!!!!).
- Neee.....neee....ááááá...juuujj...- sikongattam, mert egyre jobban fájt.- Justin!!
Justin időben kapcsolt, így nemes egyszerűséggel fejbe csapta, mire Ben leesett a földre.
- Rohadt élet...- szorosan összepréseltem a számat, miközben szüntelen potyogtak a könnyeim.
- Mi a fákk???- termett mellettem Justin, és óvatosan megérintette a lábamat, amin még korántsem forrt össze a csont, így piszkosul fájt, és sajgott, és lüktetett és... egyszóval: borzalmas volt.
- Nagyon fáj!- sírtam el magam.- Te jó ég..mit kell ilyenkor csinálni?
- Most azonnal beviszlek a kórházba- közölte komoran Justin, majd, miután az ölébe kapott, az ijedten pislogó Ben-hez szólt:- Teríts már Ellire egy pokrócot, oké?
- Persze..rendben- rebegte a fiú, majd a kis plüsi takarómmal gondosan betakargatott.
Eközben én Justin vállára hajtott fejjel szipogtam.
Pár perccel később Justin kocsijában ültünk. Amint megérkeztünk a kórházhoz, először Justin pattant ki, majd, miután felkarolt, Ben-nel a nyomunkban bevágtattunk (vagyis csak ők) a kórházba.
- Orvos!- ordította el magát idegesen Justin.- Merre van már egy rohadt orvos?!
Erre köbö hárman szaladtak hozzánk: két doki, meg egy nővér.
- Mi történt?- kérdezte az egyik, akiben sikeresen felismertem Dr. Richard Beck-et, aki a lábamat kezelte.
- Lejött a gipsze- felelte frusztráltan Justin.
- Kövessenek- indult el Dr. Beck a folyosón, be egyenesen egy tekintélyes műtőbe, ami fullig volt tömve, mindenféle kínzóeszközzel.
Justin óvatosan letett az ágyra és megfogta a kezem.
- Na, akkor lássuk- tette fel az arca elé a doki egy anyagdarabot, majd tudósosan a lábam fölé görnyedt.- Aha. Hm. Igen,igen. Nos- egyenesedett fel.- Attól tartok, vissza kell rángatni ezt a kis gipszecskét.
- Khm. Rángatni?- nyeltem egyet, majd ijedten Justin-ra néztem, aki Ben-re meresztette dühös szemeit.
- Ha csak nem akar a kisasszony egy injekciót- vonta meg a vállát.
- És az mennyire fáj?- rágtam a szám szélét.
- Ha jól számolok..hétszer annyira. Egy pillanat lesz az egész, tényleg, észre sem fogja venni. Látja, már vissza is raktam. Nézze csak!
- Hm?- pillantottam gyorsan a lábamra, abban reménykedve, hogy valóban vissza van helyezve, amikor a doktor hirtelen egy erőset rántott a lábamon. Csak egy rohadt hangos sikításra volt időm, mert a fájdalom abbamaradt.- Mi a rák...- lihegtem, a még mindig furán lüktető lábamat nézve.
- Ez meg mi a szar volt?- nézett szúrósan Justin az orvosra.
- Ne aggódjon, már nem fog fájni többet- paskolta meg mosolyogva az arcomat a doktor.
- Elnézést, de maga véletlen nem egy bádibilder?- túrtam hitetlenül a hajamba, miközben Justin kezét szorongattam.
- Gyerekkori álom marad- merengett el, majd kitárta az ajtót, jelezve, húzzuk el a csíkot.
- Köszönjük- indultunk ki. Azaz: engem Justin vitt (azt mondta, olyan vagyok, mint a hercegnője *-*), mögöttünk pedig Ben baktatott.
Pár perccel később már a kanapén punnyadtam, Justin és Ben társaságában, amikor hirtelen kicsapódott a szobám ajtaja, és totál idegesen vágott át a lakáson.. Zsolti.
- Mégis hol a picsába voltatok?- ordított ránk dühösen.
- Csá, tesó- állt fel Ben, a kezét kinyújtva, mire Zsolti csak szikrázó pillantással jutalmazta meg, így Ben inkább visszaült.
- Kórházban..- válaszoltam a bátyám kérdésére.
- Jesszus..- túrt idegesen a hajába, majd lerogyott a kanapéra.
- Mi a baj?- kérdezte aggódva Justin. Olyan édesen összehúzta a szemöldökét.. Aw.. *-*
- Nagyon megijedtem, Elli, vágod- dörzsölte meg az arcát.- Hívtál, de nem vettem fel... Mikor visszahívtalak, te sem vetted fel, így rögtön hazarohantam.. Az ajtó tárva-nyitva.. Azt hittem..azt hittem, elraboltak. Kihívtam a rendőrséget.
- Mit csináltál?- esett le az állam.- És anyáék? Hol vannak?
- Még dolgoznak..de őket is felhívtam..- sóhajtott Zsolti, mire rémülten a homlokomra csaptam.
- De..miért nem hívtál fel?- szólt közbe Justin.
- Honnan tudtam volna, hogy veled van?- kérdezte Zsolti, tök jogosan.
Csendben meredtünk magunk elé.
- Akkor mi legyen?- törte meg a csendet Ben.
- Fingom sincs- vágtuk rá egyszerre, amin egy picit nevettünk. Aztán szirénaszót hallottunk.
- Mi a..- pattant fel Zsolti, majd elhúzta a függönyt, hogy ki tudjon nézni az ablakon.- A rendőrség!- ejtette rémülten vissza a függönyt.

Hali:))
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett:)) Mint látjátok, már túl vagyunk a 7000(!!!) megtekintésen, amit NAGYON-NAGYON köszönök nektek..<33 Ti vagytok a legjobbak...<3 
Valamint vészesen közeledünk az utolsó, azaz az 50 részhez is!!! WoW. Gyorsan elszaladt az idő..:)) 
xxxPusyyxxx