Lehajtott fejjel gyűrögettem egy elhasznált, rongyos papír zsebkendőt. Apába karoltam, a másik oldalán pedig Zsolti állt. Az eső szitált: megadta az alaphangulatot. Ahogy könnyektől fátyolos szemekkel körbenéztem, egyre inkább lehangolódtam, mert mindenki feketében volt. Jobb oldalamon a világ legédesebb sráca állt, és a szemét törölgette..mellette a legjobb barátnőm ácsorgott a barátjával, és vörös volt a szeme a sok sírástól..mellettük egy barna hajú srác állt, egy szál liliommal a kezében..ő nem sírt..csak szomorkás szemekkel, és halvány mosollyal meredt maga elé, és időnként felém pillantott...még annyi ember gyűlt körénk..Velem szemben Pattie állt. A szemét törölgette, és folyton szipogott.. Jeremy szorosan mellette fonta össze karjait, és fásult arccal bámult maga elé...Olyan sok mindenki volt ott, akkor... A feléről azt sem tudtam, hogy kicsoda... Mégis mindenki némán, és együttérzéssel nézett a szemembe, és az összes szemben nyugodtság, és összetartás sugárzott.
Miután a pap elmondta a végső imát, mindenki leengedett egy szál virágot a földbe..mikor mi értünk oda apával és Zsoltival, ezer meg ezer elázott szirmú világ olvadozott a szépen festett koporsón.
Adam leengedte a liliomot, Avril-ék a rózsákat, Justin pedig a tulipánját. A cipőm orra lelógott a koporsó fölé. Az ürességet nem tudtam felmérni.. Fájt, hasogatott, égetett. Elviselhetetlen volt. Hirtelen elengedtem apa karját, és térdre rogytam a vizes füvön. Ugyanebben a pillanatban apa és Justin is a karom után kapott. Nem érdekelt, hogy sáros lesz a kedvenc fekete nadrágom. Akkor még azt sem bántam volna, ha a szövet kabátom is sáros lesz. Csak ne fájt volna ennyire...
Az orromat törölgetve ömlöttek a szememből a könnyek. Nem akartak elállni, de én sem szerettem volna. Minden porcikám remegett, vacogott. A szemem sarkából láttam, hogy Justin is letérdel mellém. Meg szerettem volna kérdezni tőle, hogy nem félti-e a fekete bársonynadrágját. De nem bírtam. Mert mikor felé fordultam, újra előtört belőlem a zokogás.
- Gyere ide- gördült le egy könnycsepp az arcán, majd magához húzva megölelt.
A vállán újra kitört belőlem a sírás. Erre Justin szorosabban ölelt magához, arcát a hajamba rejtette. Hogy megnyugtasson egy dalt kezdett el, szinte suttogva énekelni. Aztán, arcomat megsimította az egyik kezével, miközben egy hosszas puszit nyomott a homlokomra.
Órákkal később már otthon voltunk; apa, Zsolti, Justin, Mira, Pattie, Jeremy, Avril, Adam és én. A többiek elmentek..Avril pedig azt mondta Kevinnek, hogy ez most vészhelyzet, addig menjen el kisállatokat nézni...
A kanapén ültem..fejemet apa vállára hajtottam, ujjaimat viszont Justin-nal fontam össze. Justin megnyugtatóan cirógatta hüvelykujjával a kézfejemet.
- Ki megyek a mosdóba- álltam fel a kanapéról, majd kitámolyogtam a fürdőbe.
Farkasszemet néztem a tükörképemmel, majd egy kevés hideg vízzel lemostam az arcomat.
- Szabad?- kopogtak az ajtón, mire először összerezzentem, aztán, mikor láttam, hogy Adam az, csak elmosolyodtam.- Minden rendben?- kérdezte aggódástól csillogó szemekkel.
- Aha- bólintottam erőtlenül.
- Mindig veled lesz, ugye tudod?- mosolyodott el halványan, majd hozzám lépett és megölelt.
Szokatlanul jól esett Adam ölelése...és igaza volt: anya mindig mellettem lesz.
*Este*
Estefelé mindenki elhúzott.. Csak Justin és Mira maradtak velünk.
- Azt hiszem, én most bemegyek egy picit..lepihenni- dörzsölte meg az arcát apa, majd feltápászkodott.- Ti hol alszotok?- nézett vissza rám, és Zsoltira.
- Melletted- feleltük habozás nélkül.
- Akkor..majd gyertek...és sziasztok- köszönt el mosolyogva Justinéktól.
- Viszlát- mosolyogtak apára együttérzően.
Zsolti vállára döntöttem a fejem, és egy nagyot sóhajtottam. Mindenki csöndben volt.
- Ha csak...- törtem meg a csendet, remegő hanggal, és gombóccal a torkomban.- Ha csak arra gondolok, hogy milyen fiatal volt... Hogy nem érdemelte meg ezt az egészet... A szívem szakad meg...
- Mindig veletek lesz!- tette kezét a kezemre Mira, és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Tudom- mondtam halkan, mire a szemeim újra megteltek könnyekkel.
Aztán Mirának megcsörrent a telefonja, ezért elnézést kérve félrement telefonálni.
- Tudom, hogy most rohadt nehéz- törte meg a csendet Justin, mire felé kaptuk a fejünket Zsoltival.- De higgyétek el: idővel sokkal könnyebb lesz!
Mosolyogva kitártam a karom, mire Justin szorosan megölelt.
- Srácok- jött vissza Mira.- Mennem kell. De holnap feltétlen átjövök!
- Rendben, menj csak- mosolyogtam rá, majd felálltam egy ölelésre.
- Vigyázzatok magatokra!- engedett el Mira, majd megölelte és megcsókolta Zsoltit.- Sziasztok!
- Szia!- köszöntünk el, majd, miután meghallottuk az ajtócsapódást, Zsolti hirtelen felállt.
- Bemegyek apa mellé- túrt a hajába.- Majd te is gyere, Elli.
- Rendben- bólintottam remegve.
- Szasz', Justin- pacsizott le Zsolti a barátommal, majd megölelték egymást, és valamit nagyon halkan mondtak egymásnak.
Miután Zsolti elment, még percekig beszélgettünk Justin-nal.
- ... nem is az, hogy elment...- folytattam egy választ.- Hanem, hogy nincsen itt velem..végig..érted- itt egy könnycsepp gördült le az arcomon. Justin ujjával letörölte a könnycseppet, és megcsókolt.
- Tudom, hogy fáj- fúrta tekintetét az enyémbe, egy hosszabb csók után.- De itt vagyok! Itt leszek neked, mindig! Rám támaszkodhatsz!
- Szeretlek- mondtam halkan, majd Justin hajába túrva hosszasan megcsókoltam.- De mindent te sem tudsz eltüntetni- sírtam el magam a karjaiban.- Az ürességet nem...
- Érted mindent megtennék- lehelt egy csókot az ajkaimra.
- Elkényeztetsz- kuncogtam könnyes szemekkel.
- Csak azt a mérhetetlen fájdalmadat venném el- suttogta, miközben az arcomat cirógatta.- Inkább én szenvednék..csak téged ne kelljen így látnom...
Újra megteltek a szemeim könnyekkel, és lehajtottam a fejemet, mire Justin szorosan magához ölelt.
- Te vagy az életem, ugye tudod?- kérdeztem, megpuszilva a vállát.
- Te meg az enyém- puszilt bele a hajamba, majd az államnál fogva megemelte az arcomat, és hosszasan megcsókolt.
Annyi mindent mondott abban az egyetlen csókban; tudtam, hogy el szeretné venni a fájdalmamat, hogy ő szeretne helyettem szenvedni, hogy meg szeretne védeni..mindentől. És hogy minden mozdulata azt sugározta: én vagyok az élete értelme. Ugyanezt próbáltam visszaadni neki egy csókban, egy pillantásban, egy ölelésben...
*5 nap múlva*
Miután történt az az eset a strandon, nem igazán jártunk le oda.. Ha mégis, akkor Zsolti és Justin állandóan mellettem voltak, Mira pedig egy baseball ütővel járt utánunk. Nagyon féltettek. Hát nem mondom, én is be voltam tojva minden nap; pisilni sem mertem kimenni, csak ha valaki elkísért. A többiek mindig nálunk voltak. Anyáékat nem tudtuk,mikor jönnek haza a welness-ükből, New York-ból... Justin elkéredzkedett otthonról, Mira pedig minden nap átjött.
Reggel Justin mellett keltem. Karjai védelmezőn fonódtak körém, mint minden reggel. Ragaszkodott hozzá, hogy mellettem legyen. Szerettem vele aludni. Mindig átölelt, mindig hozzábújtam, és mélyen beszívtam az illatát, miközben megnyugtató volt a szíve dobbanásait hallgatni.
Mikor lassan leemeltem magamról Justin karját, óvatosan felültem, és kikeltem az ágyamból. A szekrényhez lépve kiválasztottam a szerelésemet, és közben azt figyeltem, ahogyan Justin alszik. Miután felöltöztem, és megfésülködtem, majd fogat mostam, egy gyors pillantást vetettem a tükörképemre.
- Jó reggelt!- hallottam Justin rekedtes hangját.
- Jó reggelt- huppantam mellé mosolyogva, és megpusziltam az orra hegyét.
- Hogy aludtál?- csókolt meg magához húzva.
- Jól, mint mindig- bújtam hozzá.
Amint felhúztam a lábam, hogy mellé férjek, felcsúszott a szoknyám. Még mindig megaláztatva éreztem magam, ha több kilátszik a combom felénél. Ijedten pattantam fel, így a szoknyám visszahullott a combomra.
- Mi a baj?- ült fel idegesen Justin.
- Semmi- ráztam meg a fejem.
Elfordultam, hogy Justin ne lássa, amint az arcom vörös lesz, és a szemem megtelik könnyekkel. Hallottam, hogy Justin feláll, majd egy kezet éreztem a derekamon. Justin lassan maga felé fordított. Lehajtottam a fejem, hogy ne látszódjon az arcom. Justin az állam alá nyúlt, és megemelte a fejem.
- Előttem ne legyél szégyenlős- mosolygott rám kedvesen.
- Nem vagyok az- fúrtam tekintetem az övébe.- Csak...
- Csak Derek óta vagy ilyen, tudom, kicsim, tudom- suttogta a hajamba.
Összeszorítottam a szemem, mert az emlékek rémképekként törtek fel bennem. Justin magához ölelt, mire arcom belefúrtam a vállába.
Éreztem, hogy Justin keze lejjebb ereszkedik a derekamon. Összeborzongtam a karjaiban. Tudtam, hogy csak be szeretné nekem bizonyítani, nem minden fiú olyan, mint Derek. Mégis féltem. Arcom Justin nyakába rejtettem, miközben ő belepuszilt a hajamba.
Keze már a fenekemnél volt, de nem állt meg, egyre lejjebb siklott, egészen a szoknyám aljáig. Mikor odaért, lassan rátette a tenyerét a combomra. Megmarkoltam a pólóját, mire feljebb csúsztatta a kezét. Féltem. Féltem az emlékektől, féltem, hogy esetleg újra megtörténhet.
- Itt vagyok- suttogta Justin.- Itt vagyok, édes...
- Ne...- kezdtem, de hangom elcsuklott. Egy könnycsepp tört elő a semmiből. Justin lecsókoltam arcomról a könnycseppet, és kezét elvette a szoknyám alól. Arcomat kezei közé fogta, és a szemembe nézett.
- Nem engedem, hogy bárki is egy újjal hozzád nyúljon- mondta komolyan, mire lehunytam a szemem.- Szeretlek, és itt vagyok.
- Én is szeretlek- mosolyodtam el halványan, majd hirtelen a hajába túrva megcsókoltam.
Justin magához ölelt, majd ujjainkat összekulcsolva mentünk ki a konyhába, ahol Zsolti evett müzlit az asztalon.
- Jó reggelt- vigyorgott teli szájjal, mire hozzávágtam egy zacskó szalvétát.
- Disznó- nevettem, majd belehuppantam Justin ölébe, aki a karomnál fogva húzott magához.
- Látom, dúl a láv- törölte meg a száját Zsolti egy szalvétával.
- Inkább egyél- röhögött halkan Justin, majd a vállamra döntötte a fejét.
- Megjöttem!- hallottuk Mira hangját, majd a becsapott ajtóét.
Justin mellkasának dőlve figyeltem a bátyámat, és a dinka barátnőjét, amint megölelik egymást, és egy gyors csókot váltanak.
- Olyan kis édesek vagytok együtt- mosolygott ránk Mira.
Justin megpuszilta a nyakamat, mire felkuncogtam.
- Szóval- tett az asztalra egy nejlonzacskót Miranda.- Hoztam nutellát, banánt, tejszínhabot, csokit, gumicukrot- sorolta, miközben az asztalra pakolta a cuccokat.
- Minek ennyi minden?- álltam fel Justin öléből, és felkaptam egy banánt.
- Hááát- vigyorodott el Mira, mire Zsolti unottan a homlokára csapott.- Mi az?- röhögött Zsoltira.
- Mire készülsz megint?- kérdezte fájdalmasan Zsolti.
- Ajj, hagyjál már- vonta össze a szemöldökét Mira, majd óvatosan félrelökte a barátját.- Szóval. Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valami kis finomságot, tudjátok. Csak mi leszünk itthon, és kaja alig van...
- Nem rossz ötlet- ölelte át a derekam Justin, mire elmosolyodtam.
- Kezdek éhes lenni- vágott rémült fejet Zsolti, mire Justin csak röhögve bólogatott.
- Hát együnk- tanácsoltam mosolyogva.
Zsolti és Justin bevonultak a nappaliba, és filmet választottak, mi pedig, Mirával elkezdtük a kaját.
- Egyébként- törtem meg a félperces csendet.- Minden rendben köztetek, Zsoltival?
- Persze- pillantott fel mosolyogva a nutellából Miranda.- Miért kérdezed?
- Csak...- megtöröltem kézfejemmel a homlokomat, majd folytattam.- Olyan szerencsétlen vagyok..Tudod; majdnem megerőszakolnak, folyton valami bajba keveredek... És ez mindenki figyelmét magára vonja. Nem szeretném, ha folyton rám kellene vigyáznotok. Justin-t sem szeretném folyton a hülyeségeimmel traktálni. Titeket meg pláne.
- Elli, ne butáskodj már!- csapott az asztalra Mira.- Ez nekünk nem teher! Egy család vagyunk, te is tudod!
- Jól van, na!- emeltem fel a kezeimet, majd rögtön visszaejtettem az asztalra.- Tudom, hogy egy család vagyunk, de akkor is úgy érzem, hogy az én sorozatos szerencsétlenkedéseim miatt nagyon kevés időtök jut saját magatokra...
- Nem hiszem, hogy ezen kéne aggódnod- mosolygott rám Mira.- Szeretünk téged. Mintha a húgom lennél, de komolyan. Zsoltinak tényleg a húga vagy, szóval... Justin-nak meg az élete értelme! Ne fárassz ilyen hülyeségekkel, mert a végén hazaviszem ezt a sok kalóriát tartalmazó ételt!
- Fhúú, ezt úgy mondtad, mint egy stréber, Mira- vigyorodtam el, mire Mira felnevetett.
- Gyere ide, te dinnye- kuncogott, majd megölelt.
Sosem gondoltam volna, hogy lesz valaki, aki olyan közel kerül hozzám, mint Mira. Szinte a nővérem. El sem tudom mondani, mennyit jelent nekem. Olyan, mint Avril... Csak Avril a tesóm, Mira pedig a nővérem.. Na jó, ez szinte teljesen ugyanaz. Nem baj:D
- Asszony!- dugta be a fejét a konyhába Zsolti, mire Mira elengedett, és idegesen vágott oda egy "mi van?"-t a bátyámhoz.- Megvan, mit nézünk! Hozzátok a kaját!
- Azonnal, möszijő- vonta fel cinikusan a szemöldökeit Mira, mire Zsolti csak bólintott és visszatért a kanapéra.- Vigyük be nekik!
Mirával felkaptunk 4 tányért, kis villákat, és a már kész finomsággal elindultunk befele a nappaliba.
- Megjött a kaja- tettem le a kis kerek asztalra az édességet, Miranda melléjük pedig a tányérokat és villákat.
- Mit nézünk?- kérdezte Mira, miután mindenki előtt volt tányér, finomság, és mindannyian leültünk; én Justin és Zsolti közé, Miranda pedig Zsolti mellé.
- Meglepetés- röhögött össze a két srác, mi pedig, Mirával rosszat sejtően összenéztünk.
- Utálom a meglepetéseket- jegyezte meg Mira teli szájjal, mikor Zsolti benyomta a tévét.
Már vagy fél órája néztük a P.s.: I love you-t (Zsoltiék kitettek magukért...), amikor megcsörrent a telefonom.
- Állítsd meg!- kértem Zsoltit, majd Justin öléből kimászva rohantam felvenni a telefont.
- Halló!- szóltam bele.
- Jó napot! Öhm..Nadón Elizával beszélek?- kérdezte egy mélyen dörmögő hang.
- Igen..- vontam össze a szemöldököm. Ilyen se gyakran van, hogy valaki a teljes nevemen szólít.- És maga ki?
- Elnézést. A nevem Dr. Iran Grier. A kórházból telefonálok...
- Mi az? Van valami baj?- tettem fel a kérdéseket sorban, az arcom pedig falfehérré változott. A térdem elkezdett remegni, és az elmém egyik fele azt hajtogatta, valami baj van.
- Nos. Nemrég hoztak be egy házaspárt. Ahogy megtudtam, az ön szülei...
- V-van még egy bátyám- dadogtam, a szememben pedig összegyűltek az idegesség miatt előtörni készülő könnyeim.
- Értem. Szóval. Éppen a New York-i welness szálodából tartottak vissza, mint megtudtam, amikor autóbalesetet szenvedtek...
Amint az utolsó mondatot meghallottam, először nem is bírtam felfogni. A szemem sarkából láttam, amint a többiek bejönnek a szobámba. Mindannyiuk szemében kérdéseket, és aggódást véltem felfedezni.
- Hahó! Itt van még?- kérdezte Dr. Grier.
- Mi történt? Élnek még?- vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Az édesapja altatásban van, ő pár csonttöréssel megúszta...- elakadt a hangja, és sóhajtott egyet.
- És anya? Vele mi van???- kérdeztem, szinte kiabálva. Annyira remegett minden porcikám, hogy elestem volna, ha nem kapaszkodom meg az ágyam szélében. A könnyeim előtörni készültek.
- Hát. Az édesanyja..sajnos..nem élte túl az ütközést... Mindent megtettünk, de sajnos túl hamar feladta. Részvétem.- ennél a szónál egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit követett még vagy ezer...
- Ez valami vicc, ugye?- bőgtem bele a telefonba. Zsoltiék rémülten néztek össze.
- Bárcsak az lenne, hölgyem..bárcsak az lenne- halkult el az orvos hangja,mire lehunytam a szemem és az ágyra rogytam. Rázott a zokogás, arcomat a kezembe temettem, a telefonom pedig a szoba végébe hajítottam.
- Elli!- guggolt le elém Justin, és megpróbálta a kezem lefejteni az arcomról.
Eközben Zsolti felvette a telefonom,és kisétált vele a konyhába, Mira pedig követte.
- Mi történt?- kérdezgette egyre riadtabban és idegesebben Justin.
Nem sokkal később a nyakába borultam,így Justin elvesztette az egyensúlyát, és guggolásból leült a földre. Engem az ölébe húzott, és a hajamat simogatva próbált megnyugtatni.
- Kicsim, elmondod végre, mi történt?- puszilt bele a hajamba egy idő után.
Mély levegőt vettem, és felemeltem a vállából az arcom, hogy el bírjam neki mondani. A szemeim be voltak dagadva, a lelkem pedig valahol, nagyon mélyen összeomlott.
- Apáék..jöttek a wellnessből...és karamboloztak...- itt a sírásom nem hagyott levegőt venni, mert újra keserves zokogásban törtem ki.- És anya...meghalt..- amint az utolsó szót kimondtam, Justin szeme megtelt könnyekkel, én újra elkezdtem sírni, a konyhából pedig csörömpölés és szitkozódás hallatszott.
- Úristen- túrt a hajába remegő kezekkel Justin, majd gondolkodás nélkül zárt a karjaiba.
A pólóját markolászva sírtam...Alig kaptam levegőt, a tüdőm leszakadt, az elmém pedig nem bírta feldolgozni ezt az egészet. Zsolti a konyhában őrjöngött: csapkodott, ordibált,és, ha jól hallottam, sírt is. Utoljára 13 éves korában sírt. És akkor is azért, mert meghalt a kutyája.
- Elli...- szaladt be Mira az ajtón. A szeme vörös volt, és szörnyen remegett.- Zsolti nagyon rosszul van...
Remegve bólintottam, majd, miután Justin felhúzott a földről, kitámolyogtam a konyhába.
- Zsolti- szólaltam meg halkan.
Bátyám felém fordult; szeme vörös volt, ijedtség tükröződött benne. Amint belenézett a szemembe, gondolkodás nélkül ölelt magához. Amint szorosan megöleltük egymást, valami láthatatlan, de bitang erős kötelék fonódott közénk. Ilyenjük csak a tesóknak van... Éreztem, hogy Zsolti elkezd szipogni, és pár könnycsepp koppanását is éreztem a vállamon. Erre én is elkezdtem bőgni. A fájdalmat, amit akkor átéltünk, senkinek sem kívánom... Két magányos testvér, egy apuka...anyuka sehol... Pedig még szükségem lenne anyára! Kell, hogy velem legyen! Miért nincs velem? Nem tudtam felfogni, hogy nem ölelhetem át többet.. Nekem ő volt a példaképem..nem hiszem el..nem hagyhat csak így itt... Nem lehet...
- Most mi lesz?- suttogtam, még mindig Zsoltit ölelve.
- Majd ma még meglátogatjuk apát- felelte halkan, majd elengedett és levágta magát egy székre.- Utána pedig... Nem tudom...
Justin leült, és az ölébe húzott. Szipogva dőltem a mellkasára, mire lassan elkezdett ringatni.
Ürességet éreztem..valahol..valahol a lelkemben egy egész világ omlott össze. Ugyanakkor tudtam, hogy apa, Zsolti, Justin és Mira mindig velem lesznek... De mégis más, hogy nincs melletted az a személy, akire felnéztél...aki..aki ott volt melletted.
Délután bementünk apához... Szörnyű volt látni, ahogy gépekre kötve fekszik. De még szörnyűbb volt a tudat, hogy valaki hiányzik mellőle... Az a valaki, akivel összekötötte az életét...
Az éjjelt úgy töltöttük, hogy mellém Justin bújt be, Zsolti pedig Mirával aludt. Mira szülei megértették, Pattie pedig közölte, hogy holnap átjön, és együtt elkísér minket a kórházba, főz ránk, meg minden.
- Jó éjt, kicsim- csókolt meg lefekvés előtt Justin, mire hozzábújtam.
- Köszönöm- suttogtam magam elé.
- Itt leszek neked, kicsim- puszilta meg a fejem Justin, majd magához ölelt.
- Szeretlek- néztem fel rá a sötétben.
- Szeretlek- mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.
A takaró alatt összefonta ujjainkat, és egy altatót dúdolt nekem, miközben ringatott.
Van valakim, akire mindig is vágytam. Aki mellettem van. Ma, holnap és mindörökké...
Lágy szellő fújdogálta az arcomat, a nap viszont a hasamat melengette. Az erős fénytől hunyorogva nyitottam ki szemeimet. Még mindig Justin mellkasán feküdtem. Olyan édesen szuszogott, hogy azt hittem, megzabálom. Lassan megpróbáltam felkelni a mellkasáról, de az arcom hozzáragadt a bőréhez.
- Basszus- sziszegtem magam elé. Kettő választásom volt:
1. hirtelen felkelek, és remélem, hogy Justin nem ébred fel.
és 2. ottmaradok, amíg Justin fel nem ébred.
Az első megoldást választottam, mert nagyon kellett pisilnem.. :D Gyorsan felkaptam az arcom. Picit nekem is égette a bőröm, de pár pillanat múlva már azon voltam, hogy valahogy átmásszak a többieken, és ki tudjak menni WC-re. Kellet, most na! :D
Óvatosan felálltam, és szépen lassan át akartam volna emelni a lábam Justin fölött, amikor valaki nekem szaladt, és egy óriásit burkoltam.. előre fele. Szerencsére nem nagyon estem rá Justin-ra, felébresztenem viszont sikerült.
- Mit is csinálsz?- kérdezte csukott szemmel, amikor megpróbáltam felállni.
- Fel szeretnék állni- feleltem, majd fellöktem magam a földről, és máris álltam.
- Hova mész?- nézett rám hunyorítva Justin.
- Pisilni- kuncogtam, majd, most már sikeresen átléptem Justin-t, és leguggoltam mellé.- Aludj még!
- Majd gyere vissza- csukta meg újra a szemeit, mire megpusziltam a száját, de Justin felült, és hosszasan megcsókolt.- Máris hiányzol!- mosolygott, amikor felálltam.
- Sietek- nevettem el magam, majd a WC felé vettem az irányt.
Nem húztam papucsot, mert gondoltam, nem lesz annyira meleg az aszfalt. Aha. Kis híján leégette a lábamról a bőrt.
Szinte odarohantam a kis büféhez, ami egyben a vécé is volt. A sor hatalmas volt, nekem pedig kezdett leégni a lábam, így elkezdtem furán tipegni, egyik lábamról a másikra álltam.
- Mi a baj?- hallottam meg a hátam mögött egy igen ismerős hangot.
Megfordultam, és azzal a sráccal találtam szembe magam, aki behajított minket Mirával a vízbe.
- Öhm.. szia- mosolyogtam rá félénken.
- Helló- villogtatta meg hófehér mosolyát.- Az előbb nem volt időm bemutatkozni. Derek vagyok- nyújtott kezet vigyorogva.
- Elli- ráztam meg a felém tartott kart, majd felszökkentem, mert a forró talaj iszonyatosan égette a lábam.
- Segítsek?- kérdezte furán, mire felnevettem.
- Neked van papucsod, így könnyű!- mutattam a lábbelijére.
- Rajtad miért is nincs?- kérdezte huncutul mosolyogva, mire lányosan elkuncogtam magam.
- A parton hagytam, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy itt a sor- magyaráztam vigyorogva, miközben szökdécseltem.
- Adjam oda az enyémet?- ajánlotta fel mosolyogva.
- Dehogy is, ne butáskodj- legyintettem, majd arrébb pattantam, mert haladt egy keveset a sor.
- Ne vegyelek fel?- kacsintott rám.
- Videóra?- poénkodtam, mire felröhögött.- Nem kell, figyelj, túl élem.
- Hát jó- tette fel a kezeit.- De utána szeretnélek meghívni valamire.
- Nem iszom- mosolyogtam, aztán majdnem elestem, de szerencsére Derek megtartott.- Úú, köszi.
- Figyelj. Ha elintéztük a dolgokat, tényleg szeretnélek meghívni egy italra- mondta komolyan.- Csakis alkoholmentesre!- tette még hozzá, az ujját feltartva.
- Rendben- nevettem fel.
Percek múlva már egymás mellett sétáltunk a bár felé. Elnevetgéltünk, egymást lökdöstük..elvoltunk. Aztán odaértünk a pulthoz, ahol egy fekete pólós srác kavarta az italokat.
- Kettőt- mutatta Derek. A fiú csak bólintott, majd elkezdett kotyvasztani.
- De ugye alkoholmentes lesz?- kérdeztem.
- Persze- mosolygott rám Derek.
- Ööö..- szólaltam meg aztán, amikor előttünk voltak a poharak.- Én szerintem gyorsan visszaszaladok Justin-ékhoz, hogy tudják, merre vagyok.
- Ne menj- kacsintott rám.
- De tényleg, mindjárt jövök- mosolyodtam el, és sietve mentem vissza a többiekhez.
A forró betonon végigsprinteltem, míg nem odaértem a többiekhez. Zsolti és Miranda el voltak foglalva egymással, a szerelmem viszont csak nézett ki a fejéből.
- Eddig tartott a vécézés?- vigyorgott rám a hátán fekve Justin. Karjait összefonta a tarkóján, majdnem megzabáltam, olyan édes volt.
- Nem- ültem le mellé mosolyogva, majd a papucsomat magamra kaptam.- Derek meghívott egy italra.
- Ki az a Derek?- kérdezte. Szemeiben már nem a huncutság, hanem az aggódás csillogott.
- Tudod, az a srác, aki bent volt velünk a vízben- magyaráztam.
- Vele iszogatsz?- ült fel idegesen.
- Alkoholmenteset kértem- háborodtam fel.- Nyugi, Juss, nem jelent semmit.
- Azt elhiszem, hogy neked nem jelent semmit, de lehet, hogy neki meg jelentesz valamit!- húzta össze szemöldökeit. Alap esetben arcon pusziltam volna, de inkább csak felálltam.
- Miért nem bízol bennem?- túrtam a hajamba.
- Én nem benned nem bízom- állt fel Justin is.- Hanem abban a Drake-ben!
- Derek- javítottam ki cinikusan.
- Elli- fogta meg a kezem.- Szeretlek, tudod. Csak nem akarom, hogy bajod essen.
- Jaj, hagyjál már, kicsim- mosolyogtam rá, majd szájon pusziltam.- Majd pont fényes nappal fog megerőszakolni, nem?
- Nem jó poén- komorodott el a tekintete, mire megöleltem.
- 10 perc, és újra láthatsz- csókoltam meg mosolyogva.
- 10 perc szigorúan- ölelt szorosan magához, majd megpuszilta a homlokomat.
- Sietek- csókoltam meg utoljára, majd visszaindultam Derek-hez.
Útközben azon gondolkodtam, hogy vajon melyik barom akar délelőtt megerőszakolni akárkit is. Percekkel később értem a pulthoz, ahol Derek ugyanott állt. Nem ivott semmit sem, megvárt.
- Siettem, ahogy tudtam- mosolyogtam rá.
- Egészség- adta a kezembe az italt.
- Egészség- koccintottunk mosolyogva.
Lassan belekortyoltam az italba. Elöntötte a számat az az ismerős csípős alkohol. Elkezdtem köhögni, mire Derek megütögette a hátamat.
- Azt mondtad, alkoholmenteset kapok- törölgettem a számat egy nagyobb köhögés után.
- Egyszer élünk- dörmögte, majd közelebb hajolt.
Csücsörítve közeledett, mire ijedten hátráltam egy nagy lépést.
- Ne legyél már ilyen- ragadta meg a karom, majd magához rántott.
- Hagyjál már, hallod- rángattam magam kétségbeesetten.
- Nem fog fájni.- suttogta a fülembe, én pedig iszonyatosan beparáztam.
Elkezdtem remegni, és, bár tudtam, mit kell ilyenkor csinálni, mégis leblokkoltam. Justin-nak igaza volt...- futott át újra, meg újra a fejemen.
Hirtelen kirántottam magam a szorításából, és ahogy bírtam, elkezdtem szaladni. A papucsom elég rendesen akadályozott, de mindent megpróbáltam.
Miközben rohantam, hátrapillantottam: Derek ott szaladt mögöttem. Alig voltak emberek.. mindenki a parton, vagy a vízben volt. Justin-ékat kerestem a szememmel, de nem találtam sehol. Aztán egy erős kéz megragadta a karom, és befogta a számat.
- Sssss- mondta halkan, majd behúzott a strand mellett lévő kis erdőbe.
Próbáltam kiabálni, de a szívem mindennél hevesebben vert, a térdem szörnyen remegett, a szám pedig be volt fogva. Az erdőben félhomály uralkodott, ugyanis a tölgyfák kellően megadták az árnyékot. Próbáltam magam kirángatni a szorításából, de Derek nem engedett el.
Miközben még mindig befogta a számat, egy fához nyomott, és a hátam mögött próbálta kikapcsolni a bikinimet. Kezeimet összeszorítottam, hogy nehezítsem, de nem jártam sok sikerrel. Lassan levette kezét a számról, így az alkalmat kihasználva olyan hangosan kezdtem el sikítani, ahogy csak tudtam.
- SEGÍTSÉG!!! SGÍTSÉÉÉG!!!!
- Hallgass- megpróbált megcsókolni, de elfordítottam a fejem, arcomat a fának nyomtam.
Le szerette volna venni rólam a bikini felsőmet, én viszont erősen szorítottam magamra, ami már picit fájt.
- Sokkal jobb lesz, ha hagyod magad- dörmögte a nyakamba.
- Eressz el..- kértem a sírás szélén. Kisebb sokkot kaptam, amikor kiszívta a nyakamat. Elkezdtem sikítani, de aligha valaki meghallotta.
Derek hozzányomott a fához, és a bikini alsóm szélét kezdte lassan lehúzni rólam. Egyik kezemmel a bikini felsőmet, míg a másikkal az alsót próbáltam a helyén tartani.
- Ne ellenkezz, cica- suttogta, az alsó ajkát megnyalva.
Ezeknél a szavaknál keserű könnyek öntötték el az arcomat. Próbáltam elszaladni, de Derek erősebben nyomott a fához. Próbáltam sikítani, de amikor levegőt vettem, hogy kieresszem a hangom, Derek száját az enyémre nyomta. Próbáltam megrúgni, vagy megütni Dereket, de akárhányszor megpróbáltam, keményen megszívta a nyakam. Próbáltam nem sírni, de a fájdalom elviselhetetlen volt. Próbáltam nem kétségbeesni, de akárhogy szenvedtem is, akárhogy próbáltam sikítani, senki sem hallotta meg.
Megalázva éreztem magam, amikor Derek le akarta tolni a bikini alsómat. Harcoltam ellene, de már nagyon kifáradtam. Minden porcikám küzdött Derek, és a mocskos gondolatai ellen, de erősebb volt az érzés, hogy már úgyis mindegy.
Nehezen vettem a levegőt, egyre nehezebbnek éreztem a végtagjaimat. Aztán lépteket, és ismerős ordításokat hallottam a távolból. Derek felemelte a fejét, ezzel abbahagyva a nyakam nyalogatását, aminek kifejezetten örültem.
A hangok egyre erősödtek, egyre hangosabbak lettek. A rohanó léptek zaja egyre közelebbinek hatott. Derek próbált sietni: erőszakosan le akarta rólam szakítani a bikinimet, én viszont elkezdtem sikítani. Sikításom sírásba fulladt, hangom egyre jobban akadozott. A megaláztatás hatalmas volt.
Aztán oldalról egy kéz arcon találta Derek-et. Mivel engedett a szorítása, ezért a földre estem.
Keserves zokogás rázta a testem minden porcikáját, amikor egy szőke lány guggolt le elém.
- Úristen- kapta kezét a szája elé.- Gyere, Elli- kezemet megragadva felhúzott a földről, és szorosan megölelt.
Vállán át láttam, amint Derek a földön fekszik, Justin és Zsolti pedig rugdalják és ütik.
- Te mocskos paraszt!- rúgta gyomorszájon Justin.
- Soha többet ne érj a húgomhoz!- húzott be neki egyet Zsolti.
- Jól van srácok, most már elég!- kiabált oda idegesen Mira.
Még mindig sokkos állapotban voltam. Reszkettem, fáztam, a hideg rázott.
- Te büdös állat!- sziszegte neki Justin, majd felénk rohant. Miranda elengedett, én pedig újra készültem összeesni, ha Justin nem zár a karjába. Átfontam karjaim a nyakán, és elsírtam magam. Justin derekamat szorosan magához szorította, nem engedett el. Karjaiban biztonságban éreztem magam.
- Justin...- zokogtam a vállába, mire szorítása erősödött, de egy pillanatra sem volt erőszakos..csak védelmező.
- Soha többet nem engedlek el, kicsim- puszilta meg a vállam.
- Nem hittem neked- emeltem fel sírástól bedagadt fejem.
- Nem haragszom- mosolyodott el halványan, majd hosszasan, és szenvedélyesen megcsókolt.- Szeretlek. És soha többet nem hagylak egyedül- ölelt magához, és belepuszilt a hajamba.
Az öleléshez csatlakozott Zsolti és Mira is. Szipogva bújtam Zsoltihoz, aki magához ölelt.
- Jól vagy?- kérdezte halkan.
- Csak...csak nem bírom feldolgozni még...- sírtam el újra magam.
- Ssss- puszilta meg a homlokom Zsolti.
Aztán Justin ujjait az enyémre kulcsolta, és együtt kisétáltunk az erdőből, Zsoltiék pedig utánunk. Próbáltam Justin mögé rejtőzni. Annyi megaláztatás ért, hogy nem akartam, mások is lássanak. Justin a válla fölött tekintetét az enyémbe fúrta. Olyannyira elmerültem a mogyoróbarna szempárban, hogy megbotlottam, és majdnem elestem.
- Gyere, kicsim- tartott meg Justin, majd egy lendülettel felkapott, és hercegnősen vitt tovább.
Biztonságban éreztem magam a kezeiben.
Percek múlva már az autóban ültünk. Szótlanul hajtottunk hazafelé. Én Zsoltival hátraültem, míg Mira előre Justin-nal.
Ennek oka csupán az volt, hogy Zsolti ragaszkodott hozzá, hogy hátra üljön velem. Én sem panaszkodtam, mert legalább anélkül beledőltem az ölébe, hogy illetlenségnek érezzem.
Mikor hazaértünk, és kitápászkodtunk a kocsiból, a cuccokkal együtt csak beestünk a házba. Fáradtan, kimerülten, és megalázottan rogytam le a kanapéra. Kezemet az arcomba temettem, és hátradőltem, miközben felhúztam a térdeimet.
Justin mellém ült, és a mellkasára vont. Szipogva bújtam hozzá, mire belepuszilt a hajamba.
Tudtam, hogy mellette biztonságban lehetek. Most, és mindörökre.
*7 hónappal később*
- Elli!- dörömbölt az ajtómon Zsolti, reggel fél hétkor(!!!).
- Hagyjál már békén!- ordítottam vissza, a párnámat a fejemre húzva.
- Gyere már ki!
- Mi van???
- Itt van Justin- váltott normál hangra, majd, a lépésekből ítélve, elsétált.
Három. dolog jutott eszembe:
1. mégis mit keres itt Justin, ilyen korán...
2. Hogyhogy Zsolti előbb fent van, mint én...
és 3. mit fogok felhúzni.
Gyorsan kipattantam az ágyból,és egy laza, 34 fokban használatos gönc után túrtam a szekrényemben.
Miután felaggattam magamra a ruháimat, gyorsan elszaladtam fogat mosni, és megfésültem a hajamat, majd,most már, teljes harcidíszben elhagytam a szobámat.
- Halihó- léptem be mosolyogva a konyhába.
Anya és apa egy welness- hétvégét kaptak tőlünk, így azt töltötték most, azt hiszem, Californiában. Igen, nem hiába szórtuk a pénzt, egy ilyenre..: a rendőrségi ügy után úgy döntöttünk, ennyit igazán megérdemelnek. Apropó, a rendőrség.
Iszonyat jó fejek voltak, hála istennek. Vigyorogva elmagyarázták, hogy Zsolti nagyon jól tette, hogy értesítette őket, de éppen a 034-es járatukat zavarta meg. Zsolti vöröslő fejjel elnézést kért, mire közölték velünk, hogy az a grillparti volt. Végül tök jóban lettünk velük, és, miután jobbulást kívántak nekem, elhúzták a csíkot, és megígérték, hogy a legközelebbi 034-es járatra meghívnak minket is.
Mióta leszedték a gipszemet, azóta sokkal jobban örülök annak, hogy tudok a lábaimon állni. Imádom őket...:D
- Jó reggelt, Napsugár- húzott magához, egy ölelésre Justin. Mosolyogva fúrtam az arcom a vállába, kezemet pedig a nyaka köré fontam, és mélyen beszívtam az illatát.
- Hogy aludtál?- pusziltam meg mosolyogva a szája sarkát.
-Jól- puszilt meg.
- Ha befejeztétek a nyalakodást- köhintett közbe Zsolti.- Akkor örülnék, ha végre elindulnánk.
- Öhmm..hova is?- kérdeztem mosolyogva.
- Hát a strandra- tárta szét a karját, mintha hülye lennék.
- Zsolti, reggel hét óra van- emlékeztettem.
- Egész nap ott leszünk, emberek! Ez az igazi élet!- tolt be a szájába egy szendvicset, majd leült tévézni.- Elli,légyszi felhívod Mirandát?
- De nekem nincsen fürdőruhám!- estem kétségbe, majd egy zseniális ötletem támadt.- Megkérdezem Mirát, eljönne-e velem fürdőrucit venni!
- Tedd azt- ment bele Zsolti és elterült az ágyon.
- Ne haragudj, Justin- bújtam hozzá cicásan.
- Ugyan, kicsim- puszilt bele a hajamba.- Elvigyelek titeket?
- Igen, az nem ártana- bólogattam.- De előtte azért felhívom Mirát..- nevettem, majd beszaladtam a szobámba.
Az ágyamra huppanva vettem elő a telefonom,és azonnal felhívtam Mirandát.
- Hellóka!- vette fel a második csengésre, hangján hallottam, hogy mosolyog.
- Szia! Figyu, Zsolti mondta, hogy mondjam meg neked, hogy ma gyere le velünk a strandra- hadartam el mosolyogva.
- Juj, de jó!- tapsikolt Mira.- De várj... Nincsen normális fürdőruhám!
- Na, ezt akartam én is mondani- nevettem fel.- Eljössz velem fürdőrucit vásárolni?
- Még szép! Na, 10 perc, és ott vagyok. Puszi- azzal letette.
10 perc múlva valóban csengettek.
- Helló!- nyitottam ki mosolyogva az ajtót.
- Hali!- ölelt meg mosolyogva Mira.- Mehetünk?
- Ha nem gond, megkértem Justin-t, hogy vigyen el minket...
- Dehogy is- legyintett mosolyogva.- Annál jobb! Na, de még a kánikula előtt érjünk oda!
- Egy pillanat!- mondtam,majd beszaladtam a táskámért, és persze, Justin-ért.- Akkor elviszel minket?
- Persze- csókolt meg, majd kitolt az ajtón, miután elköszöntünk Zsoltitól.
Az autóba ülve zenét hallgattunk, és beszélgettünk. Aztán begördült a kocsi a pláza parkolójába.
- Majd csörgök- nyomtam egy csókot Justin szájára, aki, amint kiszálltunk, elhajtott.
- Hova először?- kérdezte Mira.
- Mmmm..oda!- mutattam lelkesen, egyik kedvenc boltomra.
Amint beléptünk, megcsapott minket az új cuccok illata. Rögtön rávetettük magunkat a fürdőrucikra, és egyenként mutogattuk fel, hogy melyik milyen szép.
- Na, én ezt most felpróbálom- ragadott meg Mira egy darabot,és bevonult az egyik próbafülkébe.
A fülke elé álltam, és vártam, mikor lép ki rajta Mira. Másodpercek (inkább percek:D) múlva elhúzta a függönyt, és széles vigyorral az arcán kiszambázott a próbafülkéből Miranda.
- Naaa? Milyen?- fordult előttem körbe.
- Juj, ez nagyon jól áll!- dicsértem meg mosolyogva.
- Te jössz!- vonult vissza a fülkébe.- Mire visszavedlek, addig keress magadnak egy tutit, és mutasd meg!
Miután Mira eltűnt a függöny mögött, elkezdtem nézelődni.
Egyik szebb volt, mint a másik. Az összeset be szerettem volna vinni a fülkébe, de csak egyet lehetett. Addig kerestem, míg végül megakadt a szemem egy meseszép fürdőrucin, amit azonnal elszedtem a fogasról.
- Találtál?- lépett ki a fülkéből Mira. Válasz nélkül vágtattam be Mira helyére. Pillanatok múlva pedig ki is léptem, immár a fürdőruhámban.
- Úúú, nagyon szép vagy!- dicsért meg vigyorogva Mira.
- Jaj, de jó- sóhajtottam, majd visszavonultam a fülkébe.- Akkor mehetünk vissza, ugye?
- Aha.
- Felhívom Justin-t- mondtam, majd, amint felöltöztem, fel is hívtam.
- Mondjad- szólt bele a telefonba.
- Eljössz értünk?- kérdeztem mosolyogva.
- Már vártam, mikor hívsz- sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Mi történt?- nevettem fel.
- Zsolti kezd begolyózni a melegtől..- vázolta a helyzetet.- Na, 10 perc, és ott vagyok.
Miután letettük a telefont, nevetve mentem oda Mira-hoz.
- Mi az?- kérdezte mosolyogva.
- Zsolti kezd begolyózni...- ráztam a fejem.
- Jesszus, akkor megint el kell vinnem biciklizni..- csapott a homlokára Mira, mire nevetésben törtünk ki.
Kifizettük a bikiniket, és a pláza előtt vártuk Justin-t.
- Ő az!- integettem lábujjhegyre állva, mire Justin elénk gurult és megállt.
- Gyertek- mosolygott ki, mire bepattantunk.
Percek múlva a ház előtt állt meg a kocsi. Villámgyorsan berobogtunk, és, miután Mirával felvettük a bikiniket, összepakoltuk a cuccokat.
- Minden megvan?- kiabáltam körbe, a strandcuccaimat szorongatva.
- Naptej?- nézett fel a táskájából Mira.
- Nálam van- szólt közbe Justin.
- Oké. Mindenkinél van napszemüveg?- néztem körbe.
- Ööö... asszem' nálam nincs..- vakargatta tétlenül a fejét Zsolti.
- Zsolti..- szólította meg finoman Miranda.- A fejeden van.
- Mi? Ja. Vágom.- röhögött a hülyeségén Zsolti.
- Mehetünk?- kockáztattam meg mosolyogva a kérdést.
- Igeen- felelték egyszerre a többiek.
Kemény fél órába telt, mire becuccoltunk Justin kocsijába. Végül én kerültem hátra, Mirával, Zsolti pedig elől nyomult, Justin-nal.
- Már most tiszta víz vagyok- legyezte magát a kezével Mira.
- Induljunk már..- kértem Justin-t, aki állandóan a gyújtást adta a kocsira, de az nem indult be.- Mi a baj?
- Nem indul a járgány...- vakarta meg a tarkóját Justin.
- Mi van?- ordított Zsolti.- Ezt nem hiszem el..- azzal kipattant és megtolta az autót, mire Justin újra megpróbálta beindítani, ezúttal sikerrel.
Sikítozva indultunk el. Az összes ablakot lehúztuk, és a hajunkat is felfogtuk (Mira és én:D). Perceken belül a strandon voltunk. Izzadtan, hulla fáradtan pattantunk ki a kocsiból, és hipersebességgel cuccoltunk le egy hatalmas fa árnyékába.
- Jajj, de jó- sóhajtottam fel, amint megéreztem az árnyékot.
Lekapkodtuk magunkról a strandruhákat, és fürdőruhában indultunk a vízbe. Justin és Zsolti állatok módjára ordítozva, és őrjöngve rohant a vízbe, mi viszont, Mirával, lassan haladtunk, folyamatosan bevizezve a testünket.
- Gyertek már, lányok!- kiabált oda Justin, a vízben úszkálva.
- Sietünk- mosolyogtam vissza.
Mirával szépen lassan beértünk..derékig.
A mellettünk labdázó, és röhögő fiúcsapat felénk dobta a labdát, mire visszadobtuk. Erre ők újra hozzánk, mi pedig újra vissza. Aztán elkezdtek fröcskölni minket, mi pedig sikítva menekültünk a (számunkra) még hideg víz elől.
- Menjetek már haza!- ráztam le magamról a víz egy részét.
- Nyugi, csajok- jött közelebb az egyik, kajánul vigyorogva.- Egyedül vagytok?
- Nem- vágtuk rá egyszerre.
- Kár.. Szabad egy italra?- kérdezte vigyorogva. Tényleg helyes srác volt, de nem az esetem...
- Bocsi, de mi nem vagyunk erre vevők...- fonta össze a karját a mellkasán Mira.
- Nem is kell- mosolygott ránk kedvesen.- Csak egy ital, semmi több.
- Ne haragudjatok, srácok, de nekünk most tényleg mennünk kell..- megfogtam Mira kezét, és próbáltam arrébb húzni a fiúktól.
Erre ők megfogtak minket, és együttes erővel hajítottak a vízbe, mire iszonyatosan sikítottunk, ergo, még nem szoktuk meg teljesen.
- Normálisak vagytok?- prüszkölt Mira, és én is felköhögtem a vizet, ami a tüdőmbe szivárgott.
- Majdnem megfulladtam!- köhögtem szüntelenül.
- Kell szájon át lèlegeztetés?- vigyorgott rám a srác, és közelebb jött. Riadtan hátráltam, amikor valaki hátulról átölelt.
- Valami gond van?- hallottam Justin hangját.
- Figy, tes, szerintem menj innen- biccentett a fejével a srác.
- Szerintem meg neked kéne elhúznod- mondta gúnyosan Justin.
- Ugyan miért? Ki vagy te?
- A pasija.
Nem erre a válaszra számítottak...
- Öhm... Szerintem mi megyünk..- álltak odébb a fiúk.
- Mi volt ez?- jött oda Zsolti, körülötte a vizet csapkodva.
- Csak pár srác, akit rendbe kellett tenni- mosolygott Justin,majd hátulról magához ölelt.
- Justin...- szólaltam meg halkan.
- Hm?
- Melegem van- pukkadt ki belőlem a nevetés.
- Jaa, bocsi- kuncogott,majd elengedett, én pedig elmerültem a vízben.
Nagyon sokáig pancsoltunk a hűvös vízben; egymást fröcsköltük, a fiúk belehajigáltak minket a vízbe, mi pedig sikongatva löktük be őket is.
- Huh,kimegyek napozni- indultam kifelé.- Jössz, Mira?
- Aha..fázok- vacogott Miranda, és a kezemet megfogva kijött velem a partra.
Lefeküdtünk napozni, a giga pokrócunkra és kényelmesen elnyújtózkodtunk.
- Most akkor itt punnyadunk?- álltak meg előttünk a fiúk.
- Igen- vágtuk rá, majd a szemünket lehunyva és hagytuk, hogy a nap melege átjárjon minket.
- De utána az lesz, amit mi a akarunk- vont vállat Zsolti, majd ledőlt Mira mellé, Justin pedig mellém.
Justin mellkasához bújtam, ő pedig belepuszilt a hajamba.
Sziasztok:)<3 Köszönöm, hogy elolvastad,remélem tetszett:) Mint látjátok, ez már a 48., azaz az utolsó előtti előtti rész :c A másik kettő részt valószínűleg nyár elején fogom hozni, szóval addig is: Kellemes nyarat, és nagyon jó pihenést kívánok mindenkinek!:)<3 Puszi<33
- Na, feltakarítottam!- lépett be az ajtón Miranda.- Ú, megzavartam valamit?- húzta el a száját.
- Nem, dehogy is- mosolygott rá Justin.- Menj csak haza, Mira. Elleszünk.
- Biztos?
- Persze. Menj csak- mosolygott kedvesen Justin.
- Akkor sziasztok- jött oda Mira, és adott egy puszit nekünk.- Vigyázzatok egymásra! És, ha bármi van, hívjatok!
- Oké, Anya- röhögött Justin, mire mosolyogva odabújtam hozzá.
- Sziasztok!- intett egyet Mira, majd végre kiment.
- Nem akarsz aludni?- kérdezte halkan Justin.
- Nem- ráztam a fejem.
Justin orra hegyét végighúzta a homlokomon, amitől kellemes borzongás futott végig rajtam.
Hallottam, ahogy Justin halkan felkuncog.
- Mi az?- kérdeztem zavarban.
- Èdes vagy..- puszilt meg.
- Zavarba hozol!!- borzoltam össze a haját. - Az a lényeg- nevetett halkan Justin.
Még egy bő fél órán keresztül feküdtünk, így összebújva, amikor csengettek.
- Ki a franc csenget ilyenkor?- dühöngött Justin.
Csak a vállamat vonogattam, amikor Justin kiment, hogy ajtót nyisson.
- Mit keresel itt?- hallottam idegesen csengő hangját, amitől rögtön összerándult a gyomrom.
- Nem téged- közölte vele flegmán egy igen ismerős hang, amitől megint összerándult a gyomrom.
- Mit keresel itt?- nyomatékosította a kérdését Justin.
- Jaj, hagyjál már a hülye kérdéseiddel...- röhögött a képébe az ismerős hangú.- Jobbulást szeretnék kívánni...Ellinek.
- Azt várhatod- vágta rá unottan Justin.- Csá- csapta a gyerekre az ajtót.
Egy puffanást hallottam, kisebb szitkozódást, rohanó léptek zaját, majd kopogást az ajtómon
- Jobbulást!- lépett be az ajtón Ben, kaján vigyorral az arcán.
Ijedten toltam fel magam, hogy üljek, amikor Justin esett be az ajtón.
- Takarodjál szépen elfele!- üvöltött rá Ben-re.
- Büdös a szád!- röhögött rá. Én csak felvont szemöldökkel nyugtáztam, hogy Justin szája tök finom illatú. Mentás. Hehe.
- Ne szórakozzál velem, te túlméretezett mirelit vadbarom- ragadta meg Ben pólóját Justin, majd az ajtó felé kezdte rángatni.- Takarodjál szépen kifele!
- Csak jobbulást szeretnék kívánni neki!- rántotta ki magát Justin szorításából Ben, majd leült mellém az ágyra, pontosan oda, ahol Justin feküdt.- Szerbusz, drága- tette kezét óvatosan a gipszemre.
- Csá..?- 'kérdeztem' bizonytalanul.
- Na, jól van, akkor mehetsz is dolgodra!- kapta el Justin Ben nyakát, aki, hogy Justin nehogy lerántsa az ágyról, belekapaszkodott a gipszembe(!!!!!!!).
- Neee.....neee....ááááá...juuujj...- sikongattam, mert egyre jobban fájt.- Justin!!
Justin időben kapcsolt, így nemes egyszerűséggel fejbe csapta, mire Ben leesett a földre.
- Rohadt élet...- szorosan összepréseltem a számat, miközben szüntelen potyogtak a könnyeim.
- Mi a fákk???- termett mellettem Justin, és óvatosan megérintette a lábamat, amin még korántsem forrt össze a csont, így piszkosul fájt, és sajgott, és lüktetett és... egyszóval: borzalmas volt.
- Nagyon fáj!- sírtam el magam.- Te jó ég..mit kell ilyenkor csinálni?
- Most azonnal beviszlek a kórházba- közölte komoran Justin, majd, miután az ölébe kapott, az ijedten pislogó Ben-hez szólt:- Teríts már Ellire egy pokrócot, oké?
- Persze..rendben- rebegte a fiú, majd a kis plüsi takarómmal gondosan betakargatott.
Eközben én Justin vállára hajtott fejjel szipogtam.
Pár perccel később Justin kocsijában ültünk. Amint megérkeztünk a kórházhoz, először Justin pattant ki, majd, miután felkarolt, Ben-nel a nyomunkban bevágtattunk (vagyis csak ők) a kórházba.
- Orvos!- ordította el magát idegesen Justin.- Merre van már egy rohadt orvos?!
Erre köbö hárman szaladtak hozzánk: két doki, meg egy nővér.
- Mi történt?- kérdezte az egyik, akiben sikeresen felismertem Dr. Richard Beck-et, aki a lábamat kezelte. - Lejött a gipsze- felelte frusztráltan Justin. - Kövessenek- indult el Dr. Beck a folyosón, be egyenesen egy tekintélyes műtőbe, ami fullig volt tömve, mindenféle kínzóeszközzel. Justin óvatosan letett az ágyra és megfogta a kezem. - Na, akkor lássuk- tette fel az arca elé a doki egy anyagdarabot, majd tudósosan a lábam fölé görnyedt.- Aha. Hm. Igen,igen. Nos- egyenesedett fel.- Attól tartok, vissza kell rángatni ezt a kis gipszecskét. - Khm. Rángatni?- nyeltem egyet, majd ijedten Justin-ra néztem, aki Ben-re meresztette dühös szemeit. - Ha csak nem akar a kisasszony egy injekciót- vonta meg a vállát. - És az mennyire fáj?- rágtam a szám szélét. - Ha jól számolok..hétszer annyira. Egy pillanat lesz az egész, tényleg, észre sem fogja venni. Látja, már vissza is raktam. Nézze csak! - Hm?- pillantottam gyorsan a lábamra, abban reménykedve, hogy valóban vissza van helyezve, amikor a doktor hirtelen egy erőset rántott a lábamon. Csak egy rohadt hangos sikításra volt időm, mert a fájdalom abbamaradt.- Mi a rák...- lihegtem, a még mindig furán lüktető lábamat nézve. - Ez meg mi a szar volt?- nézett szúrósan Justin az orvosra. - Ne aggódjon, már nem fog fájni többet- paskolta meg mosolyogva az arcomat a doktor. - Elnézést, de maga véletlen nem egy bádibilder?- túrtam hitetlenül a hajamba, miközben Justin kezét szorongattam. - Gyerekkori álom marad- merengett el, majd kitárta az ajtót, jelezve, húzzuk el a csíkot. - Köszönjük- indultunk ki. Azaz: engem Justin vitt (azt mondta, olyan vagyok, mint a hercegnője *-*), mögöttünk pedig Ben baktatott. Pár perccel később már a kanapén punnyadtam, Justin és Ben társaságában, amikor hirtelen kicsapódott a szobám ajtaja, és totál idegesen vágott át a lakáson.. Zsolti. - Mégis hol a picsába voltatok?- ordított ránk dühösen. - Csá, tesó- állt fel Ben, a kezét kinyújtva, mire Zsolti csak szikrázó pillantással jutalmazta meg, így Ben inkább visszaült. - Kórházban..- válaszoltam a bátyám kérdésére. - Jesszus..- túrt idegesen a hajába, majd lerogyott a kanapéra. - Mi a baj?- kérdezte aggódva Justin. Olyan édesen összehúzta a szemöldökét.. Aw.. *-* - Nagyon megijedtem, Elli, vágod- dörzsölte meg az arcát.- Hívtál, de nem vettem fel... Mikor visszahívtalak, te sem vetted fel, így rögtön hazarohantam.. Az ajtó tárva-nyitva.. Azt hittem..azt hittem, elraboltak. Kihívtam a rendőrséget. - Mit csináltál?- esett le az állam.- És anyáék? Hol vannak? - Még dolgoznak..de őket is felhívtam..- sóhajtott Zsolti, mire rémülten a homlokomra csaptam. - De..miért nem hívtál fel?- szólt közbe Justin. - Honnan tudtam volna, hogy veled van?- kérdezte Zsolti, tök jogosan. Csendben meredtünk magunk elé. - Akkor mi legyen?- törte meg a csendet Ben. - Fingom sincs- vágtuk rá egyszerre, amin egy picit nevettünk. Aztán szirénaszót hallottunk. - Mi a..- pattant fel Zsolti, majd elhúzta a függönyt, hogy ki tudjon nézni az ablakon.- A rendőrség!- ejtette rémülten vissza a függönyt. Hali:)) Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett:)) Mint látjátok, már túl vagyunk a 7000(!!!) megtekintésen, amit NAGYON-NAGYON köszönök nektek..<33 Ti vagytok a legjobbak...<3 Valamint vészesen közeledünk az utolsó, azaz az 50 részhez is!!! WoW. Gyorsan elszaladt az idő..:)) xxxPusyyxxx
*1 hónappal később*
Már lassan három hete vagyok otthon. Egyedül, mert mindenki más vagy dolgozni van, vagy suliban.
Justin-nal rengeteget beszélgettünk, és végül arra lyukadtunk, hogy beszélni fog Justin Adam-mel, és akkor majd tisztázzák az egészet. Én is sokat gondolkodtam a dolgokon... Irtóra összezavarodtam, és fogalmam sincs, hogy mit is gondoljak...
Zsolti rém rendes: mindig megfordul a szobámban, hogy megnézze, jól vagyok-e, és, ha úgy adódik, akkor leül mellém, és egy beszélgetünk egy keveset. (Ez általában olyan másfél órát jelent...) Justin is minden délután eljött hozzám. Nagyon szeretem...ő az életem.. de néha megzavarodom....
Éppen aludni szerettem volna, amikor csengettek...
- Istenem, hogy nem képes senki se nyugodni..- fújtattam, majd az időközben kapott mankóimra támaszkodva kibicegtem kinyitni az ajtót.- Hát te?- kérdeztem meglepetten Adam-től.
- Neked is szia- mosolygott rám, majd miután adott két puszit, segített bemenni a nappaliba.
- Hogyhogy itt vagy?- hüledeztem a lábamat felpolcolva.
- Justin mondott nekem egy-két dolgot...- fonta össze a karjait a mellkasán.
- És?- kérdeztem a szám szélét rágva.
Adam pár másodpercig szemrebbenés nélkül nézett rám, amitől rögtön sírhatnékom támadt... Aztán hirtelen akkorát röhögött, hogy a fejem fölött lévő kép megrezzent a falon.
- Mi az?- kérdeztem somolyogva.
- Ti komolyan azt hittétek, hogy tetszel nekem?- röhögött folyamatosan.
- Hát...- kezdtem zavarba jönni. Óh, miért nem Justin rendezte le?:O
- Elli..- fogta meg mosolyogva a kezem, mire szemébe néztem.- Te egy gyönyörű lány vagy. De. Justin-nal egymásnak vagytok teremtve. És igen, amikor életemben először megláttalak, tetszettél. De nem te vagy az, akibe beleszerettem... Nagyon fontos vagy nekem, mert te vagy a legjobb barátom, ezt te is tudod. De úgy sohasem látlak téged, mint "azt a csajt, aki tetszik".
- Tényleg?- kérdeztem mosolyogva.
- Persze. És hidd el. Justin szeret téged.
- Ez hogy jön ide?- sütöttem le zavarban a szemeimet.
- Kettőt találhatsz- kuncogott Adam.
- Zsolti..- sziszegtem "mérgesen".
- Pontosan- röhögött fel Adam.
- És. Figyelj- néztem fel rá.- Nagyon sajnálom..ezt az egészet... Justin biztos volt benne, hogy bejövök neked, de én..hát, nem akartam elhinni. Olyan, mintha a testvérem lennél...és lehetetlennek tűnt.
- Már alapból, hogy ha tetszenél, arról senki sem tudna. Sosem lennék képes tönkretenni a kapcsolatotokat Justin-nal.
- Rendes vagy...- borzoltam össze a haját, majd magamhoz húzva megöleltem.
- De árulj már el valamit- kérte, miután megöleltem.
- Igen?
- Mi történt veled?- fojtotta el a röhögését.- Miért van rajtad ez a gipsz?
- Istenem..- nevettem el magam.- De tudod!
- De még egyszer szeretném hallani- kezdett el "hisztizni" és elterült a földön.
- Na jó..- mondtam, majd belekezdtem a mesélésbe.
Nem sokkal később Adam elment, én pedig újra magamra maradtam.
Iszonyat éhes lettem, így a telefonomat megfogva kibicegtem a konyhába, ami kerek fél órát vett igénybe.:S Megálltam a hűtő előtt, és próbáltam kinyitni. Miután kinyitottam és kivettem belőle egy üveg savanyúságot (ahhoz volt kedvem, hát na:D) és az asztal felé vettem az irányt.
De olyan szerencsétlenül léptem a mankóval, hogy kicsúszott alólam, közben meg elejtettem a savanyúságos üveget, ami persze összetört, én meg belezuhantam a szilánkokba.
- ÁÁÁÁÁÁ!- sikítottam fel, mert az üvegdarabok belefúródtak a bőrömbe, ráadásul pont a gipszes lábam került alulra.
Kerek fél óráig vergődtem a földön, és próbáltam felállni, de sehogy sem ment. Szerencsére a telefonom a kezembe volt, úgyhogy kikerestem a nevek között anyát és apát, de egyikük sem vette fel. Úgyhogy Zsoltit próbáltam, aki szintén nem vette fel.
- Rohadt élet...- pislogtam ki a könnycseppjeimet, majd folytattam tovább a hívogatást.
Justin sem vette fel. Hívtam Avril-t, Adam-et, míg végül Mirandánál kötöttem ki.
- Szia Elli!- köszönt bele a telefonba, megszokott mosolygós hangján.
- Mira..kérlek..
- Mi az?- ijedt meg.
- Át tudnál jönni?- kérdeztem, de torkomat a sírás fojtogatta.
- Persze! De. Mi a baj?
- El-elestem..- rebegtem.- És nem bírok fölkelni...
- Várj! Egy perc, és ott vagyok!- szólt vissza idegesen, majd lecsapta a kagylót.
Pár perc múlva csöngettek. Hitetlenül meredtem magam elé, mikor azonban ajtócsapódást és lépteket hallottam, fellélegeztem.
- Elli!- hallottam Mira és Justin (?) kétségbeesett hangját.
- Itt vagyok..- feleltem elhaló hangon.
- Jesszusom- ért oda Mira, majd rögtön elkezdett segíteni felállni.
- Mi a...- ragadta meg a karom Justin is, így nemsokára sikeresen álltam.- Mi történt?- kérdezte aggódva, miközben leültettek az egyik székre.
- Enni akartam valamit...- mondtam halkan.
- Vidd be Ellit, addig én feltakarítok!- adta az utasításokat Mira, majd elkezdte felszedegetni az üvegdarabokat.
Justin a karjába kapott és bevitt a szobába.
- Minden oké?- tett le óvatosan az ágyamra.
- Fogjuk rá...- dörzsöltem meg a szememet.
- Gyere ide- mosolygott aranyosan Justin, majd mellém bújt és átölelt.
- Beszéltem Adam-mel- törtem meg a csöndet.
- És?- kérdezte feszülten.
- Azt mondta, hogy sosem gondolt rám ÚGY- vonogattam a vállam, majd felnéztem Justin-ra.- Mindig tudtam, hogy nem érez irántam szerelmet...
- Örülök- puszilta meg a fejem finoman Justin.
- Justin- böktem meg finoman a hasát, pár perc múlva.
- Hm?
- Szeretlek...- mondtam halkan.
Justin felemelte a a fejem az államnál fogva, majd mélyen a szemembe nézett.
- Én is szeretlek, kicsim- mosolyodott el halványan, majd hosszasan megcsókolt, amibe szokás szerint, beleszédültem.
Justin karjaiban biztonságban éreztem magam. De ugyanakkor iszonyatosan fáztam, és szüntelen remegtem a karjaiban.
- Visszaviszlek...- suttogta Justin.
- Rendben...- remegtem, és hagytam, hogy felemeljen, majd betegyen a kocsijába.
- Haragszol?- kérdezte útközben.
Pár pillanatig haboztam.- Nem... Csak Adam-re.
- Miért?
- Mert ő mondta neked, hogy nem illünk össze...- suttogtam.
- Ja- rántott vállat.- Azt nem Adam mondta. Hanem én.
- De miért?- kérdeztem halkan.
- Mert akkor úgy éreztem, igazam van...- sóhajtott, majd bekanyarodott a kórház parkolójába.
- És most is így érzed?- nyeltem egyet.
Justin nem válaszolt, hanem csak kiszállt a kocsiból, és engem is kiemelt, majd, mint egy hercegnőt, a karjaiba vett és elindultunk a kórházig. A hideg januári szellő égette a bőrömet, ezért cicásan Justin-hoz bújtam, mire lágyan megpuszilta a hajamat.
Pár másodperc múlva lábával belökte a kórház ajtaját, majd besietett velem a folyosóra.
- Elli! Justin!- hallottam anya és Zsolti hangját messziről. Nem akartam felemelni a fejem...
- Mi történt?- kérdezték egyszerre.
- Elli felhívott, hogy nagyon fázik és a kórháztól 200 méterre van, mire gyorsan odamentem érte és elhoztam...- hadarta el Justin.
- Kislányom, mit kerestél te olyan hidegben?- esett nekem a kérdéssel anya.- Már mindenhol kerestünk!
Nem válaszoltam a kérdésére, mert mikor legközelebb felnéztem, már az ágyamra tett le Justin, utána pedig kisietett.
- Justin!- szóltam utána, de vagy nem hallotta meg, vagy egyszerűen csak ki kellett mennie vécére.
- Elli!- nézett rám szikrázó szemekkel anya.- Mi ez az egész? Apád a környéket járja, hátha ott vagy! Most azonnal felhívom, hogy jöjjön vissza!- azzal kiment.
Miután anya kiment, a kezembe temettem arcomat és csak úgy rázott a zokogás.
- Elli...- rázogatta a vállamat a bátyám, mert semmit sem értett.- Mi a baj?
Felelni akartam, de a fájdalom sötét démonként költözött elmémbe. Olyan eszméletlenül fájt, hogy azt hittem, kiszakad a szívem. Keservesen sírtam, nem tudtam megállítani.
- Mi a baj?- kérdezgette egyre idegesebben Zsolti. Válaszképpen a karjánál fogva magamhoz húztam, és szorosan megöleltem, összekönnyezve pólóját.- Mondjad már, Elli!
Sóhajtva elengedtem Zsoltit, és szemeimet megtörölve próbáltam érthetően elmondani.
- Zsolti... Justin azt mondta, hogy szerinte nem kéne együtt lennünk...
Zsolti először elképedt, majd hitetlenül beletúrt a hajába.- Mi?- kérdezte végül.
Tudtam, hogy csak azért kérdezi, hogy oldja a feszültséget, ezért nem is válaszoltam, csak újra elkezdtem sírni.
*30 perccel később*
Zsolti azt hitte, alszom. Pedig csak be van csukva a szemem, hogy azt higgye, alszom. Szóval mindent tisztán hallottam. Így azt is, hogy Justin bejön.
- Szia..- köszönt halkan Zsoltinak.
- Csá- köszönt vissza komoly hanggal Zsolti. Justin odahúzott mellém egy széket és leült.- Te Justin- törte meg a csendet Zsolti.
- Hm?
- Mi baja volt Ellinek?
- Hát..tudod..- kereste a szavakat Justin.
- Igen, tudom- szólt közbe nyugodtan Zsolti.- De tőled is szeretném hallani, hogy azt mondtad neki, nem illetek össze.
- Ezt mondtam neki...
- De miért?- kérdezte kétségbeesetten Zsolti.
- Nem tudom, haver...
- Na idefigyelj! Elli nálad jobban senkit sem szeret, Justin.
- Tudom. És én is szeretem őt.
- Akkor meg?- csapta össze a tenyerét a bátyám.- Mondd meg neki, hogy szereted, egy hülye vagy, és kész!
- Örülök, hogy ennyire kedvelsz...- nevetett halkan Justin, majd a hajamat megsimítva mondta.- De ez nem ilyen egyszerű.
- Öcsém- csapott (ahogy hallottam) a homlokára Zsolti.- Olyan béna vagy!
- Kösz..- felelte furán Justin.
- Ellit jobban ismerem, mint bárkit, ezen a földön!- kezdett a regélésbe Zsolti bátyám.- Ha tudnád, mennyit szenvedett a fiúkkal... Mindegyik csak kihasználta... Aztán jöttél te... Annyira beléd habarodott, hogy nem is tudtuk, mi baja van. Justin! Te szereted őt! Ő is szeret téged! Mi tart vissza?
- Zsolti... kérlek. Nem szeretnék erről beszélni.
- Pedig muszáj lesz.
- Zsolti!
- Justin!
- Zsolti!
- JUSTIN!
- Adam miatt, oké?- szaladt ki idegesen Justin száján. Annyira meghökkentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Csak a gépek csipogása jelezte, hogy valami nem oké.
- Mi?- döbbent le Zsolti is.
- Adam a legjobb haverom...és.. látom, hogy tetszik neki Elli...
- Ezért te inkább összetöröd a húgom szívét, mintsem, hogy megbeszéljed Adam-el?- értetlenkedett Zsolti, azt hiszem, jogosan.
- Ez sokkal bonyolultabb...
- Neked, de én ebben semmi bonyolultat nem látok. Figyelj, ha megbeszéled Adam-mel, talán rájössz, hogy tévedtél, vagy ilyenek...
- Igazad van, Zsolti...És szerinted Elli tudni fogja? Mármint... hogy miért mondtam neki olyan sok hülyeséget?
- Már tudja- pattant fel a szemem, mire Zsolti felordított, Justin pedig leesett a székről. Hah, ennyire örülnek nekem. :P
- Mi a rák...- tapogatta a mellkasát kétségbeesetten Zsolti, valószínűleg azt ellenőrizve, nem kapott-e szívrohamot.
- Elli, ne csináld ezt többet...- kérte rémült fejjel Justin, amikor visszaült a székére.
Pár másodpercig komoran néztem rájuk, majd kirobbant belőlem a röhögés. Összesen fél percig tartott ez a kis "rohamom"...
- Amúgy..- kezdtem "normálisan".- Mindent hallottam, srácok...
Egy pillanatig feszült csönd ült le ránk, amit végül Justin tört meg.
- És..akkor...- vakarta meg a tarkóját.- Hogy fogadod...
- Hát...- sóhajtottam, amikor kivágódott a szoba ajtaja.
