36. rész

Felpattantam az ágyamból és olimpiai futóbajnokokat megszégyenítő gyorsasággal rohantam hozzá. Kitárta a karját, mire a nyakába borultam, és félig sírva, félig nevetve nyomtam egy puszit az arcára.
- Justin!- ölelgettem.- El sem hiszem... De hogy?
- Tudod- vigyorgott rám.- Tom aláhamisította az aláírásomat.
- De hogy derült ki?
- Alá kellett írnom egy papírt nemrég, de az aláírásom nem ugyanolyan volt, mint amit Tom adott oda- vont vállat.- Így a rendőrség lenyomozta, és most előzetesben van aláíráshamisításért.
- Istenem- kaptam a számhoz és egy pár könnycsepp után elmosolyodtam.
Mindaz, amit átéltem és Justin is, borzalmas volt. Nem hittem, hogy ennek valaha is lehet 'hapiend-je'. De mégis. És sokkal jobb lett, mint gondoltam.
Ezután kicsit leültünk az ágyamra és beszélgettünk...úgy mindenről. Annyi minden történt ezalatt a kevés idő alatt, hogy szerettünk volna mindent elmondani a másiknak.
Például olyanokat, mint hogy Adam-ék vidítottak fel. Vagy mondjuk azt, hogy Justin-ra kicsit nyomult az egyik boltban az eladócsaj. Nah, bánhatja, hogy nem voltam ott....
- El sem hiszem, hogy van egy 'hepiendünk'- suttogtam Justin-nak két csók között.
- El sem hiszem, hogy még mindig ilyen elragadó vagy- suttogta félig nevetve.
- El sem hiszem, hogy egy egész álló nap való sírás után is elragadónak találsz!- nevettem fel hitetlenül.
- El sem hiszem, hogy azt gondoltad rólam, hogy nem talállak elragadónak- puszilta meg a homlokom mosolyogva.
- Akkor ezek szerint majd megyünk együtt az újévi buliba?- kérdeztem vigyorogva.
- Ez kérdés volt?- nevetett Justin, majd megcsókolt.
És azt hiszem, megérdemeltem. Mármint. Kijárt már egy kis 'hepiend' nekem, úgy gondolom. Kellett. És igazából nem a 'hepiend' kellett. Nem. Justin. Rá volt szükségem. És piszok jó érzés volt, hogy újra magam mellett tudhattam. Akkor, ott, nem érdekelt senki és semmi, csak Justin. Csak ő volt a világ.
- Hiányoztál- suttogtam neki, mikor a mellkasára dőlve hallgattam a szíve dobogását.
- Te is nekem- mondta, majd belepuszilt a hajamba. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam.
Nem tudom meddig, de irtó sokáig feküdtünk így és beszélgettünk. Nem volt konkrét beszélgetési tárgyunk, csak úgy beszéltünk mindenről. És jólesett. Nagyon jólesett, hogy mellettem van. Az egész világot meg tudtam volna ölelni. És az, ott, akkor, Justin volt. Ő volt nekem a világ. A mindenség. Ő volt a... ezt nem is lehet elmondani, mi volt. MINDEN. Csupa nagybetűvel.
Ő volt az, akire vártam. Akit szerettem, mindennél jobban. Akiben mindenkinél jobban megbíztam. És megfogadtam magamnak, hogy SOHA, DE SOHA NEM FOGOM MEGENGEDNI, HOGY ELMENJEN TŐLEM. Never. Soha. :) <333
Nem hiszem, hogy elmondhatnám, mit éreztem akkor, amikor átölelt, mikor megcsókolt. Nem... tudom leírni. Akkor érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy annyira szeretem, hogy nem tudom elengedni. És ez nem csöpögős. Ez elszánt. Eltökélt. Olyan, aki nem tudja elengedni azt, aki neki az életet jelenti. Vagyis Justin-t.
És biztos voltam benne, hogy ezek után nyugodtan fogok tudni majd nyugovóra térni. Mert már tudtam, hogy nem megy el. Nem. Itt marad. Velem. :')


Halii:***
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig várattalak benneteket, de lefoglalt a másik blogom írása és nem nagyon volt kedvem csöpögősen, halálosan szerelmes üzemmódba visszalépni. Szóval:) Azért lett ilyen rövid ez a rész, mert érzékeltetni akartam Veletek, hogy ez az utolsó rész, amikor mindenki szomorú. Többet nem tervezem ilyennek, de ez inkább maradjon az én titkom.:)
xxx :** <3